KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Ha nem mentem volna ki Finnországba, akkor az Álommelóban sem tudtam volna annyi szituációt nyugodtan lereagálni"

Czibolya Viktória volt AFS cserediák a nagysikerű Álommeló című reality 4. helyét zsebelte be. Több ezer jelentkezőből jutott el idáig, mindössze 22 évesen. Kérésünkre örömmel adott interjút, melyben megosztotta velünk, hogy milyen változásokat hozott életébe a 10 hónapos külföldi tanulási program.


- Mesélj kérlek a korábbi AFS tapasztalataidról: mikor, hová utaztál és miért azt az országot választottad?

- A 2016-17-es tanévet töltöttem Finnországban az AFS szervezésében. Eredetileg az USA-ba vagy Új-Zélandra szerettem volna utazni, ezek a célországok az utolsó kiválasztáson már nem voltak elérhetőek. A 2 napos kiválasztáson, csapatjátékokon keresztül az AFS önkéntesei segítettek nekünk megformálni azt a gondolatot, hogy hova is szeretnénk utazni. A döntésemet egy álom segítette, ami azt sugallta, hogy Finnországba menjek.

Ez az álom annyira magával ragadott, hogy sikerült meggyőznöm Eriket - akit a kiválasztáson ismertem meg - és együtt indultunk el Finnországba. Bár egymástól igen messze voltunk, mégis sokat találkoztunk és támogattuk egymást a nehezebb időszakokban.

Erik Finnországban fejezte be a középiskolát, már egyetemi életét éli ott. Különösen jól esett legutóbbi telefonhívása, amiben megköszönte, hogy akkor rábeszéltem. Azt mondta, ha én nem vagyok, akkor soha nem ment volna Finnországba, így viszont teljes mértékben megváltozott az élete. Ez a mondata olyan boldogsággal töltött el, amit nehéz lenne szavakba önteni. Örülök, hogy valakinek segíthettem megtalálni az útját, a boldogságát. Mindemellett pedig hatalmas támasz volt ő is számomra a szebb és a nehezebb pillanatokban, amiért örökké hálás leszek.

- Milyen tinédzser voltál kiutazás előtt?

- Sosem voltam egy lázadó típus. Balettoztam, zongoráztam, önkénteskedtem, iskolai versenyekre jártam, mindemellett viszont megtaláltam az egyensúlyt a szociális élet és a tanulás között. Mikor kimentem, nagyon sok minden megváltozott bennem. Nem csak a közösségi médiában lettem aktívabb, minden hónap végén írtam egy lezárást magamnak. Megfogalmaztam az érzéseimet, amik változtak, kialakultak bennem, mióta egy másik országban éltem.

Rájöttem arra, hogy az általánosnak vett családi és baráti kapcsolatokat akkor tanulja meg értékelni az ember, mikor elveszíti azokat. 16 évesen ez volt az első alkalom, hogy több ezer kilométerre, család és barátok nélkül egyedül kellett megállnom a helyem. Idegen ország, idegen kultúra, idegen nyelvközeg.

Elképesztő mentális fejlődésen megy ilyenkor keresztül az ember. Megváltozik az életritmusa és sokkal határozottabban tud fellépni a céljait vagy akár az értékeit illetően. Teljesen más értékekkel jöttem haza és megtanultam az alapvető dolgokat értékelni. Nem csak a személyiségem, a szellemi tudástáram is bővítettem, hiszen az angol nyelvtudásomat a semmiből egy jó erős felsőfokra hoztam fel és a finn nyelvet is megtanultam.

Őszintén szólva, büszke vagyok magamra hogy belevágtam olyan kihívásokba, amik számomra is ijesztőek voltak elsőre. Az ismeretlen mindig félelmetes, legyen szó egy cserediák évről vagy az Álommelóról. Viszont amint az ember ezeket meglépi, újabb és újabb kapuk nyílnak meg előtte, és ha sikeresen végig is viszi azokat… na az az igazi boldogság!

- Hogy viszonyult a magyar családod a programhoz?

- Bár apukám engedett, anya kezdetben azt mondta, hogy a 10 hónapos programról szó sem lehet. Úgy neveltek, hogy bármi rosszat vagy jót csináltam, mindig el tudtam nekik mondani és meg tudtuk beszélni. Ahogyan szerencsére ezt is, és végül közösen útnak engedtek. Édesanyám orosz, az Északi-sarkról érkezett, én pedig nagyon szerettem volna átélni azt, amiről mindig mesélt.

- Mi volt a legnagyobb kihívás a program során?

- A magányosság. Az első fogadócsaládomban volt egy nagyon kicsi testvérem, az anyuka pedig nővérként sokat dolgozott éjszakai műszakban is. 4.30-kor keltem, hajnali busszal mentem az iskolába, mert nagyon messze volt. Délután pedig már haza kellett menni, mert nem volt több busz. Végül új fogadócsaládhoz kerültem, ahonnan az iskola is mindössze 3 km volt.

Ha megfordult a fejemben, hogy haza szeretnék jönni, mindig arra gondoltam, hogy ez az a lehetőség, ami soha többet nem jön vissza az életben. A régi körforgásba bármikor vissza tudok térni, a barátaim és a családom mellettem lesz. Ezt a finn évet viszont nem fogom tudni visszahozni soha.

- Mi volt a legnagyobb változás, amit a személyiségedben, a készségeidben tapasztaltál a program hatására?

- Sokkal higgadtabb lettem. A gimi alatt nagyon forrófejű voltam. Átvettem a finnek rendkívül nyugodt mentalitását, teljesen belassultam, hazatérve anyukám többször meg is jegyezte, hogy olyan vagyok, mint egy kis lajhár. Ha nem mentem volna ki Finnországba, vagy nem tapasztaltam volna meg egy teljesen más életkörülményt, akkor lehet, hogy az Álommelóban sem tudtam volna annyi szituációt nyugodtan lereagálni.

Sokkal megfontoltabb lettem, ráadásul rengeteg cserediákkal találkoztam, számtalan nézőpontot ismertem meg, ezáltal sokat szélesedett a látószögem. Bárkinek bármilyen gondolata volt, azt én úgy fogtam fel, hogy ma megint tanultam valami újat.

- Hol dolgozol most, hol tartasz a karriredben és milyen munkatapasztalataid voltak korábban?

- Már az AFS cserediák programja előtt önkéntesen tolmácsoltam. Később a reptéren dolgoztam, ahol a már a frissen szerzett finn és angol nyelvtudásomat is remekül tudtam hasznosítani. Mivel 12 éves koromtól kezdve diplomata szerettem volna lenni, zseniálisan mutat a CV-mben, hogy finn középiskolában tanultam. Bárhova megyek ez mindig is nagyon pozitív kicsengésű dolog lesz.

A covid időszakában muszáj volt olyat csinálnom, ami picit igénybe vette a kreatívitásomat, mert nem vagyok az a gép előtt ülős típus. Elvégeztem egy sminkes sulit, ezután pedig már az Álommelós etap következett, szeptembertől viszont külügyminisztériumban kezdek el dolgozni.

- Hű, nagyon izgalmasan hangzik a külügyminisztérium is, mesélnél erről egy kicsit? Van ennek köze az Álommelóhoz?

- A külügyhöz már az Álommeló kezdete előtt jelentkeztem. Egyszerre vagyok családcentrikus és karrierista is, azonban tisztában vagyok vele, hogy nőként nem könnyű diplomataként érvényesülni, összehangolni a munkát a családi élettel. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, de büszke vagyok magamra, hogy sikerült bekerülnöm a külügyhöz és izgatottan várom. Mindig is érdekeltek a különféle kultúrák, az hogy milyen gazdasági-, politikai- és egyéb más vonatkoztatásban tudok egy-egy országnak segíteni. Látszik is, hiszen ezért is mentem cserediáknak!

- Volt olyan szituáció az Álommelóban, ahol konkrét AFS tapasztalatot tudtál hasznosítani?

- Finnország elég sokszor feljön. Balogh Levente például imádta, hogy én Finnországban tanultam. Mindig meglepődött és kiemelte, hogy 16 évesen egyedül elindulni egy évre, az nem semmi. Az Álommelóban volt egy olyan szituáció, ahol Finn Nagykövetségen kellett prezentálunk és én ott is elmondtam, hogy cserediák voltam, annyira kapóra jött.

- Mit gondolsz, az AFS tapasztalatod milyen hatással volt a karrieredre?

- Mindenféleképpen pozitív. Pontosan emiatt, hogy amikor az ember 16 évesen megtapasztalja, hogy egyedül is meg tudja oldani azokat problémákat, amiket odáig a szülei oldottak meg helyette. Arról nem is beszélve, hogy itthon sokkal könnyebb megoldani ezeket a problémákat. Azóta bátran nézek szembe bármilyen feladattal.

Sokkal tudatosabb lettem és tényleg nagyon hálás vagyok azért, hogy az AFS lehetővé tette, hogy Finnországot válasszam. Persze voltak nehezebb időszakok, amiben legnagyobb segítségemre az ottani őrangyalom volt. Mindig fel tudtam hívni, mindig segített és megnyugtatott, nagyon sokat köszönhetek neki. Akár tudásban, nyelvtapasztalatban, élettapasztalatban, az AFS mindenben nagyon sokat hozzáadott a jelenlegi önmagamhoz.

- Mi kellett hozzá, hogy bekerülj az Álommelóba? Látsz-e összefüggést az AFS-es tapasztalataid és bekerülési kritériumok között?

- Rengetegen jelentkeztek és a négy körös interjú során sokat segítettek a nyelvi tapasztalatok és a higgadtság a nyomás alatti feladatok végrehajtásában.

- Milyen volt ez a szakmai reality? Hogy érezted magad, mi tetszett benne?

- Kapcsolati tőke szempontjából mindenképpen megérte. Ez is egy rendkívül értékes fejlődési folyamat, én szeretek új dolgokat kipróbálni, megismerni, tanulni. Visszanézve magamat a tévében, láttam, hogy mik azok a dolgok, amiken javítanom kell, de próbáltam átfordítani ezt is egy tanulási folyamattá, ahogyan azt a csereévem során is tettem.

Ez a hozzáállás sokat segített a műsor teljes ideje alatt. Megpróbáltató volt, de biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben még nagy hasznomra fognak válni az itt szerzett tapasztalatok.

- Milyen készségeid, képességeid voltak azok, amik ilyen sokáig juttattak az adásban?

- Erősségemnek tudom be, hogy nem nagyon volt olyan feladat, amire azt mondtam volna, hogy én ezt nem fogom megcsinálni. Voltak feladatok amik kevésbé mentek jól, de belevaló vidéki csajnak tartom magam, aki nem bújik ki semmilyen feladat alól!

- Mesélj milyen tapasztalásaid voltak, hogyan élted meg a műsort?

- Nagyon jó közösség alakult ki. Bár a versenyben ellenfelek voltunk, nap végén csapattársként tekintettünk egymásra.

Úgy gondolom, 22 évesen büszke lehetek magamra, hogy idáig eljutottam. Önmagamat adtam és próbáltam hiteles lenni. A kommentek között sokszor felmerült, hogy olyan, mintha álarcot viselnék. Ezt próbáltam megérteni, és arra jöttem rá, hogy az eddigi tevékenységeim - a balett, a zongora, a tolmácskodás - mind-mind egy baromi erős kontrollt kényszerít ki az emberből. Ennek hatására próbáltam mindig nagyon kimért lenni, emiatt tűnhettem úgy, hogy álarcot viselek.

Nem feltétlenül lovagolnám meg a celebkedést, abszolút nem az volt a célom, hogy a tv-ben szerepeljek, hanem az, hogy Balogh Leventét megismerjem és felmérjem a saját képességeimet. Kíváncsi voltam, hogy ha egyedül maradok egy adott szituban, akkor mire vagyok képes ennyi idősen.

- Nagy lépéseket tettél meg a választott utad során, legyen szó itt cserediák programról, Álommelóról, önkéntes munkákról, színpadi produkcióról.. Ehhez mindhez kell bátorság, és hogy ki merj állni és fel tudd vállalni magad. Mit tanácsolnál azoknak a középiskolásoknak, akik most vannak abban a korban, hogy cserediákként AFS programra jelentkezzenek?

- Azt gondolom, hogy a fiatalabb generációnak egyáltalán nem könnyű érvényesülni és ez a program egy zseniális fejlődési lehetőség. Jól mutat a CV-ben, ugyanakkor minél több élménnyel, tapasztalattal gazdagodik egy diák, az csak jól fog jönni a későbbiekben. Megtapasztalni egy másik kultúrát pedig olyan széles látószöget ad, ami egyszerűen fantasztikus.

A komfortzónát elhagyni nehéz és nagyon ijesztő tud lenni, viszont ha egyszer kilép valaki, utána úgy tud majd visszanézni, hogy “MEGTETTEM!” Nem kell félni, nincs mit veszíteni, mert ebbe a magyar életbe vissza fog jönni és aki fontos a számára és akinek a számára ő fontos, az meg fogja várni.

Történjen bármi, akár egy elsőre negatívnak tűnő élethelyzet, fontos, hogy mindig keressük meg a benne rejlő tanulnivalót és próbáljuk meg átformálni pozitív töltetűvé. Ez lehet a kulcsa egy boldogabb, teljesebb életnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Képtelen vagyok ezt kifizetni” – 370 ezres villanyszámlát kapott a bohócdoktor
A számla egy új szabályozás miatt érkezett, pedig Ádi bohóc csak nemrég költözött be a rossz állapotú házába, amit nemrég vásárolt. Még a részletfizetést sem engedélyeztek.


Kovács István Ádám, az Egy tábla szeretet alapítvány bohócdoktora 371 333 forintos áramszámlát kapott, írja a Blikk. A számla teljesen lesújtotta, mivel átalányban fizet havi 70 ezer forintot, és úgy érezte, ez az összeg teljesen váratlanul érte.

„Képtelen vagyok ezt kifizetni”

– mondta Ádi bohóc.

Miután megkapta a csekket, felkereste az áramszolgáltató ügyfélszolgálatát, bízva abban, hogy valamilyen félreértés történt, vagy legalább részletfizetést kérhet. Ott azonban elmagyarázták neki, hogy a követelés jogszerű. Egy januári kormányrendelet értelmében, ha egy háztartás bármely évben túllépi az 5 ezer kWh éves áramfogyasztást, kötelező új mérőórát felszerelni, amelyet távolról is le lehet olvasni. Ennek ára 251 ezer forint, a fennmaradó összeg pedig az áramszámla különbözete.

A szolgáltató azt is közölte, hogy

részletfizetést azért nem tudnak biztosítani, mert az ingatlan kevesebb mint egy éve van Ádám nevére írva.
Kovács Ádám István/Facebook

A bohócdoktor szerint a magas fogyasztás még azelőtt keletkezett, hogy ténylegesen beköltözhetett volna, mivel a házvásárlás hónapokig elhúzódott egy hagyatéki eljárás miatt. A mérőóra viszont már az ő nevén szerepelt.

Ádám két munkahelyen dolgozik, hogy biztosítani tudja a megélhetését és az alapítvány munkáját. Az Egy tábla szeretet alapítvány nevében rendszeresen látogatja a kórházakat, ahol beteg gyermekeknek segít mosolyt csalni az arcára

– és egy tábla csokit is ad nekik. Bár arra törekszik, hogy a gyerekek ebből semmit se vegyenek észre, sokszor nehéz elrejtenie a mögöttes feszültséget.

Egy korábbi orvosi műhiba miatt fél tüdejét el kellett távolítani. Ennek ellenére nemrégiben sikerült saját házat vásárolnia a Mátrában. Az ingatlan rossz állapotban volt, de munka mellett fokozatosan rendbe hozta.

Ha segíteni szeretnél a bohócdoktoron, az alábbi számlaszámon megteheted:

Megyesi Krisztián

OTP BANK

11773449-02829621-00000000


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Eldőlt, hogy melyik az ország legjobb iskolája - egy kisvárosi suli vitte haza a díjat
Összesen 44 jelölés érkezett az ország különféle pontjairól, amelyek közül ötöt választott ki a szakértői zsűri. Egy újszászi suli lett végül a győztes.


Idén először hirdették meg Az ország legjobb iskolája díjat, amelynek győztese közönségszavazással dőlt el. Az elismerést az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyerte el a Telexen lebonyolított szavazáson.

A pályázatot még márciusban indította az Együttnevelés Szövetség, amely szülőkből, pedagógusokból és oktatási szakértőkből áll. Összesen 44 jelölés érkezett különböző intézményektől, ezek közül választotta ki a szakértői zsűri azt az öt iskolát, amelyek bejutottak a döntőbe.

A zsűri tagjai között volt Berényi Eszter, Derdák Tibor, Ercse Krisztina, Németh Szilvia és Radó Péter is. A döntőbe jutott intézmények a következők:

  • Szent Pál Marista Általános Iskola, Karcag
  • Kondor Béla Általános Iskola, Budapest
  • Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kaba
  • Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Újszász
  • Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Nézsa

A zsűri olyan iskolákat választott ki, amelyek bár nem a kompetenciamérések élmezőnyében szerepelnek, mégis kiemelkedő munkát végeznek. A tanárok odafigyelnek a diákokra, támogatják őket, ha nehézségeik vannak, és bátorítják őket, ha valamiben tehetségesek. Fontos szempont volt az is, hogy ezekben az intézményekben otthonos, elfogadó környezet várja a gyerekeket, ahol biztonságban érezhetik magukat. Emellett a szülőkkel való kapcsolat is közvetlen, a közösségek pedig összetartók.

Az ilyen iskolák nem válogatnak, hanem lehetőséget adnak minden gyereknek.

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskoláról készült kisfilm elérhető a YouTube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Berohant a tűzbe, és kivezette a csikókat – a 16 éves Blanka mentette meg a lovakat a biztos haláltól Szarvason
A díjugrató versenyről hazatérő tinédzser nem habozott, amikor meglátta a füstöt. A tanya gazdája szerint 20 év munkája égett le, de az állatok túlélték.


Hazafelé tartott egy díjugrató versenyről a 16 éves Blanka és édesanyja, Lestyán Réka, amikor szokatlan látvány fogadta őket a szarvasi tanyavilágban. Sűrű, fekete füst gomolygott az égen – egy tanya lángokban állt. Blanka épp aludt az autóban, de amikor anyukája felébresztette, azonnal tudta, hogy baj van, írja a Blikk.

„Egyértelmű volt, hogy valakinek ég a birtoka. Félrehúzódtam, felébresztettem a lányom, aki nem kérdezett semmit, látta, mi a helyzet. Rohantunk a kertek alatt, bokrokon, árkokon, trágyadombokon át segíteni”

– idézte fel az édesanya.

A helyszínre érve látták, hogy lángol egy szénatároló. A forróság szinte elviselhetetlen volt, a lángok akár négy méter magasra is felcsaptak. A káosz közepette Blanka észrevette, hogy az egyik istállóban lovak rekedtek bent, és senki nem mert bemenni hozzájuk.

A tinilány nem habozott: félrelökte az embereket, és elindult az épület felé. Egyesével nyitotta ki a boxokat, majd kivezette a rémült állatokat. Mire a tűzoltók megérkeztek, mindegyik ló biztonságban volt.

„Mire észrevettem, mire készül Blanka, már nem tudtam visszatartani. Féltettem, de éreztem, hogy nem lesz baja, nem lehet baja, pontosan tudja, mit csinál” – mesélte meghatottan Réka.

„Ott állt a lányom, kormosan, izzadtan, de büszkén, és már nemcsak egy kislány volt, hanem egy igaz ember. Ott volt benne az édesapja öröksége, tartása, csendes ereje. Amit tett, nem puszta bátorság volt, hanem egy hatalmas, mély, emberi teljesítmény, ösztönös, valódi hősiesség.”

A tanya porig égett, de a gazda, Zsolt nem a veszteséget emelte ki, hanem azt, amit Blanka tett.

„A tanya a miénk, és a család nevében is szeretném megköszönni Blankának az önzetlen segítséget. Az életét kockáztatva segített a lovakon, ennél bátrabb dolgot még soha sem láttam. A lovaknak nem lett bajuk, de a pajta sajnos leégett. Ám ez, amit itt láttunk, tartást ad ahhoz, hogy ne keseregjünk, hanem takarítsuk el a romokat és építsünk új istállót a lovainknak, hiszen ők megmaradtak.”

Blanka gyerekkora óta lovagol, otthon is ő felel a hátasokért, és már olyan makacs lovat is megszelídített, akivel a tapasztaltabb idomárok is kudarcot vallottak. A hétvégén az országos bajnokságra készül a Kincsem Parkban.

A helyiek is tisztelettel beszélnek róla. Egy szarvasi lovas, Gábor így fogalmazott: „Nagyon jó látni, hogy ilyen gyerekek is vannak a telefonjukat nyomkodó korosztályban. Itt a tűzoltók is tisztelegtek tegnapelőtt egy csepp lánynak, aki viszont szerényen elhárított minden dicséretet, nyilatkozatot, csak annyit mondott, ki kellett hoznia a lovakat. Egy gyerek öntött belénk erőt, hitet, ez maga a csoda.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Életmentő kettős szervátültetésen esett át Franciaországban a 11 éves Olivér – két év után térhetett haza
A kolozsvári kisfiút két évig kezelték Franciaországban, miután itthon lemondtak róla. Egy fertőzés is megtámadta a szervezetét, ő azonban most örül, hogy iskolába járhatott, és hogy nemsokára ötödikes lesz.


Olivér mindössze néhány éves volt, amikor kiderült, hogy súlyos betegséggel kell megküzdenie. Először Miskolcon vizsgálták, majd Budapestre került, ahol a család a lehető legtöbb szakemberrel konzultált. A vizsgálatok eredménye azonban lesújtó volt: kiderült, hogy a kisfiú vesetágulata rosszabbodott, ráadásul a mája is súlyosan károsodott. Az orvosok kimondták: csak egy vese- és májátültetés adhat esélyt – írja a Blikk.

Romániában, ahol a család él, egyik orvos sem vállalta el a beavatkozást. Azt mondták, túl nagy a kockázat, és azt sem hallgatták el, hogy szerintük a kisfiúnak már csak egy éve van hátra. A szülők azonban nem adták fel a reményt: végül sikerült kijutniuk Franciaországba, Lyonba, ahol 2023. június 18-án elvégezték az életmentő műtétet.

A műtét után hosszú felépülési időszak következett.

Olivért két éven keresztül kezelték a lyoni kórházban. Több komplikáció is nehezítette a gyógyulást, többek között fertőzések és betegségek. A fiúnak a mai napig rendszeres kezelésekre van szüksége.

Május végén azonban végre hazatérhetett az édesanyjával együtt. „Május 21-én engedtek haza minket” – mesélte Boros Lídia, Olivér édesanyja a portálnak. „Egy hónapot kaptunk, és már utazunk is vissza Lyonba, hiszen a kezeléseket folytatni kell.”

Olivért közben egy kórokozó is megtámadta, ami miatt mintát kell venni a veséjéből. Egy olyan vírusról van szó, amely normál esetben minden ember szervezetében jelen van, de nála – a kilökődésgátló szerek miatt – felerősödött. A gyógyszereket emiatt le kellett állítani, ami azzal jár, hogy a szervezete elkezdett antitesteket termelni a beültetett vesével szemben.

Az elmúlt hónap azonban különleges volt Olivér számára. Végre nem csak a kórház és a kezelések határozták meg a napjait – iskolába járhatott, és olyan dolgokkal foglalkozhatott, mint a többi gyerek. „Talán ő az egyetlen, aki az osztályából tényleg szereti a sulit” – mesélte az édesanyja. Bár Lídia így sem tud teljesen elszakadni a betegségtől: kétóránként be kell mennie az iskolába, hogy katéterezze a kisfiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk