Az élővilág megzavarásával vádolnak egy amerikai nőt, akinek a bíróság előtt is felelnie kell tettéért. Samantha Dehring a híres Yellowstone Nemzeti Parkban merészkedett túl közel egy grizzly anyamedvéhez és bocsához.
A nőről felvétel is készült, ahogy a megengedett 90 méteres távolságnál jóval közelebb megy egy anyamedvéhez, és csak azután kezd hátrálni tőle, hogy az állat veszélyesen megközelíti.
A felvételeken az is látható és hallható, hogy Dehringet többször figyelmeztetik is, de ő azt is figyelmen kívül hagyja.
Veszélyesen megközelít egy grizzlyt egy nő a Yellowstone Nemzeti Parkban
Az eset még májusban történt, a rendőrség pedig azonnal közzétett egy felhívást, hogy segítsenek beazonosítani a felvételen látható nőt - ez végül sikerült is. Így a hatóságok megkezdték az intézkedést az Illinois államban élő Dehringgel szemben, akinek a vadvédelmi törvények megsértése miatt kell majd bíróság elé állnia augusztus végén.
Nemrég írtunk arról is, hogy Hawaii-on 15 millió forintnyi összegre büntettek egy párt, akik a nászútjukon egy veszélyeztetett fókát dögönyöztek.
Az élővilág megzavarásával vádolnak egy amerikai nőt, akinek a bíróság előtt is felelnie kell tettéért. Samantha Dehring a híres Yellowstone Nemzeti Parkban merészkedett túl közel egy grizzly anyamedvéhez és bocsához.
A nőről felvétel is készült, ahogy a megengedett 90 méteres távolságnál jóval közelebb megy egy anyamedvéhez, és csak azután kezd hátrálni tőle, hogy az állat veszélyesen megközelíti.
A felvételeken az is látható és hallható, hogy Dehringet többször figyelmeztetik is, de ő azt is figyelmen kívül hagyja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.
Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.
„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.
Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.
A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.
Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.
„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.
„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”
Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.
„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.
Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.
A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.
A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.
A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.
A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.
Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.
Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Borzalmas tragédia: repülőgép hajtóműve szippantott be egy embert Bergamóban
A harmincas éveiben járó férfi a kifutópályán futott pillanatokkal a tragédia előtt. A hatóságok szerint a férfi nem utas vagy repülőtéri dolgozó volt.
Tragikus baleset történt a bergamói Orio al Serio repülőtéren: egy férfi életét vesztette, miután egy guruló repülőgép hajtóműve beszippantotta, írja az AIRportal.hu.
A spanyol Volotea diszkont légitársaság Airbus A319-100-as gépe épp felszálláshoz készült, úticélja a spanyolországi Asturias repülőtér lett volna. A gép hajtóműve gurulás közben szippantotta be a repülőtér területére illetéktelenül bejutó, harmincas éveiben járó férfit, aki a hatóságok szerint sem utas, sem repülőtéri dolgozó nem volt.
A férfi a forgalmi előtéren és a gurulóúton rohant a repülő felé. A hatóságok megpróbálták megállítani, de nem tudták megakadályozni a tragédiát.
Az eset miatt a repülőtér 10:20 és 12:00 között nem fogadott járatokat. Ez idő alatt az olaszországi Bergamóba tartó gépeket más közeli repterekre – Milánóba, Veronába és Bolognába – irányították át.
A repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy „a repülőtér egyik gurulóútján történt probléma miatt kellett leállítani a forgalmat”. A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.
Az esetről videót is posztoltak már az X-en:
#BREAKING: TRAGIC ACCIDENT AT MILAN BERGAMO AIRPORT ?
A ground worker in his 30s died after being sucked into the engine of a Volotea Airbus A319 (EC-MTF) at Milan Bergamo Airport on Tuesday morning. The incident occurred around 10:20 a.m. as flight V73511 to Asturias (BGY–OVD)… pic.twitter.com/o7oWLhY2Lj
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) July 8, 2025