KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Megtámadta egy vírus a magyar filmes agyát, 51 évesen újra kellett tanulnia járni és beszélni

Fiers Ádám négy évvel ezelőtt ájult el minden előzmény nélkül, ezzel kezdődött a kálváriája. Csodával határos módon túlélte, barátai pedig összefogtak, hogy újra normális élete lehessen.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. december 17.



2017. november 26-a vasárnapra esett. A vágóként és vezető utómunka-felügyelőként dolgozó Fiers Ádám nem sokkal korábban fejezett be egy hosszú és fárasztó külföldi produkciót, így azon a hétvégén valószínűleg senki nem kereste volna. Aki mégis, alighanem arra következtet, hogy pihen, ezért nem elérhető.

A 91 éves édesanyja viszont aznap is felhívta, és gyanús lett neki, hogy nem veszi fel a telefont. Mivel ugyanabban a házban éltek és napi szinten tartották a kapcsolatot, lement megnézni, minden rendben van-e, de ekkor már eszméletlen állapotban találta.

Utólag visszatekintve valószínűleg ezzel mentette meg a fia életét: ha még napok teltek volna el, amíg valaki észreveszi, mi történt, Ádámon aligha tudtak volna segíteni. Így viszont azonnal mentőt hívott hozzá, amivel a János kórház intenzív osztályára szállították.

Hamar felállították a diagnózist: egy herpeszvírus támadta meg, amit nagyon sok ember hordoz észrevétlenül, komoly tüneteket viszont szinte senkinél nem okoz. Ő volt a kivétel, a vírus átterjedt az agyára.

Semmilyen előzmény nem utalt arra, hogy veszélyeztetett lenne: nem ivott, nem volt krónikus betegsége. A szakmai életében viszont két végén égette a gyertyát. A hónapokig tartó, megterhelő munka miatt immunhiányos állapotba került, de valószínűleg akkor gyengült le igazán a szervezete, amikor vége lett a mindennapos rutinná vált pörgésnek.

Öt napon keresztül feküdt az intenzíven mélyaltatásban, élet-halál között, jégakkukkal kellett hűteni a testét, olyan magas láza volt. Lélegeztetésre ugyan nem szorult, de így is teljesen kétesélyes volt, túléli-e.

Aztán egyszer csak egyik pillanatról a másikra elkezdett javulni az állapota. Amint lejjebb ment a láza, felébresztették a mesterséges kómából, egy hét után pedig már nagy eséllyel ki tudták jelenteni az orvosai, hogy túlélte. Azt viszont továbbra sem lehetett tudni, mennyire roncsolódott az agya, érte-e maradandó károsodás.

A Robin Hood tévésorozat főszereplőjével

Ezen a ponton kapcsolódott be a történetbe a szintén filmes Fazekas Zsolt „Fido”, Ádám régi barátja, akit Seregi László operatőr értesített arról, mi történt. Ők ketten, illetve Ádám egy korábbi párja tettek a legtöbbet érte a következő hónapokban.

„Akkor már nálunk volt a telefonja, és persze rengetegen keresték, hiszen eltelt nagyjából 10 nap. Eleinte nem vettük fel, de ez egy idő után tarthatatlanná vált, hiszen annyit mindenki megtudott, hogy valami történt vele. Ezért létrehoztam egy Facebook-csoportot, amibe először a közös ismerőseinket vettem be, majd sorban jöttek a többiek is a baráti köréből” – idézi fel Fido. Alig egy hét után már 350-re nőtt a létszám.

Olyan égető kérdésekre is választ kellett találni, mint például, hogy miből fizetik ki Ádám albérletét, vagy az édesanyja gyógyszereit, amiről addig szintén ő gondoskodott. A bankszámlájához nem fértek hozzá, ezért úgy döntöttek, adományokat kérnek a csoport tagjaitól.

A felhívásra válaszul nagyon sokan küldtek pénzt, pár ezer forinttól kezdve egészen nagy tételekig. Magánszemélyek mellett olyan filmes cégek és stúdiók is segítettek, akik Ádámmal dolgoztak korábban. Gyakorlatilag az egész szakma kiállt mellette, jó néhányan havi rendszerességű utalást állítottak be.

„Népszerű vélekedés, hogy Magyarországon a szolidaritásnak nincsen kultúrája. A mi történetünk a legjobb példa arra, hogy ez nem igaz. Ha van egy ember, akit szeretnek, és átmegy az üzenet, hogy gyakorlatilag a túlélés a tét, igen is segítenek” – mondja Fido, hozzátéve: külön jól esett nekik, hogy az adományozók megbíztak bennük, nem feltételezték, hogy lelépnek a pénzzel.

A támogatóknak köszönhetően fent tudták tartani Ádám régi életét, amíg őt kórházban kezelték: minden megmaradt a lakástól az autón át az internet-előfizetésig. Hazaköltözése után is ebből a pénzből élt még jó ideig, amíg nem tudott újra munkát vállalni.

Ádám és Fazekas Zsolt „Fido”

A János kórházból az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe került, ami direkt a hozzá hasonló helyzetben lévő agysérültek utógondozására szakosodott. Ez egy hosszú folyamat, nála is hónapokig tartott: egy profi gyógytornász újra megtanította járni, tisztálkodni és a többi alapfunkcióra.

Bonyolította a helyzetet, hogy vírusfertőzés következtében a négy évvel ezelőttig eltárolt ötven évnyi emlékének gyakorlatilag a 98 százaléka elveszett.

A test, a kéz begyakorolt tudásai ugyan visszatértek (mint például a számítógép vagy akár a csavarhúzó használata), de a megértett, éveken át megtanult és évekig használt technikai tudások, valamint ezekkel együtt az emlékek – a forgatási helyszínek, külföldi hotelekben végigtolt éjszakák, nyaralások, snowboardozás, az iskolai évek, saját házassága, édesapjának temetése, családi karácsonyok, születésnapok – mind kitörlődtek.

Kezdetben a legközelebbi barátait és családtagjait sem ismerte fel, mindenkinek újra be kellett mutatkoznia neki, hogy tudja, kiről van szó.

„Nagyon furcsa szituáció, amikor valaki a saját identitásával sincsen tisztában: kicsoda, honnan jött, mi történt az első 50 évben. Máig nem tudjuk, milyen emlékei tértek vissza és mi az, amit újra kellett tanulnia” – fogalmaz Fido.

Ádám az eszméletvesztése után 8 hónappal költözhetett haza, egy évvel később pedig már önállóan ellátta magát. Ugyan leszázalékolták és hivatalosan nyugdíjas lett, de ez nem akadályozta meg abban, hogy már a járvány kitörése előtt vállalni tudjon kisebb munkákat. Sok korábbi produkciós cég is visszavárta, persze nem az eredetivel megegyező pozícióban – ami lényegében a szakma csúcsának számított –, de nem is az volt a lényeg.

Óriási szerencséjére a szakmai tudásának egyes részei nem szenvedtek csorbát, a vágó- és egyéb programok használatát szinte azonnal fel tudta idézni. A pénzbeli segítség mellett rengeteg egyéb felajánlást is kapott: volt olyan, aki főzött neki, a bevásárlást intézte, vagy csak sétálni ment vele.

„Ez minden szempontból egy sikersztori: az emlékezetkiesési gondjai ellenére is teljes értékű életet tud élni. Csodájára járnak az útnak, amit megtett: világszinten is nagyon kevés ember épült fel egy ennyire súlyos betegségből” – mondja Fido.

Szerinte Ádám agya tudat alatt is akarta, hogy meggyógyuljon, amiben biztosan nagyon sokat számított az alap intelligenciája. A hasonló betegek közül sokan hiába töltenek akár éveket rehabilitációval, soha többé nem tudnak újra járni vagy beszélni.

Iszonyatos életigenlés van benne, bár lelkileg voltak nehezebb pillanatai, főleg az emlékei hiánya miatt, de végül sikerült felülemelkednie ezeken. Biztosan rengeteget nyomott a latban, hogy tudott dolgozni, a régi kollégái pedig kitartottak mellette. A bakelitlemezeit is sokat hallgatja, kedvenc zenéi szintén segítenek neki felidézni a korábbi életét.

Ádám történetéből a tervek szerint hamarosan egész estés dokumentumfilm készül. Egy producerirodával már előrehaladott tárgyalások folynak, ha minden jól megy, jövőre kezdődhet a forgatás. Ami viszont biztos: sem Fido, sem Seregi László nem vesznek majd részt a munkálatokban, ahhoz túlzottan közelről élték át a történteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: