SPORT
A Rovatból

Hihetetlen 4:0-s győzelmet aratott a magyar válogatott Angliában

A nemzeti együttes legutóbb 1953-ban győzött Angliában, és mostani eredményével az élre ugrottunk a Nemzetek Ligája legkeményebb csoportjában.


Magyar csapat legutóbb 1953-ban győzött Angliában, akkor az Évszázad mérkőzésén a Puskás Ferenc fémjelezte Aranycsapat diadalmaskodott 6-3-ra.

A wolverhamptoni találkozón Sallai Roland duplázott, a hajrában betalált még Nagy Zsolt és Gazdag Dániel is.

Mivel a csoport másik meccsén a németek 5-2-re verték az Európa-bajnok olaszokat, a magyar együttes az élre ugrott, és a csoportgyőzelemért játszhat szeptember 23-án, amikor a németek vendége lesz Lipcsében, majd három nappal később az olaszokat fogadja.

A hazaiak himnusza alatt az angol szurkolók a szigetország lobogóját formázó élőképpel köszöntötték kedvenceiket, ugyanakkor meglehetősen sportszerűtlenül viselkedtek addig, amíg a magyar himnusz szólt: előbb fütyültek, majd hangosan kiabáltak és énekeltek közben.

Az első percekben máris látható volt, hogy az angolok semmit sem akarnak a véletlenre bízni, igyekeztek folyamatosan a magyarok térfelén tartani a labdát, és nyomást helyezni a vendégvédelemre. Két lehetőséget ki is dolgoztak, de előbb a befejezésbe csúszott hiba, majd Dibusz kezében halt el a próbálkozás.

Negyedóra elteltével egy veszélytelennek tűnő szituációban Styles harcolt ki szabadrúgást, melyből a védő Stones és Ramsdale kapus "segítségével" Sallai megszerezte a magyarok vezető gólját.

A folytatásban Marco Rossi együttese igyekezett továbbra is kompakt módon védekezni és kevés területet hagyni a házigazdák gyors játékosai számára. Az angolok ezzel együtt egy-két alkalommal veszélyeztettek, egyszer nagy helyzetben Saka és Bellingham egymást szerelte le a magyarok tizenhatosánál. A másik oldalon Szalai Ádám harcolt ki mesteri módon egy szabadrúgást, melynek elvégzése után Jamesnek a gólvonalról kellett kifejelnie a labdát. Az ellenakciónál Bowen lódulhatott meg, de a hátra sprintelő Szoboszlai nagyszerűen tisztázott előle a tizenhatoson belül.

A félidő hajrájához érve még veszélyesebbé vált a hazaiak játéka, legnagyobb helyzetük viszont az volt, amikor a menteni igyekvő Orbán a saját kapuja felé fejelte az oldalról beadott labdát: Dibusz résen és jó helyen volt, bravúrral hárított.

Fordulás után változatlanul folyamatos nyomás alatt volt a magyarok kapuja, de a védekezés továbbra is rendben volt, igaz, néhány alkalommal kevés hiányzott az angoloknak az egyenlítéshez. Rossi tanítványai többségében jól és nagyon hatékonyan szűkítették a területet a saját térfelükön, ezzel a játékkal pedig komolyan meggyűlt az angolok baja.

A magyarok szövetségi kapitánya végig a technikai zóna széléről irányított, egyszer annyira hevesen vitatva a játékvezető ítéletét, hogy sárga lapot is kapott.

A hazaiak számára a 70. perc hozta el a hidegzuhanyt, egy magyar ellentámadás végén ugyanis Sallai ismét eredményes volt.

Ezt már a hazai közönség sem nézte el a kedvenceknek, többen nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették a háromoroszlánosok teljesítményét.

Az angol futballisták is érezték, hogy nem hagyhatják annyiban a meccset, jóval nagyobb sebességre kapcsoltak és sorra dolgozták ki a kisebb-nagyobb lehetőségeket, hamarosan azonban

Nagy Zsolt gólja már-már kegyelemdöféssel ért fel a számukra. A házigazdák ráadásul két perc múlva emberhátrányba is kerültek, így a slusszpoén Gazdag Dánielé lett, aki az utolsó előtti percben beállította a végeredményt.

Az angol játékosok a közönség hangos pfújolása és fütyülése kíséretében hagyták el a pályát, míg a magyarok a maroknyi Angliába elutazott szurkolójukkal együtt énekelték el a himnuszt, és ünnepelték a teljesen megérdemelt sikert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
„Miután kiderült, hogy daganatos betegséggel küzd, teljesen elengedte magát" – Ma lenne 75 éves Csapó Gábor, a pólókirály
A legendás sportember Zalatnay Cinivel titokban szökött meg az edzőtáborból, Charlie-val pedig minden szombaton megváltotta a világot.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 20.



Csapó Gábor, akit mindenki csak Dudiként ismert, 2022. november 27-én hunyt el 72 évesen. Ha ma is köztünk lenne, szeptember 20-án ünnepelné 75. születésnapját.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó sokkal több volt kivételes sportolónál. Színes, eseménydús életet élt, számos területen kipróbálta magát, és rengeteg emberre volt hatással, írta visszaemlékezésében a Blikk.

Barátai és közeli ismerősei a mai napig megemlékeznek róla.

Charlie, az ország egyik legismertebb énekese szombatonként egy budai presszóban találkozott vele és egy baráti társasággal.

Ezek az összejövetelek fontos részévé váltak az életének. „Olyankor nagyokat beszélgettünk, megváltottuk a világot, és Dudi az egyik legjobb barátommá vált” – emlékezett vissza. Utoljára halála előtt két héttel jelent meg a találkozón. Bár látszott rajta, hogy nincs jó állapotban, nem panaszkodott.

Faragó Tamás, a Vasas és a vízilabdázás élő legendája is közeli kapcsolatban állt vele. Azt mondta, hogy

Dudi betegségéről csak kevesen tudtak. Nem vállalta a műtétet, és miután kiderült, hogy daganatos betegséggel küzd, teljesen elengedte magát.

„Ma is úgy vagyok vele, hogy amikor megjelenek valamelyik uszodában, keresem őt, és nézem, hol van.” Hozzátette: nem készült boncolási jegyzőkönyv, így hivatalosan nem lehet tudni, mi okozta a halálát.

Zalatnay Sarolta hat évig volt Csapó párja, és kapcsolatuk után is megmaradt a szeretet köztük.

„Hat év tömény boldogság. Ez jut eszembe Dudiról, akit imádtam, és ez az érzés a különválásunk után sem változott.” Sok szép emléket őriz. Azt mondta, Csapó megtanította teniszezni és síelni, és mindig biztatta, ha jól teljesített. Együtt járták az éjszakát, sok helyen szívesen fogadták őket.

Miatta vált a vízilabda rajongójává. „Amikor Dudi még játszott, ott kiabáltam a lelátón.” Előfordult, hogy Csapó kiszökött az edzőtáborból, hogy Faragó Tonóval és Gerendás Gyurival a Balatonhoz menjenek, ahol Cini fellépett.

„Imádta, szinte falta a csokoládét, és emlékszem, Ausztriában marokszám ette a Mozart golyót”

– mesélte. Amikor beteg lett, nem engedte be Zalatnayt a kórházba, mert nem akarta, hogy így lássa.

Csapó 1977-ben állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett, de sosem használta a doktori címet, mert nem illett hozzá ez a formális szerep.

Pályafutása során minden fontos címet elnyert, amit vízilabdázóként el lehetett. Emellett szerepelt filmekben, műsorokban, például a Heti Hetesben is.

Faragó Tamás egy különleges emléket is megosztott. Egy alkalommal Csapó megkérdezte tőle: „Tonó, mi egyáltalán értünk valamihez?” Faragó azt válaszolta, hogy nem. Mire Dudi nevetve mondta: „Akkor ugye a lakáskiadás a legjobb, abból tudunk majd megélni?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Videón a világbajnokság botránya: rámarkoltak a magyar birkózó péniszére, aki válaszul ütni kezdte japán ellenfelét
A magyar színekben versenyző birkózó szerint ellenfele átlépett egy határt. A mérkőzés után az öltözőben is összetűzésbe keveredtek.


Muszukajev Iszmail balhéba keveredett a zágrábi birkózó-világbajnokságon. A magyar színekben induló világ- és Európa-bajnok sportoló a 70 kilogrammos súlycsoport negyeddöntőjében lépett szőnyegre a japán Aojagi Josinoszuke ellen, aki megnyerte az összecsapást.

A mérkőzés azonban nem csak az eredmény miatt került a figyelem középpontjába. Az Eurosport beszámolója szerint Muszukajev a meccs közben ütni kezdte ellenfelét, mert Aojagi rámarkolt a nemi szervére.

A birkózó ezt követően az öltözőben is nekiesett a japán sportolónak.

Muszukajev az eset után megszólalt a közösségi oldalán. Azt írta:

„Ami szombaton a szőnyegen történt, arra nem vagyok büszke, és senkit sem buzdítok ilyesmire. Biztosan tudjátok, hogy békeszerető ember vagyok, és komoly ok nélkül sosem viselkednék így. A tetteivel megsértett engem, és ezzel a becsületemet is, ami ilyen következményekhez vezetett, hiszen bármely magára valamit is adó férfit sértene ez. Nem tudom, náluk hogyan viszonyulnak ehhez, de a Kaukázusban ez elfogadhatatlan. Békét és jóságot mindenkinek!”

Mivel Aojagi bejutott a döntőbe, Muszukajev vigaszágra került. Vasárnap azonban kikapott kirgiz ellenfelétől, így kiesett a világbajnokságról.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai Dominikot ünneplik, jó eséllyel életet menthetett a Liverpool bajnoki meccsén
A magyar válogatott csapatkapitánya azonnal jelezte a játékvezetőnek, amikor észrevette, hogy rosszul lett egy szurkoló a lelátón. A mérkőzés hét percig állt az eset miatt.


Bár a Liverpool 2-1-re kikapott a Crystal Palace otthonában, Szoboszlai Dominik teljesítményét így is elismerően említette az angol sajtó.

A magyar válogatott csapatkapitánya végigjátszotta a találkozót, és a mérkőzés során egy néző életének megmentésében is szerepet vállalt.

A Premier League-találkozó 14. percében Szoboszlai szabadrúgásra készült, amikor észrevette, hogy egy szurkoló rosszul lett a lelátón. A Crystal Palace védőjével, Daniel Munozzal együtt azonnal jelezték a játékvezetőnek, Chris Kavanaghnak, aki megállította a mérkőzést. A mentőszolgálat gyorsan a helyszínre érkezett, és

a két csapat orvosi személyzetének közreműködésével sikerült időben ellátni a rosszul lett szurkolót.

A játék hét percig szünetelt, a stadion közönsége tapssal reagált a játékosok figyelmességére.

A meccset a Crystal Palace nyerte meg, miután a hosszabbítás 97. percében szerzett találattal beállították a 2-1-es végeredményt.

Ez volt a Liverpool első veresége a bajnokság 2024/25-ös idényében.

Arne Slot, a Liverpool holland vezetőedzője a mérkőzést követően így nyilatkozott:

„Mindig fájó a ráadásban gólt kapni, de a cserék miatt indokolt volt ennyi pluszjátékperc. Két ellentétes félidőt láttunk, mert az első után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk, de a fordulást követően mi uraltuk a meccset.”

A Crystal Palace a találkozó során folyamatos nyomást gyakorolt a Liverpool kapujára. A vendégek kapusa, Alisson több bravúros védést is bemutatott, teljesítményét Szoboszlaiéval együtt a csapat legjobbjai között említette a brit sajtó. A 37. percben egy másik néző is rosszul lett, de akkor a játékvezető már nem szakította meg a játékot.

A hazai csapat ezzel a győzelemmel továbbra is veretlen maradt a Premier League-ben. Oliver Glasner vezetésével immár 18 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre – ez a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat jelenleg Európában.

A másik magyar játékos, Kerkez Milos teljesítményét közepesre értékelték. Kiemelték, hogy a második félidőben jobban játszott, mint az elsőben.

A Liverpool következő mérkőzését a Bajnokok Ligájában játssza, ahol kedden a Galatasaray ellen lép pályára Isztambulban.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Súlyos baleset a Győr Rallyn: hatan megsérültek, négy embert elsodortak az ütköző autók
A baleset a Kisgyónbányai gyors célja utáni beíróban történt, amikor a 25-ös rajtszámú autó a várakozó 24-esnek ütközött, és a járművek négy embert elsodortak.


A győri ralin baleset történt a második gyorsaságin – írta a WHB Győr Rally a Facebookon. „A Kisgyónbányai gyorsasági célja után, a beíróban várakozó 24-es rajtszámú versenyautónak ütközött a 25-ös rajtszámú autó.”

A járművek négy embert elsodortak, két versenyző is megsérült. Hárman súlyosan, hárman könnyebben sérültek, a súlyos sérülteket kórházba vitték.

Az oldal szerint, amint tudnak, friss információkat közölnek. A III. Győr Rallyn történtek miatt a verseny egyik szakaszát törölték.

A Kisalföld szerint a Bodogán Motorsport tagjai jó hírt osztottak meg közösségi oldalukon. Ők is részesei voltak a balesetnek, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházból jelentkeztek be.

A bejegyzésük szerint a stopállomásban vétlen áldozatok voltak, megköszönték az aggódó üzeneteket, kiengedték őket a kórházból és jól vannak. Jobbulást kívántak a sérült sportbíróknak, és közölték, hogy számukra itt véget ért a bajnokság.


Link másolása
KÖVESS MINKET: