HÍREK
A Rovatból

Újra iható a víz a székesfehérvári kórházban, ahol korábban komoly problémák voltak a szülészeten

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a vizsgálatok után engedélyezte a korlátozások feloldását. Az intézmény közleményben tájékoztatta az érintetteket, Takács Péter pedig balos propagandáról beszélt.


A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház „B” épületében megszűntek a vízkorlátozási szabályok.

A vizsgálatok szerint bevált a folyamatos fertőtlenítés és a vízhálózat átmosása, így az érintett épületben már nincsenek érvényben a korlátozások.

A kórház közleményében azt írta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a mai napon utasította az intézményt a saját hatáskörben korábban elrendelt intézkedések visszavonására.

A vizsgálatok alapján a vízbiztonsági engedéllyel rendelkező adagolószivattyú beépítése, a rendszeres fertőtlenítés és a hálózat átmosása eredményesnek bizonyult ott, ahol rendeltetésszerűen használták a vizes szerelvényeket. Emiatt már nincs szükség további vízfogyasztási korlátozásokra.

Az intézmény köszönetet mondott mindenkinek a türelemért és az együttműködésért.

A hírt megerősítette Takács Péter is. Az egészségügyi államtitkár egy népszerű, „Mindenki nyugodjon le...” mémmel illusztrálta, hogy – ahogy ő fogalmazott – a „folyamatos balos hisztériakeltés közepette dolgozó székesfehérvári kollégáknak hála a Tisztiorvosi Hivatal mérései mindenhol negatív eredménnyel zárultak. Ez azt jelenti, hogy most már az összes korlátozást fel lehet oldani, nem csupán tisztálkodásra, hanem ivásra is alkalmas a csapvíz a Fejér Vármegyei Szent György Oktatókórház B épületében.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik
A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.


A koppenhágai EU-csúcstalálkozón Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország semmilyen szövetséghez – sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz – nem akar tartozni, ha Ukrajna taggá válik – írta az X-en egy független ukrán hírforrás.

„Egyszerűen fogalmazva: Magyarország nem hajlandó egy táborban lenni az ukránokkal, még azokon a struktúrákon belül sem, amelyek garantálják saját biztonságát és jólétét. Tehát talán a megoldás egyszerű: ha Orbán nem akar az EU-ban vagy a NATO-ban lenni Ukrajnával, akkor talán Európának meg kellene kérdeznie, hogy akar-e szövetséget kötni vele” – olvasható a beszámolóban.

A bejegyzés szerint a magyar miniszterelnök kijelentései olyan retorikát tükröznek, ami nem Brüsszelé, hanem Moszkváé.

A hírportál emlékeztet arra, hogy Magyarország egykor Hitler birodalmához csatlakozott, elárulva szomszédjait és saját jövőjét.

„Ma úgy tűnik, Orbán eltökélt szándéka, hogy megismételje ezt az utat, Putyin mellé áll Európa helyett, elszigeteli országát, miközben úgy tesz, mintha „semleges” lenne. Ukrajna eközben vérzik, és azokért az értékekért küzd, amelyek védelmére a NATO-t és az EU-t alapították” – írták.

„Orbán részéről az a feltételezés, hogy a magyarok „nem akarnak” az ukránok mellett állni, nemcsak gyávaság, hanem az egységes Európa eszméjének árulása is. Az igazi kérdés már nem az, hogy Ukrajna helye-e a NATO-ban és az EU-ban. Igen. A kérdés az, hogy Magyarország Orbán alatt még mindig oda tartozik-e” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Momentum kivetítette a Keleti pályaudvarra, hogy „Ki az a Zsolti bácsi?”
A frakcióvezető szerint senki nem foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akik bekerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, pedig ez egy valós probléma és ez az a kérdés, ami lázban tartja az országot.


Néhány nappal ezelőtt az Alapjogokért Központ gyűlölet-propagandája állt a Keleti pályaudvaron, most a Momentum vetítette ki ugyanoda, hogy »Ki az a Zsolti bácsi?«, írta a Facebookon a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid.

„Senki nem foglalkozik kormányzati szinten ebben az országban ezzel a problémával. Alig másfél évvel a kegyelmi botrány után megint ott tartunk, hogy számtalan visszaélésről történik bejelentés, de a hatóságok nem intézkednek.

Ezért kérdezzük most itt, hogy ki az a Zsolti bácsi?"

– mondta a videóban Bedő és hozzátette, hogy a kormány ahelyett, hogy valódi vizsgálatot rendelne el, inkább bosszút akar állni azokon,

akik felgöngyölítenék az ügyet.

A frakcióvezető szerint sajnos senki nem foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akik bekerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, pedig ez egy valós probléma és ez az a kérdés, ami lázban tartja az országot.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
A politikus szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó erről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 04.



Ahogy már beszámoltunk róla, Juhász Pétert pénteken hallgatták ki tanúként az ügyészségen. Az eljárás több mint öt órán át tartott, és – elmondása szerint – tisztességes, korrekt keretek között zajlott. A politikus a 24.hu-nak adott interjút, és elmondta: a kihallgatás során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan készült az a hangfelvétel, amelyen „Zsolti bácsi” hallható, és ki szerepel rajta. Juhász elmondta, hogy minden információt megosztott a hatóságokkal, és össze is kötötte őket azzal, akitől az anyag származik – Látó Jánossal.

Az eljárás azért tartott ilyen sokáig, mert az ügyészek arról is kérdezték, tud-e más hasonló esetekről.

Juhász szerint négy ember is megkereste az utóbbi időben olyan történettel, amelyek a Szőlő utcai ügyhöz hasonlítanak.

Elmondása szerint ezekben az esetekben is jelezték bűncselekmény gyanúját, majd titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük, és az ügyek eltussolásra kerültek. Azt viszont nem árulta el, melyik intézményről van szó, mert még nem egyeztetett azokkal, akik az információt megosztották vele.

Juhász szerint a házkutatás után mostanra meggyőződése, hogy „Orbán Viktor és körei – akik tényleg valamilyen módon védik ezeket a bűnelkövetőket – megadták a politikai megrendelést, ahogy ők hívják, a megtorlásra”. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az ügyészségi dolgozók a hazáért végzik a munkájukat, és valóban az ügyek feltárása a céljuk.

Hozzátette, hogy a mostani kihallgatás során is ilyen emberekkel találkozott.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta Látó János nevét és fényképét, aki a

„Zsolti bácsis” felvétel készítője. Bejegyzésében azt írta, hitelesnek tűnő információkat kapott egy magánszemélytől, amelyeket később ellenőrzött. Juhász szerint Látó személye nem volt titok, ő maga is bemutatta újságíróknak. Hozzátette, hogy Látó nem feltétlenül akart a nyilvánosság elé állni, de felmerült benne, hogy szerepelne egy podcastban is.

Juhász szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó ilyenről. Ő maga kérdezte meg, hogy tehet-e feljelentést rágalmazásért.

Korábban házkutatást tartottak Juhásznál, és lefoglalták az adathordozóit is. Azt mondta, az ügyész úrtól ígéretet kapott arra, hogy minden olyan adatot, ami nem kapcsolódik az ügyhöz, megsemmisítenek. Ezt személyes garanciával vállalta.

A politikus nem tart attól, hogy összemossák a nevét az üggyel. „Nem, nem, nem, egy másodpercig sem félek, leszarom őket, tényleg” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy nem az a fontos, kik az elkövetők vagy áldozatok név szerint, hanem az, hogy az igazság kiderüljön, és a bűncselekmények elkövetői elnyerjék büntetésüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar családok érdeke
A magyar miniszterelnök szerint a brüsszeliek vérszemet kaptak, kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.


Orbán Viktor szombat reggel a Facebook-oldalán értékelte a koppenhágai EU-csúcs eseményeit.

„Forró ősz előtt állunk.

A brüsszeliek vérszemet kaptak. Kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.

Az oroszok meg majd kifáradnak. Arról híresek. Koppenhágában világossá tettem, hogy ebből mi nem kérünk. De világossá kell tegyük újra és újra. Ki kell tartanunk, mert csak így tudunk kimaradni a háborúból” – fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette:

„A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar emberek, a magyar családok, az egész nemzet érdeke.

Kétszer már megégettük magunkat. Harmadszor nem fogjuk. Aláírásgyűjtésre fel!” – írta Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk