KÉK HÍREK
A Rovatból

„Voltaképpen feladtam, zakatolt a fejemben, hogy itt a vége” – Kevésen múlt Tamás élete, miután elsüllyedt az iszapban

Mínusz négy fokban történt a baleset, kis híján kihűléssel végződött a történet.

Link másolása

Szörnyű, kis híján tragikus élményt kellett átélnie a lengyeltóti Horváth Tamásnak, aki testvérével agancsokat ment gyűjteni a Somogy vármegyei Karádi-tóhoz – számol be a Blikk.

A 22 éves férfi egy iszapos-mocsaras területre tévedt, ahonnan sehogy sem tudott elmenekülni.

„Annyira megfogott az iszapos rész, hogy egy idő után már mozdulni sem bírtam. Nem tudom hogyan, valószínűleg reflexből sikerült a telefonomat még időben kikapnom a farzsebemből, mielőtt az is szétázott volna. Eleinte próbáltam magamtól kiszabadulni, de egyre csak süllyedtem, így végül 40-50 percnyi próbálkozás után inkább tárcsáztam a 112-es segélyhívót, akik a rendőrséghez kapcsoltak.

Kértem, hogy segítsenek, mert borzasztóan fázom és azt éreztem, hogy meg fogok fulladni”

– mesélte a rémálomba illő traumát.

A járőrök percek alatt a helyszín közelébe értek, de kiderült, hogy nem találják könnyen a fiatalt.

„Hang alapján ugyan sikerült a rendőrségnek megtalálnia, viszont nem tudtak beljebb jönni értem. Kiabáltunk egymásnak, aztán telefonon tartottuk egy ideig a kapcsolatot, kérték, hogy ne rakjam le, de egy idő után már elbúcsúztam tőlük, voltaképpen feladtam.

Lepergett előttem az életem, zakatolt a fejemben, hogy itt a vége”

– vallotta be Tamás.

A férfi közel 4 órán keresztül küzdött az életéért a -4 fokban, végül a légimentést is riasztották és helikopterrel indultak a megmentésére.

„Amikor meghallottam a rotor zaját, úgy éreztem, kaptam egy új életet, mintha egy őrangyal segített volna rajtam. Felhúztak a helikopterbe, azonnal tettek rám egy fülhallgatót. Ekkorra már teljesen kimerültem, nem nagyon tudtam magamról. A csizmám teljesen rám fagyott, a ruháimmal együtt kellett levágni rólam. Azonnal infúzióra kötöttek, és betakartak, a mentős hölgy végig nyugtatgatott, hogy nem lesz semmi gond, fogta a kezem. Ennek a csapatnak külön, de egyébként is mindenkinek nagyon hálás vagyok, hogy megmentettek. Végig a családomra gondoltam, ez tartotta bennem a lelket” – mesélte.

Tamás végül kisebb fagyási sérülésekkel megúszta a dolgot, holott a portál beszámolója szerint a hideg mocsárban annyira lehűlt a teste, hogy könnyen tragédiába torkollhatott volna a baleset.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Több órán át lógott egy súlyosan sérült hegymászó a szakadék felett Bosznia-Hercegovinában
A 62 éves nő kötéllel és ékekkel végzett sziklamászást, amikor megcsúszott és a mélybe zuhant. A biztosítókötél megtartotta, de a sziklának csapódva kar-, láb- és mellkasi sérüléseket szenvedett.
MTI - szmo.hu
2023. május 29.


Link másolása

Több órán át lógott egy súlyosan sérült horvát hegymászó a szakadék felett Bosznia-Hercegovinában, a Hercegovina déli-középső részén található Velez-hegy egyik szikláján, mielőtt sikerült kimenteni - írta az Index.hr című horvát portál hétfőn.

A 62 éves nő kötéllel és ékekkel végzett sziklamászást, amikor megcsúszott és a mélybe zuhant. A biztosítókötél megtartotta, de a sziklának csapódva kar-, láb- és mellkasi sérüléseket szenvedett.

Az eset vasárnap délután történt, a mentés hétfőn hajnalban fejeződött be, és 100 hegyimentő vett részt benne.

A boszniai Szerb Köztársaság légirendészeti szolgálatának helikoptere vasárnap délután 20 bevetés után sem tudott közel kerülni a sérült hegymászóhoz, aki négyszáz méter magasan lógott a függőleges sziklán.

Ezt követően a hegyimentő szolgálat munkatársai siettek a segítségére, de a rendkívül nehezen megközelíthető fekvés és a sötétedés miatt a mentés csak lassan tudott haladni.

A mentőakció hajnali fél ötkor fejeződött be. A nőt helikopterrel a mostari kórházba szállították, ahol megműtötték, és már túl van az életveszélyen - közölte a portál.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Életveszélyesen megsérült egy szabálytalan biciklis a Rákóczi-hídon
A kerékpáros az autók között haladt a bicikliút helyett. Bár viselt sisakot, az az ütközés erejétől ripityára tört.
Fotó: Baleset-info - szmo.hu
2023. május 29.


Link másolása

Pünkösd hétfő reggelén egy kerékpáros férfi igyekezett a Rákóczi hídon Budáról Pestre, a járdán haladó bicikliút helyett az autók között – írja a Baleset-info.

Az Infoparkkal egy vonalban éppen a külső sávban tekert, amikor mögé érkezett egy Hyundai, amit egy idősebb férfi vezetett. A sofőr ki akarta kerülni a biciklist, de ő egy kátyú miatt hirtelen balra húzta a kormányt.

A Hyudai-os már nem tudta elkerülni a balesetet, az autó jobb oldalával elsodorta a kerékpárost.

A férfi bukósisakja a baleset következtében apró darabokra tört, ő maga pedig súlyos mellkasi és koponyasérüléseket szenvedett, erős vérzés kíséretében.

A szemtanúk elmondása szerint az egyik megálló autóból egy sebész szakszerűen megkezdte az ellátását, amihez csatlakoztak a kiérkező járőrök is. Hosszasan stabilizálták az állapotát, végül a Szent János Kórház idegsebészeti osztályára szállították, életveszélyes sérülésekkel.

A Hyundai sofőrje nem sérült meg a balesetben. A mentés ideje alatt a hídfőnél teljes útlezárás volt érvényben, a forgalmat a Dombóvári útra terelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Gyilkosság Szegeden: három gyanúsítottat vettek őrizetbe
A tragédia hátterében hajléktalanok vitája állhatott. A holttestet vasárnap délután találták meg.

Link másolása

Három gyanúsítottat vettek őrizetbe a vasárnap Szegeden történt haláleset miatt – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

A szegedi járőrök vasárnap délután egy holttestet találtak Újszegeden. Az esettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja.

Az éjszaka folyamán a nyomozók három helybéli gyanúsítottat hallgattak ki, az eljárás az őrizetbe vételük mellett folyik. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.

A bűncselekmény Újszegeden, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében, egy fás, erős területen történt. A telket a holttest felfedezését követően szalagokkal zárták körbe a rendőrök, a tetthely fölé a vasárnap délutáni szemerkélő esőben sátrat emeltek, ahol fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak. A sátor közelébe egy generátort is telepítettek, mert a helyszíni szemle az éjszakába nyúlt – tapasztalta az MTI tudósítója.

A közelben lakók szerint a mintegy egyhektárnyi terület közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: Gólja után lett rosszul a focista, nem tudták megmenteni az életét
Tóth Norbert a Juta-Toponár megyei első osztályú mérkőzésen lett rosszul, a kiérkező mentőknek még sikerült újraéleszteniük, azonban a kórházba szállítása után elhunyt.

Link másolása

Félbeszakadt a Juta-Toponár megyei első osztályú mérkőzés szombaton, miután a jutai játékosedző, Tóth Norbert rosszul lett, és újra kellett éleszteni - írja a Sonline.hu.

Az 53 éves férfi azután lett rosszul, hogy 2-1-es hazai vezetésnél gólt szerzett, ezt követően azonnal az öltözőbe ment, ahol egyik játékostársa már a földön fekve talált rá.

A kiérkező mentők 50 percig küzdöttek az életéért, sikerült is újraéleszteniük, azonban a kórházba szállítás után elhunyt a somogyi labdarúgás egyik legendás alakja.

"Előző héten még a jövőt tervezgettük, de ezek a tervek sajnos már nem válhatnak valóra. Azt a 11 évet, amelyet a csapat mellett töltöttél játékosedzőként soha nem felejtjük! Szerettek és tiszteltek játékostársaid, a sportnak, a munkádnak és kiváló egyéniségednek köszönhetően nagyon sok barátot szereztél. Úgy mentél el, amilyen voltál, nagyon sok örömöt szereztél a szurkolóknak a góljaiddal, és az életed utolsó mérkőzésén is Norbis góllal búcsúztál" - búcsúzott tőle Juta község a Facebookon.

Ma este 21:00 órakor gyertya gyújtásával emlékeznek Tóth Norbertre a Jutai Sportegyesület öltözőjénél.


Link másolása
KÖVESS MINKET: