FELFEDEZŐ
A Rovatból

49 évesen fogadott örökbe gyereket egy amerikai anya, sokak szerint ez önzőség

A nőnek számos vetélés után lehetősége adódott örökbe fogadni unokatestvére babáját, így valóra vált az álma. Sokak szerint viszont elrontja a kislánya életét.


Önzőnek tartják azt az amerikai édesanyát, aki 49 évesen fogadott örökbe egy babát, miután saját gyereke nem lehetett – számolt be róla a Daily Mail.

Az Ohio államban élő Kris Monsour több mint tíz éve szeretett volna már anya lenni, mire végre megadatott számára a lehetőség. Az első házasságában nem sikerült természetes úton teherbe esnie, ezért belevágtak a mesterséges megtermékenyítésbe, ám mivel közben volt férjével szakítottak, megszakították a procedúrát. Miután összejött jelenlegi férjével, nagyon gyorsan várandós lett, de sajnos a harmadik hónapban elvetélt. Ezután többször próbálkoztak még, sikertelenül.

Az orvosa azt tanácsolta a nőnek, hogy ne próbálkozzon tovább, mert nem fog sikerrel járni. Ez hatalmas pofon volt Krisnek, aki ezután a munkájára próbált koncentrálni.

Évek teltek el, ám az anyaság iránti vágya nem csillapodott. Aztán végül 2019-ben rámosolygott a szerencse, amikor üzenetben megkereste őt az unokatestvére, aki éppen gyógyulófélben volt egy függőségből. Azt mondta, hogy babát vár, és megkérdezte Krist, hogy örökbe fogadná-e a kicsit. A nő természetesen igent mondott, ezzel pedig valóra vált az álma. Férjével végigkísérték az unokatestvér terhességét, ott voltak minden vizsgálaton és a szülésnél is, a kislányt pedig már ők hozták haza a kórházból. Az örökbefogadás hosszas procedúra volt, végül összesen 19 500 dollárt (7 millió forint) kellett fizetniük azért, hogy a kis Ainsley hivatalosan is az ő gyerekük lehessen, de ez minden pénzt megért nekik.

„48 évesen, több vetélés után elfogadtam, hogy talán sosem leszek édesanya. Amikor viszont végre anya lettem, teljesnek éreztem magam. Mindig is tudtam, hogy a sorsom az, hogy anya legyek. Mint kiderült, csak ki kellett tartanom és bíznom a sorsban. Minden egyes nap hálát adok ezért. Sosem szabad feladni a reményt”

– mondta.

A biztosítási vezetőként dolgozó Kris a közösségi oldalain is megosztotta az anyává válása történetét, és megdöbbent azon, milyen sokan támadták azért, mert 49 évesen fogadott örökbe egy újszülöttet. A kommentelők szerint ez önzőség, hiszen most ugyan a nő kiélvezi az anyaságot, de amikor a kislány nagyobb lesz, ő már megöregszik, és nem tud majd gondoskodni róla, sőt az éppen csak felnőtt Ainsley-nek kell majd gondoskodni a szüleiről. Mások pedig azért kritizálták őt, mert egy vérrokona gyerekét neveli a sajátjaként.

Íme néhány komment:

„Ez undorító és önző dolog. Ezzel szó szerint azt kockáztatod, hogy egy gyerek egész életét elcseszed.”

„Szegény gyerek, sajnos már egy öreges, gondozásra szoruló szülője lesz, mire végez az iskolában.”

„Á, igen, milyen jó is az, amikor 20 évesen arról kell döntened, melyik otthonba vidd az apukádat és az anyukádat, ahol életük végéig gondoskodnak róluk.”

„Az én szüleim is idősek voltak, amikor születtem. Egész életemben szenvedtem amiatt, hogy gondoskodnom kellett róluk. Örülök, hogy lett családod, de imádkozom érted és a gyerekedért.”

„Szívás, ha idős szüleid vannak. Az én szüleim 50 és 75 évesek voltak, amikor születtem, és túl idősek voltak ahhoz, hogy nagyszülők lehessenek. Önző vagy.”

Kris számos videóban reagált már ezekre a megjegyzésekre a TikTok-oldalán.

„Szerencsére nem veszem magamra ezeket a mérgező kommenteket. Túl elfoglalt vagyok a dolgaimmal ahhoz, hogy ezeket a lelkemre vegyem. De sokaknak fájnak ezek a szavak. Gondolkodj, mielőtt kommentelsz”

– tanácsolta a rosszindulatú hozzászólóknak az egyik videójában.

Egy másikban pedig rámutatott, hogy a TikTokon sok olyan ismert felhasználó van, aki az átlagnál idősebb korban lett szülő, sőt, a 75 éves Elton Johnnak például van egy 9 éves és egy 11 éves fia is. Szerinte nem fair, hogy míg az énekest ünneplik azért, mert ilyen idősen is apa, a nőket ugyanezért kritizálják.

„Önzőnek és egoistának neveztek, és azzal jöttök, hogy meg fogok halni. 51 éves vagyok, még sok van hátra az életemből. Érdekes, hogy a tehetős embereket, a rocksztárokat – akiket sokan ismernek, jóval idősebbek nálam és van péniszük – nem trollkodják amiatt, hogy az életük későbbi szakaszában vállalnak gyereket”

- mondta.

A sok negatív komment mellett azonban bőven akadnak olyanok is, amelyekben támogatják Krist.

„Azta, a hozzászólásokat olvasva nem hiszem el, hogy lehet valaki rossz anya attól, hogy nagyon szeretne gyereket. Az meg nevetséges, hogy fiatalon elveszít téged. Bármikor, akárhány évesen meg lehet halni.”

„Szívszaggató számomra az, hogy sokak szerint az anyaság huszonéveseknek való. Az anyaság bármilyen korban csodálatos. Gratulálok anyuka, gyönyörű a kislány!”

Egy kommentelő pedig azt tanácsolta a kritizálóknak, hogy hagyják a Krishez hasonló anyáknak, hogy élvezzék az anyaságot, hiszen sok mindenen mentek keresztül azért, hogy idáig eljussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Bosszút álltak a hotel dolgozói a napágyakat lefoglaló turistákon Zákinthoszon
A görög szigeteken dolgozó szezonmunkások szerint nem jellemző ez a fajta viselkedés.


Millie Newsham, egy 20 éves brit pincérnő június közepe óta dolgozik Zákinthoszon, és egy hotelben lakik a barátaival, akik szintén nyári munkát vállaltak a görög szigeten. Egyik reggel, miután egy éjszakai programról tértek vissza, hajnali hat körül észrevették, hogy néhány turista törölközőket helyezett el a medence melletti napozóágyakon. Így próbálták lefoglalni maguknak a helyeket még az előtt, hogy lementek volna a medencéhez – számolt be róla a Daily Mail.

A fiatalok erre úgy döntöttek, hogy összeszedik a törölközőket, eldugják őket, néhányat pedig a fákra dobnak. Az akcióról videó is készült, amit Newsham megosztott a TikTokon. A fiatal pincérnő azt mondja, a barátai egyre frusztráltabbak amiatt, hogy a turisták így próbálják biztosítani maguknak a helyet a medence partján. Szerinte ez a viselkedés nem jellemző Zákinthoszra, és nem is illik a sziget hangulatához.

„A hotelben lakunk, mert itt dolgozunk, és most rengeteg turista száll meg itt. Jöttek és letették a törölközőiket a medence partjára. Senki sem csinál ilyet. Te sem csinálod, mert Zákinthoszon vagyunk”

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy nem józanul hajtották végre az akciót, de továbbra is úgy gondolja, hogy a törölközős helyfoglalás idegesítő és értelmetlen. Mint mondta, délután három előtt úgysem kel fel senki a nyaralók közül, aki pedig igen, annak nem marad hely, mert mások előre lefoglalták.

„Elijesztettük őket. Azóta nem tették”

– tette hozzá.

A Daily Mail megjegyzi, hogy bár a brit fiatalok módszere kevésbé elegáns, mint egy korábbi mallorcai hotel alkalmazottainak megoldása, a hatása hasonló volt.

@millienewsham We’re in Zante mate #fyp #lol #sunbeds #zante ♬ Red Alert - Basement Jaxx

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Török Gábor magára vette Orbán megjegyzését, és visszaszólt: A politikai elemzők tudása minden esetben korlátos
A miniszterelnök Tölgyessy Péter kapcsán tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: „A politológus az, akinek nem sikerült” - mondta. Erre reagált Török.
F. O. - szmo.hu
2025. július 06.



A politológusoknak is odaszúrt Orbán Viktor a Hotel Lentulai című műsorban, és ezt nem hagyta szó nélkül Török Gábor. A miniszterelnök Tölgyessy Pétert méltatva tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: „A politológus az, akinek nem sikerült” – fogalmazott Orbán.

Török Gábor politikai elemző megosztotta a műsort a Facebook-oldalán, és pontosan megjelölte az idézett rész. Első posztjában szűkszavúan csak annyit írt: „Politológus az, akinek nem sikerült” – vagyis mintha önmagára is vonatkoztatta volna a mondatot, nem titkolt iróniával.

Ezt követően egy hosszabb bejegyzésben elmélkedett arról, hogy a politikai elemzés része-e az előrejelzés.

„Van egy vicces pavlovi reflex:

ha írok valamit, ami az egyik politikai oldalnak nem tetszik, akkor rendre előjönnek azok a cikkek, amelyekben korábbi nagy tévedéseimet próbálják meg összefoglalni.

Az csak még szórakoztatóbb, hogy általában nem a legnagyobbakat találják meg, most legutóbb például valahol azt kérték rajtam számon, két ciklussal ezelőtt miért nem láttam, hogy a Momentum majd nem indul el a 2026-os választáson” – kezdte írását Török Gábor.

A politológus szerint fontos kérdés, hogy a politikai elemzés része-e az előrejelzés, mert a sokan ehhez kötik a nyilvánosságban egy-egy elemző megítélését.

„Miközben az ezzel foglalkozó kutatók már többször bebizonyították, hogy a dartsdobáló csimpánzoknál (Philip E. Tetlock munkái nyomán) csak kicsivel mutatnak az előrejelzésben jobb teljesítményt a szakértők, az egyetemi hallgatók pedig ugyanezen kutatások szerint képesek rosszabb eredményt is elérni ebben a versenyben, mint amit pénzfeldobással el lehetne érni” – tette hozzá, majd kiemelte: a politikai elemzők tudása minden esetben korlátos.

„Mondunk valamit, amit akkor legjobb tudásunk szerint a legvalószínűbbnek tartunk, de ez

a tudásunk minden esetben korlátos, hiszen olyan dolgokkal értelemszerűen nem tud számolni, amelyek még nem történtek meg.

Így aztán ezek az előrejelzések (valószínűségek) leginkább a jelenről és nem a jövőről szólnak, a politikai elemző munkáját pedig nem az minősíti, hogy mit tud a jövőről (a semmit és a nagyon keveset között valahol), hanem az, mennyire érti azt a politikai helyzetet, amelyről lehet és kell is, hogy legyen tudása” – zárta gondolatait Török Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vége a katasztrófaturizmusnak: paravánnal takarják el a balesetek helyszíneit a jövőben
A bámészkodók miatt újabb dugó alakult ki az M1-esen egy tragikus baleset után. Az MKIF most különleges paravánnal próbálja megfékezni a katasztrófaturizmust.


Az MKIF Zrt. új eszközt vet be a katasztrófaturizmus visszaszorítására: egy paravánt, amely eltakarja a baleseti helyszínt a kíváncsiskodók elől. A kezdeményezés célja egyszerre biztonsági és emberi szempontú.

A társaság kedd esti posztjában arról számolt be, hogy korábban is többször hívták fel a figyelmet arra, mennyire veszélyes lehet, amikor a közlekedők fotózzák vagy videózzák a balesetek helyszínét, de a jelenség a mai napig nem csökkent.

A figyelmetlenség és indokolatlan lassítás miatt ugyanis úgynevezett fantomdugók alakulnak ki. A bejegyzés szerint ezek olyan torlódások, amelyeknél nincs valós forgalmi akadály, mégis lelassul, sőt akár meg is áll a forgalom. Ez önmagában is balesetveszélyes, főként, ha az autósok közül többen a telefonjukat nézik, vagy nem reagálnak időben az előttük haladó műszaki hibájára.

Az MKIF Zrt. arra is felhívja a figyelmet, hogy egy baleset helyszínén akár súlyos sérültek is lehetnek. Mint írják: „Valakinek az édesanyja, édesapja, nagymamája, nagypapája, gyermeke fekszik ott.” A poszt szerint feltehetően egyikünk sem szeretné családtagját ilyen kiszolgáltatott helyzetben viszontlátni a közösségi médiában.

Ezért az MKIF Zrt. kísérleti jelleggel bevezette a NO PHOTO feliratú molinót, amely külföldi mintára a baleseti helyszínt takarja el. Július 8-án az M1-es autópályán történt tragikus balesetnél már használatba is vették ezt az eszközt.

A cég szerint ezen a napon az országhatár felé vezető oldalon minden korlátozás nélkül haladhatott volna a forgalom, de a bámészkodók és a „ha nem videózom le, meg sem történt” hozzáállású sofőrök miatt mégis bedugult az autópálya.

A poszt zárásában a társaság együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjai felé, a sérülteknek pedig gyors felépülést kíván.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kiderült, melyik leves a legkárosabb az egészségre, pedig ez az egyik legnépszerűbb „gyógyító” leves a családokban
A főzés során érdemes néhány dolgot betartani, és akkor nem okoz gondot a fogyasztása. Ha nem figyelünk ezekre, akkor akár súlyos következménye is lehet a régi, hagyományos leveskészítésnek.


Sokan még mindig előszeretettel készítenek csirkehúslevest, ha megfáznak vagy egyszerűen csak valami táplálóra vágynak. Bár sokáig az egészséges táplálkozás egyik alapjának számított, ma már több szakértő is óvatosságra int.

A a cseh Restaurace Pasticka étterem blogja szerint a főzés során az üzemi körülmények között nevelt csirkékben lévő káros anyagok nagy mennyiségben juthatnak a levesbe. Ha valaki rendszeresen eszik ilyen húslevest, annak hosszú távon komoly egészségügyi következményei lehetnek.

Egyre gyengébben reagálhat a szervezet az antibiotikumokra, így akár egy egyszerű fertőzés is komoly bajt okozhat. A gyerekek különösen érzékenyek, mert fejlődő hormonrendszerükre hatással lehetnek a húsban maradó anyagok. A bőr, a zsír és a csontvelő gyakran tartalmazhat különféle szennyeződéseket vagy takarmányból származó toxinokat.

Sokan nem öntik le az első főzővizet, pedig ez a legfontosabb lépés. A főzés elején, az első 10–15 percben szabadulnak fel a húsból a legnagyobb mennyiségben a káros anyagok. Ha ezt a vizet nem öntjük le, a leves szinte toxinkivonattá válik.

Nem csak ez okozhat problémát. A bőrrel és a zsírral együtt főzött hús még több káros anyagot engedhet a levesbe. Ha ehhez még leveskockát vagy túl sok sót is adunk, a májat és a vesét is megterhelhetjük, a magas vérnyomás és az ödéma pedig csak tovább nehezítheti a dolgunkat. A csapvíz vagy bizonytalan eredetű forrásvíz szintén gondot okozhat: előfordulhat, hogy nehézfémeket, klórt vagy más szennyeződést viszünk be vele.

A problémák egyik fő oka az ipari baromfitartás. A gyors növekedés és a betegségek megelőzése érdekében sok helyen antibiotikumokat használnak, ezek pedig nem tűnnek el nyomtalanul. A legnagyobb mennyiségben a bőrben, a csontokban és a zsírszövetben maradnak meg

– pont azokban a részekben, amikből sokan főznek húslevest.

Ahhoz, hogy biztonságosabb legyen a csirkehúsleves, érdemes figyelni néhány fontos dologra. A legjobb, ha olyan csirkét használunk, ami megbízható forrásból származik, és nem kezelték antibiotikumokkal. A főzés előtt szedjük le róla a bőrt, vágjuk le a zsírt, majd forraljuk fel a húst a vízben. Az első levet 7–10 perc után öntsük le, a húst és az edényt alaposan mossuk el, és csak ezután öntsük fel friss vízzel.

A zöldségeket se spóroljuk ki belőle: a sárgarépa, zeller, hagyma és petrezselyemlevél nemcsak ízesítik a levest, hanem hasznos tápanyagokat is adnak hozzá. Ízesítéshez használjunk természetes fűszereket – például babérlevelet, szegfűborsot, fokhagymát, gyömbért vagy friss zöldfűszereket. A sóval bánjunk óvatosan, inkább csak a végén, a tányérban adjunk hozzá egy keveset.

Ha pedig bizonytalanok vagyunk a csirkehús minőségében, bátran készítsünk inkább zöldséglevest, hallevest, pulykalevest vagy marhahúslevest – természetesen megbízható alapanyagokból.

Nem a csirkehúsleves a probléma, de fontos, hogyan készítjük el. Tudatos alapanyagválasztással és a főzési szabályok betartásával továbbra is lehet belőle tápláló, finom és biztonságos fogás.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: