KÉK HÍREK
A Rovatból

Világháborús bomba miatt lesznek lezárások Budán péntek reggel, több ezer embernek kell elmennie otthonról

Egy Kiss János altábornagy utcai társasház kertjéből került elő egy betonromboló gránát. A lezárások miatt több járat terelve közlekedik.


Lezárják Budapesten a XII. kerület egy részét egy második világháborús betonromboló gránát hatástalanítása miatt pénteken. A korlátozás több lakóházat és több mint négyezer embert érint, a környéken megváltozik a közösségi közlekedés is.

A XII. kerületi Kiss János altábornagy utca egyik társasházának a kertjében, földmunkák során került elő egy 203 milliméteres, szovjet gyártmányú betonromboló gránát. A második világháborús eredetű robbanótest biztonságos állapotfelméréséhez, illetve mozgatásához

a rendőrség pénteken kora reggel mintegy 250 méter sugarú körben lezárja az érintett területet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a lezárás és kiürítés érinti a teljes Beethoven utcát, a Hertelendy utcát, a Kléh István utcát, a Szoboszlai utcát és az Ugocsa utcát. A lezárás érinti továbbá az Alkotás utca 31-47. közötti épületeket, a Böszörményi út 30-32. szám D. épületet, a Böszörményi út 16-28., a Brassai Sámuel utca 3-5., a Dolgos utca. 1-19., a Királyhágó utca 10-18., a Kiss János altábornagy utca 22-42. és 19-39., a Márvány utca 36-50. és 27-29., a Nagy Jenő utca 2-6., valamint a Tartsay Vilmos utca 14-30. és 1-21c. közötti ingatlanokat.

A lezárással és kiürítéssel érintett területen élőknek, dolgozóknak, oktatási intézménybe járóknak az ingatlanokat pénteken 8 óráig el kell hagyniuk. A rendőrség a területet reggel 7 órától várhatóan 14 óráig lezárja, oda behajtani sem lehet.

A lezárások a közösségi közlekedést is érintik: a BKK tájékoztatása szerint

  • reggel 7 órától 13 óráig a 210-es és az e210-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Királyhágó utca megállót a Gyöngyösi utca M felé.
  • A 210-es és az e210-es autóbusz a Böszörményi út-Jagelló út-Csörsz utca-Alkotás utca-Márvány utca útvonalon közlekedik és megáll az 59-es villamos Kiss János altábornagy utca megállójában, továbbá a 139-es, valamint a 212-es autóbusz érintett megállóiban.
  • Terelve közlekedik a 105-ös autóbusz is, nem érinti a Kiss János altábornagy utca, a Nagy Jenő utca, a Márvány utca és a Királyhágó utca megállót a Gyöngyösi utca felé. A 105-ös autóbusz a Csörsz utca-Alkotás utca-Márvány utca útvonalon közlekedik és megáll a 139-es, valamint a 212-es autóbusz érintett megállóiban.

    A XII. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint a lezárás idejére befogadóhelyet biztosítanak a Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal alagsori nagy tárgyalótermében (Böszörményi út 23-25.).

    (Forrás: MTI)


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Szörnyethalt a motoros, aki elé őz ugrott, majd a hozzá siető mentő is karambolozott Szombathelyen
    Az 51 éves motoros halálával végződő balesethez riasztott mentőegység maga is balesetet szenvedett Szombathelyen. A Brenner Tóbiás körúton egy Opellel ütköztek, a karambolban mindkét sofőr megsérült.
    M.M. / Kép: RTL - szmo.hu
    2026. március 22.



    Egyetlen pillanat alatt történt a tragédia pénteken Rábahídvég közelében: egy motoros elé őz ugrott, a férfi átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy autóval. A motoros a helyszínen meghalt.

    A BMW motorkerékpár Rábahídvég felől tartott Sorokpolány irányába a 8704-es úton, amikor a vad az úttestre lépett. A motoros az ütközés után elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a bal oldalra, és egy szemből érkező Renault-nak csapódott

    – írta a 112 Press. Mindkét jármű az árokba sodródott, a Renault pedig teljesen kiégett, a lángok az aljnövényzetre is átterjedtek.

    Az 51 éves szombathelyi férfi az ütközés pillanatában életét vesztette, az életének megmentésére nem volt reális esély. Az autóban utazó két nőt kórházba szállították, sérüléseikről ellentmondóak a sajtóinformációk: az egyik portál súlyos, a másik könnyebb sérülésekről írt.

    A tragédiát egy újabb baleset követte: a helyszínre siető, megkülönböztető jelzést használó mentőautó Szombathelyen, a Brenner Tóbiás körúton ütközött egy Opellel, amely a Jáki útról hajtott ki elé. Ebben a balesetben mindkét jármű sofőrje megsérült.

    Az utat a helyszíni szemle idejére teljesen lezárták, a mentésben vasvári tűzoltók is részt vettek. A balesetet okozó őz a helyszínen elpusztult.

    Vasárnap délelőttig nem érkezett újabb hivatalos tájékoztatás a sérültek állapotáról vagy a balesetek körülményeinek vizsgálatáról.

    Via RTL Híradó


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Szörnyű tragédia! A síneken feküdt, a mozdonyvezető már nem tudott fékezni – gázolt a Mecsek InterCity
    A balesetet a vonat vezetője jelentette fél hat után a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az InterCity utasait a MÁV pótlóbuszokkal szállította tovább Simontornya felé.


    A Déli pályaudvarról Pécsre tartó Mecsek InterCity Pincehelynél elgázolt egy embert szombat kora este. Az esetet a mozdonyvezető jelentette fél hat után – írja a Teol A vonat utasait pótlóbuszokra kellett átszállítani.

    Farkas Kinga, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta a lapot, hogy

    a bejelentés szerint a pincehelyi vasútállomástól mintegy 500 méterre egy ember feküdt a síneken, a vonat pedig már nem tudott időben megállni. A MÁV közlése szerint a baleseti helyszínelés idejére Tolnanémedi és Pincehely között lezárták a vasúti pályát, ezért a pécsi fővonalon utazóknak hosszabb eljutási idővel kellett számolniuk.

    A vasúttársaság pótlóbuszokat rendelt az utasok elszállítására, amelyek Pincehelyen a vasútállomásnál, Tolnanémediben a községházánál, Simontornyán pedig szintén a vasútállomásnál álltak meg.

    A MÁV hivatalos tájékoztató oldalán vasárnap délután már nem szerepelt korlátozás a Tolnanémedi és Pincehely közötti szakaszon, ami arra utal, hogy az éjszaka folyamán a helyszínelés befejeződhetett és a forgalom helyreállhatott. A vasúttársaság és a rendőrség egyelőre nem közölt további részleteket az esetről.

    A pécsi fővonalon nem ez az első hasonló eset az idén. Január elején Keszőhidegkút-Gyönk közelében gázolt el egy embert a Mecsek InterCity, akkor a helyszínelés után nagyjából másfél órával tudott továbbhaladni a szerelvény.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
    Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


    Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

    A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

    A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

    A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

    A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

    „Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

    – számolt be az esetről.

    A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

    Via TV2


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
    Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


    Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

    a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

    Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: