VIDEÓ: A piros lámpánál verekedtek össze a sofőrök Győrben
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt három férfi és egy nő ellen, akik 2016 nyarán
egy közlekedési szituáció miatt összeverekedtek a piros lámpánál.
Az egyik férfi egy üres buszt vezetett Győrben, amikor az egyik körforgalom előtt egy nő a záróvonalon keresztül bevágott elé. A nő mellett ült az ügy harmadik érintettje, előttük egy másik autóban pedig a negyedik, a nő testvére.
A három autó az első lámpáig egymást követve haladt. A piros lámpánál aztán a buszsofőr leszállt a buszról, odasétált az előtte álló autóhoz, és számon kérte a nőtől és társától a korábbi manővert. Az anyósülésen ülő férfi és a buszsofőr egyre komolyabb szóváltásba keveredett.
Amikor a buszsofőr a nőt is obszcén szavakkal kezdte szidni, az anyósülésen ülő férfi kiugrott az autóból, és verekedni kezdett a buszsofőrrel. Amikor kiderült, hogy a buszsofőr sem hagyja magát, a másik autóból is kiszállt a sofőr, és ő is belerúgott a sofőrbe.
Némi kiabálás után mindenki elindult a saját autója felé, ekkor azonban a nő pattant ki az autóból, és pofon vágta a buszsofőrt. A sofőr és a nő ekkor lökdösődni kezdett, a nő társa pedig torkon ragadta és földre vitte a buszsofőrt. A sofőr felpattant, és folytatódott a verekedés.
Végül a két autó a piros jelzés ellenére elhajtott. Az ügyészség a vádlottakat csoportosan elkövetett garázdasággal, a buszsofőrt ezen felül testi sértés elkövetésével vádolja. A buszsofőrön kívül mindenki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.