KÖZÖSSÉG
A Rovatból

A babáját gyászolta a pár, nem gondolták, hogy Disneylandben találnak megnyugvást

Sohasem tudhatjuk, kivel, mikor és hol futunk össze, és az milyen hatással lesz az életünkre.

Link másolása

Nem gondolta volna az amerikai anyuka sem, hogy disneylandes látogatásuk mennyi mindent megváltoztat majd a saját és egy gyászoló pár lelkében.

Íme a története:

"Nem voltam biztos abban, hogy megosszam-e ezt a történetet, főleg mivel nem hiszem, hogy szavakkal ki lehet fejezni, milyen nagy hatással volt az életemre. Illetve azért sem, mert bár több ezer másik ember vett minket körül, az élmény annyira meghitt volt, hogy túl személyesnek éreztem megosztani.

Múlt héten, amikor Disneyben voltunk, Oliver, Chris és én az EPCOT World Showcase-ben (országokat bemutató vidámpark - a szerk.) Norvégiában vacsoráztunk. Utána úgy döntöttünk, hogy beutazzuk az országokat és készítünk néhány fotót. Miközben Franciaországban jártunk, egy aranyos pár megállt, hogy fotót készítsen rólunk az Eiffel-torony előtt. Nagyon türelmesek voltak, mivel Oliver nem nagyon akart együttműködni, de végül sikerült egy jó képet csinálnunk. Megköszöntük és mindenki elindult a maga útján.

Néhány perccel később ugyanaz a férfi, aki lefotózott minket, sírva felénk sétált, és megkérdezte, hogy lenne-e egy szabad percünk.disneyland2

Scottként mutatkozott be, a feleségét pedig Sally-nek hívták. Könnyei ellenére elmesélte, hogy 4 gyönyörű gyerekük van, három közülük most a nagyszüleikkel a parkban, a negyedik pedig az első születésnapját ünnepli a mennyben. Az a nap, július 1-je lett volna az édes Duke baba első szülinapja, aki pár hónappal korábban halt meg. Oliver annyira az ő fiukra emlékeztette, hogy megkérdezték, elvihetnék-e a Mouse Gear játékboltba vásárolni őt Duke baba első szülinapja alkalmából.

Szülőként, utólag visszatekintve, soha nem gondolnád, hogy vadidegeneknek odaadod a gyerekedet, de abban a pillanatban teljes nyugalom volt bennem, olyan nyugalom, amit csak Isten adhat. Átadtam a kisfiamat és néztem, amint kéz a kézben sétál velük, az emberekkel, akikkel úgy éreztem, hirtelen összecsatlakozott a lelkünk. De persze Chris és én végig mögöttük mentünk (annyira azért nem vagyunk őrültek ;) ).

Amikor bementünk a boltba, Sally fogta Oliver kezét és a játékokhoz vezette. Láttam, ahogy Sally szomorú szemei minden alkalommal felragyognak, amint Oliver rámosolyog. Láttam, amint a bánat reménnyé alakul, amikor Oliver felkap egy játékot és köszönetként megöleli őt. Láttam, amint Scott fájdalma elhalványul, amikor Oliver arra kérte, hogy vegye fel őt és a karjaiban tarthatta.disneyland1

Nagylelkűségük által szemtanúja voltam, ahogyan egy pár kigyógyítja magát a gyászból és egy szerettük elvesztésének fájdalmából. Miután túlontúl sok ajándékot vettek Olivernek, mindannyian megálltunk a bolt közepén. Átöleltük egymást és imádkoztunk. Isten jelenléte annyira valóságos volt, hogy magasztaltuk akarata miatt, mivel csak Isten tudott így összehozni minket. Amikor elindultunk, Sally elmondta: imádkozott, hogy Isten küldjön neki lezárást és a ma este az ő ajándéka volt. Ezután már tovább tud lépni. Hogy gyógyuljon.

Emberek. Ez Isten. Annyira valóságos. Csak ő tudja a megfelelő embereket a megfelelő időben a megfelelő helyre terelni, hogy meggyógyítsa összetört szívüket.

Ha megálltunk volna még egy boltnál, csináltunk volna még egy képet, más irányba mentünk volna, vagy kicsit tovább nézzük a műsort, nem találkoztunk volna. De találkoztunk, mert Isten mindent elrendelt. És így, kedves barátaim, sokkal több értelmet is adott az életünknek."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: