KÉK HÍREK
A Rovatból

Elszakította babájától az édesanyát egy trolivezető: a kicsi a megállóban maradt

Hiába kiabáltak az utasok és rohant oda hozzá azonnal az anyuka, a sofőr csak a következő megállóban nyitotta ki az ajtót.


Kínos és megmagyarázhatatlan incidens történt egy budapesti trolin. Egy édesanya babakocsival szeretett volna leszállni, ám a vezető többször is rájuk csukta az ajtót. Végül a baba egy idegennel az utcán maradt, míg az anya a troliban rekedt.

Majoros Vi­vien, a 22 éves édesanya érthető módon felháborodva mesélte el történetét a Borsonline-nak.

Vivien öt hónapos kisfiával utazott a 75-ös trolin, amiről a Hősök terénél szeretett volna leszállni. A babakocsival egyedül nem boldogult, ezért egy utastárs segített neki.

"A sofőr kinyitotta az ajtót, a hölgy fogta alul, én pedig fölül a babakocsit, így próbáltunk leszállni. A következő pillanatban azonban a vezető rácsapta az ajtót a babakocsiban fekvő gyerekemre, csak azután nyitotta ki újra, hogy az egész busz hangos kiabálásba kezdett. Amikor a segítségem leért Benett-tel, legnagyobb megdöbbenésemre az orrom előtt újra bezárult az ajtó" – mesélte az édesanya.

bkk_wiki2

Fotók: Wikipédia

Azonnal a sofőrhöz szaladt, és szólt neki, hogy a gyerek lent maradt, de a vezető nem foglalkozott vele.

"A Benivel maradt asszony hangosan kopogott, a többi utas is kiabált, de még ez sem érdekelte, egyből a gázra lépett. Miután számon kértem, hogy mit művel, ezt a választ kaptam: „Fogja be, vagy ledobom! Majd a következő megállóban leszáll!”

A trolivezető valóban nem állt meg, így az anyuka csak a Benczúr utcánál tudott leszállni. Onnan rohant vissza az előző megállóba, ahol a segítségét felajánló nő várta a kisfiával együtt.

"Kamera is volt a buszon, és a pontos időpont is megvan, így egyből bejelentést tettem telefonon és levélben is a BKK-központnál, de csak annyit mondtak, hogy harmincnapos határidővel foglalkoznak az ügyemmel" – mondta el az anya.

Megkérdeztük a BKV sajtóosztályát, akiktől a következő tájékoztatást kaptuk az ügyben:

Sajnálattal olvastuk a cikkben leírtakat, és utasunk elnézését kérjük a történtek miatt.

Az ügyben azonnali vizsgálatot indítottunk; a panaszban meghatározott időpontban érintett 75-ös trolibusz fedélzeti kameraképét lementettük és elemeztük. Mivel a megadott időpontban közlekedő jármű felvételén nem található ilyen esemény, a biztonság kedvéért az előtte és utána közlekedő kocsikét is átvizsgáltuk – azokon sem rögzített a kamera hasonló esetet.

Annak érdekében, hogy körültekintően kivizsgálhassuk az esetet, ezúton kérjük a bejelentőt a konkrét időpont, rendszám megadására.

A BKV Zrt. számára utasaink biztonsága a legfontosabb szempont, és – bár a felvételeken a bejelentett esetet nem találtuk – buszvezető kollégáink figyelmét továbbra is fel fogjuk hívni arra, hogy a gyermekekkel való problémamentes utazást fokozott figyelemmel, kellő empátiával és körültekintő munkavégzéssel segítsék elő.

Abban az esetben, ha a beazonosítás során kollégánk érintettsége bebizonyosodik, a BKV akár a legszigorúbb munkáltatói intézkedést fogja foganatosítani.

Képeink illusztrációk

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Végignézte a feleség, ahogy kalapáccsal megverik, majd halálra gázolják a 76 éves férjét egy miskolci parkolóban
A 36 éves támadót a helyszínen elfogták, pszichiátriára került. Az áldozat civil környezetvédő volt, aki a lánya szerint egész életében az igazság harcosa volt.


A kocsiban ülve nézte végig a felesége, ahogy a 76 éves férjét kalapáccsal bántalmazza, majd autójával elgázolja egy 36 éves férfi a miskolci Aldi parkolóban kedden - értesült az RTL Híradó. Az idős férfi azonnal meghalt.

A bíróság csütörtökön elrendelte a támadó előzetes kényszergyógykezelését fél évre. A Híradó úgy tudja: vizsgálják, hogy kábítószer hatása alatt követte el a gyilkosságot.

Az elhunyt férfi civil környezetvédő volt, tíz éve Szikszó díszpolgárának választották.

A rendőrség a támadást követően azt közölte, egy régóta húzódó vita miatt történt a gyilkosság. Az ügyészség szerint támadó és áldozata korábbról ismerte egymást.

„A sértett a gyanúsított szülőjének tulajdonában lévő gépjárműjavító műhelybe hordta az autóját szervízeltetni. A gyanúsított és a sértett között jó viszony alakult ki, ez később megváltozott” - mondta a csatornának Jogg Zsolt, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szóvivője.

A Híradó szerint, a férfi a feleségével ment bevásárolni, az asszony épp beült a kocsiba, amikor a férjére támadtak - ő is megsérült. Az asszony próbált közbeavatkozni, de nem tudta megakadályozni a gyilkosságot.

Az áldozat civil környezetvédő volt, aki korábban a Híradónknak is nyilatkozott, amikor Szikszón egy illegális hulladéklerakót találtak.

A lánya azt írta a Híradónak, hogy az édesapja „egész életében az igazság harcosa volt”. Ahogy elmondta

a fiatal férfi „hátulról támadta meg, és egyetlen szó elhangzása nélkül vitte véghez kegyetlen tettét”.

Az édesapja valószínűleg már az első ütés után elvesztette az eszméletét.

A 36 éves férfit a helyszínen elfogták, pszichiátriára került. A bíróság csütörtökön hat hónapra elrendelte előzetes kényszergyógykezelését. A Híradó megkereste a támadó apját is, aki nem akart nyilatkozni. Annyit mondott, hogy nagyon megviselték a történtek, és őszinte részvétét fejezte ki az áldozat családjának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtaposta a nevelőanyja a vád szerint azt két és fél éves kisfiút, aki tavaly februárban halt meg Polgáron
A tragédia napján az asszony vigyázott a gyerekre, aki makacskodott, nem akart szót fogadni. Amikor a házhoz vezető lépcsőhöz értek, a földre esett. A nő ekkor a hátán fekvő gyermeket nagy erővel megtaposta. Megrázó történet!


Meghalt egy kisfiú, miután begipszelt lábbal leesett a ház előtti lépcsőn. A nevelőszülők bevitték a helyi mentőállomásra, de már nem tudták újraéleszteni. A nevelőanyát emberöléssel vádolják és 13 év fegyházat kérnek rá.

Danika édesanyja tavaly februárban veszítette el a gyermekét, akire akkor - a nagyobb testvérével együtt - 2022 decembere óta nevelőszülők vigyáztak, Polgáron.

"Ha szépen bántak volna vele, akkor nem bántották volna, nem halálozott volna el a kisfiam" - mondta.

A kisfiú haláláért a kezdetektől a nevelőanyát tették felelőssé a nyomozók, a bíróság emiatt le is tartóztatta.

Az RTL Híradó megtudta, hogy a nőt már kiengedték a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe került. Már áprilisban vádat emeltek ellene, és a bizonyítékok alapján az ügyészség súlyosabb bűncselekménnyel vádolja, mint amivel korábban a nyomozók meggyanúsították. Emberölés miatt születhet ítélet a nevelőanya ellen - tudta meg a Híradó.

Beismerése esetén 13 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélhetik és véglegesen eltilthatják a nevelőszülői és minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amivel kiskorúakkal kerül kapcsolatba.

A polgári házaspár egy családi házban nevelte az elhunyt kisfiút és testvérét a közös gyermekükkel. A tragédia napján a nevelőanya egyedül vigyázott a gyerekekre. Vacsora után aludni akarta vinni mind a hármat, de Danika nem fogadott szót neki. A nehezen kezelhető és járógipszet viselő kisgyermek nagyon ellenkezett, megpróbálta visszahúzni a nevelőanyát, aki emiatt indulatos lett. Amikor a házhoz vezető lépcsőnél jártak, akkor a földre került, hátán fekvő gyermeket nagy erővel megtaposta - derült ki a tragédia részletei.

A gyereket a hazérkező nevelőapa vitte a helyi mentőállomásra, ahol megpróbálták újraéleszteni, de olyan súlyos belső sérülései voltak, hogy belehalt.

A nevelőanya ügyvédje korábban azt mondta, egy szerencsétlen baleset áldozata lett a gyerek.

Az ügyet hamarosan tárgyalja majd a bíróság.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, kik a felelősek a Nemzeti Színházban történt balesetért
Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia csaknem három méter magasról zuhantak le a Rómeó és Júlia egyik előadása közben a díszlet vasszerkezetéről. Elkészült az ügyben a hivatalos szakvélemény.


Tavaly november 10-én történt a Nemzeti Színház történetének legsúlyosabb baleset: a Rómeó és Júlia előadása közben a takarásban a díszletről a mélybe zuhant két színész. Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyosan megsérült, még egyikük sem tudott visszatérni a színpadra.

Az Index korábbanúgy értesült, hogy gyanúsítottként a rendőrség kihallgatta Horváth Lajos Ottó ügyelőjét.

A Blikk információ szerint azonban elkészült az ügyben a hivatalos szakvélemény, amelyet a nyomozás során a jogi képviselők és a hatóságok is kérvényeztek. Úgy tudják, hogy az ügyben több foglalkozási szabályszegést is elkövettek. Ennél fogva nem a színészek és nem is csak egyetlen személy a felelős, hanem sokan egyszerre.

A fejleményekkel kapcsolatban megszólalt a színész jogi képviselője, Dr. Borbély Zoltán, aki nem cáfolta a portál értesüléseit.

„Nem kérdés, hogy a büntetőeljárásban a színészek nem vonhatók felelősségre, evidens, hogy ők sértettként vannak jelen. Másként fel sem merülhetnek, hiszen Horváth Lajos Ottónak sérülései súlyos egészségromlást és maradandó fogyatékosságot idéztek elő.

Itt nem megoldás a vizsgálóbizottság, több ember felelőssége megállapítható és erre egyértelmű jelek utalnak, nincs helye az áldozathibáztatásnak”

– mondta az ügyvéd, aki továbbra is azon dolgozik, hogy békés és korrekt, peren kívüli megállapodás születhessen az általa képviselt sértett és a Nemzeti Színház között.

„Mi még mindig bízunk a békés megegyezésben és ezt is szorgalmazzuk. Jelen esetben két eljárás zajlik, a büntető, illetve a polgári, és mind a két ügyben a megoldás felé hajlunk. Nagy reményeink vannak, hogy a jog asztalánál ezt korrekten le tudjuk zárni, ez mindenkinek jobb lenne, és erre még mindig látok esélyt.

A Nemzeti Színház és a jogászuk részéről eddig minden felmerülő kérdésünkre korrekt választ kaptunk és együttműködő hozzáállást tapasztaltunk. Nem ellenségként tekintünk rájuk.”

Az egyeztetés elvileg békében zajlik a felek között, ami nem jelenti azt, hogy a két színész a jövőben is a társulat tagjai maradnának. A Blikk értesülése szerint sem Ottó, sem Júlia nem tér vissza a teátrumba dolgozni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ilyen nem gyakran történik: filmbe illő jelenet zajlott le Siófokon, leintett egy autót, és azzal kezdte üldözni a saját ellopott furgonját – videó
Tíz percig tartott a hajsza, miután a tolvaj kicsúszott az útról, és többször megpördült az autó. A balesetet könnyebb sérülésekkel megúszta.


A RTL Híradó számolt be arról az esetről, ahol egy tolvaj Siófokon ellopta egy házaspár furgonját. A házaspár éppen az út melletti plakátokat szedte le, amikor a férfi beugrott a járműbe, amiben benne volt a slusszkulcs, és elhajtott.

A férj rögtön üldözőbe vette a tolvajt és a segítségére sietett egy közeli telephelyen dolgozó autómentős is.

„Kétszer-háromszor lelassított az autós és azért nem volt gyanús, csak azt hittem, hogy a kollégájuk szívatja őket. Utána vettem észre, hogy a tulajdonos ordibálja, hogy lopják az autómat és leintett egy arra járó autót, abba bepattant és utána mentek”

– mondta el az autómentős az RTL Híradónak.

Az üldözés körülbelül 10 percig tartott, mert a tolvaj 110 kilométer/órás sebességgel hajtott, amikor elvesztette az uralmát a furgon felett. Nekicsúszott szalagkorlátnak és többet pördülve beborult az árokba. A férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, végül a furgon tulajdonosa szedte ki a lopott járműből.


Link másolása
KÖVESS MINKET: