„Erőteljes és halálos” – Trump parancsára mértek katonai csapást Nigériában az Iszlám Államra
Donald Trump amerikai elnök parancsára hajtott végre katonai csapásokat az Egyesült Államok Északnyugat-Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen, a keresztény közösségek védelmében. A hírt maga az elnök közölte csütörtök este – írta a Blikk.
Az elnök a közösségi oldalán arról írt, a műveletet a védelmi minisztérium irányította, és több, a terrorszervezethez köthető fegyveres célpontot is támadtak. Trump hangsúlyozta, főparancsnokként ő maga adott utasítást az akcióra, amelyet „erőteljesnek és halálosnak” nevezett. Mint fogalmazott, a csapások azokat vették célba, akik „évek, sőt évszázadok óta példátlan mértékben gyilkolnak ártatlan keresztényeket”.
Hozzátette, korábban már figyelmeztette az Iszlám Államot, hogy ha nem hagynak fel a keresztények elleni erőszakkal, annak súlyos következményei lesznek. Bejegyzése szerint aznap éjjel ez a figyelmeztetés valóra vált. Trump egyértelművé tette: elnöksége alatt nem tűri a radikális iszlamista terrorizmus megerősödését. Felidézte azt is, hogy már a múlt hónapban utasította a Pentagont egy Nigériát célzó katonai művelet kidolgozására.
A Trump-adminisztráció emellett a közelmúltban Nigériát a „különös aggodalomra okot adó országok” listájára is felvette a nemzetközi vallásszabadságról szóló törvény alapján, a vallási alapon elkövetett erőszak és jogsértések miatt.

