HÍREK
A Rovatból

Hadházy Ákos: „mocskos húzás” a most még csak „ajánlott” gimnáziumi ponthatárok bevezetése

Állások szűnnek meg, nem indulnak új osztályok, diákok nem tanulhatnak megfelelő iskolákban - egy magyarországi gimnázium igazgatóhelyettese írta meg, hogy mi lehet a következménye, ha bevezetik az új felvételi rendszert.


Egy kétségbeesett levelet osztott meg Hadházy Ákos, melyhez azt írta:

"a sok botrány között én sem figyeltem fel erre az újabb mocskos húzásra. Ennek egyetlen célja, hogy pár éven belül bezárhassanak egy sor kisebb gimnáziumot, így “oldva meg” a tanárhiányt".

A politikust egy magyarországi gimnázium névtelenséget kérő igazgatóhelyettese kereste meg, és leírta neki, hogy szerinte a kormány újabb módosítása milyen következményekkel járhat a jövőben. Iskolák szűnhetnek meg, tanárokat bocsáthatnak el, és a diákok nem juthatnak be megfelelő, minőségi oktatást nyújtó intézményekbe.

"A Klebelsberg Központ vezetőjének az a terve, hogy négyévfolyamos gimnáziumoknál 50-55, nyelvi előkészítő gimnáziumoknál 60, 6 és 8 évfolyamos gimnáziumoknál pedig 70 pontos felvételi ponthatárt akarnak bevezetni"

- áll a levélben.

Hadházy Ákos a közösségi oldalán teljes egészsében megosztotta az írást.

A pedagógus szerint idén először szóban adtak ki egy utasítát, majd később ezt "ajánlásra" módosították a tankerületek az általuk fenntartott gimnáziumok felé. Ebben azt fogalmazták meg, hogy a központi írásbeli felvételi vizsgán milyen eredményeket elért tanulókat kellene felvenniük az intézményeknek.

A politikusnak szóló levélben arról is szó van, hogy az idei "ajánlás", jövőre már kötelező lehet.

A levélíró szerint az elit iskoláknak - ahova a NER-es szülők betolják a póthelyekre a gyerekeiket - nem okoz majd gondot. De a többi iskolát nehéz helyzetbe hozhatják. A törvény elvárja a 34 fős létszámot egy osztályban, és ha ezt nem érik el, akkor az az osztály nem indulhat el. Előfordulhat az is, hogy egy iskola nem tud majd új osztályt indítani.

"Jelenleg kb. 800 iskola van az országban. Olyan iskolák kerülhetnek bajba, akik a HVG 100-as rangsorának végére már beférnek, de aki „csak” a legjobb 200-ba fér be, az már biztosan gondok elébe néz. Lehet, hogy 1-1 osztályt nem tudnak indítani, álláshelyek kerülhetnek veszélybe" - írja a pedagógus.

Ugyanakkor olyan gyerekek sem juthatnak majd be az iskolába, akik egybként teljesítették az elvárt pontszámot.

A felvételikől azt írta:

"A középiskolai felvételi nem egy objektív mérőszám. A pontszámok, eredmények a dolgozatok nehézsége függvényében évről évre fluktuálnak. Emlékezzünk arra, hogy minden évben hány felháborodott hangvételű cikk, nyilatkozat jelenik meg a vizsgák nehézségével kapcsolatban! Tényleg 2 x 45 perc alapján akarjuk eldönteni, hogy egy diák alkalmas-e arra, hogy gimnáziumba járjon? Eközben az általános iskolából hozott kitűnő bizonyítvány, vagy a gimnáziumok saját szóbeli vizsgája nem ér semmit?"

Majd azt is felveti, hogy ez a szabály az egyházi iskolákra nem vonatkozna, mert a Klebelsberg Központ nem gyakorol ellenőrzést felettük. "Netalántán az a cél, hogy nekik kedvezzenek?" - kérdezi.

Végül emlékeztet rá: "Miközben a NER atyái, illetve létszámukban elmaradó anyái a saját gyerekkorukban élvezhették az oktatási rendszer általi társadalmi előrejutás előnyeit, vidékről, faluról kerülhettek jó gimnáziumokba, aközben ugyanettől a lehetőségtől elvágnák a mai tanuló ifjúságot. Bízom abban, hogy annyira még nem butult el a magyar társadalom, hogy a saját gyermekeik (NER-es szóhasználattal „közjószágaik”) államosítása ne verné ki a biztosítékot".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből
A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.


Orbán Viktor nyolcórás késéssel csatlakozott az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójához, mivel a Békemeneten tartott beszédet október 23-án. A miniszterelnök azt mondta, ekkora rendezvényt még nem látott: „Az nagyon nagy volt, ekkorát még sose láttam”. Azt is hozzátette: „Én csak a saját rendezvényünkről tudok beszámolni, azon voltam ott”.

A beszéd kapcsán reagált arra a felvetésre, hogy nem említette Moszkvát, csak Brüsszelt. „Ez tévedés” – jelentette ki, és hozzátette: „Olvassa el még egyszer. Ott a szovjet birodalom összeomlásáról és a szovjetekről végig beszéltünk.”

A Telex számításai szerint a „Moszkva” szó egyszer sem hangzott el a beszédben, az „orosz” szó mindkét előfordulása az orosz–ukrán háború kontextusában volt, nem 1956-tal kapcsolatosan.

A brüsszeli csúcs kezdetén Robert Fico szlovák miniszterelnök képviselte a magyar álláspontot. Orbán erről így nyilatkozott: „Késő délutántól itt hadakoztam”, előtte pedig Fico „derekasan és becsületesen képviselte a magyar nemzeti érdekeket”. A szlovák kormányfő felolvasta Orbán írásban elküldött álláspontját, amelyben a magyar kormány jelezte: nem támogatja Ukrajna csatlakozási tárgyalásának megkezdését, és semmilyen olyan pénzügyi intézkedést, amely a magyar forrásokat Ukrajnába irányítaná vagy azokat veszélyeztetné.

A tanácskozáson Ukrajnáról is született közös állásfoglalás, amelyet 26 tagállam fogadott el – Magyarország ismét nem csatlakozott ehhez.

Ez már a negyedik alkalom, hogy az ilyen következtetések Orbán részvétele nélkül születtek meg. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is jelen volt Brüsszelben, de mire a magyar miniszterelnök megérkezett, már túl volt a sajtótájékoztatóján, így nem találkoztak.

Orbán a konfliktusról azt mondta: „Oka van a véleménykülönbségeknek, nem alap nélküli a konfliktus.”

Úgy fogalmazott, hogy az ukrán érdek az, hogy minél több országot bevonjanak a háborúba, de Magyarország nem kíván részt venni ebben.

Hozzátette: „szívesen segítünk egy béketárgyalás nyélbe ütésével”, és „a budapesti békecsúcs napirenden van”.

A csúcstalálkozón tárgyaltak arról is, hogy az orosz vagyont felhasználják egy jóvátételi hitel finanszírozására. A döntést decemberre halasztották. Orbán korábban jelezte: „Magyarország soha nem lesz része bármiféle döntésnek, amely más pénzét venné el, az biztos.” Elmondta, hogy egyeztettek az orosz féllel, milyen megtorlásokra lehet számítani, például elkoboznák-e az Oroszországban működő magyar cégek vagyonát.

A csúcs után a miniszterelnök úgy nyilatkozott: „nagyon világos, azt írták – jogi nyelven, de ez azt jelentette –, hogy ellenlépéseket fognak tenni. Az azt jelenti, hogy az Oroszországban lévő vállalati vagyonok” „bajba kerülhetnek”. Kiemelte, hogy „több nagy magyar stratégiai cég is jelen van” ott, és ezt nem akarja kockáztatni.

Az ülésen elfogadtak egy újabb szankciós csomagot is, amiről Orbán úgy nyilatkozott: „Mindent kivettünk belőle, ami rossz volt Magyarországnak.” Bár

a csomag „folytatja a szankciós politikát, amely gyökerében elhibázott”, a miniszterelnök szerint Magyarországot „nem érinti negatívan”.

Orbán arról is beszélt, hogy a háború a magyar gazdaságnak eddig 20 és 30 milliárd euró közötti veszteséget okozott. Nem részletezte, hogy ebből mennyi köthető az uniós szankciókhoz, amelyeket a magyar kormány eddig minden esetben jóváhagyott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szabó Andrea politológus: Közel kétszer annyian lehettek a Tisza, mint a Fidesz rendezvényén
A politológus és hallgatói tömegfigyeléssel mérték a csütörtöki rendezvényeket. A számításokat online modellezéssel is megerősítették.


Szabó Andrea politológus szerint jóval többen vettek részt a Tisza Párt csütörtöki rendezvényén, mint a Fidesz Békemenetén. Az ELTE oktatója a Facebook-oldalán azt írta, hogy

a különbség akár kétszeres is lehetett.

Szabó Andrea és hallgatói több csoportban voltak jelen mindkét eseményen. Mint írta, „a nap folyamán folyamatosan kapcsolatban álltunk egymással, pontosan tudtuk, hogy melyik hallgatói csapat hol van, és kísértük a tömegeket, az elején, a közepén és a végén is”.

A politológus az így gyűjtött adatokat a MapChecking nevű tömegszámláló alkalmazás segítségével is elemezte.

Eredményei alapján a Békemeneten körülbelül 85–92 ezer ember vett részt, míg a Tisza Párt megemlékezésén 160–170 ezren lehettek

Szabó Andrea úgy fogalmazott: ezek a becslések szerinte konzervatívnak számítanak, de abban biztos, hogy „az Orbán Viktor által is hangoztatott kétszeres fideszes többség nem igaz”.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
László Róbert: A miniszterelnök elismerte, hogy a Magyar Péter vezette ellenzéki párt ellépett a Fidesztől, magyarul előnyben van
A Political Capital elemzője szerint a kormányfő üzenete arra utal, hogy nemcsak a meglévő, hanem az elvesztett szavazókat is meg akarják szólítani. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa.


Orbán Viktor a Kossuth téren tartott beszédében arról beszélt, hogy „öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról. (…) De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért.” László Róbert választási szakértő szerint ez a kijelentés fontos fordulatot jelez a kormánypárt politikájában.

A Political Capital elemzője a 24.hu-nak azt mondta, a Fidesz még 2024-ben is úgy gondolta, hogy elegendő a saját szavazóit mozgósítania, és nem szükséges új választókat megszólítania. Ehhez képest jelentős változás, hogy most a kormányfő azok felé is nyitna, akik korábban nem a Fideszt támogatták.

Az elemző úgy látja, hogy

Orbán Viktor közvetetten elismerte: a Magyar Péter vezette ellenzéki párt előnybe került. László Róbert szerint ez ellentmond azoknak az adatoknak, amelyeket a kormányközeli intézetek közvélemény-kutatásaikban publikálnak.

A szakértő emlékeztetett arra is, hogy a miniszterelnök a hét elején kiszivárgott zánkai beszédében azt mondta, „nem állnak jól”, vagyis nincsenek elegen. László Róbert szerint ez is azt mutatja, hogy a kormányoldal most már olyan választók megszólítására készül, akik az utóbbi időszakban elfordultak tőlük. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa – tette hozzá.

Az elemző szerint ez a helyzet több szempontból is eltér a 2022-es választás előtti időszaktól, amikor az ellenzék nem tudta tartósan meghaladni a Fidesz támogatottságát.

A mostani kampányban viszont a korábban még fideszes, de azóta más pártokhoz pártolt szavazók lehetnek a célkeresztben.

László Róbert nem számít jelentős változásra a kampány stílusában vagy hevességében, de szerinte

elképzelhető, hogy fiataloknak szóló üzenetekkel is megpróbálnak új szavazókat megszólítani.

Úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök egyszerre próbált erőt és magabiztosságot sugározni, miközben arról is beszélt, hogy új választói rétegeket kell elérni. A szakértő szerint ez azért fontos, mert több százezer olyan bizonytalan szavazó is van, akiknek a támogatása döntő lehet, és ők elsősorban az erőt, a magabiztosságot kereshetik a politikai szereplőkben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Medvegyev: A budapesti békecsúcs lemondása Oroszország elleni háborús cselekmény
A volt orosz államfő szerint az amerikai elnök voltaképp teljesen Európa mellé állt. Ez azt jelenti, hogy ezzel Oroszország ellen foglalt állást.


Dmitrij Medvegyev, Oroszország volt elnöke élesen reagált arra, hogy elmarad a budapesti Trump–Putyin találkozó. A politikus a Telegram-oldalán azt írta:

a békecsúcs lemondását és az új amerikai szankciókat Oroszország elleni háborús cselekménynek tartja.

Bejegyzésében arról is írt, hogy szerinte Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke „nem mindig harcol aktívan a banderista Kijev oldalán, de ez most már az ő konfliktusa, nem a szenilis Joe Bidené”. Úgy fogalmazott, hogy

Trump „teljes mértékben szolidaritást vállalt az őrült Európával”.

Medvegyev szerint Washington döntései azt mutatják, hogy az Egyesült Államok Oroszország ellensége. Hozzátette: meglátása szerint van „egyértelmű előnye is az amerikai elnök ingájának újabb kilengésében”, mivel így még erőteljesebben lehet támadni Ukrajnát, és „nem kell tekintettel lenni a felesleges tárgyalásokra, és a győzelmet a terepen, nem pedig az íróasztal mögött elérni”.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: