HÍREK
A Rovatból

Vörös vonal: Pokorni Zoltán is reagált arra, hogy 150 ezres tandíjat kérnének a szülőktől a kerület egyik iskolájában

A távozó polgármesternek „elvi és gyakorlati problémái” is vannak a fenntartóváltással. Szerinte az egyetem és a Klebelsberg Központ is követett el hibákat az ügyben.


Botrány és tiltakozás kíséri a XII. kerületi Tamási Áron Általános Iskola és Gimnázium fenntartócseréjét. Miután a Gábor Dénes Főiskola átvenné az intézményt, tandíjat kérnének, ami akár havi 150 ezer forintos plusz terhet is róhatna a családokra.

„Kiráz a hideg az egésztől” – mondta el egy szülő a fenntartóváltásról, miután hétfőn aláírásgyűjtésbe kezdtek a szülők annak érdekében, hogy az iskola ne kerüljön az egyetemhez. A megszólaltatott édesanya gyerekei, bár szeretik az iskolájukat, kénytelenek lesznek váltani, ha fizetőssé teszik az intézményt.

„Hát, gondolom, a szokásos. Megint lenyúlják az iskolát, ingatlant, épületet, aztán majd lehet, hogy egyszer csinálnak egy lakóparkot. Bármi lehet”

– mondta el a Blikknek egy apuka.

Az Élhető Hegyvidékért Egyesület elnöke, Balla Judit szerint nem azzal van a baj, hogy magániskola nyílna a kerületben, hanem azzal, hogy emiatt megszűnne egy jól működő, mindenki által szeretett ingyenes intézmény.

„Ahhoz képest, hogy egy iskola átvételéről van szó, az az anyag, amit letettek, semmi. Ha ezt valaki komolyan gondolná, egy nagyon komoly anyag kellene, amiben igenis vannak ígéretek és igenis vannak vállalások” – mondta el az ügyről Novák István, az egyesület elnökségi tagja.

Az ügyben megszólalt Pokorni Zoltán is. A XII. kerület távozó polgármestere elmondta a Blikk kérdéseire küldött válaszában az alábbiakat közölte:

„Számomra a közfeladatot ellátó oktatási intézmények tandíjkötelessége mindig is vörös vonal volt. Egyházak, sőt, egyetemek is vettek át már köznevelési intézményeket, de a tandíjmentesség mindenhol megmaradt.

Egyetértek Fonti Krisztina alpolgármesterrel abban, hogy a Tamási jövőjével kapcsolatban az önkormányzat számára a szülők és a pedagógusok véleménye a döntő. De az biztos, hogy a most odajárók, a kerületi családok, a német nemzetiségi tanulók és a Hegyvidéken élők a jövőben sem fizethetnek tandíjat a Tamásiban.

Elvi és gyakorlati problémákat látok az ügyben. Az első és legfontosabb a tandíj kérdése. A másik, hogy egy területi feladatokat ellátó iskola profilját meg lehet-e ennyire szűken határozni. Kétségtelen, hogy ma a műszaki és IT-végzettség jelenti a legmagasabb várható kezdő és életjövedelmet. Az is kétségtelen, hogy a magyar iskolarendszer gyengén teljesít műszaki, természettudományos képzés tekintetében, jó lenne ezen erősíteni. De az ellenkező véglet, a nyelvi és humán kompetenciák sem válhatnak másodlagossá.

Persze, vannak gyakorlati, sőt, stílusbeli kifogásaim is. Hiba volt, hogy a KLIK [helyesen: Klebelsberg Központ – a szerk.] és az egyetem csak a gimnáziumi jelentkezések lezárását követő napokban jelezte az érintettek felé az igényt a fenntartóváltásra, amikor már a miniszter döntés határideje szorítja az egyeztetéseket. Az időprés, az ultimátum nem az érdemi párbeszédnek, hanem az indulatoknak kedvez. Ez pedig nem jó tanácsadó.

Amikor a mostani tamásis gyerekek szülei még a felsőoktatásban tanultak, akkor a Gábor Dénes Főiskola nem a felsőoktatási intézményi rangsor elején foglalt helyet. Azóta egyetemmé vált, de nem mutatta be a szülőknek az elmúlt 20-30 év előrelépéseit. Ennek pótlása is talán megnyugtató lehetne.

A Hegyvidéken élők sokféle középiskolákból válogathatnak. Talán az országban itt a legnagyobb és legszínesebb a kínálat. Ez egyszerűtől az elit állami középiskolákig, az egyházi iskoláktól a Lauderen és a Waldorfon keresztül az angol, osztrák, japán nyelvű iskoláig. Megszoktuk a színes kínálatot, ez így jó, sokat dolgoztunk ezért. Az országos kompetenciaméréseken a Hegyvidék mindig az élbolyban van, az itteni családok gyermekei jó színvonalú képzést kapnak.

Biztosan nem támogatunk olyan elképzelést, amely az eredményeink ellen hat, és amelyet a szülők, a pedagógusok többsége elutasít”

– fogalmazott a kerületvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újra megszólalt Az ördög ügyvédje, hosszú kihagyás után a Facebookon üzent
Máris rengetegen kommenteltek a szűk szavú bejegyzésére, sokan várnak bizonyítékokat, tényeket tőle.


Hosszú hallgatás, négy év után újra megjelent a közösségi odalán Az ördög ügyvédje. A profilképét megváltoztatva annyit írt ki:

"Neveket akartok hallani!"

Pár óra alatt rengeteg lájk és komment érkezett a szűkszavú üzenethez:

"A neveket már tudjuk! Jöhetnek a tények! Borítsd rájuk az asztalt!"

"Most akkor ne csak duma legyen, ne csak nevek .. bizonyítékot is tegyél mellé!! Különben komolytalan az egész .. a legutóbbi videóból sem lett semmi."

"Azt hittem kinyírtak... jó, hogy tévedtem, szia"

"Mi a manó... szóval a 2026-os választásra gondolt... Azért remélem nem valami ruszki hackernek tetszik lenni"

Az ördög ügyvédjének ezt megelőző utolsó posztja 2021. decemberében íródott, akkor Varga Juditnak üzente, hogy: "Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben". Varga Judit később beperelte, arra hivatkozva, hogy a Facebook-bejegyzéseiben „nőként és családanyaként” is valótlan állításokkal próbálják nyilvánosan megalázni - emlékeztet a hvg.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Pécs Pride: Videón mutatjuk, mekkora volt a tömeg a rendőrség által betiltott rendezvényen
Annak ellenére, hogy a rendőrség hónapokkal ezelőtt betiltotta a rendezvény megszervezését, számos résztvevője akadt a vidéki szívárványos megmozdulásnak.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, Magyarország egyetlen vidéki szívárványos megmozdulását. Korábban beszámoltunk arról, hogy a szervezők egyeztettek a hatóságokkal a rendezvényről, ám a rendőrség végül tiltó határoztatot hozott az esemény megszervezésére. A döntést követően a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy a rendezvényt az eredeti időpontban megtartják, ám az útvonalon végül az utolsó pillanatokban módosítottak.

A Pride-dal egyidőben ugyanakkor több ellentüntetést is szerveztek, mint például a CitizenGo. A szervezet a normalitásért vonult utcára, és hogy kiálljanak a rendőrség mellett. Bár a kétféle demonstráción résztvevők keresztezték egymás útját, a rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.

Itt pedig megnézhetitek, mennyien is lehetteka Pécs Pride soraiban:

@szeretlekmagyarorszag.hu #pride #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Beat Automotivo Tan Tan Tan Viral - WZ Beat


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Pécs Pride: ellentüntetők jelentek meg Pécs utcáin, az európai parlamenti képviselők sajtótájékoztatóját is szélsőjobbosok zavarták meg
Magyarországon továbbra is Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a melegjogi felvonulást. A rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.


Ma tartják az ötödik Pride-ot Pécsen, a nap során ugyanakkor több ellentüntetést is bejelentettek. Az első menet a CitizenGo szervezésében indult a vasútállomástól, nagyjából száz résztvevővel. A Political Capital szerint a CitizenGo egy ultrakonzervatív, oroszbarát dezinformációs portál és nemzetközi szervezet, amely főként a „hagyományos családmodell” népszerűsítésén keresztül támogat szélsőjobboldali és euroszkeptikus ügyeket, és szoros kapcsolatokat ápol orosz politikai-gazdasági szereplőkkel is.

A pécsi ellentüntetést Teleki Béla, a CitizenGo magyarországi kampánykoordinátora vezette és beszédet mondott. Azt mondta, a normalitásért vonulnak, és kiállnak a rendőrség mellett. Hozzátette, hogy

lovas felvonulást és néptáncosokat is hívtak, de szerinte a közreműködők félelemből visszamondták a szereplést. A rövid sajtótájékoztatón nem válaszolt arra, milyen fenyegetésről lehet szó, az általános közhangulatra hivatkozott.

A menet áthaladt a belvároson. A Mi Hazánk szimpatizánsai mellett fideszesek is csatlakoztak, köztük Őri László, a Fidesz választókerületi elnöke. A Széchenyi téren találkoztak a Pride-ra érkezőkkel, a rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.

Nem sokkal később Terry Reintke európai parlamenti képviselő felszólította az Európai Bizottságot, hogy tegyen meg mindent a magyarországi jogállamisági problémák orvoslásáért. Nicu Ștefănuță, az Európai Parlament alelnöke magyarul kezdte a beszédét, melyben hangsúlyozta, hogy

ez Európa, és senki sem érezheti magát veszélyben.

Fontosnak nevezte a szabadságjogokat, és azt mondta, ezt garantálni kell. Kiemelte, hogy a budapesti Pride-on felemelő volt megélni a szolidaritást, és szerinte a különböző kisebbségeknek ki kell állniuk egymásért.

A politikusok sajtótájékoztatóját Gaudi Nagy Tamás megzavarta, és számonkérte a képviselőket, miért vétenek a hatályos törvények ellen. Nicu Ștefănuță erre azt mondta, hogy a szeretetet nem lehet betiltani. Ezt követően Gaudi Nagy és több mi hazánkos Tordai Bence parlamenti képviselővel került szóváltásba.

Magyarországon továbbra is Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a melegjogi felvonulást. Az elmúlt években kevesebben vettek részt rajta, az ellentüntetők száma is csökkent. Az idei felvonulás a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivál záróeseménye, időpontja október 4., szombat.

A rendőrség az idei Pécs Pride-ot a gyülekezési törvényre és az alaptörvény 15. módosítására hivatkozva betiltotta.

A szervezők fellebbeztek, de a Kúria fenntartotta a határozatot. A szervező Diverse Youth Network jelezte, hogy ennek ellenére idén is megtartják a rendezvényt. A tiltás miatt a résztvevők ellen szabálysértési eljárás indulhat.

Kérdéses, hogyan biztosítják a 14 órakor kezdődő Pride-ot. A szervezők szerint korábban jó volt az együttműködés, de a betiltás óta nem egyeztettek a rendőrséggel. Pénteken bejelentették a gyülekező helyszínét: nem a korábban meghirdetett uránvárosi tér, hanem a belvárosi Kossuth tér.

A gyülekezési pont egybeesik egy másik demonstrációéval. Heindl Péter jogász, emberjogi aktivista a Pride napjára 500 fős felvonulást jelentett be „A vadállatoknak a közlekedés biztonságát veszélyeztető túlszaporítása elleni demonstráció” címmel. A demonstráció szervezője a Telexnek azt mondta, hogy a rendőrségi egyeztetés érintette a Pride-ot is. Közölte, hogy bárki csatlakozhat az ő rendezvényéhez, aki egyetért a céljaival, akár a Pride-ra igyekvők is, az ő rendezvényét a rendőrség biztosítani fogja.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: