KULT
A Rovatból

Magyar blues ballada New Yorkban: turné közben megismert rendezővel készült Váray László új klipje

A Meglopott tolvaj c. dalhoz forgatott videóban nem a pompás, csillogó külső lett megörökítve: New Yorknak olyan arca, helyszínei és részletei kerültek bele, amelyek ugyanazt a történetet mondják el, mint a szöveg.

Link másolása

Váray László már a második klipet adja ki februárban megjelent AZ UTAZÓ című lemezéről. Az album negyedik dala a Meglopott tolvaj című ballada, amelyhez egy tavalyi, amerikai turnén megismert rendezővel készült videoklip New Yorkban.

„Ez a dal tulajdonképpen hazalátogat Amerikába, a blues hazájába. Minden zenei projektem és dalom a blueszene világában cirkulál, akkor is, ha vannak műfaji csavargások egy-egy zenén belül, ez a track viszont minden elemében egy modern blues ballada”

– meséli a szerző.

A stúdiózásra és a forgatásra Laci így emlékszik vissza:

„Óriási élmény volt a stúdióban felöltöztetni a dalt, finom rétegekből állt össze ez a különleges atmoszféra - ugyanezt érzem a klipnél is. Kéz a kézben jár a képek és a zene hangulata, magától értetődően működik az egész. Géczy Dávid rendező-operatőrrel februárban kezdtük előkészíteni a forgatást, egész pontosan akkor tettük le a voksunkat a Meglopott tolvaj című dal mellett. Dáviddal a decemberi amerikai turnénk első, New York-i koncertjén ismerkedtünk meg. Még csak a hangbeállásnál tartottunk, amikor odalépett hozzám, hogy nagyon tetszik neki a zenénk, később a telefonján mutatott néhány klipet, amiket ő készített.

Neki előtte fogalma sem volt, hogy pontosan milyen zenét fog hallani, nekünk meg arról, hogy lesz ott egy rendező, akivel akár kooperálhattunk is volna. Akkor nagy rohanásban voltunk, másnap már másik városban létünk fel, nyilván esélytelen volt bármilyen közös munka, de kapcsolatban maradtunk és egy hónapja összeállt a logisztika.

A kép végig hű maradt a zenéhez, nem a pompás, csillogó külső lett megörökítve. New Yorknak olyan arca, helyszínei és részletei lettek megmutatva, amelyek ugyanazt a történetet mondják el, mint a szöveg. Nagyszerű stábbal dolgoztunk, mindössze két napos forgatással, hajnali kezdéssel és éjfél körüli hazaérkezésekkel.”

A dalban közreműködő zenészek:

Váray László - ének, vokál, minden gitár

Nemcsók Nóra - ének, vokál

Alasztics Balázs - szaxofon

Almann Gergő - billentyűs hangszerek

Tóth Márton - dob


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: