Meghalt egy hároméves kislány egy tűző napon hagyott autóban, miközben anyjuk otthon aludt Amerikában
A csatorna megkeresésére az arkansasi rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást az esetről, ám a szomszéd beszámolója szerint a 21 éves édesanya éjszakai műszakban dolgozott, onnan érkezett haza, és pihent le. A nő állítása szerint biztos benne, hogy bezárta a bejárati ajtót. Mikor azonban felébredt, az ajtó nyitva volt, a gyerekeket pedig nem találta sehol, ekkor kért segítséget a szomszédtól, majd hívta a rendőrséget.
Az anya vallomása alapján tehát a gyerekek maguk mászhattak be az autóba, ahonnan aztán nem tudtak szabadulni, ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.
A probléma igencsak valós,
Amerikában ugyanis évente átlagosan 39 gyerek leli halálát a tűző napon hagyott autókban.
Az utóbbi két évben azonban méginkább megugrott a számuk: ezalatt összesen 107 gyermek hunyt el ilyen módon. Az esetek egy részében nem a szülő zárja rá az ajtót gondatlanságól vagy véletlenül a gyerekre, hanem maguk a kicsit másznak be az autóba a szüleik tudta nélkül, ahonnan aztán nem tudnak szabadulni. Sokszor az is nehezíti az életmentést, hogy az ájult gyerekek gyakran leesnek az autó padlójára, emiatt nehezebben láthatók meg a közelben tartózkodók számára.