Új Stephen King horrorklasszikus született? – Ilyen lett A mumus
Sokféleképpen tekinthetünk A mumusra. Metafora a veszteségről, a gyász feldolgozásáról és a továbblépésről. Lehet könnyed esti szórakozás egy ijesztő horrorfilmen. Esetleg tekinthetünk rá olyan kis költségvetésű horrorként, ami a Mosolyogj és a Barbár sikere nyomán megpróbált nagyot kaszálni. Az igazság valahol a három keverékében van.
A mumus nyitó képsorai nagyon hatásosak. Átütő atmoszféra, sötét, de mégis kellően megvilágított szoba, ijesztő hangkeverés, hirtelen erőszak, és egy vérfröccsenés. Mosollyal az arcommal ültem, és ekkor még voltunk így sokan. Ezek a jelzők egyébként az egész filmet leírják: hirtelen, gyors erőszak, a sötétben zavarba ejtően mozgó szörny, hatásos fényképezés és hangkeverés. Bár a címszereplő szörnyeteg mozgása lendületes és agresszív, sajnos a film tempójáról ez nem mondható el.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire erős kezdésből ilyen mélyet lehet zuhanni. Amikor történik valami mumushoz kapcsolódó akció, akkor összeszorul az ember torka, de ahogy a színészek kerülnek a fókuszba, hamar unalomba fullad a sztori. Túl nagy a kontraszt, pedig éreztem a potenciált benne, hogy ez legyen a következő nagy horrordobás.
Stephen King novellája alapján, Rob Savage rendező készítette a filmet. Itt a szó szoros értelmében rövid történetről beszélünk, hiszen mindössze 18 oldalas a mű. Éppen ezért a stúdió kedvéért Scott Beck, Bryan Woods és Mark Heyman írók ezt egész estés hosszúságúra bővítettek.
Will Harper (Chris Messina) pszichiáter, aki
Ekkor egy számára ismeretlen páciens, Laster meglepi az otthonában és könyörög, hogy segítsen neki. A zavart Lester Billings (David Dastmalchian), amint egyedül hagyja pszichiátere, látszólag öngyilkos lesz a házban, ahol a doktor lánya, Sadie (Sophie Thatcher) találja meg a holttestét. Lester akaratán kívül az orvos családjára szabadít egy átkot, vagyis egy szörnyet, aki a bánatukból és szenvedésükből táplálkozik, egészen addig, amíg az őrületbe nem kergeti áldozatait.
Ez a casting a „láttam már valamiben” tipikus esete. Ismeretlenebb arcokat kértek fel a szerepekre, akiknek így lehetőségük adódott a bizonyításra. Sophie Thatcher mint főszereplő, élt is ezzel és viszi a hátán a filmet. Ő a Yellowjackets sorozatból lehet sokaknak ismerős, ahol szintén egy talpraesett csajszit játszik. Kistestvére a remek Vivien Lyra Blair, az Obi Van-sorozat irritáló Leia hercegnője, aki itt kiemelkedő,
Az apa kicsit tutyimutyi, de a testvérpár egyértelműen értelmes, életrevaló, reális karakterek. Sokszor egy horrorfilmben a szereplők döntései okozzák a legnagyobb fájdalmat a nézőnek, de itt nem ez a helyzet. Kemény csajok, akik legjobb tudásuk szerint oldják meg a problémákat.
Az alkotók próbálták kerülni a „kinges” kliséket, az apa nem alkoholista, nincs igazán vallási szimbolika se, azért a középiskolában még elfért egy-két erőszakos tini, de érezni a törekvést, hogy ne csak egy zsánerelem-gyűjtemény legyen a mozi. Ugyanakkor ez a történet teljesen jellegtelen és unalmas. Próbálják kerülni a megszokott köröket, úgy, hogy közben hasonló eredményhez jutnak: unalom. Tényleges gyilkosság alig történik, aki vérzuhatagot vár, nem ezt a filmet keresi.
Ügyesen kerülik a jumpscare-eket, de sokszor ingerszegény megoldásokat vetnek be. A mumus dizájn egyértelműen dicséretes. Az ügyes világításnak és operatőr munkának köszönhetően nem sokszor látjuk a sötétben leselkedő rémet, de amikor előkerül, főleg a végső harc során igencsak látványos és kreatív. Nem csak gyenge CGI-t látunk, próbáltak különleges karakterisztikát adni a szörnynek.
Összességében mi az, ami jó? Amikor a mumus vadászik, olyankor a vér megfagy az emberben. Hiába kicsit gagyi és kiszámítható és vértelen, nagyon hatásos. Mi az, ami elhibázott? Rossz a ritmusa. Ennek elkerülésére, a tempót feszesebbre kellett volna vágni, a tartalmat pedig bővíteni.
és ez nem véletlen. Úgy hathat, hogy nem tetszett A mumus, pedig igen is jól szórakoztam rajta, volt egy-két kellemes pillanata, sőt néhány jelenetben még meg is mosolyogtattak fekete humorral.
Aki járatos a horrorfilmek világában, az tudhatja, mire számítson: mi-mit jelképez, egyértelmű metaforák, könnyed feszültség, ki fogja túlélni a kalandot, hová fog kifutni az eseménysorozat. Ugyanakkor
Egyértelműen tudom ajánlani, horrorfanoknak csemege lehet, de nem a vérengzős fajtából. Egy esélyt mindenképp megérdemel A mumus.
