hirdetés

KÉK HÍREK

Videó: karamboloztak, majd lazán csókolóztak és dohányoztak a belső sávban mászkálva az M1-esen

Csodával határos módon nem történt baleset, pedig centikkel mellettük haladt el a többi jármű.

Link másolása

hirdetés

Elképesztő módon viselkedtek egy balesetet szenvedő autó utasai múlt szombaton az M1-es autópályán, amiről a Magyar Közút videót is közölt.

Július 3-án este az M1-es komáromi szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon egy román rendszámú autó ráfutott egy kisteherautóra. A koccanás után utóbbi teljesen szabályosan lehúzódott a leállósávra.

Viszont a személyautó ott maradt a belső sávban, annak ellenére, hogy teljesen működőképes maradt a kocsi. Sőt, az autó három utasa lazán dohányzott, beszélgetett, a pár még vígan csókolózott is, nézegették a sérült járművet és mászkáltak a belső sávban.

Tették ezt annak ellenére, hogy az M1-es az egyik legforgalmasabb autópálya, ahol még éjszaka is jelentős a – főleg - tranzitforgalom. Csodával határos módon nem történt baleset, pedig nem volt rajtuk láthatósági mellény és nem a szalagkorláton túl várakoztak, csupán az elakadásjelző háromszöget tették ki.

Tettük azért is elképesztő, mert miután a belső sávban leparkoltak, mellettük centikkel haladt el több jármű.

A hivatalos Instagram oldalunkra feltöltött videón azt is bemutatjuk, mi lett volna, ha pont akkor álldogálnak a jármű mellett, amikor egy autós éppenhogy csak ki tudta kerülni a kocsijukat:

A felvételek önmagukért beszélnek. A Magyar Közút arra kéri az autósokat, hogy ha hasonló szituációba kerülnének, saját maguk és a többi közlekedő biztonsága érdekében igyekezzenek minél hamarabb a leállósávra húzódni, főleg, ha az autójuk mozgásképes marad. A leállósávon is használjanak elakadásjelző háromszöget, kapcsolják be a vészvillogót, a sofőr és az utasok is vegyenek fel láthatósági mellényt és a szalagkorláton túl várakozzanak. Ha pedig segítségre van szükségük, hívják a 112-es számot.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Deutsch Tamás apósát szúrta le albérlője Óbudán

Lazsányi László már a helyszínen meghalt.

Link másolása

hirdetés

Az RTL Klub tudósítása szerint a 66 éves főbérlőt halálra szúrta Óbudán, a III. kerületben péntek este albérlője.

Az áldozatról most már biztosan tudni lehet, hogy Deutsch Tamás apósa, Lazsányi László volt az.

Az összetűzés oka az lehetett, hogy a főbérlő az albérleti díjat akarta beszedni. A férfit a helyszínen próbálták újraéleszteni, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt. Az elkövetőt elfogták, emberölés vádjával állítják a napokban bíróság elé.

Lazsányi Deutsch Tamás feleségének, Deutsch-Lazsányi Erikának, az MTK ritmikus sportgimnasztikai szakosztályelnökének az édesapja volt. A szomorú hírről Facebook-oldalára írt bejegyzést.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

RTL Klub: Egy fideszes politikus apósát késelték halálra Budapesten

Albérlője szúrta halálra a 66 éves férfit. A csatorna információi szerint pénzügyi vita vezethetett a gyilkossághoz.

Link másolása

hirdetés

Fideszes politikus apósát ölhették meg péntek este Budapesten - számolt be róla az RTL Híradó.

A gyilkosság a III. kerületben történt, egy Nánási úti társasházban. A riport szerint

az egyik lakó összeveszett a főbérlővel, a vita közben pedig leszúrta a 66 éves férfit, aki az RTL Híradó információi szerint egy ismert fideszes politikus apósa volt.

Az RTL Híradó úgy tudja, pénzügyi vita vezetett a gyilkossághoz. Információik szerint a gyanúsított tavaly költözött a Duna parti társasház egyik lakásába, ahol egyedült élt. Eleinte semmi probléma nem volt vele, de az utóbbi hónapokban sok volt rá a panasz. A csatorna szerint az 57 éves férfinek pénteken kellett volna kifizetnie a bérleti díjat, ezen veszhettek össze a főbérlővel.

A kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni az idősebb férfit, de már nem tudták megmenteni az életét. Feltételezett gyilkosát a helyszínen elfogták a rendőrök, aki a kihallgatásán beismerte tettét, kezdeményezték letartóztatását.

Az RTL Híradó:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Egy 12 éves lány anyjának tettette magát egy pedofil hacker, így akarta rávenni, hogy képeket küldjön

Az anya a közösségi médiában is megosztotta a történetet, ahol rengetegen biztosították támogatásukról.

Link másolása

hirdetés

Egy 12 éves lány anyjának adta ki magát egy pedofil hacker, írja a Sun.

A kislány a WhatsAppon kapott üzeneteket a magát a lány anyjának kiadó személytől, aki azt írta, elvesztette a telefonját, és arra kérte a lányt, hogy mentse el az újat, mert éppen a munkahelyén van.

A lány ekkor kezdett el gyanakodni, mert tudta, hogy az anyja éppen otthonról dolgozik. A hacker újabb üzenetet írt: "egyébként van néhány képed rólam? Mert ezen az új telefonon nincs semmi."

A lány ezután átküldött egy képernyőfotót a beszélgetésről az anyja eredeti számára, aki pár perccel később válaszolt, hogy semmi köze az üzenetekhez. Elmondása szerint megrémült, hogy egy idegen vette fel a kapcsolatot a lányával, és rögtön az jutott eszébe, hogy egy pedofil megpróbálhatja elrabolni a lányát.

"Azonnal visszaüzentem neki, hogy nem én voltam, és pánikba estem, ezért felhívtam az iskolát, és ők elmentek megnézni, hogy mi van vele" - emlékezett vissza. Hozzátette: lánya ezután letiltotta a számot.

Az anya a közösségi médiában is megosztotta a történetet, ahol rengetegen biztosították támogatásukról. "Rengetegen kommentelték, hogy velük is megtörtént ez. Egyszerűen hihetetlen" - mondta.

hirdetés
"Jelentettük az esetet a rendőrségnek, akik elmondták, hogy mennyire büszkék Emilyre, és hogy milyen nagyszerű, hogy ilyen gyorsan reagált, és tudja, mik azok a gyanús jelek, amikre oda kell figyelni" - tette hozzá.

A rendőrség megerősítette, hogy a múlt héten kaptak egy bejelentést arról, hogy egy gyermek gyanús üzenetet kapott a WhatsAppon keresztül. Elmondták: gyakoriak az olyan esetek, amikor pénzt akarnak kicsalni másokból, vagy be akarnak cserkészni gyanútlan embereket ezzel a módszerrel.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Szilikonból készített műkarba akarta beadatni az oltást egy olasz férfi, lebukott

Miután lebukott, nem adta fel, könyörgött az ápolónak, hogy hunyjon szemet az ügy felett.

Link másolása

hirdetés

Csalással vádolnak egy olasz férfit, aki úgy próbált meg védettségi igazolványhoz jutni a Torinóhoz közeli Biella városában, hogy egy szilikonból készített műkarba adatta volna be a koronavírus elleni védőoltást, írja a La Repubblica cikke alapján a BBC.

A fogorvosként dolgozó 57 éves férfit az Olaszországban érvényben lévő járványügyi szabályozás szerint felfüggesztették a munkájából, mert nem vette fel az oltást.

A férfi több száz dollárért vett egy műkart, bement az oltópontra, aláírta a beleegyező nyilatkozatot, majd feltűrte az ingét, hogy megkapja az oltást. Az oltó nővérnek először nem esett le, hogy műkar van rajta, jobban megnézve azonban elmondása szerint gumiszerűnek és hidegnek tűnt a karja, és a színe sem volt természetes, ezért megkérte, hogy vegye le az ingét.

Miután lebukott, nem adta fel, könyörgött az ápolónak, hogy hunyjon szemet az ügy felett. A férfi ellen eljárás indult, csalással vádolják.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: