Új fejlemények a Skóciában eltűnt magyar ikerpár ügyében: kiterjesztették a keresést és egy rejtélyes sms is feltűnt
Huszti Elizát és Henriettát január 7-én hajnalban látták utoljára Skóciában. A rendőrség két hét után a kikötőnél is megkezdte a kutatást, hogy megtalálják az eltűnt testvérpárt.
Kiterjesztette a keresést a skóciai rendőrség az Aberdeenben eltűnt magyar ikerpár után. Huszti Elizát és Henriettát január 7-én hajnalban rögzítették utoljára a térfigyelő kamerák, ahogy áthaladnak a Victoria hídon. A felvételeken látható, hogy a testvérek a Dee folyó mellett vezető ösvényre tértek. Ezután nyomuk veszett, semmilyen jel nem maradt utánuk.
A hatóságok az elmúlt két hétben a folyóban és annak környékén kutattak utánuk, most azonban a keresés új helyszínen folytatódik.
A rendőrségi motorcsónakok immár Aberdeen kikötőjének vizeit járják át, hogy megtalálják a testvéreket.
A nyomozás során kiderült, hogy Eliza és Henrietta már eltűnésük előtt 12 órával is jártak a hídnál és annak környékén. Mindössze öt percet töltöttek ott, és senkivel nem találkoztak.
Az Independent szerint a testvérpár innen küldte utolsó üzenetét is. Az SMS-t Henrietta telefonjáról írták, amelyben a főbérlőjüknek jelezték: „Elhagyjuk a lakást.” Miután elküldték az üzenetet, Henrietta telefonja elérhetetlenné vált, és azóta sem tudják felhívni. Eliza mobilját az elhagyott lakásban találták meg.
A rendőrség továbbra is nagy erőkkel kutat az ikrek után, de egyelőre nem találtak semmilyen új nyomot.
Kiterjesztette a keresést a skóciai rendőrség az Aberdeenben eltűnt magyar ikerpár után. Huszti Elizát és Henriettát január 7-én hajnalban rögzítették utoljára a térfigyelő kamerák, ahogy áthaladnak a Victoria hídon. A felvételeken látható, hogy a testvérek a Dee folyó mellett vezető ösvényre tértek. Ezután nyomuk veszett, semmilyen jel nem maradt utánuk.
A hatóságok az elmúlt két hétben a folyóban és annak környékén kutattak utánuk, most azonban a keresés új helyszínen folytatódik.
A rendőrségi motorcsónakok immár Aberdeen kikötőjének vizeit járják át, hogy megtalálják a testvéreket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kínozták, féregnek és kutyának hívták nevelőszülei azt a nyíregyházi kisfiút, akinek a holttestét egy csomagtartóban találták meg
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására.
Egy kétéves kisfiú holttestét találták meg egy autó csomagtartójában két éve Nyíregyházán. A gyermeket nevelőszülei súlyosan bántalmazták: éheztették, rendszeresen verték, és megalázó nevekkel illették. Az eset megrázta az egész országot.
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására, ennek ellenére egy helyi gyermekotthon mégis rábízta a kétéves Sanyikát és egyéves húgát, derül ki a Tények riportjából. A kisfiú három hónapnyi szenvedés után meghalt.
„Folyamatosan bántalmazták a nevelőszülő háztartásában” – mondta a tárgyaláson Molnár Szabolcs ügyész.
Amikor a gyermek meghalt, nevelőanyja a holttestet a saját autójának csomagtartójába tette, majd elvitte a rendőrségre. A boncolás során kiderült, hogy a kisfiú testén számos sérülés volt, és súlyosan alultáplált volt.
„A gyermek holttestében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés volt, kóros alultápláltság. Egyébként a családjukban ezt a gyermeket rendszeresen féregnek és kutyának nevezték”
– mondta az ügyész.
A nő azóta szabadlábon védekezik, és időközben megszülte harmadik gyermekét. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést javasolt, amit a nevelőanya elfogadott, és beismerte bűnösségét. A bíróság azonban nem fogadta el ezt a megállapodást, így az ügy tárgyalással folytatódik, és a nő súlyosabb büntetésre számíthat.
Mellette a vádlottak padján ül az a nevelőotthon egykori vezetője is, aki annak ellenére helyezte el a gyermekeket ennél a családnál, hogy a gyámhatóság alkalmatlanság miatt vizsgálatot kért a nevelőanyával szemben. Őt kiskorú veszélyeztetésével vádolják, de tagadja a felelősségét.
Egy kétéves kisfiú holttestét találták meg egy autó csomagtartójában két éve Nyíregyházán. A gyermeket nevelőszülei súlyosan bántalmazták: éheztették, rendszeresen verték, és megalázó nevekkel illették. Az eset megrázta az egész országot.
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására, ennek ellenére egy helyi gyermekotthon mégis rábízta a kétéves Sanyikát és egyéves húgát, derül ki a Tények riportjából. A kisfiú három hónapnyi szenvedés után meghalt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megerőszakolt és bántalmazott egy nőt három férfi március 4-én este - írja a Police.hu. A társaság tagjai autóba ültettek és elcsalták a nőt, majd Dunakeszi külterületére vitték.
A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták. Eközben folyamatosan fenyegették.
Ezt egy 11 éves kisfiú, az elkövetők unokaöccse is végignézte.
Több nappal később a sértett nagymamája tett feljelentést, ezután a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket. Március 14-én fogták el és állították elő a 20, a 22 és a 29 éves férfiakat. A Pest vármegyei nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.
Megerőszakolt és bántalmazott egy nőt három férfi március 4-én este - írja a Police.hu. A társaság tagjai autóba ültettek és elcsalták a nőt, majd Dunakeszi külterületére vitték.
A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták. Eközben folyamatosan fenyegették.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Súlyos baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint ketten sérültek meg, az egyikük állapota súlyos, életveszélyes, őt az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel. A másik sérültet a veszprémi kórházban ápolják.
„A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együtt érez a sérültekkel, minden szükséges támogatást megad nekik” – írták.

Teljesen kiégett egy mentőautó Nagykőrös és Csemő között csütörtök este, szerencsére beteget pont nem szállított. A sofőr és a betegápoló utazott benne, ők pedig időben ki tudtak szállni az autóból.
Még sikerült nekik a mentőben lévő két orvosi oxigénpalackot is kimenteni, nehogy azok felrobbanjanak. Sőt, a többi felszerelést is sikerült megmenteni.
Mire a túzoltók kiérkeztek, addigre lángokban állt az egész jármű. A tűz a motortérben keletkezett, a lángokat vették észre a mentősök.
Az OMSZ közlése szerint a kocsit rendszeresen karbantartották, novemberben volt műszaki vizsgán is. Nem tudják még, hogy mi okozhatta a bajt.