KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Veszélybe került a sérült idegrendszerű, nem beszélő gyerekeket tanító speciális iskola – adományoktól függ a fennmaradása

Közel 30 millió forintot kellene összegyűjteniük július elejéig, különben 18 súlyosan sérült diákjuk maradhat megfelelő oktatás nélkül ősztől.
L.D. - szmo.hu
2021. június 21.



A budapesti Bóné András Kommunikációs és Fejlesztő Iskola az országban egyedülálló, mivel elsőként kezdett alternatív kommunikációt tanítani központi idegrendszeri sérült, nem beszélő és súlyosan mozgáskorlátozott gyermekeknek és fiataloknak, hogy ők is kommunikálni tudjanak speciális eszközök és képek, jelek segítségével.

Már több mint 35 éve működnek a Bliss Alapítvány fenntartásában, először módszertani központként, majd 2017-től iskolaként. Ma is kevés olyan intézmény van az országban, amely ezzel foglalkozik, és egyetlen másik sem, amelynek központi eleme a kommunikáció-tanítás, és az egész oktatása erre épül.

Ezért az ország különböző területéről fordulnak a Bliss Alapítványhoz a beszélni nem tudó gyermekeiket nevelő családok, még úgy is, hogy nagy áldozatokat kell hozniuk érte. Ezeket az erőfeszítéseket az iskola azzal próbálta támogatni, hogy az oktatást az tanulóknak ingyenesen biztosította, amíg csak tudta.

Azonban az utóbbi években a gazdasági környezet megváltozott, a támogatások, pályázati lehetőségek vészesen megfogyatkoztak, az iskola léte veszélybe került. Így elkerülhetetlenné vált a költségtérítés (havi 20, majd havi 35 ezer forint/tanuló) bevezetése, amit a családok nehezen, de valahogy még ki tudtak gazdálkodni.

A Covid-járvány azonban még tovább súlyosbította a helyzetet: minden addigi alapítványi bevétel (az óraadások külsős tanítványoknak, vizsgálatok) elapadtak, mostanra pedig olyan helyzet alakult ki, hogy az iskola fennmaradása csak úgy garantálható, ha minden gyermek családja havi 156 ezer forint alapítványi hozzájárulást fizet 2021 szeptemberétől.

Sajnos ez olyan óriási anyagi teher, amit önerőből nem tudnak kigazdálkodni, az önkormányzatok pedig nem tudtak segítséget nyújtani, a szülők ezért megkeresték a Klebersberg Intézményfenntartó Központot is.

A legtöbb helyről elutasító választ kaptak, az egyik tankerület azonban néhány napja pozitívan reagált: azt írták, hogy mivel a hozzájuk tartozó gyerek tanköteles és csak a szóban forgó iskolában kaphat megfelelő ellátást, havi 121 ezret átvállalnak a 156 ezer forintos tandíjból – vélhetően azért ennyit, mert a maradék 35 ezer forintot eddig is vállalniuk kellett a szülőknek.

Egy másik család pedig már korábban összegyűjtötte adományokból a szükséges összeget, így jelenleg 2 diák taníttatása tűnik megoldottnak szeptembertől. A maradék 16 gyerek sorsa azonban továbbra is kérdéses. A szülők a fenti pozitív példára hivatkozva újra próbálkozni fognak a tankerületeknél, de ezzel párhuzamosan adománygyűjtő akció is indult.

Az iskolában összegyűlt szakmai tapasztalat és módszertan fennmaradása azon múlik, sikerül-e valahogyan az 1 évre való működési költséget, 28.100.000 forintot összegyűjteniük. Sajnos az idő nagyon kevés, a szülőknek július 9-ig kell jelezniük, hogy tudják-e vállalni a rájuk eső költségeket a következő tanévre.

Trexler Eriktől, a Bliss Alapítvány ügyvezetőjétől megtudtuk, mostanáig 690 ezer forint gyűlt össze, de bíznak benne, hogy a hátralévő időben felpörög a kampány. Az egyéni adományok mellett cégeket is megkeresnek, hátha akad olyan, aki a CSR keretéből finanszírozni tudja egy-egy diák éves tandíját, tulajdonképpen „örökbe fogadva” őt.

Bár a fő cél a teljes összeg előteremtése, már az is nagy segítség lenne, ha nagyjából a kétharmada összegyűlne: ebben az esetben a szülőknek jóval kisebb tételt kellene kigazdálkodniuk havonta, illetve a tankerülettől is elég lenne alacsonyabb támogatást igényelniük

Mivel ezeknek a különleges gyermekeknek az életében az iskola, az osztályközösség, a tanulás lehetősége jelenti az utolsó dolgot, amelyben ugyanolyanok lehetnek, mint a társaik, ezért a végsőkig küzdünk azért, hogy ezt megadhassuk nekik. Sajnos nagyon kevés az olyan intézmény ahol a tanulók ilyen komplex fejlesztésben tudnak részesülni, ezért a Szülőknek sok választási lehetőségük nincsen

– írja közleményében az alapítvány.

Korábban készült egy rövid videó is az intézmény munkájáról, ezt itt lehet megnézni:

"Több ötletünk is van, hogy milyen új szolgáltatások felépítésével tud az iskola önfenntartóvá válni hosszú távon, azonban ehhez némi időt kell nyernünk. Ezért fordulunk Önökhöz, hogy kérjük, ha módjukban áll, segítsenek megmenteni ezt a kivételes létesítményt" – fogalmaznak a fenntartók.

Ha lehetőséged van rá, az alábbi számlaszámon támogathatod az iskola fennmaradását: 11712004-20070579. Illetve PayPalon is fogadják az adományokat az [email protected] címen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Képtelen vagyok ezt kifizetni” – 370 ezres villanyszámlát kapott a bohócdoktor
A számla egy új szabályozás miatt érkezett, pedig Ádi bohóc csak nemrég költözött be a rossz állapotú házába, amit nemrég vásárolt. Még a részletfizetést sem engedélyeztek.


Kovács István Ádám, az Egy tábla szeretet alapítvány bohócdoktora 371 333 forintos áramszámlát kapott, írja a Blikk. A számla teljesen lesújtotta, mivel átalányban fizet havi 70 ezer forintot, és úgy érezte, ez az összeg teljesen váratlanul érte.

„Képtelen vagyok ezt kifizetni”

– mondta Ádi bohóc.

Miután megkapta a csekket, felkereste az áramszolgáltató ügyfélszolgálatát, bízva abban, hogy valamilyen félreértés történt, vagy legalább részletfizetést kérhet. Ott azonban elmagyarázták neki, hogy a követelés jogszerű. Egy januári kormányrendelet értelmében, ha egy háztartás bármely évben túllépi az 5 ezer kWh éves áramfogyasztást, kötelező új mérőórát felszerelni, amelyet távolról is le lehet olvasni. Ennek ára 251 ezer forint, a fennmaradó összeg pedig az áramszámla különbözete.

A szolgáltató azt is közölte, hogy

részletfizetést azért nem tudnak biztosítani, mert az ingatlan kevesebb mint egy éve van Ádám nevére írva.
Kovács Ádám István/Facebook

A bohócdoktor szerint a magas fogyasztás még azelőtt keletkezett, hogy ténylegesen beköltözhetett volna, mivel a házvásárlás hónapokig elhúzódott egy hagyatéki eljárás miatt. A mérőóra viszont már az ő nevén szerepelt.

Ádám két munkahelyen dolgozik, hogy biztosítani tudja a megélhetését és az alapítvány munkáját. Az Egy tábla szeretet alapítvány nevében rendszeresen látogatja a kórházakat, ahol beteg gyermekeknek segít mosolyt csalni az arcára

– és egy tábla csokit is ad nekik. Bár arra törekszik, hogy a gyerekek ebből semmit se vegyenek észre, sokszor nehéz elrejtenie a mögöttes feszültséget.

Egy korábbi orvosi műhiba miatt fél tüdejét el kellett távolítani. Ennek ellenére nemrégiben sikerült saját házat vásárolnia a Mátrában. Az ingatlan rossz állapotban volt, de munka mellett fokozatosan rendbe hozta.

Ha segíteni szeretnél a bohócdoktoron, az alábbi számlaszámon megteheted:

Megyesi Krisztián

OTP BANK

11773449-02829621-00000000


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Eldőlt, hogy melyik az ország legjobb iskolája - egy kisvárosi suli vitte haza a díjat
Összesen 44 jelölés érkezett az ország különféle pontjairól, amelyek közül ötöt választott ki a szakértői zsűri. Egy újszászi suli lett végül a győztes.


Idén először hirdették meg Az ország legjobb iskolája díjat, amelynek győztese közönségszavazással dőlt el. Az elismerést az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyerte el a Telexen lebonyolított szavazáson.

A pályázatot még márciusban indította az Együttnevelés Szövetség, amely szülőkből, pedagógusokból és oktatási szakértőkből áll. Összesen 44 jelölés érkezett különböző intézményektől, ezek közül választotta ki a szakértői zsűri azt az öt iskolát, amelyek bejutottak a döntőbe.

A zsűri tagjai között volt Berényi Eszter, Derdák Tibor, Ercse Krisztina, Németh Szilvia és Radó Péter is. A döntőbe jutott intézmények a következők:

  • Szent Pál Marista Általános Iskola, Karcag
  • Kondor Béla Általános Iskola, Budapest
  • Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kaba
  • Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Újszász
  • Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Nézsa

A zsűri olyan iskolákat választott ki, amelyek bár nem a kompetenciamérések élmezőnyében szerepelnek, mégis kiemelkedő munkát végeznek. A tanárok odafigyelnek a diákokra, támogatják őket, ha nehézségeik vannak, és bátorítják őket, ha valamiben tehetségesek. Fontos szempont volt az is, hogy ezekben az intézményekben otthonos, elfogadó környezet várja a gyerekeket, ahol biztonságban érezhetik magukat. Emellett a szülőkkel való kapcsolat is közvetlen, a közösségek pedig összetartók.

Az ilyen iskolák nem válogatnak, hanem lehetőséget adnak minden gyereknek.

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskoláról készült kisfilm elérhető a YouTube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Berohant a tűzbe, és kivezette a csikókat – a 16 éves Blanka mentette meg a lovakat a biztos haláltól Szarvason
A díjugrató versenyről hazatérő tinédzser nem habozott, amikor meglátta a füstöt. A tanya gazdája szerint 20 év munkája égett le, de az állatok túlélték.


Hazafelé tartott egy díjugrató versenyről a 16 éves Blanka és édesanyja, Lestyán Réka, amikor szokatlan látvány fogadta őket a szarvasi tanyavilágban. Sűrű, fekete füst gomolygott az égen – egy tanya lángokban állt. Blanka épp aludt az autóban, de amikor anyukája felébresztette, azonnal tudta, hogy baj van, írja a Blikk.

„Egyértelmű volt, hogy valakinek ég a birtoka. Félrehúzódtam, felébresztettem a lányom, aki nem kérdezett semmit, látta, mi a helyzet. Rohantunk a kertek alatt, bokrokon, árkokon, trágyadombokon át segíteni”

– idézte fel az édesanya.

A helyszínre érve látták, hogy lángol egy szénatároló. A forróság szinte elviselhetetlen volt, a lángok akár négy méter magasra is felcsaptak. A káosz közepette Blanka észrevette, hogy az egyik istállóban lovak rekedtek bent, és senki nem mert bemenni hozzájuk.

A tinilány nem habozott: félrelökte az embereket, és elindult az épület felé. Egyesével nyitotta ki a boxokat, majd kivezette a rémült állatokat. Mire a tűzoltók megérkeztek, mindegyik ló biztonságban volt.

„Mire észrevettem, mire készül Blanka, már nem tudtam visszatartani. Féltettem, de éreztem, hogy nem lesz baja, nem lehet baja, pontosan tudja, mit csinál” – mesélte meghatottan Réka.

„Ott állt a lányom, kormosan, izzadtan, de büszkén, és már nemcsak egy kislány volt, hanem egy igaz ember. Ott volt benne az édesapja öröksége, tartása, csendes ereje. Amit tett, nem puszta bátorság volt, hanem egy hatalmas, mély, emberi teljesítmény, ösztönös, valódi hősiesség.”

A tanya porig égett, de a gazda, Zsolt nem a veszteséget emelte ki, hanem azt, amit Blanka tett.

„A tanya a miénk, és a család nevében is szeretném megköszönni Blankának az önzetlen segítséget. Az életét kockáztatva segített a lovakon, ennél bátrabb dolgot még soha sem láttam. A lovaknak nem lett bajuk, de a pajta sajnos leégett. Ám ez, amit itt láttunk, tartást ad ahhoz, hogy ne keseregjünk, hanem takarítsuk el a romokat és építsünk új istállót a lovainknak, hiszen ők megmaradtak.”

Blanka gyerekkora óta lovagol, otthon is ő felel a hátasokért, és már olyan makacs lovat is megszelídített, akivel a tapasztaltabb idomárok is kudarcot vallottak. A hétvégén az országos bajnokságra készül a Kincsem Parkban.

A helyiek is tisztelettel beszélnek róla. Egy szarvasi lovas, Gábor így fogalmazott: „Nagyon jó látni, hogy ilyen gyerekek is vannak a telefonjukat nyomkodó korosztályban. Itt a tűzoltók is tisztelegtek tegnapelőtt egy csepp lánynak, aki viszont szerényen elhárított minden dicséretet, nyilatkozatot, csak annyit mondott, ki kellett hoznia a lovakat. Egy gyerek öntött belénk erőt, hitet, ez maga a csoda.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Életmentő kettős szervátültetésen esett át Franciaországban a 11 éves Olivér – két év után térhetett haza
A kolozsvári kisfiút két évig kezelték Franciaországban, miután itthon lemondtak róla. Egy fertőzés is megtámadta a szervezetét, ő azonban most örül, hogy iskolába járhatott, és hogy nemsokára ötödikes lesz.


Olivér mindössze néhány éves volt, amikor kiderült, hogy súlyos betegséggel kell megküzdenie. Először Miskolcon vizsgálták, majd Budapestre került, ahol a család a lehető legtöbb szakemberrel konzultált. A vizsgálatok eredménye azonban lesújtó volt: kiderült, hogy a kisfiú vesetágulata rosszabbodott, ráadásul a mája is súlyosan károsodott. Az orvosok kimondták: csak egy vese- és májátültetés adhat esélyt – írja a Blikk.

Romániában, ahol a család él, egyik orvos sem vállalta el a beavatkozást. Azt mondták, túl nagy a kockázat, és azt sem hallgatták el, hogy szerintük a kisfiúnak már csak egy éve van hátra. A szülők azonban nem adták fel a reményt: végül sikerült kijutniuk Franciaországba, Lyonba, ahol 2023. június 18-án elvégezték az életmentő műtétet.

A műtét után hosszú felépülési időszak következett.

Olivért két éven keresztül kezelték a lyoni kórházban. Több komplikáció is nehezítette a gyógyulást, többek között fertőzések és betegségek. A fiúnak a mai napig rendszeres kezelésekre van szüksége.

Május végén azonban végre hazatérhetett az édesanyjával együtt. „Május 21-én engedtek haza minket” – mesélte Boros Lídia, Olivér édesanyja a portálnak. „Egy hónapot kaptunk, és már utazunk is vissza Lyonba, hiszen a kezeléseket folytatni kell.”

Olivért közben egy kórokozó is megtámadta, ami miatt mintát kell venni a veséjéből. Egy olyan vírusról van szó, amely normál esetben minden ember szervezetében jelen van, de nála – a kilökődésgátló szerek miatt – felerősödött. A gyógyszereket emiatt le kellett állítani, ami azzal jár, hogy a szervezete elkezdett antitesteket termelni a beültetett vesével szemben.

Az elmúlt hónap azonban különleges volt Olivér számára. Végre nem csak a kórház és a kezelések határozták meg a napjait – iskolába járhatott, és olyan dolgokkal foglalkozhatott, mint a többi gyerek. „Talán ő az egyetlen, aki az osztályából tényleg szereti a sulit” – mesélte az édesanyja. Bár Lídia így sem tud teljesen elszakadni a betegségtől: kétóránként be kell mennie az iskolába, hogy katéterezze a kisfiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: