KÉK HÍREK
A Rovatból

Volt szeretője ölhette meg a New Yorkban meggyilkolt magyar nőt, konyhakéssel végezhetett vele

A rendőség közlése szerint az asszony és a gyilkosság miatt őrizetbe vett férfi évek óta se veled, se nélküled kapcsolatban voltak. A szerető egy elfajult vita során késelhette halálra áldozatát.


Volt szeretője végezhetett brutális módon azzal a magyar nővel, akit múlt szombaton öltek meg New Yorkban - hangzott el a New York-i rendőrség sajtótájékoztatóján.

Az 51 éves nő holttestét egy sporttáskába rejtették, amit a házától nem messze találta meg egy kutyasétáltató, aki értesítette a rendőrséget. Később kiderült, hogy az asszonyt 60 késszúrással ölték meg. Múlt péntek este a barátaival elment színházba, majd beült egy bárba, ahol háromnegyed órán keresztül ült egyedül. Ezután hazament, a házában végeztek vele éjszaka.

A rendőrség most őrizetbe vett egy gyanúsítottat, aki egy pár véres bakancs miatt vált gyanússá számukra. A lábbelit a garázs melletti kukában találták meg. Levették a rajta maradt DNS-nyomokat, így jutottak el egy 44 éves férfihez, akit ki is hallgattak, ennek során pedig végül beismerő vallomást tett.

Mivel a nyomozók nem találtak betörésre utaló nyomokat a nő házánál, arra gyanakodtak, hogy a gyilkos ismerhette az áldozatot. A gondnokot is kihallgatták, akinek volt pótkulcsa, később azonban elengedték.

Az ügyben tartott rendőrségi sajtótájékoztatón kiderült, hogy

valóban egy ismerőse ölhette meg a nőt, mégpedig a volt szeretője. Az őrizetbe vett férfi maga árulta el, hogy viszonya volt az áldozattal, és egy veszekedés után késelte halálra őt.

Az ezermesterként dolgozó férfi a nő házánál dolgozott, így ismerték meg egymást. Se veled, se nélküled viszonyban voltak, ami áprilisban újra fellángolt, majd véget is ért.

Az egyelőre nem világos, hogy a férfit a nő engedte be a házba aznap este, vagy már akkor ott volt, amikor az asszony hazaért. A rendőrség szerint

a férfi és a nő általános otthoni dolgokon vitatkoztak, amely odáig fajult, hogy a férfi fogott egy kést a konyhából és 60-szor megszúrta vele a nőt a nyakán, a karján és a felsőtestén.

A gyilkosság az első emeleten történhetett, a férfi ezután bepakolta az áldozat holttestét egy sporttáskába és kifutott a házból, közben pedig eldobta a táskát. Egy közeli parkba menekülhetett, ahol otthagyhatta a kabátját. Másnap pedig kórházba ment a kezén lévő sérülések miatt. A rendőrök szerda este találták meg a férfit, amikor a gyilkosság helyszínének környékén járőröztek.

A nyomozók szerint a férfit a nő családja is ismerte, azt azonban nem tudni, hogy az asszony férje tudott-e a viszonyukról. Azt is közölték, hogy bár a gyanúsított azzal fenyegette meg a férjet egy üzenetben, hogy a többi családtag lesz a következő célpont, nem hinnék, hogy a családfő és a két fiú élete veszélyben lenne. A gyilkosság idején egyébként a kisebbik, 13 éves fiú otthon tartózkodott, az emeleten volt, míg az apa és a nagyobbik gyerek korábban elutazott, de a tragédia hírére hazatértek.

Forrás: Daily Mail, Sun


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Blikk: Meg akart erőszakolni egy 14 éves lányt egy bolgár férfi egy Pest megyei lovardában
A lány édesanyja a lapnak elmondta: a gyereknek szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy elmeneküljön, azóta viszont összeomlott, jelenleg is pszichiátrián kezelik.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 11.



Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján kezelik azt a 14 éves lányt, aki a lelki erejének köszönheti, hogy el tudott menekülni egy bolgár férfi elől, miután az több alkalommal is megpróbálta szexuális cselekményre kényszeríteni - írja a Blikk.

A lány az egyik Pest vármegyei lovardában lovagolt, a férfi itt dolgozott munkalovasként és lovászként. „A lányom óvodás kora óta lovagol, de csak egy éve ezen a helyen. Nagyon érdekli ez a sport, és imádja is az állatokat. Zsokénak készül, versenyezni szeretne” – mondta a lány édesanyja a lapnak.

A férfi június 29-én azzal hívta magához a lányt, hogy megmutatja neki az állatokat, és lovagolnak is. Miután megnézték és ellátták a lovakat, a férfi a szállására invitálta, és fagylalttal kínálta. A gyerek elfogadta az édességet, ezután a férfi erőszakkal az ágyra ültette, mellé ült, majd a telefonján felnőtteknek szóló oldalakat és filmeket kezdett mutogatni neki. Amikor a lány közölte, hogy ezek nem érdeklik, a férfi megpróbálta többször is molesztálni.

„A fagylalt elfogyasztása után kezdte el agresszíven molesztálni és zaklatni. Megfogta, megszorította a nyakát, ledobta a kanapéra, fogdosta és vetkőztetni akarta. Miután ellenállt, a támadója felállt, letolta a nadrágját és a hímvesszőjét elkezdte a lányomhoz dörzsölni, és kényszerítette őt, hogy fogja meg. Szegény annyira megijedt, hogy pánikba esett, sírógörcsöt kapott. Hála az égnek, volt annyi lélekjelenléte, hogy hasba rúgta a támadóját, ezért is tudott elmenekülni”

– mondta a kislány édesanyja.

A gyermek a vasútállomásig rohant, majd hazament a fővárosi otthonukba. A nyakán még ekkor is látszott, hogy megszorongatták.

Négy nappal később összeomlott, mentőt kellett hívni hozzá.

Az édesanya elmondta, hogy korábban is érték támadások a lányát. Két férfi az interneten olyan hangfelvételeket küldött neki, amelyekben arról beszéltek, hogyan végeznének vele és a családjával. Ebből rendőrségi és bírósági ügy lett.

A. D.-t, aki a Pest vármegyei lovardában dolgozott, időközben letartóztatták. A Blikk a helyszínen megtudta, hogy nemrég gyermeke született Bulgáriában. Korábban versenyzett is hazájában. A lovardában, ahol dolgozott, lakhatást is biztosítottak számára.

„Korábban szatírkodott is, mutogatta magát a pályán, ezért a rendőrök is kijöttek. Egyébként majdnem mindenkire rámászott, egyeseknek pénzt is ajánlott fel szexért cserébe, és több tanulónak is „udvarolt” – mondta el munkatársunknak a férfi egyik ismerőse a lovardából”

- mondta férfi egyik ismerőse a Blikknek.

A Blikk telefonon elérte a lovarda telepvezetőjét, aki azt állította, hogy csak tőlük értesült az esetről.

A férfi büntetlen előéletű, de szeméremsértés miatt már folyamatban van ellene egy eljárás, amelyben idén márciusban gyanúsítottként hallgatták ki. Most tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal és az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak miatt kell felelnie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját apja ölhette meg – 24 év után kerültek elő Péter földi maradványai
A fiú eltűnését 2001-ben jelentette be az édesanyja, de már 2000 óta nem adott életjelet magáról. A rendőrök most egy ásatás során bukkantak rá a döbbenetes nyomokra.


Ifjabb K. Péter 2000 júniusa óta nem adott életjelet magáról. Az eltűnését csak 2001. február 19-én jelentette be édesanyja a Szombathelyi Rendőrkapitányságon. A rendőrök már akkor gyanúsnak tartották az ügyet, ezért több tanút is kihallgattak, de sokáig nem jutottak előrébb.

A nyomozás során az is felmerült, hogy a fiút a saját apja ölhette meg 2000 nyarán, majd a holttestét a házuk közelében, a Perint patak partján ásta el. Az apa már nem él. A rendőrök az évek során többször is átvizsgálták a patakpart talajszerkezetét, kézi és gépi erővel is, de eddig semmit sem találtak.

Az áttörés idén június 19-én történt. A nyomozók a keresésbe bevonták a szombathelyi Savaria Múzeum régészeti osztályvezetőjét és a Magyarságkutató Intézet igazságügyi antropológus szakértőgyakornokát is.

A munkagép ásás közben emberi maradványokat fordított ki a földből. A maradványok mellett műanyagzsák foszlányait is megtalálták.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a csontok emberi eredetűek, felnőttől származnak, és több mint 20 éve kerülhettek a föld alá. A csontokon fizikai sérülések is láthatóak voltak.

A kirendelt igazságügyi genetikai szakértő megállapította, hogy az emberi maradványok valóban K. Pétertől származnak.

A Police.hu videóját az esetről EZEN A LINKEN lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lovakat ígért, felnőtt tartalmakat mutogatott, majd erőszakoskodott a kislánnyal – letartóztatták a férfit
A férfi a lovarda szállására csalta a fiatalt, majd felnőtt tartalmakat mutogatott neki. A lány sírt, ellenállt, végül elmenekült – most a férfit előzetesbe helyezték.


Egy Pest megyei lovarda dolgozója június 29-én internetes üzenetküldő szolgáltatáson keresztül hívott el egy fiatalt a lovardához. Azzal csalogatta, hogy megmutatja neki a lovakat, sőt, még lovagolhat is. Miután a lovakat megnézték és ellátták, beinvitálta a lányt a lovarda szálláshelyére, és fagylalttal kínálta – írta meg a Budapest Környéki Törvényszék honlapja.

A fagylalt után a férfi erővel az ágyra ültette a lányt, majd mellé ült, és a telefonján különböző felnőtt tartalmú oldalakat és filmeket kezdett mutogatni neki.

A kislány jelezte, hogy nem érdekli ez a fajta tartalom. Ennek ellenére a férfi többször próbálta szexuális cselekményre kényszeríteni. A lány többször sírt, ellenállt, és azt kérte, hogy hagyja abba. Végül sikerült ellöknie magától a férfit, és kiszaladt a helyiségből. Ezek után a férfi üzenetet küldött a lánynak, amiben azt írta, hogy az eset maradjon titokban.

Az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.

A férfi az erőszakoskodást egy korábban ellene folyamatban lévő eljárás hatálya alatt követte el. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint „nagy az esélye annak, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – az eljárás alól megpróbálja kivonni magát, megszökik vagy elrejtőzik”.

A közleményben azt is írták, hogy „fennáll a veszélye, hogy a tanúk befolyásolásával megpróbálja a bizonyítást nehezíteni vagy meghiúsítani”, valamint hogy „fennáll a lehetősége újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követ el, ezért a letartóztatása indokolt”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Villám csapott egy vonatba, majd egy MÁV-dolgozóba, miközben a vihar okozta károk elhárításán dolgozott
Szinte a teljes vasúti hálózatot érintette a hét eleji durva vihar. A kidőlt fák, leszakadt vezetékek miatt több órás késések voltak. A MÁV közleménye szerint a villám is gondokat okozott.


A viharok után a Dunántúlon fokozatosan helyreáll a vasúti forgalom, viszont Északkelet-Magyarország néhány vonalán újabb nehézségeket okozott a kedd délután-koraeste érkezett jelentős csapadék és orkán erejű szél – közölte a MÁV Zrt.

A hét eleji vihar két nagyobb hulláma egy évtizede nem tapasztalt károkat okozott szinte országszerte. Hétfőn a legerősebben érintett vasúti terület a Balaton, a fővárosi agglomeráció, majd később a Debrecentől észak és délkeleti irányban húzódó sáv volt, kedden pedig az Észak-Alföldön okozott problémákat az időjárás. A 100-as debreceni fővonalon az egyik vágányon fa dőlt a vezetékre, a pályát hosszabb ideig lezárták, de az éjszakai órákra helyreállt a közlekedés.

A sok eső és a áramhálózatát is érintő meghibásodások áramellátási és biztosítóberendezési problémákat is okoztak. Az éjszakai órákra azonban többnyire ezeket is sikerült felszámolni.

A 101-es Püspökladány-Biharkeresztes vonalon folyamatban van a még hétfőn megrongálódott felsővezeték helyreállítása, ez várhatóan szerdán elkészül.

Több vonat akár egy órás, de volt, hogy több órás késésekkel üzemelt, és voltak, akik a pályán kényszerültek várakozni.

A mentés megszervezését nehezítette, hogy a vihar következtében a telekommunikációs rendszerek átmenetileg nem működtek. Az előzőleg a térségbe irányított "erősítőbusz-kapacitás" pedig a közúti akadályok miatt haladt nehezen.

A MÁV az elmúlt két napot úgy összegezte, hogy

minden fővonalat érintett a vihar, több mint egy tucatnyi helyen dőlt fa a sínpályára vagy a felsővezetékre, így száznál több helyszínen történt felsővezeték-szakadás vagy fakidőlés.

Ezek többségét – mintegy 80 beavatkozási ponton – már a kedd reggeli, délelőtti órákra sikerült felszámolni. A munkában több százan vettek részt, ügyeletesként vagy rendkívüli munkavégzésre berendelve, vagy a szabadságukat önként megszakítva, vettek részt a helyreállításban.

Két emeletes KISS motorvonat hibásodott meg a vihar következtében. Az egyik sínekre dőlt fán haladt át, de miután megvizsgálták, tovább tudott közlekedni. Egy másikba pedig villám csapott Kőbánya-Kispest állomásnál.

Személyi sérülés nem történt, ugyanakkor

a viharos időjárás alatt megkezdett kárelhárítás során egy kisvárdai kollégájukat villámcsapás érte, őt megfigyelésre kórházba szállították, jól van

– közölte a MÁV.

A Balaton északi partján szerdától dízelvontatással részlegesen megindult a vonatforgalom, a Kék Hullám InterCityk már a teljes útvonalukon közlekednek, a Katica InterRégiók és a Vízipók sebesvonatok helyett azonban Csajág és Balatonfüred között még pótlóbusszal kell utazni. A Püspökladány-Biharkeresztes, valamint a Nyíregyháza-Vásárosnamény vonalon is folyamatosan dolgoznak, ezeken a szakaszokon még pótlóbuszokkal szállítják az utasokat - áll a MÁV közleményében.

A Volán esetében is számos vonal érintett volt, több helyen órákig tartó útzárak nehezítették a közlekedést. Az első nap 207, a második nap több mint 130 „MÁV buszt” vetettek be országszerte.


Link másolása
KÖVESS MINKET: