News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Kiderült, mennyivel ment azi L. L. Junior kisfiát elgázoló sofőr

A műszaki szakértő szerint csupán 1,4 másodpercet tölthetett az úttesten.

Link másolása

hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk korábban, L. L. Junior hároméves kisfiát augusztus 29-én ütötte el egy autós a zuglói Füredi úton.

A hároméves Dávidka kitépte a kezét édesanyja kezéből, a piroson szaladt át a zebrán.

A kisfiú életéért hiába küzdöttek, meghalt.

A sofőr ügyvédje egy korábbi nyilatkozatában említette, hogy a rendőrség műszaki szakértőt rendel ki.

Az ügy jelenlegi adatai alapján fel sem merül védence büntetőjogi felelőssége, csak tanúként hallgatták ki.

hirdetés

Az Index a sofőr ügyvédjétől úgy tudja, a műszaki szakértői véleményben az szerepel, hogy a gyermek 1,4 másodpercet tölthetett az úttesten, a sofőr pedig 41-42 km/órás sebességre gyorsult fel, miután zöldet kaptak a lámpánál.

Az úttestre kiszaladó gyermeket (aki a testvéréhez akart átszaladni a túloldalra) egy Opel gázolta el, amelyet egy 76 éves férfi vezetett, aki feleségével utazott a kocsiban. A kisfiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A szakértői vélemény szerint „a sofőr terhére észlelési és cselekvési késedelem sem mutatható ki, ha a gyalogos gyors mozgással került a gyorsuló kocsi elé.”

A BRFK a baleset körülményeit közúti baleset okozása miatt büntetőeljárás keretében vizsgálják és senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Még mindig keresik a Dunában eltűnt kamaszlányt – barátja összeomlott, amiért őt nem tudta kimenteni
A 14 éves fiú a 7 éves kislányt még ki tudta húzni a partra, mire azonban a nagyobbik lánynak segített volna, ő már eltűnt a vízben.

Link másolása

hirdetés

Továbbra sem került elő az a kamaszlány, aki szerdán merült el a Dunában a visegrádi kompkikötőnél. A rendőrség szerdán azt közölte, hogy három testvér fürdőzött a folyóban üzemi területen, ahol tilos fürödni, szülők nem voltak a 17 éves lánnyal, a 16 éves fiúval és a 7 éves kislánnyal. Tájékoztatásuk szerint a két fiatalabb gyerek még ki tudott jönni a vízből, a legidősebb viszont már nem.

A Bors most azt írja, hogy egy 16 éves lány tűnt el a Dunában, aki 7 éves húgával és 14 éves barátjával fürdőzött, amikor megtörtént a baj. A fiú és a két lány derékig mentek bele a vízbe, ahol aztán hirtelen elmerültek.

A kislány még bele tudott kapaszkodni a fiú nyakába, őt kivitte a vízből, de mire visszafordult, hogy segítsen a nagyobbik lánynak, őt már nem látta sehol.

A kamasznak ezután még volt annyi lélekjelenléte, hogy azonnal hívta a 112-t, majd az édesanyjával. Később szemtanúk szerint

a parton összeomlott, anyja elmondása szerint hajnali háromig zokogott.

A lap úgy tudja, hogy a két család közeli barátok, együtt érkeztek pár hónapja Kárpátaljáról, most Visegrádon élnek albérletben. A gyerekek sülve-főve együtt voltak, mindennap elmentek csavarogni, de a Dunába nem mentek bele - mondta a fiú édesapja. A szülők most sem tudták, hogy a gyerekek a folyóhoz mennek. Korábban párszor voltak együtt az öbölben, ahol sodrás sincs, de külön még sosem merészkedtek oda a gyerekek. Minden órában felhívták őket, hogy hol vannak, az este hat órai hívásnál mondta el a fiú, hogy mi történt, a szülők pedig azonnal a partra rohantak.

hirdetés

A rendőrök továbbra is folytatják a kutatást, a kamaszfiút csütörtökön hallgatták ki a Bors információi szerint.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Eltűnt egy fiatal férfi a Tisza-tóban, bezárták a szabadstrandot Tiszafüreden
Lapértesülések szerint egy huszonéves rendőr merült el a vízben, amikor a barátaival fürdőzött a tóban.

Link másolása

hirdetés

Eltűnt a Tisza-tóban egy fiatal férfi csütörtökön, amikor a barátaival fürdőzött a tiszafüredi szabadstrandon - írja a Szócikk. A lap úgy értesült egy olvasójától, hogy

egy huszonéves, nem tiszafüredi rendőrt keresnek, aki a bója körül tűnt el.

Jelenleg tűzoltók és önkéntesek keresik, a helyszínen kint van a rendőrség és a mentők is. Több csónakból rudakkal kutatják a fiatal férfit, a tűzoltóság csónakja is segíti a keresést.

A Szócikk azt írja, a szabadstrand pénteken bezárt: a bejáratánál egy baleseti vizsgálat miatt lezárva tábla fogadja a strandolni vágyókat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Rendőtábornoknak adta ki magát, elképesztő dolgokkal vert át hiszékeny embereket
A megvádolt társai közül - jó üzletet remélve - többen voltak abban a tudatban, hogy a férfin keresztül hivatalos személyt vesztegetnek.

Link másolása

hirdetés

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy 53 éves férfi ellen, aki a feleségét is átverve, magát tábornoknak kiadva mintegy 150 millió forintot csalt ki több sértettől különböző előnyök ígéretével.

A főügyészség közölte: a férfi és öt társa ellen részben folytatólagosan, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vagyon elleni és korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a Fővárosi Törvényszéken.

A vádirat szerint a 2016 februárjában börtönből szabadult - taxisként dolgozó - férfi elhatározta, hogy magát hivatalos személynek kiadva, az adódó lehetőségeit valótlanul hangoztatva, másokat tévedésbe ejtve szerez pénzt. A bűncselekményéhez a tévedésben tartott vagy abba bevont nőkkel - többször párhuzamosan - fenntartott kapcsolatait is felhasználta, a megvádolt társai közül pedig - jó üzletet remélve - többen voltak abban a tudatban, hogy a férfin keresztül hivatalos személyt vesztegetnek.

A férfi 2016 márciusában megismert feleségének és családjának valótlanul azt állította, hogy a rendőrségen dandártábornok, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatoknál és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is hivatásos beosztásban van, továbbá a belügyminiszterrel bizalmi kapcsolatban áll, akit alkalmanként helyettesíteni is szokott a munkájában.

A férfi 2016 októberében ugyanerre hivatkozva megtévesztett egy másik nőt is, akit az iránta fennálló érzelmeit kihasználva arra vett rá, hogy álnéven, magát a Belügyminisztérium dolgozójának kiadva a sértettek előtt erősítse meg állításait.

Az elkövető alaptalanul ígért állást a rendőrségen pár százezer forintért, elkerülendő a különböző hatósági eljárások megindítását "cég-, valamint rendszámvédelmet" árult, és "belügyminisztériumi fedett nyomozók" által korábban használt lakások áron aluli megvételéért vett át milliós nagyságrendű előleget legalább húsz sértettet becsapva, nekik összesen ötven ingatlan eladását ígérve.

hirdetés
A férfi pályaválasztás előtt álló gyerekek szüleinek is kínált 1 millió 800 ezer forintért egy "fekete könyvnek" nevezett tananyagot, amelyről azt állította, hogy azzal biztosítható az egyetemi felvételi és később a rendvédelmi pályán a vezető beosztás megszerzése is. A valójában az internetről bárki által letölthető és lespirálozott törvénymagyarázatot öten vették meg.

A férfi, aki mintegy 150 millió forinttal károsította meg a sértetteket, letartóztatásban van. Az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a különös, többszörös visszaesőt halmazati büntetésül ítélje végrehajtandó fegyházbüntetésre - azzal, hogy feltételes szabadságra bocsátása kizárt - és 117 ezer forint értékben vagyonelkobzást is javasolnak vele szemben.

A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint a férfi a terhére rótt valamennyi bűncselekmény elkövetését beismerte.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Fa dőlt egy villamosra Kőbányán, ketten megsérültek
A baleset miatt a 28-as és a 28A villamos helyett a Sörgyár és a külső végállomások között pótlóbusz közlekedik.

Link másolása

hirdetés

Fa dőlt egy villamosra a főváros X. kerületében csütörtökön - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Kisdi Máté elmondta, hogy

a fa a Maglódi út és a Lavotta utca kereszteződésében, egy megállóban dőlt rá a villamosra.

A szóvivő később közölte: egy nagyjából 15-20 méteres fa dőlt rá a villamosra. A tűzoltók motoros fűrésszel távolították el a járműről.

Az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel tudatta: a mentők egy harminc év körüli férfit és egy nőt könnyebb sérülésekkel vittek kórházba.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: