UTAZZ
A Rovatból

Barangolások a lagúnák között – ilyen volt Velence a karnevál után

Útinaplónkból az is kiderül, hogyan nyúltak le bennünket rögtön a városba érkezés után, és miért beszélnek furcsa, hibrid nyelven a helyiek, amikor olaszul válaszolnak nekik a külföldiek.


Egy régóta vágyott úticélnál mindig fennáll annak a veszélye, hogy túl nagy bennünk a várakozás, valami egészen rendkívüli csodáról álmodunk, és mire végre eljutunk oda, nagy csalódást élünk meg, mert álmaink túl nőttek a valóságon. Bennem is munkált egy ilyen félelem, amikor Párommal sok-sok év után rászántuk magunkat, hogy elutazzunk Velencébe. Éveken át vagy közbejött valami, vagy pedig túlságosan bonyolultnak tűnt az eljutás a lagúnák városába, amióta nincsen oda közvetlen repülőjárat. Végül jó megoldásnak tűnt, hogy elrepültünk Milánóba, ahonnan nagy sebességű vonat vitt bennünket tovább Velencébe, majd visszafelé eltöltöttünk néhány napot Észak-Itália központjában és onnan indultunk haza.

A döntés a lehető legjobb volt: már a milanói Malpensa repülőtéren várt bennünket egy kiállítás Andy Warhol leghíresebb sorozataiból, majd visszafelé két nap alatt magunkba szívtunk mindent, amit ennyi idő alatt fizikailag és lelkileg lehet: a Dóm fenségét, egészen annak 220 lépcsős teraszáig, ahonnan a 135 torony között megcsodálhattuk a város jelképét, az arany Madonninát, a Sforza-várat, benne Michelangelo utolsó, befejezetlen Pietáját, végül pedig Leonardo Da Vinci Utolsó vacsoráját, amely előtt csak némán álltunk az arcokat, az érzéseket kutatva. És akkor még egy szót sem szóltam Velencéről.

Még gyerekként, a 60-as évek végén szüleimmel jártam ott először, és bevallom, akkor csalódást keltett: piszkos volt, elhanyagoltnak tűnt, a csatornákból áradt a bűz, a Szent Márk téren lépni sem lehetett a galamboktól. Azóta is számos riasztó híradás és kép jutott el hozzám, a klímaváltozás, a tengerszint emelkedése kapcsán még sűrűbben jövendölték az egykori mediterrán nagyhatalom pusztulását, mint azelőtt. Valahogy mégis bizakodtunk, már csak azért is, mert éppen tíz évvel ezelőtt két fiúnk is éppen itt kérte meg kedvese kezét. És végül csodálatos öt napban volt részünk.

Amikor egy hosszú töltésen a tenger felett futott be a vonatunk a Santa Lucia pályaudvarra, körülnézni sem volt időnk az előttünk csendesen hullámzó Canal Grandén, máris leszólított bennünket egy kedves fiatalember, taxit kínálva. Mivel szállodánknak csak a címét tudtuk, örömmel fogadtuk 10 eurós felajánlását, mire ő felkapta nagybőröndünket, feldobta egy kézi targoncára és megindult vele, mi meg utána. Öt perccel később derült ki, hogy hotelünk az állomástól még 100 méterre sincsen – ez volt a „taxi”. Jót nevettünk, ez volt az egyetlen eset, hogy „lenyúltak” bennünket, ennyi belefért.

Szállásunkról hamar megtudtuk, hogy valamikor egy karmelita apátság épülete volt, amely a szomszédos Santa Maria di Názáret templomhoz tartozott, oratóriuma lett a hotel hallja, amelyet 20. század eleji stílusban rendeztek be. Néhány dombormű és egy szószék árulkodott egykori funkciójáról. Az új gazdákban azért lehetett volna annyi tapintat, hogy nem a szószék alá teszik a mosdót. De ne keressünk a kákán is csomót: tiszta, csendes, kényelmes volt a szálloda, bőséges svédasztalos reggelivel. Ebben Veneto tartomány termékei kapták a fő szerepet, és szinte minden reggel várt bennünket egy a „nagymama tortái” közül. Meg sem próbáltunk ellenállni az almás-diós, vagy a ricottás-pisztáciás csábításának... Ha egy hónappal később jöttünk volna, akár a kertben is elkölthettük volna reggelinket citromfák tövében, a templomtorony árnyékában.

Már első sétánkon feltűnő volt az utcák, a csatornák tisztasága. A karnevál befejezése után 11 nappal érkeztünk, legfeljebb annyit érzékeltünk belőle, hogy rengeteg eladatlan filléres maszk roskadozott az utcai „kacatos” standokon, a süteményes boltok kirakatából pedig a tipikus farsangi édesség, a különböző krémekkel töltött cannolik mosolyogtak ránk.

Nemcsak a széles folyóvizek, hanem a legszűkebb kis vízi utak is egészséges szagot árasztottak: talán még mindig annak a nagy megtisztulásnak a hatása, amelyet a város a Covidnak, a tömeg másfél éven át tartó távolmaradásának köszönhet, de talán ez az időszak jó volt arra is, hogy komolyan vegyék a várost fenyegető veszélyeket.

A tömegközlekedést jelentő kis hajók, a vaporettók is érezhetően áttértek a környezetbarát motorokra. Ugyancsak feltűnt, hogy – ellentétben számos frekventált turistaközponttal – mindenütt korrekt árakkal és elszámolással találkoztunk.

És nem lehetett nem észrevenni azt sem, hogy mennyi bevándorló dolgozik az idegenforgalomban. Már az első étteremben, ahol vacsoráztunk, a Mirában egy olaszul szinte tökéletesen beszélő bangladesi fiatalember szolgált ki minket, és ugyancsak főleg dél-ázsiaiakkal és afrikaiakkal találkoztunk más vendéglőkben és bárokban is. Éppen azokban a napokban folyt éles politikai vita Olaszországban a bevándorló-kérdésről egy menekülthajó tragédiája kapcsán, és egy helyi híradóból megtudtam, hogy a közel ötmilliós Venetóban krónikus munkaerőhiány van, csak a mezőgazdaságban 200 ezer emberre lenne szükség...

Napjainkat az előre megtervezett programok és a szabad barangolások számunkra kedves arányában töltöttük. Előjegyzett belépőnk volt a Doge-palotába és a Peggy Guggenheim múzeumba, de valami módon elfeledkeztünk arról, hogy nem ártana előre bejelentkezni a Szent Márk Bazilikába is. Így e lenyűgöző, bizánci hagyományokat őrző szentélyhez közel háromnegyed órát álltunk sorba, de a látvány, az atmoszféra, a kupolák belső színeinek ünnepélyes harmóniája, a csupaideg rézlovak még többet is megértek volna.

Pedig akkor már túl voltunk a Velencei Köztársaság dicsőségét őrző Doge-palotán, végig jártuk a Serenissima már-már befogadhatatlan gazdagságú termeit, Tiziano, Veronese, Tintoretto festményeit, mennyezeti freskóit.

Szabadulni sem lehetett Tintoretto egész falat betöltő Paradicsom című művétől, amely számomra inkább egyfajta utolsó ítéletnek tűnt, és a 16.századi mester festette meg azt az 1359-es csatát, amelyben Velence elhódította a magyar seregektől a horvátországi Zara kikötővárost.

Végigaraszoltunk az „ólombörtön” folyosóin, ahol egy idegenvezető a leghíresebb foglyot, Giacomo Casanovát „nagy nőcsábásznak és nagy hazudozónak” nevezte, nem utolsósorban a börtönből való szökésének meséje miatt és azt is megemlítette, hogy a közel két méter magas kalandor elég csúnya ember volt. Pedig szegény Fellini maestro kapott hideget és meleget, amikor Casanova szerepét Donald Sutherlandre bízta…

És csak a helyszínen tudtuk meg, hogy a palota jegye érvényes a szinte az egész Szent Márk teret behálózó múzeumokba, ott már jószerével csak Antonio Canova álomszerű márványszobrait, mindenekelőtt az Orpheus és Eurydikét volt erőnk megcsodálni. Igazán megérdemeltünk a téren, a Campanile sudár tornyának árnyékában egy frissen facsart narancslevet, miközben szemtanúi voltunk a galambok és a sirályok csatáinak. Kétségtelen, hogy a korábbiakhoz képest elenyésző a galambok száma, de Jonathan Livingstone utódai legalább annyira agresszívek és pimaszok lettek, főleg ha ennivalót látnak. Szerencsére narancslével nem élnek...

Velence legrégibb hídját, a Rialtót, gyalog közelítettük meg, és jól tettük. Végigsétáltunk a meghitt hangulatú utcákon, átmentünk jó néhány kisebb hídon – összesen 420 van belőlük – közben betekinthettünk néhány helyi alkotó műhelyébe. Egy szálfa termetű, nagy szakállú alkotó, aki magát David Arielnek nevezte, egészen különleges technikával dolgozik, mintha festékfolyamok lennének képein. De láttunk olyant, aki szinte valóságos ragyogást adott a megfestett Napnak, és olyant is, akinek a képei csupa számokból álltak össze. Számos kirakatból a méltán világhírű muranói üvegművészet alkotásai néztek ránk az egyszerű geometriai formáktól állat- és emberalakokon át egészen egy üvegből készült gitárig.

Amúgy magát a Rialtót felfalta a biznisz, arany- és ékszerboltok között tolonganak a turisták, és a fedett részen kívül sem lehet lépni a szelfizőktől. A híd közelében találtunk azonban rá a gondolásunkra, akivel végighajókáztunk a környék kis csatornáin, miközben minden második épületről mesélt valami érdekességet. Megtudtuk azt is, hogy hol forgatták Al Pacinóval A velencei kalmárt, és egyik kollégájával bemutatta, hogy milyen az, amikor egy szűk canalén egyik gondola előzi a másikat. Hajósunk felhívta a figyelmünket arra is, hogy amikor „magas vízállás” van (a tengerszint felett 1 – 1,2 méter) – általában a téli hónapokban – meddig merülnek a házak a csatornába. Mi viszont mindennap azt hallottuk a tévé esti meteorológia-jelentésében, hogy egész Észak-Olaszországot kegyetlen szárazság sújtja és nagyon kellene már az eső. Szerencsére e fohász nem talált meghallgatásra, amíg Velencét róttuk.

A Guggenheim-múzeumban nem csupán Max Ernst, Paul Klee, Henry Moore, Jackson Pollock és más 20.századi avantgard művész alkotásait bámulhattuk meg, hanem egy fiatal hölgyet is, aki teljesen úgy nézett ki, mintha az 1920-as évekből került volna ide. Holott csupán a kor lelkes rajongójaként öltözött fel úgy. A kertben találkoztunk Arnaldo Pomodoro Meghasadt bolygójával. A ma 97 éves szobrásznak „szféráit” már láttuk évekkel ezelőtt a Vatikáni Múzeum kertjében, ez a kisebb méretű bolygó ugyancsak emlékeztet arra, hogy mi vár ránk, ha nem vesszük komolyan egyetlen lakhelyünk figyelmeztetéseit.

Az ember persze nemcsak vizuális és spirituális élményekkel gazdagodik, a gasztronómiai csemegéket sem szabad kihagyni. Velencében kötelező megkóstolni a tintahal különböző variációit, nekünk nagyon bejött az, amit polentával szervíroztak, de mennyei a „fekete tészta” is, amelyhez a tenger gyümölcsei illenek a legjobban. A halak közül lazacban és tokhalban nagyon erősek, nálam viszont a pasztinák mártással készült tőkehal vitte el a pálmát.

A kagylóleves valójában nem más, mint egy zöldfűszeres paradicsomleves, amelybe kisebb-nagyobb kagylókat főztek bele, és itt ettünk először sült osztrigát. Nagy kultusza van a sajtoknak, mindenekelőtt az Észak parmezánjának, a Grana Padanónak – olyannyira, hogy például steakhez sült zöldségek mellé meleg Grana-szeleteket tálalnak. Előételként viszont megkóstoltunk egy olyan vegyes sajttálat, amelyhez édes-csípős mártást adtak. Lehet, hogy ez valami kínai hatás? Ellenben a focaccia 100% olasz lepény, sok rozmaringgal és fokhagymával – önmagában is jól lehet lakni vele, ezért nem árt vigyázni, ha a már megrendelt étel mellé ajánlják. Itt a hazája továbbá a vajas rizottónak, amelynek variációs lehetőségei ugyanolyan végtelenek, mint az olasz pastáknak. És ha a vendéglős is meg van elégedve a vendéggel, akkor jár ajándékba egy pohárka limoncello.

Mivel gyerekkorom óta beszélek olaszul, ha Itáliában járunk, minden alkalmat megragadok arra, hogy a helyieket anyanyelvükön szólítsam meg. Az utóbbi időkben azonban furcsa jelenséget észlelek és ez most Velencében hatványozottan jelentkezett. Mivel széllel szemben, ellenfényben is kiszúrják a külföldit, angolul nyitnak. Ha erre én olaszul válaszolok, megzavarodnak, és egy olyan hibrid nyelven próbálnak kommunikálni, aminek se füle, se farka. Általában a harmadik-negyedik olasz nyelvű reagálásomra jönnek egyenesbe...

Velencében két „fekete Madonnát” is tisztelnek. Az egyik a Szent Márk bazilika egyik legszebb ikonja, a másik pedig a Santa Lucia pályaudvar előtt állt 1864 óta, mintegy vezeklésül, miután lebontottak a tér 800 éves templomát éppen a vasútépítés miatt. Ez a szobor most a Santa Maria di Nazareth-ben áll, a helyére 1959-ben Francesco Scarpabolla alkotása került. Ez a gyönyörű, légies bronzalak búcsúztatott minket a várostól. Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy e Madonna mennyien tiszta arcába nézve az ember egy felsőbb, a földi léten túli dimenzióba jusson...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Dráguló kerozin, járatritkítások: kétmillió repülőjegy tűnt el a menetrendekből, és ez csak a kezdet
A légiközlekedési iparág a közel-keleti konfliktus miatt máris 13 ezer járatot törölt a májusi menetrendből. A brit kormány már a nyári fennakadásokra készül, és engedélyezheti a járatok összevonását is.


Világszerte mintegy kétmillió ülőhellyel kevesebbet kínálnak a légitársaságok májusban a drasztikusan megugró kerozinárak miatt, ami a szakértők szerint a nyári repülőjegyek drágulását vetíti előre.

A Cirium légiközlekedési elemzőcég adatai szerint a legutóbbi menetrendi módosítások után körülbelül 13 ezerrel kevesebb járat közlekedik a hónapban. Bár ez a globális kapacitás kevesebb mint két százalékát érinti, a lépés a nyári csúcsszezon előtt komoly figyelmeztetés az iparágnak és az utasoknak egyaránt.

A járatritkítások leginkább Isztambul és München repülőtereit érintik, de a londoni Heathrow menetrendjéből is eltűnt nettó 111 járat – írta a The Guardian. A háttérben a közel-keleti konfliktus, az Irán körüli események és a Hormuzi-szoros részleges lezárása áll, amelyek hatására a kerozin ára több mint a duplájára emelkedett.

A Goldman Sachs elemzői szerint a brit készletek „kritikusan alacsony szintre” is süllyedhetnek, ami akár üzemanyag-korlátozások bevezetését is szükségessé teheti.

A kieső kapacitás egy része nem teljes járattörlésből, hanem abból adódik, hogy a cégek kisebb repülőgépekre váltanak egyes útvonalakon. Bár a szakma szerint közvetlen üzemanyaghiány egyelőre nincs, az ellátási láncok tartós zavara esetén Európa is hiánnyal szembesülhet.

A brit kormány már készül a lehetséges nyári fennakadásokra. Heidi Alexander közlekedési miniszter szerint szükség esetén engedélyezhetik az azonos célállomásra tartó járatok összevonását, és rugalmasabbá tennék a „használd vagy elveszíted” típusú résidőszabályokat is, hogy a légitársaságok könnyebben alkalmazkodhassanak.

Bár a brit közlekedési miniszter szerint „nincsenek azonnali ellátási problémák”, a kormány célja, hogy már most felkészüljön, és elkerülje a szükségtelen fennakadásokat a beszállókapuknál.

A légitársaságok eltérően reagálnak. A Lufthansa például már korábban bejelentette, hogy a CityLine leányvállalatán keresztül húszezer nyári járatát törli a drága üzemanyag miatt.

Ezzel szemben a legtöbb brit rövid távú légitársaság, köztük az easyJet és a Wizz Air is jelezte, hogy üzemanyag-fedezeti ügyleteiknek köszönhetően egyelőre megtartják a nyári menetrendjüket.

A nyári utazást tervezőknek érdemes figyelniük a légitársaságok tájékoztatását, mert a források szerint menetrendi változások jöhetnek, és az üzemanyagárak a jegyárakra is nyomást gyakorolhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Kijött a friss lista: nem az Eiffel-torony lett a világ legjobb látványossága, hanem egy kiszolgált hajó
A Tripadvisor közzétette a 2026-os Travelers’ Choice Awards listáját, amelyen a skóciai Royal Yacht Britannia végzett az élen. Az egykori királyi jacht mögött a barcelonai Sagrada Família és a szingapúri Gardens by the Bay került a dobogóra.


Nem az Eiffel-torony, a római Colosseum vagy a párizsi Louvre nyerte a világ legjobb látványosságának járó díjat a Tripadvisor 2026-os globális rangsorában. A turisztikai platform felhasználóinak értékelései alapján a világelső II. Erzsébet királynő egykori hajója, az edinburgh-i kikötőben álló Royal Yacht Britannia lett.

A listán nagyot ment New York is: az Empire State Building bekerült a top 5-be, megelőzve ezzel több világhírű európai klasszikust – írta a New York Post.

A Tripadvisor Travelers’ Choice Awards: Best of the Best listáját 12 hónapon át gyűjtött, több millió utazói értékelés és vélemény alapján állították össze. A díj presztízsét jelzi, hogy a platformon szereplő nyolcmillió helyszín és program kevesebb mint egy százaléka éri el ezt a legmagasabb szintű elismerést.

Laurel Greatrix, a Tripadvisor Group kommunikációs igazgatója a díj súlyáról elmondta, hogy az valódi utazói élményeken alapul.

„Ez nehezen kivívott elismerés, amelyet utazók milliói formáltak: lefoglalták, megjelentek, majd értékelték, mi érte meg valójában az idejüket” – közölte.

A skót győztes mögött

a második helyen

a barcelonai Sagrada Família végzett. A több mint 140 éve épülő bazilika tavaly lett a világ legmagasabb temploma, februárban pedig elérte végleges, 172,5 méteres magasságát.

A harmadik helyet

Szingapúr futurisztikus parkja, a Gardens by the Bay szerezte meg, amelynek Supertree-ligetei és üvegkupolás esőerdeje a látogatók kedvence.

A negyedik helyre

az Empire State Building futott be, amely ezzel az Egyesült Államok első számú látványossága lett, megelőzve a globális listán többek között a nyolcadik helyezett Eiffel-tornyot is.

A top 5-öt

a Kajmán-szigeteken található Cayman Crystal Caves barlangrendszer zárja.

New York nemcsak az ikonikus felhőkarcolóval szerepelt jól: az Egyesült Államok tíz legjobb élményprogramja közé bekerült a Central Parkban tartott riksás idegenvezetés és a 9/11-es emlékműnél, valamint a Ground Zerónál tartott túra is.

A Royal Yacht Britannia

44 éven át állt a brit királyi család szolgálatában, mielőtt 1997-ben nyugdíjazták. Franck Bruyère, a ma múzeumhajóként működő látványosság vezérigazgatója a győzelemre reagálva kiemelte, hogy a siker a csapatuk elkötelezettségét tükrözi. Hozzátette, továbbra is azon dolgoznak, hogy emlékezetes látogatásokat kínáljanak, amelyek megérik a rájuk szánt időt.

Bár magyar látványosság nem került a globális top 10-be, a nemzetközi rangsorokból Budapest sem marad ki.

Egy korábbi Time Out-lista szerint a magyar főváros Európa hatodik legjobb úti célja a szóló utazók számára. A Tripadvisor-lista győztesei között is megfigyelhető az a trend, hogy az utazók az egyedi, csak az adott helyre jellemző élményeket díjazzák. Erre jó hazai példa a mohácsi busójárás, amely az UNESCO által is elismert kulturális örökségként évente több tízezer látogatót vonz.

Via NewYorkPost


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
129 napos világkörüli hajóút indul 2028-ban, 26 országot és 6 kontinenst érint
A Holland America Line egy nagyszabású, világ körüli hajóutat jelentett be 2028-ra. Az út Fort Lauderdale-ből indul, és érinti többek között az Antarktiszt és a Húsvét-szigetet is.


Egy 129 napos, 26 országot és 45 kikötőt érintő világ körüli hajóúttal készül a 2028-as évre a Holland America Line. A kaland során az utasok hat kontinenst járhatnak be, és olyan különleges helyek mellett is elhaladnak, mint a térképeken nem is jelölt, fiktív Nulla-sziget.

Ezzel párhuzamosan egy másik, 90 napos utat is indítanak, amely elsősorban Ausztráliára és Új-Zélandra fókuszál.

A cég két új, úgynevezett Grand Voyage útvonalat jelentett be a 2028-as év elejére. A 129 napos Grand World Voyage a Volendam nevű hajóval indul a floridai Fort Lauderdale-ből, míg a 90 napos Grand Australia and New Zealand Voyage a Zaandam fedélzetén startol a kaliforniai San Diegóból. A Holland America Line hivatalos közleménye szerint az utak különlegességét az adja, hogy olyan ritkán látogatott kikötőket is érintenek, amelyeket a legtöbb túra elkerül.

Beth Bodensteiner, a vállalat elnöke arról beszélt, hogy az útvonalakat tudatosan úgy tervezték, hogy az utasok a lehető legtöbb időt tölthessék a felfedezéssel.

„A Grand Voyage útvonalaknak az adja a különlegességét, hogy az utasokat olyan ritka kikötőkbe is elvisszük, amelyeket alapjáraton ritkán érintenek más túrák” – fogalmazott.

A Fort Lauderdale-ből induló, több mint négyhónapos út a Karib-térségen és Dél-Amerika keleti partvidékén áthaladva veszi az irányt az Antarktisz felé. Innen a chilei fjordokon keresztül jut el a Húsvét-szigetre, majd Bora Bora következik.

Az óceániai kitérő után Új-Zéland, Ausztrália, Indonézia, Szingapúr és Srí Lanka jön, majd a hajó az Indiai-óceánon átkelve éri el a Jóreménység fokát.

A hajó a Guineai-öbölben elhalad az Egyenlítő és a kezdő hosszúsági kör metszéspontjánál található, fiktív Nulla-sziget mellett.

Ezt követően Nyugat-Afrika érintésével, egy transzatlanti átkelés után Puerto Ricón keresztül tér vissza Floridába.

A másik, San Diegóból induló 90 napos út Hawaii érintésével kezdődik, mielőtt Ausztrália és Új-Zéland felé venné az irányt. A visszaúton a Fidzsi-szigeteket, Szamoát és Francia Polinéziát is útba ejti. Az utasok hosszabb időt tölthetnek Bora Borán, mielőtt visszatérnének San Diegóba.

Az utakra április 30. óta lehet előfoglalási kérelmet leadni a Holland America Line-nál, illetve utazási tanácsadón keresztül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Magyarország egyetlen kőpiramisa egy Fejér megyei erdő mélyén rejtőzik
Fejér vármegye olyan különleges látnivalókat kínál, mint az iszkaszentgyörgyi piramis vagy a pákozdi ingókövek. Ezek a helyszínek egyetlen hétvége alatt, családbarát túrákkal is könnyedén bejárhatók.


Nem kell Egyiptomig utazni egy piramishoz, és a Velencei-tó partján sem csak a strandok kínálnak kalandot. Fejér vármegye egyetlen hétvégébe sűrítve adagolja azokat a „nem is tudtad, hogy létezik” típusú élményeket, amelyek egy tavaszi kirándulást valódi felfedezőúttá tesznek. A Vértes vadregényes gerincétől a Velencei-hegység ősi gránitszikláiig olyan útvonal rajzolódik ki, amely egyszerre szól a történelem drámáiról, a természet formabontó erejéről és a mindent legyőző emberi alkotókedvről.

A régió egy kényelmesen bejárható, családbarát körön kínálja rejtett kincseit, ahol minden kanyar után újabb fotótéma és egy elfeledett legenda vár.

A Vértes és környékének felfedezése Iszkaszentgyörgy határában, egy erdei úton indul, ahol Magyarország egyetlen ismert kőpiramisa bújik meg. A Pappenheim grófi családhoz kötődő, eredetileg tíz méter magas emlékhelyet az 1960-as években elbontották, de a helyiek összefogásának köszönhetően 2014-ben újjászületett. A ma látható, szerényebb építmény alapjaiba egy időkapszulát is elhelyeztek, amely a jövőnek üzen. A hely jelentőségét Gáll Attila polgármester fogalmazta meg a legpontosabban:

„A kőpiramis nagyon fontos része Iszkaszentgyörgy történelmének, identitásának.”

Innen csupán egy rövid autózás Fehérvárcsurgó, ahol a klasszicista-eklektikus Károlyi-kastély ötvenhektáros parkja kínál tökéletes helyszínt egy délutáni sétához. A kastély nemcsak múltidéző hangulatával, hanem aktív kulturális életével is vonz, június elején például itt rendezik meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat. A gondozott park eleganciája után éles kontrasztot kínál a Vértes mélyén megbúvó Vérteskozma, egy valódi „időkapszula-falu”. A gondosan felújított sváb parasztházak, a kerekes kutak és az ácsolt kerítések között sétálva az ember úgy érzi, megállt az idő. A napot a Vértes északi gerincén magasodó Vitányvár romjainál érdemes zárni.

A 13. századi erődítményt a török kor viharai után, 1598-ban végül a magyar csapatok rombolták le, nehogy újra ellenséges kézre kerüljön. A ma is impozáns falmaradványok közül pazar kilátás nyílik a környező tájra.

A következő út a Velencei-hegység geológiai csodáival indul. A pákozdi ingókövek 44 hektáros területe Magyarország legrégibb gránitkibukkanásait rejti, ahol a szél és a víz évezredek alatt bizarr formákat faragott a sziklákból.

A Kocka-kő, a Pandúr-kő és az Oroszlán-szikla fantázianevű alakzatokat egy könnyen bejárható tanösvényen fedezhetjük fel.

Az 1951 óta védett terület a gyerekek számára is izgalmas terep. A természet „játszóteréről” egy ember alkotta, páratlan gyűjteményhez, a dinnyési Várparkhoz vezet az út. Ez a világ egyetlen vármakettparkja, ahol a történelmi Magyarország várainak kicsinyített másait az eredeti építőanyagokból, kőből és fából készítették el, az eredeti földrajzi elhelyezkedésüknek megfelelően. Az alapító, Alekszi Zoltán víziója egyértelmű volt.

„Vármentő parkot akartam csinálni Magyarország elfeledett, romos, halálra ítélt várainak”

– mondta az nlc.hu-nak.

A park több Guinness-rekorddal is büszkélkedhet, és folyamatosan bővül, legutóbb egy kisvasúttal. A történelem után a tudomány következik a közeli Nadapon, ahol a Szintezési Ősjegy található. Ez a szerény kőoszlop a magyarországi magasságmérés egykori főalappontja, amelyet 1888-ban létesítettek az Adriai-tenger szintjéhez viszonyítva. Az út zárásaként két látványos helyszín maradt: előbb

Tác, ahol Pannonia egyik legnagyobb római kori városa, Gorsium romjai között sétálhatunk,

majd a váli szőlőhegyen álló, monumentális „Szerelem” szobor. Alexander Milov alkotása, amely a Burning Man fesztiválon debütált, két egymásnak háttal ülő, dróthálóból formált felnőttet ábrázol, akikben egy-egy világító gyermekalak nyúl egymás felé, szimbolizálva a felnőtt konfliktusok mögött is megbúvó kapcsolódási vágyat.

Aki pedig a hétvégét Székesfehérváron vagy környékén tölti, nem hagyhatja ki a Bory-várat, a „székesfehérvári Tádzs Mahalt”. Bory Jenő építész, szobrász és festő közel negyven nyáron át, jórészt kétkezi munkával építette fel ezt a fantáziavárat a hitvesi szeretet és az alkotás örömének emlékműveként. A százoszlopos udvar, a tornyok, a loggiák és a több száz szobor mind egyetlen ember víziójának és kitartásának lenyomatai. Bory Jenő maga is elismerte, hogy műve az akkori modern technológia nélkül nem jöhetett volna létre. „Ha a cement nem volna, a Bory-vár sem volna” – írta az Építészfórum szerint, utalva a vasbetonnal való bátor kísérletezésére, amellyel egyedi formákat és szerkezeteket hozott létre. A vár minden szeglete egy külön történetet mesél, és méltó lezárása egy olyan hétvégének, amely bebizonyítja, hogy a legnagyobb kincsek néha egészen közel vannak.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk