Több esztergomi egyházi iskolában is „kötelező osztályprogram” Ákos koncertje az Eucharisztikus Kongresszuson

Az egyik iskola igazgatója szerint mivel a bentlakásos, ferences nevelők is elkísérik a csoportot a koncertre, ezért nem opció, hogy valaki hátramaradjon.

Link másolása

Vallási hovatartozástól függetlenül kötelező iskolai programként írták elő több esztergomi, egyházi fenntartású gimnáziumban is a diákok részvételét az Eucharisztikus Világkongresszus budapesti programjain, köztük a pénteki Ákos-koncerten is - írja az Átlátszó.

Az egyik érintett iskola, az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium igazgatója az iskola egyházi jellegével indokolta a 11. és 12. osztályosok kötelező részvételét az Ákos-koncerten.

Az intézménybe jelentkezéssel vállalták a tanulók és a szülők is, hogy ezeket az értékeket elfogadják és támogatják

- fogalmazott Valkó Miklós.

Az iskola honlapja szerint a fiatalabb diákok a szombati Kossuth-téri misén, majd a fáklyás körmeneten vagy a vasárnapi, Ferenc pápa pontifikálta misén vesznek részt.

A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium két osztályának is kötelező osztályprogram az Ákos-koncerten való részvétel. Az iskola igazgatója szerint mivel a bentlakásos, ferences nevelők is elkísérik a csoportot a koncertre, ezért nem opció, hogy valaki hátramaradjon.

Az iskolában emellett minden osztálynak programja a vasárnapi szentmise. „Most nem az iskolai szentmisén fognak résztvenni a diákok testületileg, hanem azon” – mondta az Átlátszónak Szánthó Gellért igazgató.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter már válaszolt is Dobrev Klárának: Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral
Nem várt sokáig Magyar Péter, rögtön visszaszólt a Demokratikus Koalíció EP-lista vezetőjének.

Link másolása

Posztháború indult el, amelyben politikusok szólnak Magyar Péter mellett vagy ellen. Péntek délután mi is beszámoltunk róla, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció politikusa keményen beleszállt Magyar Péterbe.

A Tisza Párt vezére azonban nem váratott sokáig a válaszával, Facebookon üzent Dobrevnek:

"Tisztelt Képviselő Asszony! Az ilyen megnyilatkozásaival csak megerősíti sok millió ember azon meggyőződését, hogy Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral. Ön a bejegyzésével asszisztál a Fidesz propaganda azon évtizedes törekvéséhez, hogy párhuzamos nyilvánosságot építsenek ki hazánkban és több millió emberhez ne jussanak el a valós hírek. Minden jóérzésű, a változást valóban akaró magyar ember számára egyértelmű, hogy a propaganda falát csak úgy tudjuk átütni, Deutsch Tamást csak akkor tudjuk rákényszeríteni egy élő vitára, ha egységesen követeljük, hogy a “köz”média tegyen eleget a jogszabályi kötelezettségének és egy évtized után rendezzen valódi, élő televíziós vitát a listavezetők részvételével."

„Sokatmondó továbbá, hogy a rogáni propaganda a napszemüvegemet nevezi nőinek, Ön pedig a férfiasságomat vonja kétségbe, csak azért mert nem asszisztálok a Fidesz által kiépített médiaterrorhoz, hanem sok százezer, vagy inkább millió magyar emberrel és a valódi ellenzék tagjaival küzdök annak lebontásáért" – fűzte tovább a sorait Magyar Péter.

Hozzátette azt is, hogy "talán nem véletlen, hogy az országjárásom szinte minden helyszínén odajönnek hozzám volt DK tagok és jelzik, hogy tömegesen lépnek ki az Önök pártjának alapszervezeteiből, hogy a valódi változást követelő jobb- és baloldali, konzervatív és liberális honfitársaink milliói mellé álljanak."

És a poszt végén még egy balegyenest küldött Dobrev Klárának:

"Önnel vagy Ön nélkül, mi le fogjuk bontani a propagandát és a hallgatás falát, a magyar választok pedig eldöntik június 9-én, hogy őfelsége lejáratódott, cselekvőképtelen ellenzékére szavaznak, vagy a TISZA Pártra, amely valós alternatívát és erőt mutat fel a NER mielőbbi lebontásához."

Dobrev Klára nem sokkal Magyar posztja után a kommentszekcióban tette hozzá a posztról alkotott véleményét:

"Összegezzük. Én már válaszoltam, megyek a »köztévébe«, ha lesz vita. Ön viszont gyáva, nem mer jönni jövő héten a Partizánba. Majd a DK több politikusának tettét számtalan társa példáként követte, és véleménynyilvánításba kezdett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Érdemes még várni a tankolással, hétfőtől olcsóbb lesz a benzin
Változnak a nagykereskedelmi árak. A 95-ösért átlagosan 612 forintot kell majd fizetni.

