KÉK HÍREK
A Rovatból

Tömeges ételmérgezés volt a Szent Imre Kórházban, több száz beteg ehetett a romlott ételből

36 beteg lett rosszul, de több százan is ehettek a romlott ebédből. Az ételt készítő cég szerint a szállítás közben vagy után történhetett valami a fogásokkal.


Hányást és hasmenést okozott a hétfői ebéd több tucat betegnél és egészségügyi dolgozónál a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházában, tudta meg a Magyar Hang. Azért tűnik biztosnak, hogy nem más eredetű fertőzésről van szó, mert a különböző osztályokon kezelteknél és dolgozóknál nagyjából egy időben jelentkeztek a tünetek, miután fogyasztottak a az intézmény szerződéses partnere által szállított ebédből.

A lap számításai szerint akár 440 beteg is kaphatott a romlott ételből, mivel az intézménynek 678 ágya van, melyek kihasználtsága átlagosan 65 százalék. Rajtuk kívül a dolgozók közül is többen ettek a problémás ebédből.

A Magyar Hang megkereste az ebédet készítő P. Dussmann Kft.-t. Varga Krisztián, a társaság élelmezési ágazatának igazgatójának válaszából arra lehet következtetni, hogy az ebéd szállítás közben vagy után romolhatott meg:

„Mivel a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházhoz tartozó központi konyha jelenleg felújítás alatt áll, ezért annak elkészültéig, ideiglenesen a betegek élelmezését, kiszállítással a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetből látjuk el.

Tájékoztatom, hogy az érintett napon a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és a Szent Imre Kórház részére egyaránt ugyanazt a melegételt készítettük. A Bajcsy-Zsilinszky Kórházból bármilyen nemű élelmezéssel összefüggő megbetegedésről jelzés a mai napig nem érkezett.”

A történtekkel kapcsolatban a lap megkereste a kórházat is, ahonnan ezt a választ kapták:

„2024. április 7-én egy külső konyháról a Dél-budai Centrumkórház – Szent Imre Egyetemi Oktatókórházba szállított egyik főétel minden valószínűség szerint romlott volt. A minőségi hiba az első adagok kiosztása után derült ki, az ápolási igazgató azonnal elrendelte az ételosztás leállítását. A kórház gyors intézkedése ellenére a betegek egy kisebb csoportja már fogyasztott az ételből.

Az érintett, különböző osztályokon fekvő 36 betegnek enyhe hasmenése volt. Az érintettek hétfőn és kedden diétás menüt kaptak, jelenleg jól vannak, hasmenésük elmúlt.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az járt a fejemben, hogy néhányan közülünk nem fogják túlélni” – Egy kutya mentette meg a baráti társaságot a texasi áradásból
Az egyik férfi beszámolója szerint többen nem tudtak úszni közülük, és a rohamosan emelkedő víz láttán nem tudták, hogy fognak kijutni szurolt helyzetükből. Ő már a családját is felhívta és elbúcsúzott tőlük.


Ricky Gonzalez és egy tucat barátja Texasban töltötte a július 4-i hétvégét, amikor hirtelen drámai vége lett a nyaralásnak. A víz percek alatt elárasztotta azt a szállást, ahol megszálltak. Az áradásnak pedig kis híján tragédia lett a vége - írja a CNN.

A férfi elmesélte, hogy

egy kutyának köszönhetik az életüket: az állat vette észre elsőként, hogy az egyik autójukat elsodorta a víz, és felébresztette a társaságot.

A víz olyan gyorsan emelkedett, hogy rövid idő alatt elérte a ház második szintjét. Ekkor már tudták: ha nem lépnek azonnal, nem biztos, hogy túlélik.

„Közülünk többen nem tudnak úszni. A víz majdnem 9 méter mély volt. Én sem tudok úszni”

– mondta Gonzalez. „Felfújtunk minden úszógumit, matracot, hűtőládát, mindent, amit csak tudtunk, hogy ha kell, legyen mibe kapaszkodnunk.”

A helyzet annyira kilátástalannak tűnt, hogy Gonzalez már el is búcsúzott a családjától: „FaceTime-on hívtam a nővéremet, gyakorlatilag elköszöntem tőle.”

A baráti társaság végül úgy döntött, hogy a padlástér két nagy ablakán keresztül próbálnak kimenekülni. A férfi elmondta: ekkor már komolyan attól tartott, hogy nem mindenki éli túl.

„Az járt a fejemben, hogy lehet, nem mindenki jut ki élve. Arra gondoltam: lehet, hogy néhány barátom ma reggel meghal.”

A szerencse azonban melléjük állt. Egy arra járó család meglátta őket, és azonnal segített. Kimentették őket, ételt adtak nekik, majd kivitték a társaságot a repülőtérre.

Gonzalez „védőangyalaiknak” nevezte a családot, és azt mondta, a történet is megmutatja, mennyire tudnak összefogni az emberek, ha baj van.

„Bármennyi minden történik is a világban, az embereknek még mindig van szívük, és hajlandók segíteni idegeneken is” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Magyar diákokat szállító turistabusz szenvedett balesetet Szabadkánál, nyolc utas kórházba került
Vasárnap koradélután történt a baleset, a várost elkerülő úton. A busz egy teharautóval ütközött össze. A végzős diákok épp nyaralásból tértek haza.
MTI - szmo.hu
2025. július 06.



Magyar turistákat szállító autóbusz szenvedett balesetet Szabadkánál egy útelágazásban vasárnap. Nyolcan megsérültek - erősítette meg a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülését a szabadkai rendőrség.

Az RTS beszámolója szerint az autóbusz 82 utasával 13 óra 30 perc körül ütközött össze egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő úton, amikor a Kelebia-Tompa határátkelő felé tartott.

A balesetben nyolcan sérültek meg, őket a szabadkai kórházba szállították, az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyes állapotban.

A tévés beszámoló szerint egy kaposvári gimnázkium végzős hallgatói voltak a buszon. Az iskola hagyománya szerint az elballagó diákok minden évben Görögországba mennek nyaralni. A gyerekek épp a nyaralásból tértek haza, mikor a baleset történt.

A helyszínelés még folyik, a határátkelőre vezető út egyik sávját lezárták.


Link másolása
KÖVESS MINKET: