KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„A mennyországban éreztem magam, de a pokolban kötöttem ki” - Zsolték ikreket vártak, de elvesztette a feleségét és egyik gyermekét

Tőzsér Zsolt és Kadlót Szilvia két éve kapta a nagyszerű hírt, hogy ikreik fognak születni: a pedagógusként tanító leendő édesanya és a párja az egész világot át tudták volna ölelni örömükben. Aztán 2021. november 27-én eljött az idő, de a szüléskor komplikációk léptek fel.

Link másolása

„A mennyországban éreztem magam, de a pokolban kötöttem ki. Voltak rossz gondolataim, de menni kellett előre, erősnek kellett maradnom a kislány miatt”

mondta a Blikknek Tőzsér Zsolt a szörnyű tragédiáról, amit átélt.

Tőzsér Zsolttal és Kadlót Szilvia két éve kapta a nagyszerű hírt, hogy ikreik fognak születni: a pedagógusként tanító leendő édesanya és a párja az egész világot át tudták volna ölelni örömükben.

Aztán 2021. november 27-én eljött az idő: a szüléskor komplikációk léptek fel, és az ikerpár egyike, Zsoltika holtan született, míg a testvérét, az agyvérzést kapó Annuskát újra kellett éleszteni. Közben az édesanya is életveszélyes állapotba került, kilenc nappal később pedig a szervezete feladta a harcot, ő is elhunyt.

"A koronavírus miatt az életemért küzdöttem otthon, amikor november 22-én a párom sem érezte jól magát, ezért az anyukájával bementek az ügyeletre, s nála is megállapították a fertőzést. A várandóssága 34. hetében járt, a lába be volt dagadva, de a babák ultrahangos ellenőrzésén túl nem vizsgálták meg, nem vettek tőle sem vért, sem vizeletmintát. Megfigyelés helyett veszélyeztetett terhesen, vírusosan hazaküldték"

- idézte fel a történteket Zsolt.

"Úgy 17 óráig kihúzta mindkét baba életben, ám fél órával később egyikük meghalt, míg a másikukat, Nusikát újra kellett éleszteni. Zsoltikának hivatalosan nincs is neve, ki sem adták a holttestét, ő hivatalosan nem is létezett..."

– mondta a férfi a lapnak.

"Szilvi ezután élet-halál között lebegett, majd december 6-án leállt a veséje, a mája, és elhatalmasodott rajta a koronavírus-fertőzés. Ebben a kilenc napban már nem tért magához többet. Azt gondolom, az első hibát akkor vétették, amikor nem készült laborvizsgálat, másodjára pedig, amikor öt nappal később nem végeztek rajta azonnal császármetszést.

Nyolc órát volt a halál árnyékában. Úgy talán mindkét baba életben maradhatott volna"

- emlékezett vissza Zsolt.

A férfi közjegyzőn keresztül beadta a vizsgálati anyagot a Nemzeti Szakértői és Kutató Központba. Ha ott megállapítják a mulasztást, büntetőeljárást indíthatnak.

Aki támogatni szeretné a tragikus sorsú családapát, Kadlót Flóriánné számlaszámára utalva megteheti: 11773418-01034248. IBAN: HU82 1177 3418 0103 4248 0000 0000. Swift kód: OTPVHUHB.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ötvenmillió forinttal köszönte meg egy beteg a debreceni klinikának, hogy meggyógyították
Az intézmény vezetője szerint több betegtől is kaptak már adományt, de ez a mostani támogatás példátlanul magas. Az is kiderült, mire használták fel az összeget.

Link másolása

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika egyik betege ötvenmillió forintot adományozott az intézmény alapítványának. A páciens így fejezte ki háláját a magas színvonalú gyógyítómunkáért.

A klinika a pénzből betegőrző monitorokat, a katéteres koszorúér-beavatkozásokhoz szükséges korszerű eszközt vásárolt, valamint beszerzett egy, a röntgen és a szívultrahangos készülék együttműködését segítő szoftvert, amellyel minden korábbinál pontosabban láthatóak a szív szerkezeti elemei a katéteres beavatkozások során

- írja az unideb.hu.

Az adományt a múlt évben kapta meg az intézmény. A gyógyult beteg azt kérte, hogy a neve kerüljön nyilvánosságra. Az összeget a gyógyító munka fejlesztésére szánta, korszerű eszközöket, műszereket szánt a kórháznak. A klinika a pénzt erre fordította, három jelentős beruházást valósítottak meg. Erről tájékoztatták az adományozót, aki meg is nézhette az eddigi fejlesztéseket.

"Fantasztikus érzés volt, el sem akartam hinni, amikor értesültem az ötvenmillió forintos támogatásról. Az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy betegeink, miután távoztak a klinikáról, felhívnak, elmondják, hogy mennyire elégedettek voltak az ellátással, beleértve a szakmai, gyógyító munkát, az orvosok és a szakdolgozók emberségét, empátiáját. Többen közülük felajánlják, hogy anyagi lehetőségük függvényében támogatnák az alapítványt akár 100 ezer forintos nagyságrendben, de az 50 millió forint példátlanul magas összeg. Számunkra az a legfontosabb, hogy a betegek elégedetten és gyógyultan, de mindenképpen jobb egészségi állapotban térjenek haza a klinikáról. Természetesen örömmel vesszük az alapítványnak nyújtott támogatást, amit - összhangban az alapító oklevélben lefektetett célokkal - mindig a debreceni szívbetegellátás jobbá tételére, fejlesztésére használunk fel" – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Csanádi Zoltán professzor, a Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatója.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
A titkos milliomos: dollármilliókat hagyott városára egy férfi, akinek tévéje és autója sem volt
Geoffrey Holtról senki sem tudta, hogy mennyi pénzt halmozott fel élete során. A 3,8 millió dollár kamatainak elköltésére évente pályázhatnak a hinsdale-i szervezetek.

Link másolása

Egy lakókocsi-park szerény életű gondnoka volt az a 82 éves bácsi, aki halála után dollármilliókat hagyott városára, írja a The Guardian. Egészen júniusi haláláig senki sem sejtette, hogy a kopott ruhákban, fűnyíróján közlekedő, alkalmi munkákat vállaló Geoffrey Holt élete során 3,8 millió dollárt (1,3 milliárd forint) halmozott fel, amit egy az egyben Hinsdale városára hagyott végrendeletében. Egyetlen kikötése volt csak: a pénzt kizárólag a közösség javára fordíthatják az oktatás, az egészségügy, a kultúra vagy a tömegsport terén a 4200 lakosú városkában.

A város vezetője szerint senkinek nem volt fogalma arról, hogy a család nélküli férfi ennyi pénzt tett félre élete során. Egyelőre még nem döntötték el, hogy mire fordítják az ölükbe pottyant vagyont: felmerült a városháza órájának korszerűsítése, néhány épület felújítása, egy új szavazatszámláló gép beszerzése és egy online autóvezető-tanfolyam indításának lehetősége is.

A szervezetek a New Hampshire-i Jótékonysági Alapítványon keresztül pályázhatnának támogatásokra, és a kamatokból évente nagyjából 150 000 dollárt (52,5 millió forint) kapnának.

Geoffrey Holt legjobb barátja, egyben hagyatékának kezelője is csak néhány évvel a férfi halála előtt tudta meg, hogy mennyi pénze van. Edwin Smith szerint barátja hobbija a modellautók és vonatok gyűjtése volt, emellett rengeteg történelmi könyvet olvasott, és komoly bakelitgyűjteményre is szert tett az évek alatt. A korábban egy malom termelési vezetőjeként dolgozó Holt időnként a patak partjára kiülve olvasgatott különböző befektetésekről szóló kiadványokat.

Évekkel később Holt elmesélte barátjának, hogy a malom bezárása után befektette pénzét, ami minden várakozását felülmúlva teljesített. Ekkor kért tanácsot Smith-től, hogy örökösök híján mihez kezdjen a pénzzel, aki azt javasolta neki, hogy gondoljon a városára. Ettől függetlenül még Smith is meglepődött, amikor kiderült, hogy Holt az utolsó centig Hinsdale-re hagyta mindenét.

A titkos milliomos egy évvel fiatalabb nővére szerint apjuktól tanulták, hogyan kell bánni a pénzzel. A testvérek között soha nem volt téma a pénz, bár a bátyja időnként megkérdezte tőle, szüksége van-e valamire. Amikor kiderült, hogy valójában mennyi pénze volt fivérének, Alison Holt egy kicsit sajnálta, hogy a mindvégig szerény körülmények között élő férfi legalább egy kicsit nem kényeztette magát élete során.

Geoffrey Holtot és vagyonának történetét ebben a videóban is bemutatják:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy rossz mozdulat is megölheti a hat és fél éves Mátét
A kisfiú lépe minimális ütésre is szétrepedhet és elvérezhet. Tudja, hogy beteg, ennek ellenére imád focizni, biciklizni. A szülők sajnálják, de óvni kell a gyereket.

Link másolása

Rettegésben élik mindennapjaikat a nyíregyházi Toronyi Zoltán és felesége, mert 6,5 éves kisfiúk akár egy rossz mozdulattól is elvérezhet - írja a Blikk.

Máténak a májában trombózis alakult ki, és a rossz vérellátás miatt más szerve is veszélybe került.

"Egyéves volt, amikor piros foltok jelentek meg a testén, akkor egy vérvételből hamar kiderült, hogy alacsony a trombocita száma. Az évek alatt számtalan vizsgálaton megfordultunk, kapott immunerősítő kezeléseket, de nemigen javult az állapota. Vért kezdett el hányni, idén nyáron pedig majdnem tragédiába torkollott a dolog"

- mesélte el az aggódó édesapa.

Egy ér megpattant a nyelőcsövében a magas vérnyomás következtében. Emiatt olyan súlyos vérveszteség alakult ki nála, hogy a túlélési esélye 20 százalék volt.

A gyerek állandó felügyeletre szorul, ezért felváltva dolgoznak részmunkaidőben. Albélrletben élnek, gyakran utaznak a fővárosba. "Mivel bármikor beüthet a baj, így állandó készenlétben állunk, bepakolt bőröndökkel. Egy nyugodt percünk sincs, folyamatosan szemmel tartjuk a gyereket, nehogy rosszul legyen. Az éjszakákról nem is beszélve, azok a legnehezebbek" - mondta Zoltán.

A kisfiút műteni kell majd, de majd csak akkor derül ki, hogy mennyit károsodott a mája, kell-e transzplantáció.

Máté koraszülött volt, valószínűleg a köldökén keresztül kapott tápláláskor alakulhatott ki a fertőzés, ami később a bajt okozta.

"A trombózis miatt a lépe is megnagyobbodott, nyomja a többi szervét. A lépe minimális ütés hatására is szétrepedhet, és így elvérezhet. Tudja, hogy beteg, ennek ellenére nagyon virgonc. Imád focizni, biciklizni, játszótérre járni, de egyszerűen nem tudok mit tenni, óvni kell őt. Összeszorul a szívem, hogy mindezeket nem engedhetem meg neki" - mondta a lapnak az édesapa.

Ha valaki segítene:

Máté ügyét az Együtt lépésről lépésre Nemzetközi Civil Összefogás és Jogsegély Alapítvány karolta fel, az ő számlaszámukon keresztül tehet felajánlást.

Adatok:

Együtt lépésről lépésre Nemzetközi Civil Összefogás és Jogsegély Alapítvány

Bankszámlaszám: 11731001-23130892-00000000 (OTP Bank)

IBAN: HU02117310012313089200000000

BIC: OTPVHUHB

Megjegyzés: segítség Máténak

Élelmiszerrel, utazással vagy szálláslehetőséggel is lehet segíteni a családot. Toronyi Zoltán elérhetősége: +36-31-789-7485


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„A májam negyedét a kisfiamnak adományoztam, hogy megmentsem az életét”
Egy ritka daganatos betegség miatt majdnem meghalt az angol kisfiú. A család végül Amerikában talált gyógymódot, aminek segítségével életben maradt.

Link másolása

A mája negyedét a gyerekének adományozta egy anyuka, hogy megmentse a kisfiú életét, írja a Yahoo. Még csak kétéves volt a kis George Baker, amikor anyukájának feltűnt, hogy a fejbőrén születése óta megtalálható ekcéma egyre rosszabbul néz ki. A gyerek ezzel párhuzamosan egyre fáradékonyabb, sápadtabb lett, éjszakánként pedig rendszeresen hasfájásra ébredt fel.

Az Egyesült Államokból származó, de Angliában családot alapító Catherine Baker és férje, Sam, több kórházat is megjártak, mire kiderült, hogy a kisfiú egy ritka daganatos betegségben szenved. A Langerhans-sejtes histiocytosis (LCH) minden kétszázezredik gyereknél alakul csak ki, ami kezdetben bőrkiütésként jelentkezik, majd károsíthatja a szöveteket és elváltozásokat okozhat a test több pontján is.

Az orvosok megtalálták az LCH-t George csontjaiban, májában és lépében, ezért egyéves kemoterápiás kezelést javasoltak neki egy londoni kórházban. A szülők ekkor tudták meg azt is, hogy a betegség gyakorlatilag teljesen felfalta a kisfiú máját, de mivel a rák gyorsan terjedt, nem lehetett várni a kemoterápiával.

Kezdetben a gyerek jól reagált a kezelésekre, végül 2020 májusában gyógyultnak nyilvánították. Nem sokkal később azonban minden kezdődött elölről, amikor Catherine ismét egy száraz bőrfelületet talált a fia fején. Az orvosok semmi jót nem tudtak mondani: agresszív kemoterápiát javasoltak, de elmondták, hogy jó eséllyel a betegség már nem fog reagálni ezekre sem. Ezzel tulajdonképpen kimondták a gyerek halálos ítéletét.

Az anyuka nem törődött bele, és ekkor talált rá a Cincinnati Gyerekkórház orvosának alternatív LCH-s gyógymódjára. Dr. Ashish Kumar felfüggesztette a kemoterápiát, ami helyett napi egyszer egy speciális gátlószert adott George-nak, ami megfékezte a daganat további terjedését. A kezelés megkezdése után két nappal a kisfiú bőrkiütése megszűnt és egyre jobban lett. George a mai napig szedi a gyógyszert, aminek nincs a kemoterápiához hasonló mellékhatása.

Az amerikai kezelés megkezdése után két héttel a család visszatért Angliába, ahol kiderült, hogy George egyébként is sérült mája még rosszabb állapotba került. 2021 decemberében döntöttek úgy az orvosok, hogy a gyereknek azonnali májátültetésre lesz szüksége. A szülők tisztában voltak azzal, hogy az idő rövidsége miatt nem fognak megfelelő donort találni, ezért megvizsgáltatták, hogy ők tudnak-e segíteni a kisfiún. Végül kiderült, hogy anya mája alkalmas lehet az átültetésre.

Tavaly áprilisban egy 13 órás műtét során a kisfiú sérült máját teljes egészében eltávolították, majd megkapta az anyukája májának negyedét. A gyerek olyan gyorsan javult, hogy alig 24 órát tartották az intenzív osztályon, egy hét múlva már egyedül sétálgatott, egy hónappal később pedig focizott, további két hónap múlva iskolai sportversenyen vett részt.

Mivel a máj képes újra kinőni, ezért a műtét után három hónappal Catherine is már teljes májjal élhetett tovább. Szerencsére a kisfiú esetében is jól sikerült a műtét, így ő is a többi gyerekkel együtt járhat iskolába, és teljesen hétköznapi életet élhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: