Karácsonyi ajándékozás helyett inkább az Igazgyöngy Alapítványt támogatták a végzős gimnazisták
„Kósa Zsolt tanár úr és a budapesti Szent István Gimnázium 12.d osztályos diákjai úgy döntöttek, hogy az idén a hagyományos osztálykarácsony ajándékozásától eltérve most egymásnak csak valamilyen személyes apróságot adnak és az így megtakarított összeget felajánlják az Igazgyöngy Alapítványnak, tudva, hogy a pénz hasznos és jó célra fordítódik majd. 105 000 forintot utaltak át a számlánkra” - írta meg a Facebookon L. Ritók Nóra, az alapítvány vezetője.
Egy másik poszt pedig arról szól hogy Pinezits Helga, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára indított "egy kezdeményezést itt a fb-on, amelynek lényege az volt, hogy összegyűjtsék annak a 200 db textil maszknak az árát, amit egy szülő tervei alapján elkészíttettek az igazgyöngyös gyerekek számára. Ma meg is érkezett…"
L. Ritók Nóráék az Igazgyöngy Alapítvány Hajdú-Bihar megyei művészeti iskolájában hátrányos helyzetű gyerekeket tanítanak jórészt.
Legutóbb azzal kerültek be a hírekbe, hogy a kormány 17 millióról 8,5-re csökkentette a támogatásukat, és így veszélybe került a mködésük, de aztán közösségi gyűjtésből pár nap alatt összegyűlt a pénz nekik.
"Sok olyan vélemény is volt ezzel az egésszel kapcsolatban, hogy nem kellene ezzel a gyűjtéssel „kiszolgálni” az államot, mert így nem dolgozik azon, hogy megoldja, mint állami feladatot, hanem áthárítja a civilekre, és így csak a hibás működést erősítjük. Ebben is van igazság….de ezt csak azok tudják így kimondani, akik távol élnek ezektől a helyzetektől, és nem találkoznak nap, mint nap a szegénységgel, az esélytelenséggel, tudják ezt az egészet elméleti, rendszerszemlélettel nézni, nem törődve azokkal, akik most élnek benne.
Sokat gondolkodom, hogyan lehetne a döntéshozókat rávenni arra, hogy szembenézzenek a valósággal. Hogy a szakstatisztika ne kétféle legyen, és ne a sikerkommunikációt, hanem a valós helyzet elemzését szolgálja. Nem tudom a megoldást. De azt igen, hogy talán lesznek közöttük, akik elgondolkodnak: ekkora összefogás, szolidaritás, ami most nemcsak mellettünk, hanem a két másik iskola mellett is, az Iványi Gábor iskolái és az Ámbédkár mellett látszik, azt mutatja,
nagyon sokan nem értenek azzal egyet, ami történik ma a társadalmi leszakadás kérdésében. Mert itt nem pár iskoláról van szó, hanem az egész viszonyulásról. Szegénységhez, cigánysághoz, civilekhez…"
- írta akkor L. Ritók Nóra.