HÍREK
A Rovatból

Újra megtelt termálvízzel a kiszáradt püspökfürdői tó a turizmus leállása miatt

De az élőhely tíz évvel ezelőtti állapota már nem állítható vissza, mivel az őshonos növény- és állatfajok eltűntek, a bordás homorcsa nevű csigafaj például végleg kipusztult.


A turizmus leállása miatt újra termálvízzel telt meg a Romániai Nagyvárad közelében fekvő Püspökfürdő korábban kiszáradt tavacskája, több állat és növényfaj utolsó példányainak az egykori természetes élőhelye.

A Krónika napilap keddi számában közölt összeállítást a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott korlátozó intézkedéseknek a természetre gyakorolt hatásáról.

A természetvédő szervezetek a 2010-es évek elején hívták fel a figyelmet arra, hogy a püspökfürdői termálvizes rezervátum korábban egyhektáros felületű tava tócsává zsugorodott, és télen be is fagyott. A püspökfürdői termáltóban olyan egyedi fajok utolsó példányai éltek természetes környezetükben, mint a bordás homorcsa (Melanopsis parreyssi) nevű csigafaj, a Racovita-kele (Scardinius Racovitzai) elnevezésű halfaj és a hévízi tündérrózsa (Nymphaea lotus forma thermalis), amely Európában egyedülálló módon maradt fenn őshonos növényként. Legközelebbi rokona a Nílus deltájában található meg.

2013-ban egy tudósítás jelent meg arról,hogy elpusztult a püspökfürdői hévízi tündérrózsa élőhelye. A biológusok szerint a veszteség felbecsülhetetlen, mivel Európában egyedül itt élt természetes körülmények között a hévízi tündérrózsa és több védett állatfaj. A pusztulás oka a mértéktelen termálvízfogyasztás.

VIDEÓ: Tündérrózsa

A szakértők a védett élőhely pusztulását már akkor annak tulajdonították, hogy Püspökfürdőn, Félixfürdőn és Nagyváradon is számos szálloda és panzió végzett - sok esetben illegális - fúrásokat, hogy a medencéit és a fűtési rendszerét termálvízzel működtesse, a föld alatti termálvízlelőhely kapacitása pedig véges.

Venczel Márton biológus, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum természettudományi részlegének vezetője a Krónikának elmondta: a termáltó duzzadása is bizonyítja, hogy a szakembereknek igazuk volt. Nagyobb a termálvíz-kitermelés a környéken, mint amit a természet megenged. Ennek ellenére csekélynek tartotta az esélyét a rezervátum megmentésének.

"Sokkal nagyobb a gazdasági érdek, mint a természetvédelem iránti elkötelezettség" - mondta a Krónikának a biológus. Ezért szerinte csak addig marad meg a termáltó, amíg újra nem indul a turizmus. Hozzátette: az élőhely tíz évvel ezelőtti állapota már nem állítható vissza, hiszen az őshonos növény- és állatfajok már nincsenek ott.

Bár megpróbálták laboratóriumi körülmények között megmenteni, a bordás homorcsa nevű csigafajt nem sikerült szaporítani, és véglegesen kipusztult. "A Racovita-kelét most is tartják néhány akváriumban, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra visszatelepíthető lenne. Jelentős populáció kell ahhoz, hogy életképes legyen a szabad természetben. Azáltal, hogy az egyedszám lecsökkent néhány tíz példányra, végveszélyben van".

A szakember szerint a legegyszerűbb a hévízi tündérrózsa visszatelepítése lenne, hiszen ez trópusi fajként a Nílus deltájában is előfordul, és üvegházakban is tartják. Ha azonban nem tartható fenn az optimális vízszint, ez sem élne már meg egykori természetes élőhelyén - mondta a Krónika napilapnak Venczel Márton.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán: Biztosan hibáztam, Etyek kitűnő lecke volt
A Tisza alelnöke szerint a politikai tér annyira mérgező, hogy érdemi vita sem lehetséges. A párt cáfolta az Index névtelen forrásból származó értesüléseit az adóterveikről.


Egyre nagyobb hullámokat vet a Tisza Párt körüli vita az adórendszerről. A Fidesz az utóbbi hetekben erőteljes kampányba kezdett, amelynek középpontjában a „Tisza-adó” áll. A kormány szerint a Tisza háromkulcsos személyi jövedelemadót vezetne be, ha hatalomra kerülne, és ehhez a kormánypárt nemzeti konzultációt is indít.

A vita egyik kiindulópontja egy etyeki rendezvény, ahol Dálnoki Áron, a Tisza gazdaságpolitikai szakértője a közönség véleményét kérte az adórendszerről. A jelenlévők többsége – köztük ő maga is – a többkulcsos szja-t támogatta.

A fórumon részt vett Tarr Zoltán, a párt EP-képviselője is, aki akkor így fogalmazott: „Ez egy olyan kérdés, amiről beszélgetni kell. Most nem lehet erről beszélgetni – már, itt most magunk között természetszerűleg lehet, és ha ez kikerül, akkor magyarázkodok, de annak se lesz semmi értelme. (…) Számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni, ezért mondjuk azt nagyon határozottan, nagyon sok mindent lehet, és kellene… választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.

A történtek után a politikust Strasbourgban kérdezte a 444. Tarr elismerte:

„Politikai értelemben valóban nem volt szerencsés, amit mondtam”.

Kiemelte, hogy „nincsenek privát közegek, ezért nem lehet nagyobb elemzéseket úgy előadni, mintha az ember kizárólag azoknak beszélne, akik jóindulattal állnak hozzá. Ilyen értelemben biztosan hibáztam”.

Úgy fogalmazott, szerinte az etyeki ügy pontosan példázza, hogy ma Magyarországon mennyire nehéz nyíltan véleményt cserélni: „egyszerűen nem lehet beszélgetni”. Azt is elmondta: „Az a reményünk, hogy a választási győzelmünket követően lehet majd párbeszédet folytatni akkor is, ha a vélemények nem egyeznek meg az adott témában.”

Tarr nem ajánlotta fel lemondását Magyar Péter pártelnöknek. Úgy látja, egy „normális, őszinte, és világos beszélgetés” történt, amelyet szerinte a kormánymédia torzított el. Hozzátette: a Fidesz reakciója jól mutatja, miért nem szabad „jóhiszeműen beszélgetnünk, mert félreértelmezik”, és hogy Etyek „kitűnő lecke” volt erre.

A Fidesz kampányának egyik alappillére egy névtelen Index-cikk lett, amelyben egy belső dokumentumra hivatkoztak. Ezt a Tisza Párt cáfolta, Magyar Péter pedig nyilvánosságra hozta a párt részletes adótervét. Eszerint marad az egykulcsos szja, amely 15 százalék marad az átlagbér felett keresőknek, de az alacsonyabb jövedelműeknél adójóváírásokkal csökkentenék az elvonást – például a minimálbéreseknél ez csak 9 százalék lenne.

Emellett az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfáját 5 százalékra csökkentenék, a gyógyszereket pedig áfamentessé tennék. Az 5 milliárd forintot meghaladó vagyonokra évi 1 százalékos vagyonadót vezetnének be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Bajban lehet Paks II – Az uniós bíróság megsemmisítette a projekt támogatásának jóváhagyását
Az osztrákok fellebbezése nyomán kaszálta el a bíróság a döntést. Az EB korábban nem vizsgálta meg rendesen, hogyan kapta meg az orosz cég a gigaprojektet.


Az Európai Unió Bírósága csütörtökön úgy döntött, hogy megsemmisíti a Paks II beruházáshoz nyújtott magyar állami támogatás európai bizottsági jóváhagyását. Az ítélet szerint az Európai Bizottságnak azt is meg kellett volna vizsgálnia, hogy a két új reaktor építésére szóló szerződés közvetlen odaítélése megfelel-e az uniós közbeszerzési szabályoknak.

A beruházást egy orosz–magyar államközi megállapodás alapján a Nizhny Novgorod Engineering nevű orosz cég kapta meg. Ebben az egyezményben az orosz állam azt is vállalta, hogy állami kölcsönt nyújt Magyarországnak az új reaktorok finanszírozására.

A Bizottság 2017-ben hagyta jóvá a magyar állam által nyújtani kívánt támogatást. Ezt az osztrák kormány megtámadta az Európai Unió Törvényszékén. A bíróság első fokon, 2022 novemberében elutasította az osztrákok keresetét. Ekkor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: „mind az engedélyezés, mind a finanszírozás szempontjából az Európai Bíróság pecsétje rajta van a paksi beruházáson”.

Ausztria azonban fellebbezett, és az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka idén februárban azt javasolta, hogy a testület semmisítse meg a Törvényszék döntését.

A mostani ítélet ennek megfelelően hatályon kívül helyezte a korábbi döntést, és érvénytelenítette az Európai Bizottság támogatási engedélyét.

A bíróság szerint a Bizottság nem vizsgálta meg kellő részletességgel a közbeszerzési szabályokat, pedig ez szerves része a támogatási intézkedésnek.

A testület azt is kimondta: az a tény sem elég, hogy 2015-ben egy másik eljárás során megállapították, hogy a közvetlen szerződéskötés nem sértette a közbeszerzési szabályokat. A bíróság szerint ez nem magyarázza meg kellően az akkori döntés indokait.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
IDEA: félmillió szavazóval vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt, tetemes Magyar Péterék előnye
A közvélemény-kutató viszont meglepetésre a Dobrev Klára által vezetett DK-t a parlamentbe bejutó pártnak mérte. Ők hárompárti országgyűléssel számolnak.


Ha szeptember elején országgyűlési választásokat tartottak volna, a felnőtt lakosság több mint egyharmada a Tisza Pártra szavazott volna – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb kutatásából. A felmérés alapján Magyar Péter pártjának mostanra mintegy félmillióval több támogatója van, mint a Fidesz-KDNP-nek.

A kutatás szerint a teljes felnőtt népesség 35 százaléka adta volna listás szavazatát a TISZA Pártra, míg a Fidesz-KDNP-re 29 százalék voksolt volna.

A biztos szavazók körében – akik részvételüket is biztosra mondják, és pártot is tudnak választani – a Tisza 9 százalékponttal előzi meg a kormánypártokat. Ebben a csoportban a válaszadók 48 százaléka választotta volna Magyar Péter pártját, míg a Fidesz-KDNP támogatottsága 39 százalék volt.

A felmérés azt is megmutatta, hogy a parlament összetétele sem lenne kizárólag kétpárti, ha most lennének a választások. Az IDEA szerint a Demokratikus Koalíció is bejutna, támogatottságuk a biztos szavazók körében 5 százalék. A Mi Hazánkat és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot parlamenten kívüli pártnak mérik 4 illetve 3 százalékkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Továbbra is tart a hajtóvadászat Charlie Kirk merénylője után
Az FBI beszélt a támadás részleteiről is. Néhány embert a támadás után rövid időre őrizetbe vettek, de gyilkosról és a pontos indítékáról továbbra sem tudni semmit.


Továbbra is keresik a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét, az előzőleg őrizetbe vett személyt elengedték a hatóságok Utah államban – közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója washingtoni idő szerint szerdán késő este.

Kash Patel a korábbi közleményét pontosítva arról számolt be, hogy a nyomozás folytatódik, aminek részleteiről tájékoztatást adnak. Előzőleg Utah állam kormányzója, valamint a Utah Valley Egyetem és a hatóságok képviselői közös sajtótájékoztatóján számoltak be a fejleményekről, közöttük egy gyanúsított kihallgatásáról.

Paul Cox kormányzó politikai gyilkosságként említette a támadást, amivel kapcsolatban a rendőrség képviselői azt közölték:

a Charlie Kirk halálát okozó lövést nagy távolságról, egy tetőről adta le a fekete ruhát viselő tettes. Előzőleg mintegy 200 méter távolságból eldördült lövésről adtak tájékoztatást a hatóságok.

A helyszín egy épületekkel körbevett kisebb aréna volt, ahol több száz egyetemista gyűlt össze, hogy meghallgassa az ismert konzervatív személyiséget.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az egyetem nyitott központi terén rendezett politikai fórumról Charlie Kirk-öt magánautóval vitték egy közeli kórházba, de életét már nem tudták megmenteni.

A halálhírt néhány órával a támadást követően Donald Trump elnök jelentette be közösségi oldalán. Azt is közölte, hogy utasítására az Egyesült Államok szövetségi épületein félárbocra engedik a nemzeti zászlókat.

Az erőszakos cselekményt pártállástól függetlenül elítélte az amerikai politika számos vezető személyisége, kongresszusi vezetők, és államok kormányzói, valamint Joe Biden volt elnök is, aki hangoztatta, hogy az erőszaknak nincs helye az Egyesült Államokban.

Charlie Kirk a Turning Point USA nevű szervezet alapítója volt, amelynek elsődleges feladatának szánta a fiatalok politikai érdeklődésének felkeltését konzervatív nézőpontból, de ösztönözte az érvekre épülő vitát is. A 32 éves közéleti személyiség a szervezetet 19 évesen, 2012-ben alapította.

Charlie Kirk és a Turning Point USA szervezete 2024-ben segítette Donald Trump republikánus elnökjelölt kampányát, és elemzők szerint komoly része volt abban, hogy mozgósította a fiatal, egyetemista korú választókat a republikánus oldalon.

A merénylet utáni hírek ellentmondásosak voltak: korábban azt mondták, hogy őrizetbe vették a támadót, de kiderült, hogy csak rövid időre vettek őrizetbe néhány embert.


Link másolása
KÖVESS MINKET: