A Bolygó Barát csapatot három fiatal lány alkotja.  Ahogy magukról írják: örök optimisták, akik kicsit meg akarják váltani a világot.

Papp Zsófia elmesélte, hogy két hasonló korú barátnőjével, Siklós Fannival és Kozmits Krisztinával olyan tudást igyekeznek megosztani, ami segít megváltoztatni, ahogy élünk, ötleteket ad, hogyan legyünk tudatosabbak.

"Nagyon sok olyan hírt kapunk, hogy nagy a baj, de nem halljuk, mit csináljunk. Amikor egyre többet olvastam, tanultam erről, jobban megértettem az összefüggéseket" - meséli Zsófi.

Azt mondja, fontos, hogy mit vásárolunk, mit eszünk.

Kitalálták, hogy versenyt hirdetnek szerintük fontos témákban, aztán plakátokon adják majd át az információkat, ami elgondolkodtat vagy segítséget ad a változáshoz.

A kedvenc témája, hogy véget kell vetni a fast fashionnek.

Zsófinak nagyon kicsi most a ruhatára, de úgy látja, ettől boldogabb is.

Hangsúlyozza, hogy egy póló előállításához is víz kell, 2700 liter. Egy ember két és fél év alatt iszik meg ennyit.

Két lány is vegán a Bolygó Barát csapatban. Nem akarják meggyőzni az embereket, hogy eztán senki ne egyen húst, csak a mennyiséget kellene csökkenteni, hogy visszaszoruljon az ipari állattartás.

Azt mondják, ipari szinten az állatokat kínozzák, sok ember sosem látta még, hogyan lesz az állatból hústermék.

Arra buzdítanak, hogy helyi termelőktől vásároljunk.

Azt mondják, minden pénzkiadásnál tudatosnak kell lenni.

Pályázatot hirdettek Facebook-csoportokban, ki alkotja meg a legfigyelemfelkeltőbben főbb üzeneteiket. A plakátok persze pénzbe kerülnek, ami nekik nem volt, így gyűjtést indítottak.

Kedvezménnyel kaptak végül plakáthelyeket. Hétfőtől a belvárosi metrókban lehet találkozni a mindenki számára fontos üzenetekkel december 15-ig.

Az elmúlt egy hónap alatt edzőteremben, fodrászüzletben, szoláriumban és vendéglátóhelyeken lehetett látni az üzeneteket, videókat digitális kijelzőkön. Ezt a FlyingAds készítette. A kijelzőkön található QR- kódok beolvasásával hosszabban lehet a témáról olvasni az említett csapat által készített tematikus oldalakon. Zsófiék nagyon hálásak minden résztvevőnek, segítőnek, hogy terjeszthetik üzeneteiket.

„Ők még gyerekként nem is termeltek nagyon szemetet, de átalakult a világ, és elhitették velük, hogy a fogyasztás jó. Sokan azt gondolják, hogy csak a túlnépesedés a probléma, de nem értik, hogy miközben egyre többen vagyunk, sokfelé nagyon nagy a szegénység, ők nem fogyasztanak. Sokkal többet fogyaszt, aki tud költeni. A problémát ők okozzák.”

"Tapasztalatom szerint az idősebb generáció gyakran úgy áll a dolgokhoz, hogy már úgyis minden mindegy. Azt szeretném, ha mindenki felismerné, hogy igenis minden apró tettünk hatással van a dolgok kimenetelére."

Zsófi szerint a globális gondolkodás hiányzik.

A nyertes plakátok és készítőik gondolatai:

Tóth Lejla:

Olyan plakátot szerettem volna készíteni, amiről első ránézésre nem lehet megmondani, hogy miről szól, csak a szöveggel együtt lehet értelmezni. 

Egy kis változatosságot hoz a mindennapokba. 

Biztos vagyok benne, ha a húsfogyasztó embereknek maguknak kellene előállítani a húst (például elszakítani az anyjától egy borjút, levágni és megnyúzni), akkor maximum a 10%-uk lenne képes rá. Sokan nem látják és nem is akarják látni, hogy mivel jár egy steak, felvágott, sajt, májkrém vagy egy bőr táska. Mennyi szenvedéssel és erőszakkal.  

Kántor Attila: 

Környezetünk védelmének számtalan módja van, de ezek közül talán az egyik legkönnyebb, leghétköznapibb megoldás a ruházatunk kérdése lehet.  

Csodálatos, igazi nőkkel vagyok körbevéve, a feleségemen, de már az egyéves lányunkon is látom e téma fontosságát, amikor órákon keresztül pakolják a ruhákat. Talán e "Földanya" őket is ábrázolja kicsit. 

Szegfű Liliána: 

Azért a ruhás témát választottam, mert valamennyire saját magamat is ösztönözni szerettem volna a tudatosabb vásárlásra.  

A plakátom reflektál a mértéktelenségre, már belegabalyodunk lassan. A főcímet ironikusan értelmeztem. Nem szabad ész nélkül mindent össze vásárolni. 

Bencsik Beáta:  

“Vidéken nőttem fel, számomra természetes volt, hogy mindig a piacon vásárolt, szezonális termés van az asztalon. Budapesten sem változtattam ezen. A legkedveltebb zöldségek, gyümölcsök nekem a nyári időszakhoz köthetők, ezért dolgoztam azokkal.” 

Ritkán gondolunk úgy egy budapesti buszozásra mint kellemes, barátságos, közösségi élményre. Január 9-én délután 3 körül viszont az Örs vezér tere és a Göncz Árpád városközpont között közlekedő 32-es autóbuszon ilyesmiben lehetett része a szerencsés utazóknak.

Gergely Róbert 1990 tavaszán került a BKV-hoz buszvezetőként. Eleinte a Moszkva tér, később a Margitsziget, majd sokáig a Batthyány tér vonzáskörzetében dolgozott, számtalan járaton. Több millió megtett fővárosi kilométer után a fent említett vasárnapi napon indult nyugdíjazása előtti utolsó körére, amit igyekezett minél emlékezetesebbé tenni. A Facebookon is meghirdetett eseménynek köszönhetően sikerült is.

Nem árulok zsákbamacskát, én szegről-végről korábbról is ismerem Robit, de ha nem így lenne, facebookos eseménymeghívásába akkor is belebotolhattam volna, mert azt számtalan helyen megosztották. Egyfelől azért, mert ritka egy ilyen megható és egyben vidám búcsú egy szakmától, másrészt mert Robi nem egy átlagos buszsofőr, aki csak a kilométereket pipálgatja ki a BKV monstrumain. Gyakorta találkozni vele közösségi eseményeken, koncerteken, szabad idejében számos civil tevékenyésgben részt vesz, vagy éppen rövid irodalmi szösszeneteket ír, és ennek is köszönhetően rendkívül széles baráti körrel rendelkezik.

Így nem is meglepő, hogy a napokban 61. életévét betöltő sofőr búcsúztatása végül több napon át tartott, és az utolsó napján is sok, apróbb-nagyobb meglepetést rejtett. Utolsó műszakja alkalmából édességet kaptak a járatra felszállók, az utolsó járat utasai egyenként aláírták 2022 januári beosztását, de a búcsúnapon még élő zene is fogadta a Robival utazókat:

A Mercedes Conecto ablakában pedig külön tábla hívta fel a figyelmet a jeles alkalomra.

A pályafutását lezáró napon alig volt olyan forduló, ahol kollégák, barátok ne búcsúzkodtak volna a „visszavonuló” járművezetőtől, de az utasok közül is sokan kívántak leszálláskor mosolyogva boldog és egészséges nyugdíjas éveket. Sőt, BKV-s kollégái egy külön meglepetéssel is készültek.

– meséli az utolsó nap egyik kedves meglepetését Robi.

Az emlékek felidézése közben rengeteg dolog eszébe jut: régi, ma már nem létező járatok, egykori kedvelt és kevésbé kedvelt buszok, és megannyi szép emlék övezte a 31 és fél évet, amit a BKV kötelékében töltött el. Megtudhatjuk például, hogy volt olyan járat, a Rózsadombon közlekedő 11-es, amit egy sofőr sem szeretett igazán. Hosszú időn át ezen a vonalon eléggé feszített menetrend volt hatályban, amit a sofőrök, hogy meglegyen az a kis végállomási pihenőidejük, igyekeztek mihamarabb teljesíteni, emiatt a kanyargós hegyi utakon lefelé is "csapatták" néha a buszt. Ilyenkor Robi sem lett volna utas azon a buszon, amit ő vezetett, főleg nem idős ember, vagy kisgyerekes anyuka. Néhány évvel ezelőtt úgy alakult a büdzsé, hogy kaptak a vonalra plusz autóbuszt, vagy autóbuszokat, és így nyugodtabbá vált ezen a Rózsadombi vonalon is a buszos közlekedés. Egyszerű, mezei BKV-felhasználókként talán nem is mindig gondolunk bele, hogy egy-egy kényelmetlenebb utazásért nem feltétlenül csak a sofőr a felelős... De megtudhattuk azt is, hogy a végül elmaradt, 1996-os Expóra tervezett, végül a BKV által "megörökölt" buszokon miért érezték bizonytalanul magukat olykor a buszvezetők is.

Persze szép emlék is akad bőven. Mint említettük, Robi több évig járt a Margitszigetre buszaival, ahol egyes kilátogatók az évek alatt jó ismerősei lettek. Sőt akadtak olyan, a szigetre sportolni járó gyerekek is, akiket az évek során nap mint nap látott felcseperedni, komoly, felnőtt sportolóvá válni.

Arra, hogy mit fog csinálni nyugdíjas éveiben, Gergely Róbertnek nincs még határozott válasza. Egyelőre mindenképp kiélvezi a szabad pillanatokat, de aki kicsit is ismeri őt, nem hiszem, hogy a céltalanságtól vagy az elkényelmesedéstől féltené. Csak egy példa az aktivitására: beszélgetésünk egy pontján arról elmélkedett, hogy így, 61 évesen már kicsit nehezebben bírta a szilveszteri/újévi 4(!) napos bulizást – amit aztán három napi szabadsággal pihent ki, mielőtt nekivágott volna utolsó munkanapjainak...

Robi külön kérése volt, hogy szerepeljen az írásban, hogy ezt a több mint három évtizedet nem sikerült saját hibás balesetek nélkül megúsznia, de egy miatt most tényleg nagy megkönnyebbülést érez: hogy sikerült elkerülnie azt, amitől minden ilyen, veszélyes üzemben dolgozó tömegközlekedési járművezető tart, a halálos kimenetelű, tömeges közúti közlekedési balesetet, vagy akár csak egy ember halálával járó balesetet. Ennek a felelősségnek és a további elvárásoknak, szabályoknak, előírásoknak való megfelelés terhe most lekerült a válláról, és többek közt emiatt sem tervezi nyugdíjasként ezt a hivatást folytatni – bár már most sejti, hogy hiányozni fog neki ez az a számára olyannyira szeretett tevékenység.

Robi egy kicsit részletesebben beszélt munkájáról és gondolatairól kedvenc adója, a Tilos Rádió műsorában, amit EZEN A LINKEN (48:37-től) tudtok meghallgatni.

További videók Robi utolsó útjairól ITT és ITT találhatók.

Végső búcsút vettek Babicsek Bernáttól szombaton délután. A Barátok közt, a Szeress most! és a Jóban Rosszban egykori színésze, a több zenekarban is fellépő harmonikaművész újév napján halt meg solymári házában, egy lakástűzben. A 41 éves művészre szülei találtak rá. Apja betörte az egyik ablakot, miután azt látták, hogy minden zárva van a házban. Bernátot az erkélyajtó mellett, a földön fekve találták meg.

A művészt szombaton nagy tömeg kísérte utolsó útjára - írja a Blikk. Beszámolójuk szerint

A tragédia után megszólalt Babicsek Bernát volt párja, Csomor Ágnes is. Gór Nagy Mária tanodájában ismerték meg egymást, hosszú évekig egy párt alkottak, a szakítás után pedig megmaradt köztük a szeretet. "Jó ideje már csak barátok voltunk, de a halála, és hogy azért kell beszélnem Bernátról, mert már nincs többé, mély sebeket tép fel a szívemben" - mondta a színésznő.

Barátai, zenész- és színészbarátai is megrendülten emlékeztek a fiatalon elhunyt művészre. A halála előtti napon Pokorny Liával lépett fel a Centrál Színházban. A színésznő szívszorító szavakkal írt róla:

"Nyáron, két próba között elmentél biciklizni és megláttál egy csapat fehérgalambot. Azt mondtad, soha nem láttál még ennyit. És ez jel. Mi több, jó jel. Hogy nem véletlenül sodorta eléd az élet őket. Így éreztem én is valahogy... hogy nem véletlenül fújt össze minket a szél. Annyi őszinte figyelmet, megértést, elfogadást és türelmet kaptam, amennyi keveseknek adatik meg ezen a világon. Engem megajándékoztál a röppenő fehér galambokkal és Magaddal. Bernát! Nekem Te addig élsz, amíg világ a világ! Annyi ismeretlen fiókot nyitottál ki bennem, amiért nem tudok elég hálás lenni. Figyelni, keresni és számolni fogom a jövőben fehér galambokat. Te velem leszel akkor is a színpadon, amikor látszólag nem vagy ott. Te a részem, a kollégám, a barátom vagy - nem hagyhatsz csak úgy itt. Nem vagyok hajlandó ezt tudomásul venni. Ezért megyünk tovább - Veled. Ebből nem engedek. Te az vagy, aki örökké él, és általad a zene és a Liaison. Várlak ebédre holnap! Aztán kedden. Szerdán is. Hozd a harmonikát! Ölellek, ne késs, kihűl a tökfőzelékem, amit tudod, csak Neked főzök."

Már három hete mélyaltatásban fekszik Magda Lajos billentyűs, aki korábban a Magna Cum Laude zenekarral is dolgozott. A felesége gyűjtést indított, amiben a zenekar is a segítségére sietett, az ő Facebook-oldalukon is megosztották a segítségkérő posztot.

- áll a bejegyzésben.

Magda Lajos gyógyulásához kezelésekre van szükség, hosszú ideig tarthat, a tartalékaik pedig végesek. A felesége ezért arra kéri a rajongókat, hogy aki tudja, segítse meg őket ezekben a nehéz időkben.

- kezdte a levelét P. Petra, akinek az édesanyjához mentek ki a mentők Gödre, hajnalban. A levél szerint az asszony nem élte volna túl a mentők profizmusa nélkül, akik szeretettel fordultak a beteg édesanyjához, akinek az állapota még most sem az igazi, de biztonságban eljutott a kórházig.

"5:10 perckor érkezett Mamához Gödre a váci mentőállomásról egy Esetkocsi. Életet menteni. Nagy baj volt. Most is van még, de Mama stabil, és talán még maradhat velünk egy ideig, köszönhetően annak a három csodálatos férfinak, akik megmentették az életét. Soha nem láttam még ilyen szeretettel, türelemmel és lenyűgözően tűpontos precizitással és szaktudással működő embereket. Mint egy tökéletesen összehangolt, fegyelmezett zenekar... És mindezt olyan szeretettel, annyi kedvességgel tették, ahogyan egy Apa fordul a beteg gyermek, az elesett idős ember felé. Azt hittem magamról, hogy erős vagyok. Vagy legalábbis tudok az lenni. Nem. TI vagytok erősek! Én, mi, bárki csak attól tud erős lenni, hogy tudja, van aki vigyáz ránk, van aki őrködik az életünk felett. Ti vagytok azok, Bajtársak! Sosem fogom elfelejteni ezt a kedvességet, ezt a szeretetet, és a legnagyobb félelemben azt a nyugalmat, és biztonság érzetet, amit tegnap a váci mentőállomásról kiérkező Esetkocsi bajtársaitól kaptunk. Köszönöm. Ahogy Apukám mondta mindig: az én Istenem áldjon meg Benneteket! Szeretettel: P. Petra” - írta.