Tűzijáték: van esély zivatarra Pest megyében is, elsőfokú figyelmeztetést adtak ki
A tervek szerint este 21 órától rendezik meg az augusztus 20-án elmaradt tűzijátékot. A meteorológiai szolgálat szerint kis eséllyel a középső megyékben is kialakulhat zápor, zivatar.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, délutántól azonban esőre is számíthatunk.
Zápor, zivatar délutántól nagyobb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon, kis eséllyel a Dunántúl keleti felén és a középső megyékben alakulhat ki.
Zivatarok környezetében előfordulhatnak erős vagy viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között alakul, az Alföldön lesz a legmelegebb. Késő estére általában 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.
A meteorológiai szolgálat Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyékre adott ki elsőfokú figyelmeztetést zivatarveszély miatt.
E szerint tehát Budapesten is van esély zivatar kialakulására, ami azért érdekes, mert a tervek szerint este 21 órától pótolnák az augusztus 20-ról elhalasztott grandiózus tűzijátékot.
Mint arról többször írtunk a héten, hétfőn azonnali hatállyal felmentette Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) vezetője az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét és szakmai elnökhelyettesét. aMinderre azt követően került sor, hogy pont az OMSZ javaslatára fújta le az augusztus 20-i ünnepségeket, köztük a tűzijátékot is az erre szakosodott operatív törzs. A keddi kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor azt mondta, a vezetői változtatásokra a tűzijátékkal kapcsolatos előrejelzésekre való tekintet nélkül sor került volna. "Bár látványosan tévesnek bizonyult az augusztus 20-i előrejelzése a meteorológiának, de itt egy hosszabb távú elégedetlenségről van szó, ami éppen a kompetenciák, az előrejelzési képességek fejlesztésével, hiányával kapcsolatos" - fogalmazott. Palkovics László pénteken arról beszélt, hogy a meteorológiai szolgálat átalakításra szorul.
Az előrejelzés szerint vasárnap fátyolfelhők és az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap, szórványosan számíthatunk záporesőre, zivatarra. A nyugatias szél időnként megélénkül, de zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. A maximum általában 25 és 34 fok között valószínű, a magasabb értékek a keleti megyékben várhatók.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, délutántól azonban esőre is számíthatunk.
Zápor, zivatar délutántól nagyobb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon, kis eséllyel a Dunántúl keleti felén és a középső megyékben alakulhat ki.
Zivatarok környezetében előfordulhatnak erős vagy viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között alakul, az Alföldön lesz a legmelegebb. Késő estére általában 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.
A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.
„Azért a víz az úr” - írta a politikus a felvétel mellé egy magyar zászló kíséretében, majd egy kommentben Orbán Viktornak is üzent.
„Egy honfitársunk lőtte a Ryanair Frankfurtról Budapestre tartó járatán. Látja ezt, miniszterelnök úr? Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”
A repülőgép ablakából lőtt fotót itt lehet megnézni:
Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.
A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.
„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”
- szögezte le a kormánypárti influenszer.
Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:
Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.
Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:
„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?” - Záporoznak a kommentek Orbán Viktor tömegszámolós fotója alá
Szétszedik a hozzászólók a miniszterelnököt a Facebookon. Orbán korábban két fotóval próbálta bizonygatni, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék Nemzeti Menetén.
Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.
Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?”
- írta a hozzászóló. Másvalaki Rákay Philip elhíresült kétmilliós megjegyzésére utalva azt írta:
„Sztem 7 millió körül lehetett, és ez csak az eleje volt.”
„Képet nem lehet feltölteni a hozzászólásban, már értem hogy miért...” - tette hozzá egy nevetős emoji kíséretében egy harmadik kommentelő, akinek a hozzászólása már majdnem négyezer lájknál jár.
„Akiknek egy kis esze van, a Fideszre szavaz. Akinek több, az nem”
- fogalmazta meg gondolatait a miniszterelnöki posztot látva egy hozzászóló.
„Ezt úgy számoljátok, mint az átlagkeresetet, mi?” - kérdezte egy kommentelő.
„Ennyi embert sikerült megvásárolni. A délutáni meneten mindenki önszántából volt, van jelen. Óriási különbség” - tette hozzá másvalaki.
A miniszterelnök tömegszámolós posztjáról itt írtunk korábban:
Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.
Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.
„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”
- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.
A beszélgetésben később arról is beszélt, hogy melyik párt nyerhette a mozgósítást.
„Ilyen látványos, élő adásban közvetített vereség utoljára a Gyurcsány-Orbán vitában érte szerintem Orbán Viktort” - mondta Lakner, aki szerint „ezt saját magának csinálta” a miniszterelnök. Úgy véli, hogy hiba volt „felsrófolni” a várakozásokat például a később lemondott Trump-Putyin budapesti békecsúccsal kapcsolatban, de szerinte a két párthoz kötődők érzelmi állapota is jelentősen eltér jelenleg.
„Hozzánk már kopogott be olyan Fidesz-aktivista a tavalyi EP-választás előtt, aki azzal kezdte szinte, hogy bocsánatot kért, hogy ő a Fidesznek gyűjt aláírást” - hozta fel példaként a vele történteket Lakner.
Lakner szerint a tavasz folyamán gondolkozhattak a Fideszben arról, hogy valahogyan megakadályozzák a Tisza indulását a jövő évi választáson, de a Pride-on és a mai Nemzeti Meneten megjelent tömeg után erről letehettek.
„Én azt gondolom, hogy erről a vonatról lemaradt a Fidesz”