KÉK HÍREK
A Rovatból

Vizoviczkiről lekerült a nyomkövető - az éjszaka császárának Budapesten kell maradnia

A másodfokú per ugyanis zajlik ellene, ítélet őszre várható.
Pesti Srácok - szmo.hu
2018. augusztus 02.


Link másolása

Maffiabűncselekmények, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, hivatalos személyek megvesztegetése. Ezek azok a vádak, amelyek miatt a budapesti éjszakai élet egykori "császára" ellen egyszerre több eljárás is folyik. Vizoviczki Lászlót hat évvel ezelőtt tartóztatta le a Terrorelhárítási Központ egysége a Hajógyári-szigeten.

Akkor még csak a vesztegetési ügyben nyomoztak ellene, és a gyanú szerint általa megvesztegetett rendőrök ellen, de a házkutatások során a nyomozók olyan dokumentumokat találtak, amelyek alapján indítottak egy másik eljárást is, költségvetési csalás ügyében. Ebben született meg első fokon az ítélet: hét év börtönre és 600 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték az üzletembert.

Vizoviczki két éve a börtönből 250 millió forintos óvadék fejében szabadult - ez rekordnak számít, különösen, hogy a vagyona akkor már zárolva volt -, és akkor még házi őrizetbe került.

Most azonban a nyomkövető is lekerült a lábáról, a bíróság jogerősen megszüntette a házi őrizetét, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el ellene.

Vizoviczki a 90-es évektől építette ki éjszakai bárokból, klubokból, éttermekből álló hálózatát, soha nem titkolta, hogy a budapesti éjszaka teljhatalmú ura akar lenni. Neve a rendőrségi dokumentumok szerint 1998 és 2002 között összesen hat nyomozásban merült fel, ezek között volt emberölés is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Botrány a Völner-Schadl ügy tárgyalásán! Kiürítették a termet, mert bejutott a balhéiról ismert Szabó Bálint
Az ügyben kedden éppen Sz. György végrehajtót hallgatták meg tanúként. Ő korábban Schadl Györgyre terhelő vallomást tett, és jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.

Link másolása

Váratlanul félbeszakadt a Völner–Schadl-ügy tárgyalása, mikor belépett a terembe Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, akit a balhés ügyeiről lehet ismerni.

A Blikk tudósítása szerint Szabó szó nélkül beült a vádlottak mögé, de mivel nem volt regisztrációja, a bíró felszólította, hogy hagyja el a tárgyalótermet.

A tudósítás szerint Szabó erre reagálva emelt hangon azt mondta, a tárgyalás nyílt, hely van, nem zavar senkit, ezért nem megy el.

A szóváltás után szünetet rendelt el a bíró, és kiüríttette a termet. Szabó Bálint ezután távozott.

Az ügyben egyébként Sz. György végrehajtót hallgatták meg tanúként, aki korábban Schadl Györgyre terhelő vallomást tett, és jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezt mondta az utolsó szó jogán a Deák téri kettős gyilkosság vádlottja: „Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ügybe keveredek”
Az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai az utolsó szó jogán őszinte megbánást tanúsítottak és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak. Az ügyben április 29-én várható ítélet.

Link másolása

Megbánták tetteiket, legrosszabb rémálmaikban se gondolták volna, hogy ilyen ügybe keverednek - mondták az utolsó szó jogán a Deák Ferenc téri kettős gyilkosság vádlottjai a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a Telex beszámolója szerint.

Április 29-én várható ítélet az ügyben, a hétfői tárgyalási nap nagy részét a védői perbeszédek tették ki.

Mint ismert, négy évvel ezelőtt, 2020 májusában csapott össze két rivális társaság a Deák téren. Az egyik csoport egyik tagja kést rántott és több szúrással megölt két embert a másik csoportból. Cs. Krisztián elsőrendű vádlott, aki éppen a 18. születésnapját ünnepelte, a késelés után elfutott, de a rendőrök nem sokkal később elfogták és őrizetbe vették egy társával együtt.

A lap szerint az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai az utolsó szó jogán őszinte megbánást tanúsítottak és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ügybe keveredek”

– mondta az ügy elsőrendű vádlottja, Cs. Krisztián az utolsó szó jogán.

A másodrendű vádlott, J. Marcell külön megkérdezte a bírótól, hogy odafordulhat-e az áldozatok hozzátartozóihoz, majd őszinte részvétét fejezte ki nekik és azt mondta, ha tehetné

„visszaforgatná az idő kerekét”.

J. Marcell jövőbeli terveiről is beszélt az utolsó szó jogán, el szeretné végezni a középiskolát és szakmát is szeretne tanulni.

J. Dániel, Marcell ikertestvére szintén sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, de a másik két vádlottal ellentétben ő úgy fogalmazott, hogy „rosszkor volt rossz helyen” és nem akarja elveszíteni jelenlegi munkáját. Azt mondta, az eset óta józan életet él, „alkoholt is csak alkalmanként fogyaszt”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Kilométereken át lógott ki egy hároméves kisfiú egy száguldó vonat ajtajából
A kisfiút leszálláskor csípte be a szlovák vasúttársaság szerelvényének ajtaja. A balesetről anyukája árult el részleteket.

Link másolása

Közel hat kilométeren át lógott ki egy hároméves kisfiú a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) egyik Tiszacsernyőből Eperjes felé tartó személyvonatának ajtajából – írja az Új Szó. A lapnak a gyerek anyukája elmondta, akkor csípte be a fiát az ajtó, amikor leszálltak volna:

„A két gyerekkel együtt próbáltam leszállni úgy, hogy a nagyobbik fiú a kezemet fogva elindult a lépcsőn lefelé. Amikor a fiam már a lépcső alján volt, az ajtó mechanizmusa szisszent egyet és az ajtó bezárult. A fiamat a derekánál csípte keresztbe az ajtó. Először azt hittem, hogy én hibáztam, arra gondoltam, hogy túl sokáig időztünk a leszállással, de olyan gyorsan bezárult az ajtó, hogy semmit sem tehettem. Próbáltam kinyitni, de nem sikerült, ezért csak átkaroltam a gyereket és bíztam benne, hogy út közben nem esik ki a nyíláson.”

Az édesanya, Caboczká Kinga elmondása szerint a kocsiban rajtuk kívül csak egy nő utazott, aki az eset láttán sokkot kapott és olyannyira magán kívül volt, hogy még a vészféket sem tudta meghúzni. Ezt végül a szomszédos kocsi egyik utasa tette meg.

„Az az öt perc, ameddig meg nem állt a vonat a mező közepén, számomra egy örökkévalóságnak tűnt”

– tette hozzá Caboczká. Fiának nem történt komolyabb baja, maradandó sérüléseket nem szenvedett, csak kisebb-nagyobb zúzódások maradtak a dereka környékén. A nő másnap a tiszacsernyői rendőrségen feljelentést tett a vasút vezetése ellen és a ZSSK vezetőségéhez panaszlevelet nyújtott be.

A lap felkereste a ZSSK vezetőségét is. A vállalat szóvivője szerint mindent megtesznek az ügy alapos kivizsgálása érdekében, mely folyamatban az állami rendőrség és Szlovák Vasúttársaság Felügyeleti és Ellenőrzési Osztálya is részt vesz. A szóvivő elárulta, az előzetes megállapítások alapján a vonatvezető fülkében található fényjelzés szerint a szerelvény összes ajtaja megfelelően zárva volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
„Egy szörnyeteget szeretek” – megszólaltak a késes ámokfutó szülei
Kifejezetten a nőket vette célba az a késes támadó, aki Sydney-ben rendezett ámokfutást. Szülei szerint beteg volt, és „az őrültségig frusztrálta”, hogy nem volt barátnője.

Link másolása

A rendőrség szerint egyértelmű, hogy nőket akart meggyilkolni az a férfi, aki szombaton Sydney egy bevásárlóközpontjában rendezett ámokfutást – írja a BBC. A támadás hat halálos áldozatából csupán egy volt férfi: egy biztonsági őr, aki megpróbált közbelépni.

A támadó a 40 éves Joel Cauchi volt, akit végül lelőttek. A Daily Mail idézi a férfi apját, Andrew Cauchit, aki az ausztrál sajtónak így nyilatkozott a történtek után:

„Egy szörnyeteget szeretek. Számomra ő egy szörnyeteg. Egy nagyon beteg fiú volt.”

Az ámokfutó apja úgy gondolja, fia barátnőt szeretett volna, de nem voltak szociális készségei, ami „az őrültségig frusztrálta” őt.

Hétfőn a szülei azt nyilatkozták, hogy Joel Cauchinál skizofréniát diagnosztizáltak. A férfi 35 éves koráig otthon élt velük a Queensland déli részén fekvő Toowoombában. Anyja, Michele Cauchi szerint akkor kezdődtek nála a problémák, amikor leállt a pszichiátriai gyógyszerének szedésével. A gyilkos ebben az időben költözött el otthonról. Anyja ezt nyilatkozta a támadás után:

„Megszakad a szívem azokért, akiket bántott. Ha észnél lett volna, teljesen összetörte volna az, amit tesz. De nyilvánvalóan nem volt magánál.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: