Nem gondolta volna az amerikai anyuka sem, hogy disneylandes látogatásuk mennyi mindent megváltoztat majd a saját és egy gyászoló pár lelkében.
Íme a története:
"Nem voltam biztos abban, hogy megosszam-e ezt a történetet, főleg mivel nem hiszem, hogy szavakkal ki lehet fejezni, milyen nagy hatással volt az életemre. Illetve azért sem, mert bár több ezer másik ember vett minket körül, az élmény annyira meghitt volt, hogy túl személyesnek éreztem megosztani.
Múlt héten, amikor Disneyben voltunk, Oliver, Chris és én az EPCOT World Showcase-ben (országokat bemutató vidámpark - a szerk.) Norvégiában vacsoráztunk. Utána úgy döntöttünk, hogy beutazzuk az országokat és készítünk néhány fotót. Miközben Franciaországban jártunk, egy aranyos pár megállt, hogy fotót készítsen rólunk az Eiffel-torony előtt. Nagyon türelmesek voltak, mivel Oliver nem nagyon akart együttműködni, de végül sikerült egy jó képet csinálnunk. Megköszöntük és mindenki elindult a maga útján.
Néhány perccel később ugyanaz a férfi, aki lefotózott minket, sírva felénk sétált, és megkérdezte, hogy lenne-e egy szabad percünk.
Scottként mutatkozott be, a feleségét pedig Sally-nek hívták. Könnyei ellenére elmesélte, hogy 4 gyönyörű gyerekük van, három közülük most a nagyszüleikkel a parkban, a negyedik pedig az első születésnapját ünnepli a mennyben. Az a nap, július 1-je lett volna az édes Duke baba első szülinapja, aki pár hónappal korábban halt meg. Oliver annyira az ő fiukra emlékeztette, hogy megkérdezték, elvihetnék-e a Mouse Gear játékboltba vásárolni őt Duke baba első szülinapja alkalmából.
Szülőként, utólag visszatekintve, soha nem gondolnád, hogy vadidegeneknek odaadod a gyerekedet, de abban a pillanatban teljes nyugalom volt bennem, olyan nyugalom, amit csak Isten adhat. Átadtam a kisfiamat és néztem, amint kéz a kézben sétál velük, az emberekkel, akikkel úgy éreztem, hirtelen összecsatlakozott a lelkünk. De persze Chris és én végig mögöttük mentünk (annyira azért nem vagyunk őrültek ;) ).
Amikor bementünk a boltba, Sally fogta Oliver kezét és a játékokhoz vezette. Láttam, ahogy Sally szomorú szemei minden alkalommal felragyognak, amint Oliver rámosolyog. Láttam, amint a bánat reménnyé alakul, amikor Oliver felkap egy játékot és köszönetként megöleli őt. Láttam, amint Scott fájdalma elhalványul, amikor Oliver arra kérte, hogy vegye fel őt és a karjaiban tarthatta.
Nagylelkűségük által szemtanúja voltam, ahogyan egy pár kigyógyítja magát a gyászból és egy szerettük elvesztésének fájdalmából. Miután túlontúl sok ajándékot vettek Olivernek, mindannyian megálltunk a bolt közepén. Átöleltük egymást és imádkoztunk. Isten jelenléte annyira valóságos volt, hogy magasztaltuk akarata miatt, mivel csak Isten tudott így összehozni minket. Amikor elindultunk, Sally elmondta: imádkozott, hogy Isten küldjön neki lezárást és a ma este az ő ajándéka volt. Ezután már tovább tud lépni. Hogy gyógyuljon.
Emberek. Ez Isten. Annyira valóságos. Csak ő tudja a megfelelő embereket a megfelelő időben a megfelelő helyre terelni, hogy meggyógyítsa összetört szívüket.
Ha megálltunk volna még egy boltnál, csináltunk volna még egy képet, más irányba mentünk volna, vagy kicsit tovább nézzük a műsort, nem találkoztunk volna. De találkoztunk, mert Isten mindent elrendelt. És így, kedves barátaim, sokkal több értelmet is adott az életünknek."
Nem gondolta volna az amerikai anyuka sem, hogy disneylandes látogatásuk mennyi mindent megváltoztat majd a saját és egy gyászoló pár lelkében.
Íme a története:
"Nem voltam biztos abban, hogy megosszam-e ezt a történetet, főleg mivel nem hiszem, hogy szavakkal ki lehet fejezni, milyen nagy hatással volt az életemre. Illetve azért sem, mert bár több ezer másik ember vett minket körül, az élmény annyira meghitt volt, hogy túl személyesnek éreztem megosztani.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.
Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.
Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.
Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.
„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”
A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.
A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.
A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.
A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.
Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.
Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Metallica hosszú előjáték után berobbantotta a Puskás Arénát – Fényképes beszámoló a dupla koncert első napjáról
A Pantera többre volt hivatott az előzenekar-státusznál, a Metallica pedig bő két órát darált, a végére időzített slágerparádéval és egy meglepetés Pokolgép-nótával.
Bő másfél évtizede már láttam a Népstadionban a Metallicát, de akkor kissé túlbecsültem a fizikumomat a pogózás hevében, és a koncert utolsó harmadáról félájultan húztak ki a biztonsági őrök. Ezúttal – letudva a hering-trolizást, majd a kapu- és szektorkereső-golgotát – az ülőhelyem biztonságából szemléltem a víztározóra vagy gigantikus macskaszőr-leszedő hengerre emlékeztető kivetítőket, amelyből nyolc darab volt összesen, miközben már szaggatott az Avatar rendesen. A svéd metálcsapat lendületesen és profin rúgta ránk az ajtót annak ellenére, hogy a körülményes bejutás miatt még csak szállingóztak az emberek. Érdekesen volt megoldva a középen körbejárható színpad, a megszokottnál szélesebb rálátást biztosítva a fellépőkre, bár így a bandák kissé elvesztek a tömegben.
Lélekben már régóta készültem az általam még sosem látott Panterára, erre pont a végtelen sorairól hírhedt büfében értek a legendás banda első riffjei. Számban a hot-dogommal ültem vissza: igazság szerint elég nehéz fejrázva enni, de még nehezebb nem fejet rázni a Panterára. A masszív tömeg mindeközben végig szivárgott befelé, a közönség harmada az előzenekarok végére sem érkezett meg. Bár még világos volt, és nem volt extra látvány sem, csupán némi füst, de odavert rendesen a mezítlábas Phil Anselmo, és – a vikingfetisizmusom miatt különös figyelemmel kísért – Zakk Wylde pedig zseniálisan tépte a húrokat. Volt némi megemlékezés a kivetítőn a 2004-ben meggyilkolt Dimebagről, de nem vitte el a fókuszt. Az I'm brokennél és a Walknál már szabályosan ordított a közönség egy része, nekem pedig nehezemre esett ülve maradni. Azért a Pantera többre volt hivatott annál, mint hogy világosban, lófráló nézők közt, még be nem állított hangosítással játsszon, de nyilván soha jobb előzenekart nem kívánhattam volna. Kivéve, hogy számomra ők egyértelműen főzenekari státuszt érdemelnek.
Miután ők lementek a színpadról, az immár látványos emberáradat hosszas hullámzásba kezdett az ülőhelyes szektorokban. A felfokozott hangulatban negyedórás késéssel berobbant a Metallica, és hirtelen életre kelt az aréna, nekem pedig az arcizmom fájdult meg a vigyorgástól, hogy úristen, hát itt vagyok! És szerencsére a Metallica idejére végre remekül szólt minden, pont optimális hangerőn.
Az immár 62 éves énekes, James Hetfield igencsak férfiasan öregszik, remek formában van, és az egész banda olyan energikus, hogy öröm nézni. Egyedül az szúrt szemet, hogy Robert Trujillo haja úgy volt befonva, mintha egy óvodás csoport nekiesett volna egy teadélutánon, de ez sem tudta elrontani a kisugárzását. A huncutul vigyorogó Kirk Hammettel karöltve olyan virtuóz játékot toltak egész este, hogy hol lúdbőröztem, hol pedig az indulatból elkövetett headbangelés bűnébe estem. A mindig vidám Lars Ulrich pedig egyszerűen nem tud úgy félreütni, hogy egyszer is zavaró legyen: emberfeletti állóképességgel és játékossággal püfölte a bőrt ezúttal is.
Ami a koncertet illeti, nem beszélhetünk hakniról, hiába 1981-ben megalakuló bandáról van szó. Itt bizony kőkemény metál ment a keménymagnak másfél órán keresztül, és csak az utolsó fél órában jött a slágerparádé. Ahogy elnéztem a lelkesedést körülöttem, nem azok voltak a Puskás Arénában többségben, akik látták a H&M-ben, hogy van ilyen póló, pedig a buli alatt kézfeltartással kiderült, hogy bizony sok az elsőbálozó. De a pogó láthatóan kiment a divatból.
A zúzda felezőjénél azért Hetfield és Trujillo megállt egy kis szusszanásnyi beszédre, aztán Rob Pokolgépet gitározott és énekelt a magyar közönségnek. Annyira édes volt, ahogy próbálta kimondani a Totális metál dalszövegét, hogy mire felfogtam, hogy mit is hallok, szabályosan meghatódtam.
James hangja egyébként ugyanúgy karcol, mint évtizedekkel ezelőtt, fantasztikus energia árad belőle, egyedül a – mobiltelefonos fényáradattal megspékelt – Nothing else matters alatt nem éreztem elég erősnek, tisztának és stabilnak, úgyhogy ezt mondanám a koncert gyenge pontjának.
A koncert végére durván beindult a buli: a Sad but true, Fuel (személyes kedvencem!), Seek and destroy és persze az ikonikus Master of Puppets alatt akkorát partiztam a székemben, hogy az ülve nyaktekerő-hajpropellerező mutatványaimért alanyi jogon egy tubus lóbalzsam járna nekem. Ekkor már bevetettek mindent, megspékelve az addigi vetítéseket: volt tűzcsóva-orgia, óriás strandlabda-csata, meg ami a csövön kifér.
Minden elismerésem a Metallicáé, hogy nyugdíjas tempó helyett több mint 2 órát játszottak üresjárat nélkül. Sőt, a végén mindenki mondott köszönőbeszédet is, valamint méltatták szép országunkat. Amikor vége lett a koncertnek, még James ördögi kacaja csengett a fülemben, és szerencsére a hazametrózás meglepően gördülékenyen ment a BKK hatékonyan terelgető kollégáinak köszönhetően. Ugyan másnapra a torokcukorkát receptre írtam fel magamnak, mivel rekedtre kiabáltam magam a refréneknél, de ikonikus este volt, az biztos.
Bő másfél évtizede már láttam a Népstadionban a Metallicát, de akkor kissé túlbecsültem a fizikumomat a pogózás hevében, és a koncert utolsó harmadáról félájultan húztak ki a biztonsági őrök. Ezúttal – letudva a hering-trolizást, majd a kapu- és szektorkereső-golgotát – az ülőhelyem biztonságából szemléltem a víztározóra vagy gigantikus macskaszőr-leszedő hengerre emlékeztető kivetítőket, amelyből nyolc darab volt összesen, miközben már szaggatott az Avatar rendesen. A svéd metálcsapat lendületesen és profin rúgta ránk az ajtót annak ellenére, hogy a körülményes bejutás miatt még csak szállingóztak az emberek. Érdekesen volt megoldva a középen körbejárható színpad, a megszokottnál szélesebb rálátást biztosítva a fellépőkre, bár így a bandák kissé elvesztek a tömegben.
