News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Videó: életét kockáztatva mentett meg egy bajba jutott családot a Magyar Közút munkatársa

A családnak valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy mekkora életveszélyben voltak.

Link másolása

hirdetés

„Életeket mentett a káli művezető kollégánk” – közölte a Magyar Közút az Instagram-oldalán.

"Az M3-as autópályán június 24-én, péntek kora reggel egy szürke személyautó defektet kapott, nekiment a szalagkorlátnak, és 180 fokos fordulattal megállt a belső sávban, szemben a forgalommal. Egy kislány és a szülei utaztak a kocsiban, mindhárman kiszálltak, sőt még kereket is elkezdtek cserélni.

Egy autós bejelentése nyomán a diszpécserünk azonnal megkereste kamerán a helyszínt, és riasztotta a kollégákat és a hatóságokat, hogy baj van. Forgalomtechnikai művezetőnk pár perc alatt kiért, és azonnal kivitte őket a szalagkorláton túlra.

A családnak valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy mekkora életveszélyben voltak. Kollégánk úgy döntött, hogy életét kockáztatva kihozza az autót is, ezzel elkerülve a további baleseteket. Ekkor megállt benne az ütő, ahogy beült az autóba, ugyanis két másik jármű majdnem belerohant. Szerencsére nem történt baj. Kiszállt és láthatósági mellényével jelzett az autósoknak, hogy nehogy tragédia legyen, ezután kivitte a rendőrök megérkezésekor a leállósávba a kocsit. Nagyon örülünk, hogy végül személyi sérülés nem volt, a család és a kollégánk, illetve a többi közlekedő is ép bőrrel megúszta a hajmeresztő esetet!" - áll a bejegyzésben

"Büszkék vagyunk, hogy ilyen nagyszerű kollégáink vannak"

– írta a Magyar Közút.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Tizenhat sérültet vittek kórházba egy 18. kerületi baleset után – autóbusz és személyautó ütközött
Lezárták az üllői út érintett szakaszát, rengeteg mentő és rendőrautó érkezett a helyszínre.

Link másolása

hirdetés

Autóbusz és személyautó ütközött Budapest XVIII. kerületében szerda délután,

a mentők tizenhat sérültet vittek kórházba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a karambol az Üllői út és a Szarvas csárda tér kereszteződésében történt. A sérültek ellátása és a műszaki mentés az este folyamán is folytatódott.

A rendőrök az Üllői utat a Petőfi utca és a Garay utca között lezárták, a járműveket a párhuzamos utcákra terelik – írták a police.hu-n.

Az Országos Mentőszolgálat az MTI megkeresésére azt közölte: nyolc mentőegységet riasztottak a helyszínre. Összesen tizenhat sérültet vittek kórházba: egyikük súlyos, további tizenöt ember könnyebb sérülést szenvedett.

A Balesetinfo oldal információi szerint az 50A jelzésű villamospótló busz a Határ út felől jött, és a zöld jelzésen haladt volna tovább. A Petőfi utcánál észlelte, hogy jobbról egy Suzuki Grand Vitara személyautó a tilos jelzés ellenére behajt a kereszteződésbe.

hirdetés

A buszvezető, bár elrántotta balra a kormányt, a karambol így is elkerülhetetlen volt. A nagy erejű ütközés következtében a busz felhajtott a villamossínekre, majd a megállóban lévő villanyoszlopnak csapódva állt meg.

A Suzuki megpördült, majd egy érkező Opelnak is nekicsapódott. A portál úgy tudja, az autó papíron nem volt forgalomban, a vezetője pedig tudatmódosító hatása alatt is állt.

A buszvezetőt mellkasi, comb- és fejsérüléssel, a Suzuki sofőrjét pedig súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Rajtuk kívül még 16-an sérültek meg, közülük 11-en a buszon.

A baleset sérültjenek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is mihamarabbi gyógyulást kívánt.

A TV18 felvételei:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Megrázó képek: meghalt egy motoros, miután áttért a szemközti sávba és karambolozott Érdnél
A motor kigyulladt, a 60 éves tárnoki férfi életét már nem tudták megmenteni.

Link másolása

hirdetés

Halálos baleset történt a 6-os úton Érdnél – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

A rendőrség közlése szerint egy motoros Százhalombatta felé haladva áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy személyautóval, a motor kigyulladt.

A motoros – egy 60 éves tárnoki férfi – életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A rendőrök az útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat az M6-os autóút irányába terelik.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Hihetetlen felvétel készült két teherautó összeütközéséről és felborulásáról az angol autópályán
Leblokkoltak a fékek, a hátulról érkező teherautó pedig már nem tudta elkerülni az ütközést. A egész balesetet rögzítette az egyik jármű fedélzeti kamerája.

Link másolása

hirdetés

Akciófilmeket meghazudtoló felvétel készült egy angol autópályán két teherautó balesetéről. Az M6-os Birmingham melletti szakaszán ütközött össze a két jármű még április elején, az ijesztő jelenetet pedig végig rögzítette a hátulról érkező furgon fedélzeti kamerája, írja a The Sun.

A felvételen jól látszik, hogy a belső sávban haladó kamerás jármű lassan utolér egy zöld teherautót, ami hirtelen lassítani kezd, majd lassan keresztbeáll a négysávos úton. A hátulról érkező teherautónak esélye sincs kikerülni a másik járművet, nagy sebességgel csapódik a beforgó kocsiba.

A videón szinte teljesen belátni a meghibásodott jármű vezetőfülkéjébe, ahol a kétségbeesetten kormányozni próbáló sofőr az ütközés erejétől előbb magatehetetlenül az ajtónak, majd a plafonnak csapódik. Eközben egy harmadik autó hátulról a kamerás járműnek ütközik, ami az előtte haladó zöld teherautóhoz hasonlóan az oldalára borul. Bő fél perccel később felbukkan egy férfi, aki ellenőrzi, hogy milyen állapotban vannak az összetört autók sofőrjei.

A YouTube-ra feltöltött videó alatt a kamerás kocsi tulajdonosa egy kommentben azt írja, hogy szerencsére mindenki komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet. A zöld jármű hátsó fékei hirtelen leblokkoltak, emiatt fordult keresztbe a teherautó az úton. A technikai hiba oka azóta sem derült ki.

A balesetről készült videót itt lehet megnézni:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Szexbotrány Liverpoolban: százak szeme láttára, nyilvános helyeken esett egymásnak egy pár
Nyílt utcán, egy vonaton és egy csordultig telt belváros tér mellett is szexelt a 23 éves férfi és a 35 éves nő.

Link másolása

hirdetés

Közszeméremsértés miatt indított eljárást a liverpooli rendőrség egy pár ellen, akiket az angol város több pontján levideóztak szex közben, írja a Mirror.

A 23 éves férfi és a 35 éves nő többek között Liverpool egyik legforgalmasabb terén és egy vonaton esett egymásnak, miközben egyáltalán nem zavarta őket, hogy a légyottoknak több száz szemtanúja volt, akik közül sokan le is videózták az aktust.

A rendőrség azután kezdett nyomozni a város nyilvános helyeit végigszeretkező pár után, amikor a Concert Square-en készült felvételek augusztus első napjaiban szélsebesen terjedni kezdtek a közösségi médiában.

A felvételen az látszik, hogy miközben a csordultig telt tér asztalainál vacsoráznak az emberek, néhány méterre tőlük háttal a falnak támaszkodik a férfi, miközben a nő előtte térdelve kényezteti.

A pár tagjait néhány nappal később állították elő, majd rögtön vádat is emeltek velük szemben. Az első tárgyalás szeptember 20-án lesz.

Az egész várost felforgató videók kapcsán még a polgármester is megszólalt a Twitteren. Joanne Anderson megdöbbenését fejezte ki az interneten keringő felvételek miatt, melyek szerinte egyáltalán „nem viccesek”, sokkal inkább „zavarók, károsak”, ráadásul bűncselekményt mutatnak be. Mindez „veszélyes precedenst teremt” a fiatal liverpooliak számára, ezért a polgármester haladéktalanul a rendőrség erélyes fellépését kérte az ügyben.

Diane Pownall felügyelő a lakosság segítségét kérte az eset kivizsgálása kapcsán. Egyben azt is kérte, hogy senki ne ossza meg az így is rohamsebességgel terjedő videókat, melyeket néhány kulcsszó beírásával bárki könnyen megtalálhat a közösségi felületen.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: