Egy Harley-n játszották az Aidát
Bár egy flashmob mindig rendhagyó, a szombathelyiek ezt a júniusi napot biztos még sokáig nem felejtik el. Valaki motorosdzsekiben, egy Harley Davidsonon ülve gurult be a térre, ahol már frakkba öltözött zenészek várták. Majd előkapott egy hegedűt, és rázendített Giuseppe Verdi Aida című operájának indulójára.
Szép lassan megérkezett a Savaria Szimfonikus Zenekar többi tagja is. Volt, aki egy Mustang cabrióval, mások egy helyi busszal, és akadtak, akik kamionnal. Majd a nézelődők soraiból egyszercsak... nem is mondjuk tovább, nézzétek meg a videót!
VIDEÓ: Flashmob egy Harley-n
A szombathelyi Isis szentély
A flashmob az Iseumi Szabadtéri Játékokat hirdette. Idén nyáron ugyanis Verdi Aida című operáját is színre viszik a szombathelyiek, méghozzá nem akármilyen környezetben, egy hajdani Isis szentélyben.
A közel 2000 éve épült, európai viszonylatban az egyik legjelentősebb Isis szentély maradványai egy szerencsés véletlennek köszönhetően 1955-ben kerültek napvilágra. Kilenc évvel később játszották itt először a Varázsfuvola című operát, majd szinte minden évben megismételték a nagyszabású előadást, egészen 1999-ig. Aztán felújították a szentélyt, és most, 12 évvel később újra felcsendültek Mozart dallamai.
A szombathelyiek legnagyobb örömére feléledt a már-már feledésbe merült hagyomány, és idén is élvezhetik a világsztárok előadását. Az Éj királynőjét Miklósa Erika játszotta 2011-ben, most az Aida szerepére Lukács Gyöngyit kérték fel, aki rendszeres fellépője a Metropolitan Operának, a londoni Covent Gardennek, és a Milánói Scala-nak is. Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karnagy fog vezényelni, és a rendező Kürthy András lesz, aki legutóbb Iassban vitte sikeresen színpadra a darabot.
Akinek nehéz műfaj a klasszikus opera, annak ajánljuk Webber Jézus Krisztus Szupersztárját, amiben Jézust a Voice tehetségkutatóból ismert Schrott Péter alakítja majd. Mária Magdolnát a Weöres Sándor Színház színésznője, Fekete Linda játssza, de jön Szabó Győző, Miller Zoltán, és a másik voiceos, Schwartz Dávid is.
Az Iseumi Szabadtéri Játékok harmadik programja a Vásáry’80. Vásáry Tamás négy éve tiszteletbeli elnök-karnagya a zenekarnak, és idén ünnepli a 80. születésnapját. A rendezvényt Ramon Vargas, világhírű operaénekes is megtiszteli.
Még több információ ITT, a rendezvény hivatalos honlapján.
Ha tetszett a flashmob, nyomj egy lájkot!