HÍREK
A Rovatból

„A szabadság hiánya rosszabb, mint a halál” – írta búcsúlevelében az ukrán matematikus, aki öngyilkos lett Moszkvában

A Donyeckben született, 26 éves matematikus és költő azért utazott Moszkvába, hogy magasabb szinten folytassa a tanulmányait.
Címkép: Combgeo.com - szmo.hu
2022. március 26.



Konstantin Olmezov, ukrán matematikus és költő március 20-án lett öngyilkos Moszkvában. Búcsúlevelet is írt, amit az n+1 oldal fordított le angolra. Olmezov a levél részleteit a Telegram-profiljára tette ki időzítve a halála után, és ugyanilyen módszerrel küldte el az ismerőseinek, barátainak is.

A Meduza újságírója beszélt olyannal, aki az első levél után egyből felkereste Olmezovot, de akkor már órák óta halott volt.

A Donyeckben született Konstantin Olmezov mindössze 26 éves volt, matematikával, programozással és költészettel foglalkozott. Miután a szülővárosában nem tudta tovább kamatoztatni a képességeit, Moszkvába költözött, ahol a búcsúlevél szerint életében először a saját lábán állt. Itt jobb lehetőségei voltak a tudományos életben, de amikor megkezdődött a háború, azonnal megpróbált hazamenni, de hiába. Az FSZB emberei elkapták, 15 napig fogságban volt. Miután kiengedték, kilátástalannak tűnt neki a helyzet, ezért véget vetett az életének.

„Üdv! A nevem Konsztantyin Olmezov. Tiszta elmével és szilárd emlékezettel írom ezt a levelet, és ha olvasod, azt jelenti, hogy valószínűleg soha többé nem fogok írni”– írta a Telegram-csatornáján.

Búcsúüzeneteiben három városról is írt, ahol élt:

„Nagyon szeretem Donyecket, de különös szeretettel. Hitvány gyermekkorom ellenére ez az a város, ahol megírtam az első számítógépes programomat, az első versemet, ahol először léptem színpadra, ahol először kaptam fizetést. Ez az a város, ahol minden apró pad, a parkok kanyargó ösvényei rímekkel telítődnek számomra, problémákkal, melyek megoldásán ott dolgoztam, nevekkel, arcokkal, kellemes és szörnyű eseményekkel. Minden ösvény minden sarkában.”

”Nagyon szeretem Kijevet – Ez az a város, ahol először kezdtem önálló életet, ahol először éltem át éhséget és magányt, ahol először szerettem igazán, ahol a legjobb verseimet írtam. Amíg ott éltem, volt egy időszak, amikor háromnaponta két verset írtam, többet, mint valaha. Minden híd a Ruszanivszki-csatorna felett, minden fa a Lisova metróállomás mögötti erdőben, minden pad a Győzelem parkban számomra a fájdalom és a szerelem egyedi formáival van átitatva.”

„Nagyon szeretem Moszkvát – Ez az a város, ahol először álltam a saját lábamra, ahol anyagilag függetlenné váltam, ahol az első és egyetlen tételemet bizonyítottam, ahol igazán és tényleg kezdtem hinni a saját képességeimben. Ahol ott van a Tsaritsyno! Mindkét fél iránt fájdalmat érzek ebben a háborúban, de látom a szememmel, hogy ki védi a saját földjét, és ki próbálja meg elfoglalni valaki másét.”

Azt írta, csalódott az emberekben, az emberiségben is:

„Amikor a 21. században, az éjszaka közepén egy hadsereg megtámad egy idegen országot, amely nem jelent rá semmilyen veszélyt, és minden katona érti, hogy mit csinál, de úgy tesz, mintha nem értené. Amikor egy kormánytisztviselő azt mondja: »Nem mi támadtunk«, és az újságírók felhangosítják ezt, és minden újságíró érti, hogy ez hazugság, de úgy tesz, mintha nem értené.

Amikor emberek milliói látják és értik, hogy amit tesznek, az a lelkiismeretükön és a történelmükön fog száradni, de úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne hozzá. Amikor a feketét fehérnek és a lágyat keserűnek nevezik, és nem konspiratív suttogással vagy kikacsintó iróniával, hanem látszólag szívből (...) Amikor a világ komolyan fontolóra veszi annak a lehetőségét, amit hetvenöt éve próbált megelőzni, de nem gondolkodott a megelőzés új modelljein. Amikor az erő ismét azt állítja magáról, hogy az igazság fő forrása, az árulás és a képmutatás pedig a béke fő forrása.”

"Számomra a szabadság hiánya rosszabb, mint a halál. Úgy éltem az életem, hogy mindenben szabadon dönthessek"

– írta búcsúlevelében.

Ha segítségre van szükséged

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Orbán füleséről: már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni
- Voltak páran, akik szerint „AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból - írta a képviselő.


Hadházy Ákos visszatért az Orbán fülében látott fülhallgatóra hasonlító tárgyra. Korábban azt írta, hogy „Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette. De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

A miniszterelnök csak annyit reagált erre korában, hogy „Nincs.”

Most a független képviselő ezt írta:

„Orbán azt mondta, hogy nem volt kémfülhallgató a fülében a parlamentben…

Mondjuk, Hatvanpusztára meg azt mondta, hogy az édesapja félkész mezőgazdasági üzeme.

Úgyhogy tessék eldönteni, kinek van igaza. (Voltak páran, akik szerint “AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból. Sőt, már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni, arra gondolva, hogy ha hallásproblémája van Orbánnak, az magánügy.

Később hívta fel rá a figyelmet egy honfitársunk, hogy ezen keresztül diktálni is lehet a válaszokat az azonnali reakciót igénylő oarlamenti vitában. Ezért bizony ez: közügy. Orbán “cáfolata” pedig azt mutatja, hogy valószínűleg tényleg az utóbbi magyarázat az igaz."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jelentkezett a laptop és telefon lefoglalása után Juhász Péter: Minden oké, Komcsis Máté kapja be!
„A hatóságok szerint a politikus videója és a Szőlő utcai eset kapcsán is magas rangú politikus lehet érintett. A holnapi videóban mindent részletesen elmesélek” – tette hozzá Juhász.


Ahogy arról korábban írtunk, az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A volt politikus a Telexnek elmondta: „A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de [...] Itt nincsenek bizonyítékok”-

A volt politikus csütörtök délután posztolt az esetről. Mint írta:

„Minden oké. Elvitték a telefonom és a számítógépem, elvileg holnap visszakapom, ha megyek kihallgatásra tanúként.”

„Panasszal éltem az eljárással kapcsolatban, mert amikor megkérdeztem, hogy mi alapján jöttek hozzám, mi köti össze a Szőlő utcai ügyet és a videómban hallható felvételt, akkor azt mondták, hogy mindkét ügyben magas rangú politikusok lehetnek érintettek. Jegyzőkönyvbe mondtam, hogy akkor kérem Hatvanpuszta ügyét is ide csatolni, mert ez a kapocs ott is releváns lehet. A holnapi videóban mindent részletesen elmesélek” – tette hozzá a vlogger.

Posztja végén még megjegyezte: „Ui. 1. : Komcsis Máté kapja be! ?” Illetve megadta ideiglenes, nyomógombos telefonja számát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
59 diák lehet a romok alatt, egyre kevesebb az esély, hogy élve hozzák ki őket – összedőlt egy iskola Kelet-Jáván
Szerdán öt fiatalt élve hoztak ki az indonéz mentők, de azóta nem észlelnek életjelet. A romok alatt lévők számát csak becsülik, a keresést drónokkal és hőkamerákkal is segítik.


Az indonéz mentők versenyt futnak az idővel Kelet-Jáván, mert még több tucat diák lehet a három nappal ezelőtt összedőlt bentlakásos iszlám iskola romjai alatt – írja a Hirado.hu. A hatóságok csütörtökön engedélyezték a nehézgépek bevetését, amit eddig túl kockázatosnak tartottak az esetleges túlélők miatt.

A katasztrófavédelem szerint a döntést a romok alatt rekedt diákok szüleivel egyeztetve hozták meg. A kézi kutatás lassan haladt az omlásveszély miatt, és egyre kevesebb az esély a túlélőkre.

A hatóságok drónokat és hőkamerákat is használtak, de csütörtökön már nem észleltek életjelet. A rendelkezésre álló adatok alapján még 59 diák lehet a törmelékek alatt.

A baleset hétfő kora délután történt Sidoarjo körzet Buduran falujában. A hatóságok eddig öt halálos áldozatról és mintegy száz sérültről számoltak be. Több tucat sérült még kórházban van, főleg végtagtörésekkel vagy fejsérüléssel.

„Szerdán öt diákot sikerült kimenteni” – közölte csütörtökön a képzési és kulturális ügyek koordinációs minisztere. Azt mondta, a csapatok a nehézgépekkel is rendkívül óvatosan emelik meg a betonelemeket, hogy ne veszélyeztessék a túlélőket.

A katasztrófavédelmi hivatal vezetője elmondta, hogy már nem reménykednek további túlélőkben. Hozzátette, a hatóságok nem tudják pontosan, hányan lehetnek a romok alatt, csak az iskolalátogatási adatok és a családok tájékoztatása alapján becsülik a számot.

„Nagyon reméljük, hogy nincs 59 ember a romok alatt”

– mondta. Néhány szülő tévesen hitte, hogy a gyereke is az eltűntek között van.

A katasztrófavédelem szerint az épület azért dőlt össze, mert engedély nélkül akartak két újabb emeletet ráépíteni, és a falak nem bírták el a súlyt. A fiúk épp imádkoztak a 12–19 éves korosztályból, amikor rájuk szakadtak a felső szintek. A lányok az iskola másik szárnyában voltak, onnan ki tudtak menekülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több mint 650 milliószor játszották le három hónap alatt a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Magyar Pétert lejárató videóit
A mesterséges intelligenciával készült videókban jellemzően azt állították, hogy Magyar Péter egy borzalmas ember, el akarja venni az emberek pénzét, és Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlították.


Az elmúlt három hónapban szinte folyamatosan pörögtek a Nemzeti Ellenállás Mozgalom mesterséges intelligenciával készült videói a YouTube-on és a Facebookon.

A megafonos Apáti Bence még júliusban indította el a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat, amelyet egyébként Orbán Viktor személyesen is támogat. A mozgalom ekkor kezdte el szórni a hirdetéseit az interneten.

A mesterséges intelligenciával készült videókban jellemzően azt állították, hogy Magyar Péter egy borzalmas ember, el akarja venni az emberek pénzét, és Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlították.

A NEM nagyon rövid idő alatt Európa legnagyobb politikai hirdetői közé került a közösségi médiában.

A Telex szerint

a YouTube-on körülbelül 150 milliószor játszották le a tartalmaikat, míg Facebookon a reklámmal megtolt sima videókat 241 milliószor nézték meg, a rövid, reels videókat pedig 259,5 milliószor. Ez összesen több mint 650 millió lejátszást jelent.

A YouTube-on 668 ezer eurót, vagyis nagyjából 260 millió forintot, Facebookon pedig 383 millió forintot fizetett ki a Nemzeti Ellenállás Mozgalom. A teljes összeg 643 millió forint volt. Ez azt jelenti, hogy egy megjelenés ára átlagosan körülbelül egy forint volt. Ebben csak a hirdetések költsége szerepel, a videók elkészítése nincs benne.

Azt viszont nem tudni, hogy ki és mennyiért készítette ezeket a videókat. A Miniszterelnöki Kabinetiroda egy hasonló, mesterséges intelligenciával készült videót, amely vérző magyar katonákat mutatott, a Balásy Gyula-féle Longue Designtól rendelt meg nettó 21 millió forintért. A Nemzeti Ellenállás körülbelül 15-20 hasonló videót készíttetett.

A Telex többször is megkereste őket azzal a kérdéssel, hogy miből finanszírozták a több százmilliós kampányt, de sosem kaptak választ.

A Google ugyanakkor időközben már letiltotta a politikai hirdetéseket a felületein, és várhatóan napokon belül a Facebook is követni fogja ezt. Így ezek a hirdetések hamarosan eltűnhetnek majd a platformokról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk