KULT
A Rovatból

Turák Péter: Győző olyan börtönben volt, ahol nincsenek őrök, de sokkal keményebb, mint bármelyik

Őrök nélküli börtön, állandó életveszély, kollektív gyilkosság. A Szigorúan őrizetlen című könyv egy magyar drogfutár valós történetét dolgozza fel, aki évekig raboskodott Venezuelában, a világ egyik legkeményebb börtönében.


A 21. század kiadónál jelent meg Turák Péter Szigorúan őrizetlen című könyve, amelyben régi ismerőse, Győző filmbe illő történetét írta meg arról, miként került be Venezuela egyik legdurvább börtönébe.

– Az első kérdés nyilván az, ami felmerül az emberben, honnan az ismeretség Győzővel, és volt-e korábban bármi kapcsolódásod ehhez a világhoz?

– Szerencsére nem volt kapcsolódásom, ne is legyen. Régóta karatézom, még fiatalon találkoztam Győzővel, mindketten válogatott kerettagok voltunk.

Aki a sport világát ismeri az tudja, hogy ott erős, örök életre szóló barátságok köttetnek.

Miután abbahagytuk a versenyzést, elváltak útjaink, és nagyon sokáig nem tudtam, mi van vele. Egy karatés ismerősön keresztül hallottam először, hogy Győző drogcsempészés miatt lebukott Venezuelában, és egy olyan börtönben van, ahol nincsenek őrök. Ezen persze jól elszörnyülködtünk. Aztán ez az ismerős mindig hozta az újabb híreket.

Végül valamivel a Covid előtt érkezett haza Győző, találkoztunk egy eseményen, és kértem, hogy meséljen. A végén ott kötöttünk ki, hogy mi lenne, ha elmondaná ezt az érdekes sztorit, én pedig megírnám könyvben. Eleinte húzódoztam, mert bár újságíró vagyok, könyvet még nem írtam. De végül jött a Covid, lett egy csomó időm, ezért beadtam a derekamat.

– Mi volt a célod? Egyszerűen csak megírni egy jó sztorit, vagy láttál benne edukációs lehetőséget?

– Mint mondtam, sosem volt közöm ehhez a világhoz, de mindig is érdekelt, hogy milyen lehet belülről. Néztem ezzel kapcsolatos filmeket, dokumentumfilmeket, hogy különböző börtönökben milyen az élet. Volt bennem valami szörnyülködéssel vegyes kíváncsiság. Amikor azt hallottam, hogy Győző olyan börtönben van, ahol nincsenek őrök, az nagyon felpiszkálta a kíváncsiságomat, hogy ez mégis hogy lehet?

Azt hiszem, a könyvnek is ez a legnagyobb érdekessége, hogy megmutatja ezt a börtöntársadalmat az érdekességeivel, izgalmaival, fonákságaival együtt.

– Téged mi lepett meg a legjobban?

– A börtönélet kettőssége. Egyfelelő sokkal nagyobb szabadságot ad, mint az európai börtönök. Például hetente kétszer-háromszor van látogatás, amikor a börtön átalakul zsibvásárrá. Bejönnek az ismerősök, barátok, családtagok, és adni-venni lehet a dolgokat. Ez az őrök nélküli börtön éltető ereje. Például a rabok nem kapnak ételt, azt ették, amit látogatáskor kaptak vagy vettek. De igaz ez a tisztálkodószerekre és a ruhára is.

Persze ez a szabadság rengeteg szörnyűséget hozott magával. Helyenként a rabok törvényei még sokkal szigorúbbak is voltak, mint odakint. Ha például valaki lopott, akkor annak egy “vesszőfutáson” kellett végigmennie, amit találóbb lenne “késfutásnak” nevezni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a rabok egymással szemben felsorakoztak, a bűnös pedig végigfutott köztük, és futás közben mindenkinek késsel bele kellett szúrnia egyet.

Voltaképp egy kollektív gyilkosságról beszélünk. Amiben részt kellett venni, mert ha nem veszel részt, akkor te leszel a következő.

– A hírekben időnként olvassuk, hogy drogcsempészeket kaptak el, akik kapszulákba rejtett kábítószert nyeltek. Bevallom, én mindig ilyen kicsi bogyókat képzeltem el, mint amit gyógyszertárban kapunk. A könyvből tudtam meg, hogy azért itt finoman szólva másról van szó. Hogy kell ezt elképzelni?

– Igen, Győző szerint ezek nem ilyen picikék, hanem akkorák, mint mondjuk egy mini mandarin. Egybe lenyelni nem olyan könnyű, főleg, ha valaki stresszesebb. A másik pedig, hogy ha lenyeltél elég kapszulát, azt meg is kell tartani a testben egy fél napig. Ezek a drog utak elindulnak Dél-Amerikából, és az USA-ban vagy Európában érnek véget.

Ehhez is kell egyfelől valamiféle alkalmasság, és megvan a trükkje is, miként lehet lenyelni a kapszulákat.

A könyvben erről is részletesebben írok.

– Már érintettük, hogy ez a börtönélet mennyi veszéllyel járt. A könyv szerint Győző maga is közvetlen életveszélybe került.

– Többször is. Egyszer például álmában le akarták szúrni. Szerencsére ő ezt valahogy megérezte, és még időben felébredt, hogy elhárítsa a támadást.

Annak valószínűleg rasszista indítéka lehetett. Az európaiak helyzetét ugyanis az is nehezíti az ottani börtönökben, hogy arrafelé a fehér ember számít kisebbségnek, és

épp úgy él velük szemben a rasszizmus, mint ahogy mondjuk Európában sokan kirekesztik a színesbőrűeket.

– Ami engem a legjobban megdöbbentett, hogy azok az önkéntesek, akik elvileg azért jártak a börtönbe, hogy segítsenek a raboknak, valójában ők is a drogüzlet részesei voltak.

– Akik a látogatásokra bementek, azok vagy családtagok voltak, vagy segítő szervezetek tagjai, de sokan számításból vettek ebben részt. Sokan egyenesen drogot vittek be a börtönbe, de olyan is akadt, aki a kiszabadult rabokat alkalmazta drogfutárnak.

– Hogy lehet életben maradni hosszú éveken át egy ilyen közegben?

– Győző túlélő típus. Szerintem a kitartás és a fegyelem, amit fiatalon a sport révén felszedett, nagyban hozzájárult, hogy túlélje. Én biztos nem éltem volna túl mindazt, amin ő átesett, de szerintem egy átlagember sem. Amikor bekerült, onnantól azon dolgozott, hogyan kerülhet ki minél hamarabb.

Ügyes, leleményes emberről van szó, aki mindig megtalálta a megfelelő utat, hogy ép lélekkel kerüljön ki onnan.

Ő inkább simlis, mint bűnöző, még ha belekeveredett is ebbe a világba. Bármilyen furcsa kimondani, de szerintem bölcsebb, jobb ember lett belőle.

– A szabadulása után még tíz évig nem tudott hazatérni. Mi ennek az oka?

– Leginkább azért nem tudott hazajönni, mert az elmúlt évtizedekben Venezuelában hiperinfláció volt, havonta pár dollárt lehetett megkeresni, amiből még meg is kellett élni, miközben egy repülőjegy került kétszáz dollárba. Ráadásul papírjai sem voltak, a hatóságoktól nem kapta vissza őket, hiába szabadult ki.

– Hogy végül miként tudott mégis hazajönni, az kiderül a könyvből, ne spoilerezzük el. Azt el lehet árulni, mivel foglalkozik most Győző?

– Ő úgy jött haza, hogy senkije, semmije, se egészsége. Miután hazajött, műtétről műtétre járt, és még a felépülés fázisában van. A mai Magyarország nehézségeit kell, hogy túlélje.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Cserhalmi György a Kossuth-díjról: Rosszabbul áll a helyzet, mint a szocializmusban
A Magyar Színházi Társaság független bizottsága a díjátadó után tette közzé saját névsorát. A lépéssel azt jelzik, hogy az állami döntnökök több mint tíz éve figyelmen kívül hagyják javaslataikat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Alig pár órával azután, hogy március 14-én, szombaton átadták az idei Kossuth-díjakat, a Magyar Színházi Társaság máris közzétette a saját, független szakmai bizottsága által javasolt névsort, nyíltan jelezve, hogy a szakma másokat részesített volna a legmagasabb állami elismerésben. A nemzeti ünnep alkalmából tartott díjátadón a színművészek közül Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója és Gáspár Tibor színész vehette át az elismerést, mellettük Pataky Attila és Rúzsa Magdi énekesek is Kossuth-díjasok lettek.

A Magyar Színházi Társaság közleményben jelezte, több mint egy évtizede „szorongató hiányérzettel” figyelik a szakmai elismerések alakulását, mert úgy látják, az állami döntnökök nem veszik figyelembe a felterjesztéseiket.