Link másolása

Hétfőtől ismét változik az üzemanyagok nagykereskedelmi ára – írja a holtankoljak.hu.

A benzin esetében ez 4 forintos csökkenést, míg a gázolaj esetében 2 forintos emelkedést jelent. Így az alábbi átlagárakkal számolhatunk a kutakon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára nyílt levelet írt Magyar Péternek: Legyen férfi, ne legyen gyáva, mint Deutsch Tamás!
A DK politikusa szerint Magyar csak ki akar bújni a vita alól, és amúgy se beszéljen a nevében.

Link másolása

Magyar Péter a miskolci fórumán beszélt arról, hogy ha tíz napon belül nem mehetnek be a köztévébe, élő adásba, akkor addig ott lesznek az épület előtt, „amíg nem olvassák be a magyar emberek követelését, és nem teszik lehetővé, hogy élő adásban vitázhassanak”.

Az EP-listavezetők vitája kapcsán Dobrev Klára, a DK EP-listájának vezetője pénteken egy nyílt levelet fogalmazott meg Magyar Péternek, amit azzal a felütéssel kezdett: „legyen férfi, ne legyen gyáva, mint Deutsch Tamás!”

„Ön azt nyilatkozta, hogy »én bárhova elmegyek vitatkozni bárkivel (..), de először a köztelevízióba megyünk«. Pont. Ennyi. Na álljon meg és vegyen először egy mély levegőt. Hogy hova megyünk először vagy másodszor, így többes számban, nyilvános vitára vagy bárhova, azt nem Ön mondja meg."

Azonban Dobrev nem fejezte be ennyivel:

„Sem helyettem, sem nevemben, vagy bárki nevében kérem, így ne beszéljen. Erről a beszédmódról, egyébként is jó lenne, ha leszokna, mielőtt majd azt is elhiszi magáról, hogy így nem csak beszélhet, hanem cselekedhet is. Sajnos láttunk már ilyen jellemfejlődést ott, ahol Ön töltötte az elmúlt évtizedet.”

Dobrev Klára kitért arra is, hogy „aki azt mondja, hogy CSAK akkor megy el a többi vitára, ha előtte neki Orbán/Rogán megengedte, hogy a köztévében vitatkozzon, az valójában CSAK ki akar bújni a vita alól. Ne bujkáljon a többi vita elől! Orbán és Rogán döntésére akarja bízni magát, a vitát, a választást, az országot? (…) Ne engedje magának, hogy azt hihessük, hogy úgy viselkedik, mint a Fidesz. Orbán is a vita helyett csak szónokol, a fideszesek vita helyett békemenetekre járnak”.

A DK-s politikus azt is megjegyezte: „Ne gyerekeskedjünk! A vitáról vitatkozunk, ahelyett, hogy az ország legfontosabb problémáiról és a megoldásainkról vitatkoznánk! Legyen férfi, nőjön fel a demokratikus politikus feladataihoz!”

A listvezetői vitát a Partizánon fogják közvetíteni jövő héten pénteken, május 17-én 19.00 órakor.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elmondta, hogy miért kellett letakarni a tibeti zászlókat a kínai elnök látogatása alatt
A kormányfő szerint Magyarországon gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadság van, az ideérkező vendégeket azonban megilleti a vendégjog.

Link másolása

A három napos magyarországi látogatásának végén egy nyilvánosan meg nem hirdetett programon találkozott pénteken délelőtt Hszi Csin-ping kínai elnök és felesége, Peng Li-jüan, akik közös ebéden vettek részt Orbán Viktor miniszterelnökkel és feleségével, Lévai Anikóval Budapesten.

A Telex újságírójának lehetősége nyílt, hogy a budapesti Mol-toronynál néhány kérdést feltegyen a miniszterelnöknek. Ebből kiderült az is, hogy miért takarták le például a Gellért-hegyen felbukkanó tibeti zászlót egy kínaival.

„Ez egy régi vita. A magyar kormány álláspontja világos. Magyarországon gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadság van, az ideérkező vendégeket pedig megilleti a vendégjog. Ezt a két jogot kell összehangolni”

– magyarázta a magyar kormányfő, aki megjegyezte azt is:

„Mi nem engedjük meg azt, hogy a hozzánk érkező vendégek látogatásának értékét lerombolják, és a tiszteletlenség miatt ártsanak Magyarország nemzeti érdekeinek. Gyülekezni is lehet, tüntetni is lehet és üdvözölni is lehet a kínai elnököt, de a kettőt térben egymástól nagyon messzire el kell választani.”

A miniszterelnök szerint a kínai rendőrök érkezése az egy közrendvédelmi kérdés, aminek semmi köze nincs a nemzetbiztonsághoz.

A Telex interjúját ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk