KÉK HÍREK

Tiszta Airplane – megnyomtak egy ártatlan gombot a pilótafülkében, 50-en sérültek meg a gépen

Mintha valakik elátkozták volna a Boeinget, sorozatos haváriák történnek a gépeikkel. Nem típushibáról van szó, teljesen különálló esetek, de kísértetiesen sok így, egymás után.

Link másolása

Egy légiutas-kísérő pénteken megnyomott egy kapcsolót a Latam Airlines járatának pilótaülésén, emiatt a pilóta ülésének motoros pozicionálója hozzányomta a pilótát a vezérlőpanelhez, ami

egy másik kapcsoló véletlen megnyomását eredményezte, és gép orra meredeken a föld felé fordult.

Többen megsérültek, ahogy az utastér mennyezetéhez tetejéhez csapódtak.

A Boeing kivizsgálja az esetet. Ahogy közleményükben írják, „Óvintézkedésként emlékeztettük a 787-esek üzemeltetőit egy 2017-ben kiadott szervizközleményre, amely a fedélzeti ülések kapcsolóinak ellenőrzésére és karbantartására vonatkozóan adott utasításokat” – írták. A Latam Airlines chilei-brazil légitársaság a hatóságokkal együttműködve vizsgálja az esetet.

Nemrég írtuk meg, hogy idén a Boeing gépeit sorozatos műszaki problémák érik:

•Március 4-én egy Boeing 737-es kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani Texasban, miután lángok csaptak ki a hajtóművéből

•Március 7-én a United Airlines San Franciscóból Japánba tartó járatát kénytelen volt átirányítani a Los Angeles-i nemzetközi repülőtérre, miután a Boeing 777-20 egyik futóműve felszállás után levált.

•Március 8-án a United 821-es járata felszállt a San Franciscó-i nemzetközi repülőtérről Mexikóváros felé, de gyorsan Los Angelesbe irányították „a repülőgép hidraulikus rendszerével kapcsolatos probléma miatt".

•Ugyancsak március 8-án a napon a United Airlines egyik járata lefutott a houstoni George Bush interkontinentális repülőtér kifutópályájáról, az utasokat evakuálni kellett.

•Március 11-én United Airlines Boeing 777-300-as repülőgépe üzemanyag-szivárgás miatt hétfőn kényszerleszállásra kényszerült, ami az ötödik incidens volt, amelyet a légitársaság valamivel több mint egy héten belül jelentett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„A kislányának a sikítozását hallottuk, hogy apa, apa” – Megszólalt egy szemtanú a Richter Cirkusz balesetéről
Richter Flórián, a cirkusz igazgatója szerint a háló sérülhetett meg, az okozta a vasoszlop kidölését. A baleset után vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban, Sopronban. Egy produkció közben egy védőhálót tartó oszlop eldőlt, és ráesett az egyik nézőre. A 45 éves családapa súlyos fejsérülést szenvedett, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Egy szemtanú az RTL Híradónak elmondta, hogy a gyerekével ők is ott voltak az előadáson. A történtek moiatt mindketten még mindig sokkos állapotban vannak.

Az asszony elmondása szerint közelről látták az esetet: egy súlyos vasoszlop dőlt rá a férfi fejére. Ők a kislányának a sikítozását hallották, hogy apa, apa. Szerinte akár tragédia is történhetett volna. A gyerek ugyanis szeretett volna helyet cserélni az apjával, de a férfi nem engedte. Ezt követően dőlt el a rúd.

Egy másik szemtanú szerint

védekezni sem lehetett volna, az oszlop azonnal rácsapódott az apára, ő pedig abban pillanatban lecsúszott a székről és vérzett az arca.

A cirkusz igazgatója, Richter Flórián elmondta, hogy a háló megsérült, ez okozta az oszlop kidölését. Az okokat egy vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá. A cirkuszban vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes részletek derültek ki a Richter cirkuszban történt balesetről
Egy két és fél méteres fémoszlop csapódott a közönség soraiba. Egy emberhez mentőt kellett hívni.

Link másolása

Drámai közleményt tett közzé a Richter Cirkusz a Facebookon szombaton: délutáni előadásukon, a lengőtrapéz produkció közben olyan súlyosan megsérült egy néző, hogy mentőt kellett hívni hozzá.

A Telexnek most egy olvasójuk számolt be, hogy mi is történt pontosan:

„Először a cirkusz négy pontjára 2,5 méteres fémrudakat feszítettek ki, erre tették rá a védőhálót. Az utolsó artista tripla szaltót ugrott, a vele szembeni légtornász viszont nem tudta őt elkapni, lezuhant a hálóba. A cölöp ekkor elengedett és erőből a közönségbe csapódott”

– írta.

„Sikítás, sírás hallatszott, mi kimentünk azonnal, felnőttek, gyerekek elindultak kifelé” – tette hozzá.

Elmondása szerint több furcsaságra is figyelmes lett az előadás alatt, például arra, hogy az előadás első részében védőháló sem volt a légtornászok alatt, akik közül ketten a szünetben még büfésként is dolgoztak.

A cirkusz a baleset után nem tartotta meg az esti előadását, viszont másnap már újra kinyitottak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenet: Tizenegy éves diákjával csalta vőlegényét a tanárnő
Esküvő helyett büntetőeljárás lesz.

Link másolása

A 24 éves, wisconsini Madison Bergmannt kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolják, miután a sértett édesapja berohant az iskolába, kezében a fia telefonjáról kinyomtatott üzenetekkel, amikből kiderül, hogy az osztályteremben csókolózott a tanárnővel.

Bergmann eközben ráadásul el volt jegyezve, (volt) vőlegényét sokként érték a hírek, nem elég, hogy menyasszonya megcsalta, de ráadásul egy tizenegy éves fiúval.

„Az esküvőt határozatlan időre elhalasztották, és valószínűleg meg se fog történni”

– nyilatkozta a vőlegény egyik barátja a Daily Starnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt Ceglédnél: két gyerek életveszélyes sérülést szenvedett
Két autó ütközött össze a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében, az egyik jármű az árokba borult. A nyolc utasból többen is megsérültek.

Link másolása

Összeütközött két autó Cegléd térségében, a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba borult. A ceglédi tűzoltók áramtalanították mindkét kocsit.

A két autóban összesen nyolc utas volt. A balesethez egy mentőhelikopter is érkezett - írja a katasztrófavédelem a honlapján.

Két gyermek életveszélyesen megsérült

- írta az MTI az Országos Mentőszolgálat közlése alapján. A két gyereket és egyikük súlyosan megsérült édesapját mentőhelikopterrel vitték kórházba, egy felnőtt könnyebben sérült meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: