A baleset még a múlt pénteken délelőtt történt az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán a 72-es kilométerszelvénynél. A Magyar Közút tájékoztatása szerint
"Egy lakókocsit vontató kis személyautó a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladva előzött meg egy kamiont, majd a túl nagy tempó miatt a vontatmány súlypontja megváltozott, így gyakorlatilag irányíthatatlanná vált a jármű és nagy erővel becsapódott a szalagkorlátba.
Sőt, a jármű törmelékei még a másik pályaoldalra is átrepültek. A sofőr könnyű sérülésekkel megúszta, viszont az utasa súlyos sérüléseket szerzett. Szerencsére a lakókocsi mögött haladó járművek el tudták kerülni az ütközést, ahogy az átrepülő törmelék sem okozott végül problémát. Rengetegen álltak meg viszont segíteni, még a másik pályaoldalról is, amíg megérkeztek a mentők, tűzoltók és rendőrök!"
"Ami az esetből tanulságos: nem véletlenül vonatkozik 80 km/órás sebességkorlátozás az utánfutóval közlekedőkre. Túl nagy sebességnél ugyanis a vontatmány súlypontja áttevődik és irányíthatatlanná válhat a jármű. Ha pedig a bajba jutott autósokon szeretnének segíteni a közlekedők, mindenképpen mérlegeljék azt is, hogy a másik pályaoldalra való átrohanással akár magukat is veszélybe sodorhatják‼️" - írta a Magyar Közút.
Videón a baleset:
A baleset még a múlt pénteken délelőtt történt az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán a 72-es kilométerszelvénynél. A Magyar Közút tájékoztatása szerint
"Egy lakókocsit vontató kis személyautó a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladva előzött meg egy kamiont, majd a túl nagy tempó miatt a vontatmány súlypontja megváltozott, így gyakorlatilag irányíthatatlanná vált a jármű és nagy erővel becsapódott a szalagkorlátba.
Sőt, a jármű törmelékei még a másik pályaoldalra is átrepültek. A sofőr könnyű sérülésekkel megúszta, viszont az utasa súlyos sérüléseket szerzett. Szerencsére a lakókocsi mögött haladó járművek el tudták kerülni az ütközést, ahogy az átrepülő törmelék sem okozott végül problémát. Rengetegen álltak meg viszont segíteni, még a másik pályaoldalról is, amíg megérkeztek a mentők, tűzoltók és rendőrök!"
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.
A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.
Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.
A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.
Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.
A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.
A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.
A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.
Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.
Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejjel lefelé esett a mély kútba egy asszony, a gyorsan kiérkező rendőrök élesztették újra
Az ötven éves nő a lányát látogatta meg. A rokonok vették észre, hogy a kertbe kisétáló asszony eltűnt. Mikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket.
A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.
Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.
A rokonok azonnal kihúzták és telefonon kértek segítséget, majd megkezdték az újraélszetését. A közelben lévő rendőrök öt perc alatt megérkeztek, de az asszony még ekkor sem volt magánál. Így a rendőrök vették át az újraélesztést, ami sikeres volt. A kiérkező mentők végül helikopterrel vitték kórházba a nőt.
A szakemberek szerint ilyenkor minden perc számít.
A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.
Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztus 23-án éjjel a rendőrök a 4-6-os villamos vonalán igazoltatták K. Ramónát. A 21 éves nő néhány megállóra volt attól a helyszíntől, ahol hetekkel korábban egy idős asszonyt bántalmazott. A nyomozók súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, a fiatal nő beismerő vallomást tett, írta a police.hu.
A rendőrség beszámolója szerint a támadás július végén történt a Mester utcai villamosmegállóban.
A fiatal nő előbb megütötte a 72 éves asszonyt, majd a táskájánál fogva lerángatta a villamosról. Az idős utas a földre esett, és súlyos sérüléseket szenvedett.
A támadó a helyszínről elmenekült, de a rendőröknek sikerült beazonosítaniuk. Végül egy éjszakai ellenőrzés során fogták el a VIII. kerületben.