KÉK HÍREK
A Rovatból

Vizsgálat: a pilóta rosszulléte okozhatta a szombati repülőgép-balesetet

Egy felvétel alapján arra jutottak a szakemberek, hogy rosszul lett a pilóta. A roncsot még vizsgálják, hogy tisztázzák, szerepet játszahtott-e műszaki hiba is a ráckeresztúri tragédiában.

Link másolása

A pilóta rosszulléte okozhatta a szombati, két halálos áldozatot követelő repülőgép-balesetet – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hétfőn az MTI-vel. A közleményben emlékeztettek:

A balesetet követően a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) balesetvizsgálói megkezdték a helyszínelést, feltárták és azonosították a repülőgép fő darabjait és kormányfelületeit, majd a hétvégén a helyszínen fellelt akciókamera által rögzített fájlokat is helyreállították.

A felvétel alapján a repülés 8. percében a pilótánál feltételezhetően rosszullétre utaló jel mutatkozott, amely után a rögzített felvétel végéig a repülőgép „vezetetlen repülési jelleget” mutatott

– közölte a minisztérium. Hozzátették, a KBSZ a rendőrség és a légügyi hatóság szakembereivel részletes szemlében vizsgálja a műszaki meghibásodás lehetőségét.

A HA-PET lajstromjelű Extra 330L típusú repülőgép szombaton fél tízkor szállt fel a tököli repülőtérről, majd három perc múlva megérkezett a Martonvásár – Ráckeresztúr közötti gyakorlólégtérbe, ahol néhány perces repülést követően majdnem függőleges helyzetben, nagy sebességgel a földnek csapódott. A pilóta és utasa a helyszínen életét vesztette, a légi jármű megsemmisült.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtalálták a verőcei hajóbaleset hatodik áldozatát
A tragikus baleset május 18-án éjjel Verőcénél történt. Egy szállodahajónak ütközött egy motorcsónak, ami azonnal elsüllyedt. A motorcsónakon lévő nyolc ember közül eddig hat embert találtak meg.

Link másolása

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán közölte vasárnap este, hogy megtalálták a verőcei hajóbaleset újabb áldozatát. A férfi 30 éves volt.

- áll a posztban.

Ő a hajóbaleset hatodik halálos áldozata, egy 19 éves nőt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

A szállodahajó kapitányát segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják. A kapitányt kihallgatták, őrizetbe vették, néhány napja pedig bűnügyi felügyelet alá helyezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Rolleres tragédia Szabolcsban: meghalt egy férfi a végzetes balesetben
Egy kátyú okozta a végzetes balesetet. A mentőszolgálat munkatársai súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, de az életét már nem tudták megmenteni.

Link másolása

Vasárnap délelőtt felborult egy rolleres Nyírtelken. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de a szakemberek hiába küzdöttek érte, a rolleres életét már nem lehetett megmenteni – írta meg a szon.hu.

Az Országos Mentőszolgálat a lap megkeresésére azt írta, a helyszínre mentőegységet és egy mentőhelikoptert is riasztottak.

Egy középkorú férfi sérült meg a balesetben, a megyei lap információi szerint a balesetet egy kátyú okozta.

A mentőszolgálat munkatársai súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, de az életét már nem sikerült megmenteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tizenketten sérültek meg a Qatar Airways járatán, miután légörvénybe került a repülőgép
Hat utas és a személyzet hat tagja sérült meg egy turbulencia következtében. A repülőgép Törökország fölött került légörvénybe.

Link másolása

Tizenkét ember megsérült, miután a Qatar Airways Dohából Dublinba tartó járata vasárnap turbulenciába került – írta meg a CNN.

A járat magyar idő szerint nem sokkal 14 óra előtt szállt le Dublinban, ahol rendőrök, tűzoltók és mentők várták az utasokat.

A dublini repülőtér közleményében azt írta, a turbulencia során 6 utas és a személyzet 6 tagja könnyebb sérülést szenvedtek. A Qatar Airways QR107-es járata Törökország fölött repülve került légörvénybe.

A szerencsétlenség előtt néhány nappal történt az a baleset, amelyben 104 utas megsérült, egy szívbeteg férfi pedig meghalt a Singapore Airlines egyik járatán, amikor súlyos légörvénybe keveredett a repülő. Erről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Verőcei hajóbaleset: Továbbra is keresünk kicsi lány! Nem adjuk fel! – szívszorító posztban üzent a rendőrség
Eddig hat áldozat holtteste került elő, már csak a 19 éves Daniellát keresik. A rendőrök azt írták hétfőn, hogy nem adják fel.

Link másolása

Szívszorító bejegyzést tett közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság: továbbra is keresik a verőcei hajóbaleset utolsó eltűnt áldozatát.

Május 18-án éjjel súlyos baleset történt a Dunán, amikor egy motorcsónak egy szállódahajónak ütközött Verőcénél. A csónakban nyolcan utaztak, közülük egy embernek, egy olasz férfinak sikerült csak kiúszni a partra.

Eddig hat áldozat holttestét találták meg, legutóbb a 30 éves Olivér került elő Szigetújfalu közelében. A rendőrség már csak embert, a 19 éves Balogh Daniellát keresi.

„Drága Daniella! Továbbra is keresünk kicsi lány! Nem adjuk fel! Meg fogunk találni! Haza fogunk vinni!

Keressük a 18 éves Balogh Daniellát, aki nyolcadmagával azon a kis hajón ült, ami egy szállodahajóval ütközött Verőcénél” - írta hétfői bejegyzésében a BRFK. A rendőrség.

A balesetben érintett szállodahajó kapitányát segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják. A kapitányt kihallgatták, őrizetbe vették és bűnügyi felügyelet alá helyezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: