KÉK HÍREK
A Rovatból

Angel Shotot rendelt a vendég – így mentette meg a bántalmazott lányt

A Billog dolgozói nem tétováztak: azonnal hívták a rendőröket, és ételt is adtak a kimerült fiatalnak Csepelen. A poszt szerint a férfi napok óta bezárva tartotta őt.


Egy vendég egy fiatal lánnyal együtt lépett be pénteken a Billog nevű csepeli hamburgerezőbe, miután azt látta, hogy egy férfi kiabál vele és megrúgja őt a buszmegállóban. A vendég kézen fogta a 17 éves lányt, majd bementek az étterembe, ahol azonnal segítséget kért.

A pultnál az Angel Shot nevű segélykérő koktélt rendelte meg – nem magának, hanem a lánynak. Ez az ital az itallapon szerepel, de valójában nem létezik. A célja, hogy a vendéglátóhely dolgozói tudják, valaki bajban van, és segítségre van szüksége.

A Billog munkatársai Facebook-oldalukon osztották meg a történteket. A bejegyzésben azt írták: „Ma megrendelték az első ANGEL SHOT segélykérő koktélt. Még remeg a gyomrunk, hónapok óta az itallapunkon a bántalmazott nők segélykérő koktélja, de egészen más beszélni róla, és nagyon kemény, mikor ott áll a pultnál egy 17 éves kiskorú lány, vérző szájjal, megverve, kétségbeesve.”

A dolgozók hívták a rendőrséget, majd értesítették az üzlet vezetőjét is.

A lány nagyon éhes volt, ezért készítettek neki egy Kentucky burgert, és a mentős javaslatára cukros kólát ivott.

A kiérkező rendőrök megkezdték a hivatalos eljárást. A poszt szerint a férfi napok óta bezárva tartotta őt.

A lánynak induláskor odaadták az áldozatsegély telefonszámát, valamint egy kis pénzt is, hogy legyen nála készpénz. A bejegyzés szerint ezt mondták neki: „akárhogy is alakul, ha bármikor kell egy biztonságos hely, vagy csak éhes, akkor jöjjön vissza, de most legyen nagyon bátor!”

A poszt végén ezt írták:

„Ma volt két ember (anya és lánya), akik nem fordították el a fejüket, amikor látták, hogy valakit bántanak. Ők a mai nap hősei!

(Nevüket nem árulom el, mert tanúk lesznek egy bűnügyben.) Azt, hogy úgy döntöttek, hogy hozzánk rohannak a bajban, nem tudom mennyire volt jó döntés, de így lett még két hőse a napnak, a kollégáim! Minden tiszteletem és hálám az övék, tudták mit kell tenni, és mindent ügyesen csináltak. Ha másért nem, ezért megérte a kampányunk.”

A Billog csapata bejegyzésében így zárta a történetet: „Igaz, hogy mi csak egy útszéli hamburgerező vagyunk, nem tudjuk őt megmenteni attól, ami még rá vár. Ma tudtunk egy kicsit segíteni, működött az AngelShot, de mi lesz vele holnap?”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.


Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.

A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.

"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.

A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.

"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"

– mondta.

A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.

"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.

A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek: Volt párja ölte meg a fiatal nőt, akit holtan találtak Szolnokon
A gyanú szerint a fiatalok összevesztek és a férfi ezt követően végzett áldozatával.


Mi is hírt adtunk róla, hogy az otthonában holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon. A rendőrséget csütörtökön értesítették.

Mostanra kiderült, hogy a huszonéves lány gyilkosság áldozata lett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyilkossággal egy 22 éves fiatalembert gyanúsítanak. A gyanú szerint a fiatalok szóváltásba kerültek, a férfi utána végzett a nővel.

A Szolnok hangja Facebook-csoportban arról írtak: volt élettársa végzett a lánnyal.

„A McDonaldsban dolgozott az a húsz éves fiatal lány, akit féltékenyégből gyilkolhatott meg volt párja szerda éjszaka Szolnokon... Andrea újra szerelmes lett egy munkatársukba, amelyet volt élettársa nem tudott elviselni”

- fogalmaztak a posztban.

A férfit a rendőrség elfogta. Emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a 24.hu.

VIDEÓ: Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elfogták Halász Noémi zaklatóját: egy 21 éves férfi hamis profillal, alpári e-mailekben fenyegette a szegedi politikust
A gyanú szerint a férfi Messengeren zaklatta a politikust, és „végtelenül alpári” hangvételű e-mailekben fenyegette. Emellett a nevével és profilképével egy hamis Messenger-csoportot is létrehozott, ahol valótlanságokat terjesztett róla.


„Halász Noémi (is) megnyugodhat: a rendőrség elfogta zaklatóját” – így tudatta a Rendészeti Államtitkárság a Facebookon, hogy a Kisteleki Rendőrkapitányság elkapta a szegedi független képviselőjelöltet hetek óta fenyegető férfit.

A gyanúsított egy 21 éves ráckevei fiatalember, F. Norbert, akit személyes adattal visszaéléssel és zaklatással gyanúsítanak.

A rendőrség az elfogás után egyből indítványozta a férfi letartóztatását. F. Norbert a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, és egyelőre vallomást sem tett.

Az érintett szegedi politikus szerint azonban az elfogás önmagában nem oldja meg a mélyebb problémát.

„A közélet brutális lezüllése továbbra is jelen van, a gyalázkodások továbbra is történnek – nem csak velem, és nem csak politikusokkal”

– írta Halász a közösségi oldalán.

A gyanú szerint a férfi Messengeren zaklatta a politikust, és a hatósági megfogalmazás szerint „végtelenül alpári” hangvételű e-mailekben fenyegette. Emellett a nevével és profilképével egy hamis Messenger-csoportot is létrehozott, ahol valótlanságokat terjesztett róla.

Halász Noémi, a Momentum korábbi szegedi elnöke, aki jövőre független jelöltként indul a Csongrád-Csanád vármegye 2-es választókerületében, még novemberben tett feljelentést a rendőrségen. Akkor úgy fogalmazott, bár megszokta a politikai támadásokat, „de most a dolog túlment egy határon”. A rendőrség a bejelentést követően nyomozást indított, ami mostanra vezetett eredményre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: