Terrortámadás volt New Yorkban, nyolcan meghaltak
Kedd délután, három óra után öt perccel Manhattenben, a West Side Highway és a Chambers Street sarkától nem messze biciklisek és gyalogosok közé hajtott egy fehér teherautó. Több embert is elgázolt, majd egy iskolabuszba csapódott. A buszban két gyerek és két szülő sérült meg. Ezután a bérelt kocsiból kiszállt egy férfi, egy paint ball fegyvert és egy légpisztolyt szorongatott. Egy rendőr lábon lőtte és elkapták.
A rendőrség bejelentése szerint a gázolásos támadásnak nyolc halálos áldozata és 11 sérültje van. Hatan a helyszínen vesztették életüket, ketten a kórházba szállításuk után haltak meg. A helyszínt, amit biciklironcsok terítettek be, azonnal lezárta a rendőrség.
Az amerikaiak mellett több algériai és egy belga állampolgár is az életét vesztette. A Külügyminisztériumnak magyar áldozatról nincs tudomása.
A 29 éves támadó indítékairól egyelőre nem nyilatkoztak. Jelenleg a Bellevue kórházban ápolják, nincs életveszélyben.
A sajtó annyit derített ki róla, hogy üzbég bevándorló. A neve Sayfullo Saipov, és 2010-ben érkezett az Egyesült Államokba. Az NBC szerint New Jersey-ben élt, és a helyi mecset rendszeres látogatója volt. Őt is megfigyelték, de 2014-ben a megfigyelési programot felfüggesztették.
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója azt mondta, a tettes az eddigi bizonyítékok szerint magányos elkövető volt, nincsenek társai.

Élő bejelentkezések a helyszínről:
A felvételek megrázóak lehetnek!
All media responding to the incident in Lower Manhattan are asked to meet DCPI reps at Chambers Street and Greenwich Street. pic.twitter.com/p96qq0CQ1a
— Martin Speechley (@NYPDSpeechley) October 31, 2017
VIDEO of the scene. pic.twitter.com/UVNnbtgapg
— Buffing Actions News (@BuffingActions) October 31, 2017
Donald Trump Twitter üzenetben erősítette meg, hogy New York-ban terrortámadás történt, amit egy "újabb beteg és veszélyes ember" követett el. Hozzátette, nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam elérje Amerikát, miután a Közel-Keleten legyőzték őket. Arról is írt, hogy elrendelte a határellenőrzés azonnali szigorítását, és a belépő külföldiek szigorúbb ellenőrzését. Bill de Blasio New York-i polgármester „gyáva terrorcselekménynek" nevezte a történteket.
A halloween éjszakájára tervezett eseményeket a történtektől függetlenül megtartották a városban, de a rendőrséget rendkívüli készültségbe helyezték, és mindenütt sokkal több volt a rendőr az utcákon. Újabb attrocitás nem történt.