Lélekben már régóta készültem az általam még sosem látott Panterára, erre pont a végtelen sorairól hírhedt büfében értek a legendás banda első riffjei. Számban a hot-dogommal ültem vissza: igazság szerint elég nehéz fejrázva enni, de még nehezebb nem fejet rázni a Panterára. A masszív tömeg mindeközben végig szivárgott befelé, a közönség harmada az előzenekarok végére sem érkezett meg. Bár még világos volt, és nem volt extra látvány sem, csupán némi füst, de odavert rendesen a mezítlábas Phil Anselmo, és – a vikingfetisizmusom miatt különös figyelemmel kísért – Zakk Wylde pedig zseniálisan tépte a húrokat. Volt némi megemlékezés a kivetítőn a 2004-ben meggyilkolt Dimebagről, de nem vitte el a fókuszt. Az I'm brokennél és a Walknál már szabályosan ordított a közönség egy része, nekem pedig nehezemre esett ülve maradni. Azért a Pantera többre volt hivatott annál, mint hogy világosban, lófráló nézők közt, még be nem állított hangosítással játsszon, de nyilván soha jobb előzenekart nem kívánhattam volna. Kivéve, hogy számomra ők egyértelműen főzenekari státuszt érdemelnek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egyetlen nap alatt lett 10 millió követője a vb-hős kapusnak, akinek a megható története után csoda történt
A 40 éves Vozinha Instagram-oldalát elárasztották a követők, miután egy brazil streamer, Cazé a Spanyolország elleni meccs után erre kérte a nézőit. A hatalmas népszerűség és a kapus megható családi története végül oda vezetett, hogy az amerikai hatóságok megadták a vízumot az édesanyjának.
Egyetlen stream mozdította meg Brazíliát, és egy 40 éves kapusból 24 óra alatt világsztár lett: Vozinha ma már közel 10 millió Instagram-követőnél jár – és mostanra az is eldőlt, hogy az édesanyja ott lehet a következő vb-meccsén a lelátón. A hírt, miszerint a játékos édesanyja megkapta az amerikai vízumot, szerdán jelentette be Hakeem Jeffries, az amerikai képviselőház demokrata frakcióvezetője, miután a külügyminisztérium közbenjárt az ügyben.
A kapus körül azután alakult ki hatalmas felhajtás, hogy a hétfői, Spanyolország elleni mérkőzést követően az Instagram-követőinek száma alig 24 óra alatt 50 ezerről közel 10 millióra ugrott, amivel olyan amerikai szupersztárokat is megelőzött, mint az NBA-játékos Victor Wembanyama vagy az NFL-irányító Patrick Mahomes – írta az ABC News.
A kapus elképedve reagált a hírre.
„Őrület, ez őrület” – mondta a brazil CazéTV-nek.
A hatalmas népszerűségi ugrást a népszerű brazil streamer, Casimiro Miguel, vagyis Cazé indította be. A több mint 31 millió YouTube-feliratkozóval rendelkező csatorna a meccs közvetítése közben vette észre, hogy a hősiesen védő kapusnak alig van követője, ezért a közönségéhez fordult.
„Normál esetben feliratkozókat kérünk. Ma nem feliratkozókat kérünk, ma követőket kérünk. Vozinhának. Megállítja Spanyolországot. Sokkban tartja a világot. Az első félidő legjobbja. Miért ne mutatnánk ki a szeretetünket?”
A felhívás után a követők száma rohamosan nőni kezdett, a jelenség hátterében pedig ott volt a pályán nyújtott teljesítmény is. A világbajnokság egyik legnagyobb esélyesének tartott Spanyolország váratlan, 0–0-s döntetlennel kezdett a vb-újonc Zöld-foki-szigetek ellen, a meccs emberének pedig a több bravúrt is bemutató Vozinhát választották. A 40 éves Josimar José Évora Dias, vagyis Vozinha viszonylag későn, 25 évesen lett profi futballista. A kapus a meccs utáni interjúban elmondta, édesanyja egy vízum miatt nem tudott elutazni a mérkőzésre.
Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma erre reagálva közölte, hogy a játékosok családtagjai mentesülnek a 15 ezer dolláros biztosíték letétele alól. A hivatal közleményében az állt, hogy „a játékosok valamennyi hozzátartozója jogosult a vízumbiztosíték alóli mentességre, és a minisztérium aktívan felveszi a kapcsolatot az említett játékos családjával, hogy segítséget nyújtson a vízumszolgáltatásokban.” Ennek eredményeként szerdára meg is született a döntés a beutazás engedélyezéséről. Vozinha egy interjúban megköszönte a brazil szurkolók támogatását. A Zöld-foki-szigetek legközelebb vasárnap lép pályára Uruguay ellen.
Egyetlen stream mozdította meg Brazíliát, és egy 40 éves kapusból 24 óra alatt világsztár lett: Vozinha ma már közel 10 millió Instagram-követőnél jár – és mostanra az is eldőlt, hogy az édesanyja ott lehet a következő vb-meccsén a lelátón. A hírt, miszerint a játékos édesanyja megkapta az amerikai vízumot, szerdán jelentette be Hakeem Jeffries, az amerikai képviselőház demokrata frakcióvezetője, miután a külügyminisztérium közbenjárt az ügyben.
A kapus körül azután alakult ki hatalmas felhajtás, hogy a hétfői, Spanyolország elleni mérkőzést követően az Instagram-követőinek száma alig 24 óra alatt 50 ezerről közel 10 millióra ugrott, amivel olyan amerikai szupersztárokat is megelőzött, mint az NBA-játékos Victor Wembanyama vagy az NFL-irányító Patrick Mahomes – írta az ABC News.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A japán drukkerekkel együtt szedte a szemetet egy amerikai szupersztár a foci-vb-n
A Japán–Hollandia meccs után a japán szurkolók ismét példát mutattak, és összeszedték maguk után a szemetet a dallasi stadionban. Csatlakozott hozzájuk Jameis Winston amerikai NFL-játékos is, aki egy tévécsatorna tudósítójaként dolgozik a tornán.
A vasárnapi Japán–Hollandia világbajnoki mérkőzés után a japán szurkolók ismét kék zsákokkal a kezükben kezdték el összeszedni a szemetet a lelátón, a már megszokott jelenetbe azonban ezúttal egy váratlan vendég is becsatlakozott. A szurkolók között feltűnt Jameis Winston, a New York Giants NFL-csapatának irányítója, aki a FOX Sports tudósítójaként dolgozik a tornán – számolt be róla az ESPN.
Az amerikaifutball-játékos a 2–2-es döntetlennel végződő találkozó helyszínén, az arlingtoni AT&T Stadionban segített a rendrakásban. A meccs előtt a holland szurkolók híres „Narancs Hadseregével” is együtt vonult, a lefújás után pedig a japán drukkerekhez csatlakozott.
A New York Giants irányítója egy egyedi, „Winston” feliratú japán mezben, egy kék zsákot tartva segített a szurkolóknak.
A japán szurkolók takarítása 1998 óta visszatérő jelenet a világbajnokságokon. A jelenség kulturális gyökereiről Scott North, az Oszakai Egyetem szociológia professzora korábban a BBC-nek elmondta, hogy a közösségi felelősségvállalás és a tisztaságra nevelés már az iskolában elkezdődik.
„A japánokat az iskolában arra tanítják, hogy ők takarítják az osztálytermeiket és a folyosókat; ezek az alapvető viselkedésformák idővel a társadalom egészében szokássá válnak.”
A szakértő szerint a gesztus a nemzeti büszkeség kifejezése is: „A tisztaság és az újrahasznosítás iránti fokozott tudatosságukon túl az olyan eseményeken, mint a világbajnokság, a takarítás módja annak, hogy a japán szurkolók kifejezzék életmódjuk iránti büszkeségüket, és megosszák azt velünk is.”
A szokás annyira mélyen gyökerezik, hogy még egy drámai kiesés sem tántorítja el a szurkolókat. A 2018-as oroszországi világbajnokságon a Belgium elleni, utolsó percben elveszített nyolcaddöntő után a japán drukkerek a könnyeikkel küszködve is összeszedték a szemetet a lelátón, példát mutatva sportszerűségből és méltóságból.
A vasárnapi Japán–Hollandia világbajnoki mérkőzés után a japán szurkolók ismét kék zsákokkal a kezükben kezdték el összeszedni a szemetet a lelátón, a már megszokott jelenetbe azonban ezúttal egy váratlan vendég is becsatlakozott. A szurkolók között feltűnt Jameis Winston, a New York Giants NFL-csapatának irányítója, aki a FOX Sports tudósítójaként dolgozik a tornán – számolt be róla az ESPN.
Az amerikaifutball-játékos a 2–2-es döntetlennel végződő találkozó helyszínén, az arlingtoni AT&T Stadionban segített a rendrakásban. A meccs előtt a holland szurkolók híres „Narancs Hadseregével” is együtt vonult, a lefújás után pedig a japán drukkerekhez csatlakozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