Bodor Johanna, a szervezet elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy a javaslataikat újra és újra mellőzik. „Több mint tíz éve – egy-két kivételtől eltekintve – nem érnek célba az MSZT javaslatai. Most egy szakmai minőséget, kvalitásérzéket reprezentáló, nagy szakmai és erkölcsi felelősséggel jelölő grémium felterjesztéseit hagyták figyelmen kívül. Amikor az előadó-művészeti szakma legnagyobb tekintélyű alkotói közül tizenketten névvel vállalják szakmai javaslataikat – sőt ők még konzultáltak további Kossuth-díjas kollégáikkal –, az nem pusztán ajánlás, hanem felelősségvállalás a magyar művészet értékeiért” – fogalmazott.

A Magyar Színházi Társaság tavaly kérte fel tizenkét Kossuth-díjas művész – Bánsági Ildikót, Cserhalmi Györgyöt, Csikos Sándort, Hegedűs D. Gézát, Kolonits Klárát, Kovács Jánost, Máté Gábort, Molnár Piroskát, Nagy-Kálózy Esztert, Szakács Györgyit, Valló Pétert és Volf Katalint –, hogy egy független Művészeti Díj Bizottság tagjaiként segítsék a 77 tagszervezetük jelölési folyamatát. A bizottság konszenzussal döntött a felterjesztésekről, hogy a névsorok hitelesek és megkérdőjelezhetetlenek legyenek.

A testület Kossuth-díjra javasolta Fekete Ernő, Fodor Tamás, Gáspár Tibor, Kiss Mari, László Zsolt, Monori Lili, Ónodi Eszter, Takács Katalin, Tóth Ildikó és Pintér Béla színművészeket.

Mellettük Lőcsei Jenő, Lőrinc Katalin és Nagy Tamás táncművészeket, Kovácsházi István, Ötvös Csaba és Pitti Katalin énekművészeket, Dukay Barnabás zeneszerzőt, Szokolay Balázs zongoraművészt, Várdai István gordonkaművészt, valamint Antal Csaba és Khell Csörsz tervezőművészeket tartották érdemesnek a díjra. A bizottság Kiváló Művész díjra terjesztette fel Derzsi Jánost, Für Anikót, Hernádi Juditot, Kerekes Évát és Mucsi Zoltánt, Érdemes Művész díjra pedig Fekete Gizit, Görög Lászlót, Harsányi Attilát, Hegyi Barbarát, Keresztes Tamást, Máhr Ágit, Martin Mártát és Mertz Tibort.

Cserhalmi György, a független bizottság tagja az állami díjátadó után úgy nyilatkozott, Gáspár Tibor Kossuth-díjának felhőtlenül örül, de a helyzetet jóval borúsabban látja.

„Azt gondolom, rosszabbul áll a helyzet, mint a szocializmus időszakában. Ott azért néha elég alaposan beletrafáltak, és még az utolsó pillanatban megpróbálták azt a csorbát is kiköszörülni, hogy Őze Lajosnak és Latinovits Zoltánnak nem adtak Kossuth-díjat, de 1990-ben posztumusz nekik ítélték oda.

Ezért fordulhatott elő az, hogy én egy évben kaptam velük Kossuth-díjat. Kinek hiányzik az, hogy majd posztumuszokat osztogassunk pár év múlva?

Minden rendszernek az egyik legnagyobb hibája az előítéletesség”

– fogalmazott a nemzet színésze. Cserhalmi szerint nem egy „ellenlistát” akartak összeállítani, hanem egy szakmailag és morálisan száz százalékosan vállalható névsort. Hozzátette: „A művészeti díjaknak nem törésvonalakat kellene kijelölniük a szakmán belül, hanem éppen azt kellene megmutatniuk: a magyar kultúra értékei túlmutatnak minden megosztottságon.”

Az állami díjakról döntő Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság állandó elnöke a mindenkori miniszterelnök, a korábbi albizottsági rendszert pedig már nem alkalmazzák. A művészeti díjakra javaslatot tevő bizottságok tagjait a kulturális miniszter kéri fel, a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelésével. Az állami kommunikáció szerint a díjak a magyar kultúra kiemelkedő teljesítményeit ismerik el.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Törőcsik Franciska a Jászai Mari-díjjal kapott teljes pénzjutalmat egy alapítványnak ajánlotta fel
A színésznő a Facebookon jelentette be a jó hírt. A nemes gesztussal a jövő kiemelkedő alkotóit szeretné támogatni.


Törőcsik Franciska egy Instagram-posztban jelentette be, hogy Jászai Mari-díjban részesült. A színésznő szerint „igazán megtisztelő, hogy a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjáról elnevezett díjban” részesülhetett.

Közölte továbbá, hogy a díjjal járó teljes pénzjutalmat az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel, „akiknek a munkáját nagyon fontosnak tartom, és régóta figyelemmel kísérem”.

A posztban azt írta, mások is tudják támogatni a szervezet tevékenységét, „hiszen már közöttünk vannak a jövő kiemelkedő alkotói, és talán éppen egy ilyen odaadó csapat munkáján múlik, hogy egyszer majd nagyon büszkék lehessünk rájuk”.

Törőcsik Franciska 1990-ben született Budapesten, a nagyközönség többek között az RTL A mi kis falunk című sorozatából ismeri. A színésznő színházi munkái mellett zenés projektekkel is foglalkozik, és a névrokonság ellenére nem áll rokoni kapcsolatban Törőcsik Marival.

Az Igazgyöngy Alapítvány 1999-ben jött létre Berettyóújfaluban, L. Ritók Nóra alapításával. A szervezet komplex esélyteremtő modellként működik Kelet-Magyarországon, ahol a vizuális nevelésre építve művészeti oktatást, kríziskezelést, családtámogatást és közösségfejlesztést végeznek a generációs szegénységben élő családok körében. Az alapítvány vezetője 2025-ben az operatív feladatok egy részét átadta, de stratégiai szerepben továbbra is részt vesz a munkában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Pamkutyán is zengett a „Mocskos Fidesz!”
Az Osbáth testvérek hatalmas nosztalgiabulit ígértek, de a Z generációs közönség váratlanul átvette az irányítást. A youtuberek ártatlan viccei helyett hirtelen a „Mocskos Fidesz!” zúgott az arénában.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Aki azt várta, hogy a nyár elmúltával a „Mocskos Fidesz!” skandálás is eltűnik a magyar koncertekről, nem is tévedhetett volna nagyobbat. Péntek este ugyanis nem egy politizálós előadó fellépésén, hanem a youtuber viccduó, a Pamkutya koncertjén harsant fel a rigmus a döntően tizenévesekből álló közönségből az MVM Dome-ban. A videófelvételek tanúsága szerint

nemcsak egy-két fiatal kiabált, hanem rendesen zúgott a Z generációs véleménynyilvánítás az Orbán-kormányról,

írta a 444.

Az Osbáth testvérpár, Márk és Norbert eredetileg egyetlen nosztalgiakoncertet hirdetett meg, de akkora érdeklődést váltott ki, hogy végül még hat további dátumot is be kellett jelenteniük. A jelenség, vagyis

a kormánykritikus rigmus skandálása nem új keletű: 2025 nyarától rendszeresen felhangzott nagy fesztiválokon, például a Szigeten és a Fishing on Orfűn is.

Azonban az, hogy egy zárt arénában, egy deklaráltan nem politizáló, szórakoztató formáció eseményén is tömegesen jelenik meg, új szintet jelent.

Bár a Pamkutya közvetlenül nem politizál, az Osbáth fivérek neve már korábban is felmerült közéleti kontextusban.

Két évvel ezelőtt, 2024 márciusában részt vettek David Pressman amerikai nagykövet meghívására egy követségi rendezvényen.

Akkor ezt posztolták: „Néha meglepő dolgok történnek velünk, […] meghívást kaptunk az Amerikai Nagykövetségtől.” A látogatás vitát váltott ki az influenszerek között, Dancsó Péter youtuber például feltette a kérdést: „Vajon miért járkálnak ennyien az amerikai nagykövetségre?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Pamkutya-koncert: amikor egy mém 16 ezer ember előtt válik valósággá
Életében először lépett fel a magyar youtuber testvérpár, de rögtön a teltházas MVM Dome-ban. Zeneileg maximum középszerű a produkció, popkulturálisan azonban igazi mérföldkő, az év legfontosabb eseményei között van a helye.


A Pamkutya duó a magyar YouTube igazi hőskorában, 2010-ben jelent meg a videómegosztón, ahol ma bő másfél millió feliratkozóval az övék a legnagyobb hazai csatorna. Mindezt kevesebb mint 300 videóval érték el: havi 2-3-nál többet ritkán tesznek közzé, szemben például a sokáig a toplista élén álló Dancsó Péterrel, aki velük egy időben regisztrált, de már majdnem 1000 videónál tart.

A kezdeti szárnypróbálgatások után az igazi áttörést a paródiák hozták meg számukra: nagyjából 2012-től sorozatban készítették a vicces átiratokat az épp aktuálisan taroló hazai- és világslágerekhez.

Feldolgoztak szinte mindent, ami a maga idejében nagyot ment, a Gangnam style-tól a Wellhello Rakpartján át a Despacitóig, ezek a videók pedig akár több tízmilliós nézettséget is elértek. Később néhány saját számot is kiadtak, hasonló sikerrel.

A duó közben fokozatosan nyílt meg egyre jobban: először a védjegyükké vált kabátokat vették le, majd a valódi nevüket is elárulták, végül pedig a napszemüvegek is lekerültek róluk. A nyilvánossághoz azonban így is ambivalens maradt a viszonyuk, interjúkat szinte egyáltalán nem adnak és fellépéseik se voltak.

Pedig kezdettől fogva adta magát a kérdés, vajon fognak-e koncertezni, ők azonban nem akartak kötélnek állni. Általában azzal ütötték el a dolgot, hogy talán egyszer, valamikor a jövőben sor kerül majd rá, de simán lehet az is, hogy végül soha. Bár 2020 óta nem jelent meg se paródiájuk, se saját számuk, a koncertek lehetősége egyfajta beváltatlan igéretként azóta is a levegőben lógott.

Erre a rajongóik is erősen rásegítettek: folyamatosan nyomasztották őket a dologgal, például petíciót indítottak, a Tiktokon pedig az utóbbi időben már AI-generált videókat is elkezdtek közzétenni, amelyeken elképzelték, hogy nézne ki egy Pamkutya-koncert. Végül tavaly tört meg a jég: a testvérek először júniusban kérdezték meg egy videóban, tényleg lenne-e rá igény, az elsöprő pozitív reakciók után pedig szeptemberben megtörtént a hivatalos bejelentés.

Kezdetben egyetlen MVM Dome-os dátumról volt szó, ami már önmagában példátlan, hiszen Magyarországon soha nem fordult még elő, hogy valaki az első koncertjét egyből egy arénában adja. Az érdeklődés azonban minden várakozást felülmúlt, pillanatokon belül a Puskás Arénás Azahriah-koncertekhez hasonló hype alakult ki.

Egy órán belül elkelt minden jegy, de rengetegen maradtak hoppon, szóval még aznap bejelentették a második estét, majd egy harmadikat és egy negyediket is. Végül a négy márciusi alkalom után áprilisban is lefoglalták egy hétvégére az MVM Dome-ot, igy egy hónapon belül hétszer állnak színpadra, összesen több mint 100 ezer fős közönség előtt.

Ennél jobb bizonyíték aligha kell rá, mennyire feje tetejére állt a zeneipar: még 10-20 éve is elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki a lépcsőfokok végigjárása nélkül jusson el erre a szintre, különösen úgy, hogy zeneileg – főleg rap- és énektudás terén – enyhén szólva se képvisel magas színvonalat.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy egy egész generáció nőtt fel rajtuk, akiket egyáltalán nem érdekelt sem az, hogy nem operaénekesi minőséget kapnak, sem az, hogy az alapokat felvételről játszották be, hangszerek egyáltalán nem voltak.

A színpadképet tánckar, illetve helyenként pirotechnika szinesítette, egyébként viszont végig a testvérek voltak a középpontban. Akik, meg kell hagyni, egészen profin hozták le az estét: annak ellenére, hogy eddig legfeljebb pár száz fős közönségtalálkozókon vettek részt, most pedig 16 ezer ember elé kellett kiállniuk, egyáltalán nem látszott rajtuk a rutintalanság. Pedig a színpadi jelenlétet a dalokkal ellentétben nem lehet próbateremben begyakorolni.

Végig érződött, hogy még ők is nehezen hiszik el, hogy ez tényleg megtörténik velük: az átkötő szövegeket a videóikban egyébként is gyakori, szinte gyermeki lelkesedés jellemezte. Többször is megszólítottak konkrét embereket, akik például egy-egy táblával, vagy a kabátjaikhoz hasonló öltözékkel hívták fel magukra a figyelmet, nem maradt ki a közönségénekeltetés, a telefonokkal világítás, sőt egy ponton a nézőtér két részre osztásával a decibelmérés sem.

A közel két órás koncerten a paródiák nagy részét előadták, a ráadásban pedig a saját számok is előkerültek. Hátul a kivetítőn sokszor az eredeti klipek mentek a dalok alatt, ami kissé elvitte a fókuszt: főleg a távolabb helyet foglalók tekintetét vonzotta oda könnyen. Nekem is többször figyelmeztetnem kellett magam arra, hogy inkább azt nézzem, ami ténylegesen a színpadon történik.

Ezt a produkciót aligha lehet összemérni valódi, hagyományos zenészek koncertjeivel, inkább közösségi élményként érdemes tekinteni rá. Annak viszont elsőrangú: akik eljöttek, alighanem mind megkapták azt, amire vágytak.

Azzal pedig, hogy az egész egyáltalán megtörtént – és még hat alkalommal újra meg fog –, a Pamkutya végképp beírta magát a hazai popkultúra történelemkönyvébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: