OTTHON ÉS KERT

Egyre elterjedtebb a környezettudatos szemlélet a háztartásokban

A lakosság közel kétharmada részesíti előnyben az újrahasznosított anyagból készült háztartási papírárukat, derült ki az Essity vezető higiéniai és egészségügyi vállalat májusi online felméréséből.


Leggyakrabban vécépapírt, papírzsebkendőt és háztartási papírtörlőt keresnek az üzlet polcain az emberek. Népszerű termék még a szalvéta és a nedves törlőkendő, kozmetikai kendőt viszont csak a lakosság kicsivel több mint 16 százaléka vásárol. A háztartási papíráruk beszerzésénél az ár után fontos kritérium a minőség, miközben majdnem minden második ember figyelembe veszi, hogy az adott termék környezetbarát gyártástechnológiával készült-e.

A felmérésből az is kiderül, hogy a vásárlók egyre inkább fókuszba helyezik a környezetbarát termékeket. A háztartási papíráruk esetén a lakosság közel 64 százaléka igényli, hogy az adott termék újrahasznosított anyagból készüljön, míg a válaszadók több mint fele tartja fontosnak, hogy az áru biológiailag lebomló anyagokat tartalmazzon, és újrahasznosítható legyen a csomagolása. Szinte minden második embernek fontos, hogy az árucikk ne tartalmazzon allergént.

A lakosság közel 88 százaléka mindig visz magával bevásárlószatyrot annak érdekében, hogy ne halmozza a műanyagzacskókat, míg közel 76 százalék kerüli az egyszerhasználatos műanyagot. A kutatás rámutat, hogy az 55 év felettiek környezettudatosabbak, mint a 45 év alatti korosztály.

„Az Essity, mint vezető higiéniai és egészségügyi vállalat elkötelezett a fenntartható értékteremtés mellett, ezért számos fenntarthatósági szervezet tagja. A CE100, vagyis az Ellen MacArthur Alapítvány az egyik ilyen, amire büszkék vagyunk.”. hangsúlyozta Nagy Réka, az Essity Hungary Customer marketing managere. Az Egyesült Királyságban bejegyzett jótékonysági szervezet, a körforgásos gazdaságot segíti elő. Ezt a körkörös gazdaság koncepciójának fejlesztésével és népszerűsítésével, az üzleti vállalkozásokkal, a politikai döntéshozókkal és az akadémikusokkal való együttműködéssel teszi.

Az Essity szinte mindegyik márkacsaládjánál észrevehető a változás. A termékek gyártása során kevesebb alapanyag felhasználásával dolgoznak, elsősorban megújuló és/vagy újrahasznosított anyagokat használnak.

A vállalat olyan technológiába invesztál, ami a megújuló búzaszalmából állít elő cellulózt. A búzaszalma cellulóz segít, hogy alacsonyabb legyen a környezeti lábnyomunk, mivel ennek a feldolgozása kevesebb vizet és energiát igényel.

Említésre méltó a kevesebbtől többet elv alapján a Libresse betétek csomagolóanyaga, amely legalább 50%-ban megújuló forrásból származik, felelős termesztésből származó cukornádból vagy a kisgyermekesek körében vezető márkának számító Libero pelenka, melynek csomagolásának módosításával 33%-kal csökkentette a pelenkák éghajlatra gyakorolt hatását, valamint mindkét márka esetében teljesen zöld energiát használnak a gyártás során. A háztartási papírtörlők piacán is szemrevaló a változás. A Zewa új termékeinek előállítása folyamán fellépő szennyvizet a legmagasabb színtű biológiai aerob és anaerob rendszerrel tisztítják meg, valamint az ESAVE program keretén belül a gyár üzemeltetése során szükséges világítás, sebességszabályozás, fűtés, hővisszanyerés, adatrendszerek fejlesztései is a környezet megóvását helyezi előtérbe.

A teljes szortiment életciklusának minden egyes lépésénél felméri a szociális és környezeti hatásokat, és ez alapján szerzi be az alapanyagokat, folytatja a termelést, fejleszti ki a különböző megoldásokat, illetve kezeli a használat után a termékeket. A körkörösség elvét követve fellép az éghajlatváltozás ellen, és kiáll a szárazföldi ökoszisztémák, tiszta vizek védelme mellett. Továbbá figyelnek arra, hogy termékeik alkotórészei újrahasználhatóak, újrahasznosíthatóak vagy komposztálhatóak legyenek. Alapanyagaik nagy része öko tanúsítványokkal rendelkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Kőműves helyett robot? Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon
Három nap alatt szerkezetkészre húzott fel egy családi házat Budapesten a WLTR nevű falazórobot. Az építőanyag-óriás Wienerberger fejlesztése nemcsak látványos technológiai újdonság, hanem megoldást kínál az építőipart sújtó munkaerőhiányra és a gyorsabb kivitelezés iránti igényre.


Képzeljük el, hogy a jövő építkezésein nem kőművesek pakolják egymásra a téglákat, hanem egy robot végzi el a munkát milliméteres pontossággal – ráadásul gyorsabban, mint ahogy azt egy teljes brigád meg tudná tenni.

Ez már nem sci-fi: Budapesten most először valósult meg egy olyan projekt, ahol egy robot három nap alatt szerkezetkész állapotra húzott fel egy 100 négyzetméteres családi házat Budapest XVIII. kerületében.

Ötfős kőművescsapat helyett egyetlen robot

A WLTR teljesítménye lenyűgöző: óránként akár 10 négyzetméter falat épít, több mint három méteres magasságig dolgozik, és nagyjából egy ötfős kőművesbrigád munkáját váltja ki. Az építkezésen a robot a tervrajz szerint, milliméteres pontossággal helyezte el a Wienerberger által kifejlesztett Porotherm Robot Ready falazóelemeket, amelyeket kifejezetten gépi beépítésre terveztek.

„A falazórobot működés közben nemcsak látványos, de mérnöki szemmel nézve is meggyőző. A kivitelezés sebessége és pontossága olyan szintű, amit kézi erővel nehéz elérni” – mondta Vracaric Tihamér, a kivitelezést végző Berill Házépítő Kft. ügyvezetője.

Nemcsak látványos újdonság, hanem gyakorlati megoldás

A projekt tapasztalatai azt mutatják, hogy a WLTR nem pusztán egy futurisztikus érdekesség, hanem három kulcsfontosságú problémára is választ ad:

  • enyhíti a szakképzett munkaerő hiányát,
  • jelentősen lerövidíti és kiszámíthatóbbá teszi a kivitelezési időt,
  • előmozdítja az iparág digitalizációját.

A robot alkalmazása nemcsak időt takarít meg, hanem a költségek is versenyképesek maradnak a hagyományos technológiákkal összevetve.

Magyarországról indulhat az új építőipari trend

A WLTR-t a Wienerberger a cseh GreenBuild és a KM Robotics közreműködésével fejlesztette. A budapesti éles próba mindössze négy hónappal követte a magyarországi bemutatót, ami gyorsan jelezte: a technológia nemcsak laboratóriumi körülmények között működik, hanem a való életben is.

„Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a májusi bemutatót követően ilyen rövid idő alatt már egy éles kivitelezésen is bizonyíthatott WLTR Magyarországon. A sikeres éles teszt egyértelmű jele annak, hogy a technológia itthon is készen áll a szélesebb körű alkalmazásra. Célunk, hogy minél több hazai kivitelezővel megismertessük ezt a megoldást, és új szintre emeljük az építőipar hatékonyságát és digitalizációját” – emelte ki Potos János, a Wienerberger Zrt. kereskedelemért és marketingért felelős igazgatósági tagja.

A cég célja, hogy a közeljövőben minél több hazai kivitelező számára elérhetővé váljon a robotizált falazás. Ha ez megvalósul, a WLTR teljesen új minőségi mércét állíthat a magyar építőiparban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Megvan a titok: így lesz álomteraszod álpadlóval!
Tartós, vízálló, könnyen cserélhető – így érdemes burkolni, ha hosszú távban gondolkodsz.


Az utóbbi években a teraszburkolatok területén látványos fejlődés ment végbe, amelynek egyik leginnovatívabb iránya az emelt álpadlós rendszerek megjelenése. Ezek nemcsak a strapabíróságot és az esztétikai élményt fokozzák, hanem a praktikumot is új szintre emelik: egyszerűbbé teszik mind a kivitelezést, mind a későbbi karbantartást.

Az álpadló rendszer lényege, hogy a burkolólapokat speciális, állítható magasságú támasztólábakra helyezik, így a lapok alatt egy szabad légrés keletkezik. Ez a technológia számos gyakorlati előnyt kínál:

Gyors, tiszta kivitelezés: Nincs szükség ragasztásra vagy fugázásra, a lapok bármikor cserélhetők, mozgathatók.

Kiváló vízelvezetés: A burkolat alatti tér lehetővé teszi a csapadékvíz akadálytalan elvezetését, így minimálisra csökken a felfagyás veszélye.

Rejtett szerelvények: Az alatta lévő légrésben könnyen elvezethetők kábelek, csövek, így a terasz karbantartása és felújítása is egyszerűbb.

Feszültségmentes szerkezet: Az álpadló jól tolerálja az aljzat mozgásait, hőtágulását, így kevésbé reped vagy válik fel a burkolat.

Mire érdemes figyelni a tervezésnél és kivitelezésnél?

Aljzat stabilitása: Az álpadlós rendszer is csak stabil, teherbíró aljzaton működik biztonságosan.

Megfelelő lejtés: Bár a rendszer jól elvezeti a vizet, az aljzatnak is biztosítania kell a víz elfolyását.

Lapméret és vastagság: Minimum 2 cm vastagságú, kültéri használatra alkalmas önhordó lapok használata ajánlott.

 

Karbantartás és hosszú távú előnyök

A PP Level Duo Maxi álpadlós teraszburkolat egyik legnagyobb előnye a karbantartás egyszerűsége: a lapok bármikor cserélhetőek, felemelhetők, így az alatta lévő szerelvényekhez, vízelvezető rendszerhez könnyen hozzá lehet férni. A rendszer elemei visszabonthatók, újra felhasználhatók, így nemcsak praktikus, hanem fenntartható megoldást is kínál.

Mikor érdemes álpadlós rendszert választani?

• Nagy forgalmú, intenzíven használt teraszok, tetőteraszok, közösségi terek esetén

• Gyors kivitelezést és egyszerű karbantartást igénylő projektekhez

• Régi, egyenetlen aljzatok felújításakor, amikor a hagyományos burkolás nehezen vagy költségesen kivitelezhető

Az emelt álpadlós rendszer lehetőséget ad arra, hogy a teraszburkolat ne csak tartós és esztétikus, hanem igazán korszerű és könnyen kezelhető is legyen. Ez a megoldás azoknak ajánlott, akik hosszú távú, megbízható kültéri burkolatot szeretnének, minimális karbantartási igénnyel és maximális rugalmassággal.

Nézd meg a Tűsarok műsort az álpadlós teraszról!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OTTHON ÉS KERT
Helikopter után hajóval is építkezik a magyar építőipari cég: SIP-ház érkezett a Soroksári-Duna-ágra
Az ADAM-HOUSE újabb látványos kivitelezése Szigetszentmártonban bizonyítja: földön, vízen, levegőben sincs lehetetlen. Ezúttal egy 90 cm-es „nyéllel” rendelkező nyelestelek jelentette a leküzdendő akadályt.


Az ADAM-HOUSE a hazai SIP-ház-építés egyik éllovasa, amely a tavalyi helikopteres teheremelés után most hajóval oldotta meg egy bruttó 70 m²-es kulcsrakész ház anyagainak bejuttatását Szigetszentmártonba, a Soroksári Duna-ág partjára.

A telek kizárólag egy kb. 90 cm széles, gyalogos „nyél” felől közelíthető meg, ezért a vállalat július 31-én, a megfelelő Duna-vízszintet kivárva vízi szállítással vitte be a paneleket és faelemeket.

A kulcsrakész átadás október végére várható.

A szállításról videó is készült, melyben érdekességként megtekinthető az is, ahogy a Csanád vontatóhajó a cég megrakott darus kamionjával együtt átzsilipel a Kvassay-zsilipen:

A cég ezzel a projekttel a tavaly nagy visszhangot kiváltó, tahitótfalui helikopteres szállítás után másodszor bizonyította, hogy bonyolult terepviszonyok között is megoldást talál. A helikopteres kivitelezés videója itt nézhető meg:

A 2018 óta működő hazai tulajdonú építőipari vállalkozás csapata híres arról, hogy szeretik a kihívásokat – ezt László Ádám ügyvezető is többször megerősíti nyilvános felszólalásaiban. A „földön, vízen, levegőben” palettából eddig a „vízen” hiányzott nekik, most azonban ezt is teljesítették. A különleges szállítás után azonnal elindult a kivitelezés helyszínén a további munka:

a cég az OtthonStart hitel konstrukciójához igazodva speciális akciókkal zárja az idei évet,

ezért aztán szakembereiknek mostanában nem sok idő jut a pihenésre…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Így készítsünk egyszerűen természetes kerti árnyékolást aszály ellen
Az ultraibolya sugarak miatt darabjaira hulló, drága műanyag árnyékolókra mutatott természetes alternatívát egy magyar YouTuber. Szerinte az olasznád nemcsak dísznövény, hanem univerzális eszköz a kertben.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 22.



A káros, drága és gyorsan széteső műanyag árnyékolók helyett ajánl természetes kerti megoldást az aszály ellen Szebenyi Péter Kond. Az ökotudatos kertészkedésről tartalmat gyártó YouTuber a legújabb videójában azt mutatja be, hogy milyen egyszerűen készülhet árnyékolás kertben termeszthető természetes anyagból, jelen esetben olasznádból.

A száz százalékban lebomló anyag hatalmas értéket képvisel, és nemcsak azért, mert kiváló árnyékolást jelent aszályos időben, hanem mert nem árasztja el a természetet mikroműanyagokkal - mint például a raschel háló, ami az életciklusa végén környezetszennyező hulladékká válik.

Az olasznád univerzális eszköz a kertünk természetességének a megőrzése érdekében - állítja Szebenyi, aki szerint a kertünk, udvarunk megóvására különösen hasznos dísznövényről van szó.

A YouTuber hangsúlyozza, hogy az olasznád nemcsak a megfelelő helyre ültetéssel szolgálhat dekorációs, kíváncsi szomszédokat kitakaró vagy árnyékoló megoldást, hanem az anyagának felhasználásával is. Az olasznád ugyanis kiváló építőanyag különböző fénytörő és támasztó kerti szerkezetek összeállítására. Az alábbi videóban több megoldást is bemutat - érdemes belőle ötleteket gyűjteni:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk