KÉK HÍREK
A Rovatból

A föld ötödik legmagasabb csúcsára indul Klein Dávid és Suhajda Szilárd

Áprilisban kezdődik a Magyar Makalu Expedíció Nepálban, a cél a 8463 méteres csúcs megmászása.


Fél évvel ezelőtt zárult sikerrel az Eseményhorizont csapatának legutóbbi expedíciója: Suhajda Szilárd első magyarként ért fel a 8611 méteres K2 csúcsára, oxigénpalack használata nélkül.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd azóta új kalandra készül, a fizikai, stratégiai és mentális felkészülés már hónapok óta folyik. A két hegymászó a Makalu 8463 méteres csúcsát veszi majd célba. A feladat – bár önmagában is komoly célnak számít – mérföldkő lesz 2021-es palack nélküli Everest expedíciójuk előtt. A Magyar Makalu Expedíció keretében a csapat április elején utazik Nepálba.

A Himalájában három „leget” szokás emlegetni: a legveszélyesebb Annapurnát, amelyet Klein Dávid mászott meg első magyarként 2016-ban, a legnehezebb K2-t, amelynek csúcsán Suhajda Szilárd állt 2019-ben, és a legmagasabb Mount Everestet, amelyet még nem mászott meg magyar állampolgárságú hegymászó oxigénpalack használata nélkül.

Dávid és Szilárd célja, hogy 2021-ben együtt álljanak az Everest csúcsán, előtte azonban a 8463 méteres Makalura készülnek, amely számos kihívást tartogat számukra.

2013 óta mászik együtt Klein Dávid és Suhajda Szilárd – az Eseményhorizont csapat két hegymászója – és 2016-ban indultak először együtt nyolcezres hegyre. A magyar hegymászás történetének utolsó két – nyolcezres hegyen végrehajtott – első magyar megmászást e páros hajtotta végre. A hegymászók 2019 szeptemberében megkezdték a mentálisan és fizikai felkészülést, hogy az idei, valamint a jövő évre tervezett expedíciójuk során maximális teljesítményt nyújtsanak majd.

“A feladat hatalmas: 8600 méter felett, oxigénpalack nélkül egy teljesen új dimenzióba lépünk be. Ez a létezés határmezsgyéje.

2014-ben 8700 méteren fordultam vissza. Szilárd idén fenn állt, palack nélkül, a K2 8611 méteres csúcsán. Rajtunk kívül a ma élő magyar hegymászók közül csak Ács Zoli barátunk volt hasonló magasságban pótlólagos oxigén nélkül. (Erőss Zsolt és Várkonyi László sajnos már nincsenek köztünk.) Tudjuk mire készülünk, így most, a felkészülés során, mindent darabjaira szedünk - edzéstervet, stratégiát, a mentális felkészülést - és mindezt igyekszünk úgy újra összeállítani, hogy eddigi legjobb eredményeinkhez hozzá tudjuk rakni a hiányzó 239, illetve 150 métert. Olyan expedíciót kell megvalósítanunk, olyan stratégiát kell követnünk a felkészülés során és a hegyen is, ami maximalizálja a siker, és minimalizálja a tragédia esélyét. A Makalu - bár tiszteletet érdemlő komoly, önálló cél - de egyben az új stratégiai elemek próbája is” - mondta el Klein Dávid.

A Makalu a Föld ötödik legmagasabb csúcsa, amely a Mount Everesttől 19 km-re található a kínai-nepáli határon.

1955 májusában egy francia expedíció tagjai jártak először a legmagasabb pontján, a magyarok közül pedig elsőként - és eddig egyedüliként - 2008-ban Erőss Zsolt érte el a csúcsot. A négyoldalú piramist formázó hegyet a technikásabb, nehezebb (és magasabb) nyolcezresek közé szokás sorolni. A Makalu hírhedt meredek lejtőiről, valamint éles gerinceiről, ráadásul a csúcs előtti utolsó szakasz is kimondottan technikás mászást igényel. A Magyar Makalu Expedíció csúcsmászása május végén, június elején várható.

Az expedíció alaptábora 5600 méteres magasságban helyezkedik majd el. Az alaptábor elérése után kezdetét veszi a magashegyi akklimatizáció és a táborlánc kiépítése: az egyes akklimatizációs körök során Dávid és Szilárd az alaptábor felett kisebb táborokat épít majd ki. A táborokban élelmet, sátrat hagynak hátra és a táborlánc kiépítése során szervezetüket is hozzászoktatják a ritkább légkörhöz. Várhatóan 3-4 ilyen akklimatizációs kört hajtanak majd végre. A csúcsmászás napján a legfelső táborból indulnak majd, és ide, vagy egy alsóbb táborba térnek vissza.

Dávid és Szilárd az eddigieknél is erősebb edzéstervvel készül a Makalu megmászására. Céljuk, hogy együtt álljanak a Föld ötödik legmagasabb pontján alig több, mint három hónap múlva, majd teljes erőbedobással a Mount Everest csúcsának elérésére koncentráljanak.

Az Eseményhorizont programot Klein Dávid hívta életre 2002-ben, Suhajda Szilárd pedig 2016 óta tagja a csapatnak. Céljuk a hazai hegymászás és a „tiszta” (oxigénpalack nélküli) mászás ügyének szolgálata, himalájai expedíciók szervezése, valamint az egészséges életmód és a mozgás fontosságának közvetítése.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk