Nyolc év börtönre ítélték és tíz évre kiutasították Magyarországról azt a dél-koreai férfit, aki egy munkását bezavarta egy szemetes zsákba, majd egy targoncával össze akarta lapítani egy komáromi akkumulátorgyár építésén 2020-ban. A mongol férfi csak azért élte túl az esetet, mert a targonca vezetője meghallotta a kiabálást.
A vádlott a csarnokban összegyűlt szemét összeszedésére utasította a beosztottját, majd ráparancsolt, hogy másszon be az egyik szemetes zsákba. Korábbi vallomásában azt mondta, hogy csak meg akarta viccelni a férfit.
Az ügyész a tárgyaláson elmondta:
„Ha azt mondta neki, hogy másszon bele a zsákba, akkor már elgondolkozott azon, hogy neki ezt most miért kell megtenni, de a vádlott erőszakos magatartása végett, belelépett ebbe a zsákszerű csomagoló anyagba".
Ekkor a főnök befogta a zsák száját, ami úgy tűnt, hogy lezárta. Utána odahívott egy targoncást, hogy nyomja össze a szemetet. Végül annak vezetője hallotta meg, hogy valaki ordítva segítséget kér, ezért leállt.
A mongol férfi a targonca villájától a fején, a hátán és a gerincén sérült meg. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a lábai lebénultak.
A dél-koreai vezető évekkel ezelőtt visszament hazajába, ezért a hatóságok valószínűleg nemzetközi elfogatóparancsot adnak majd ki ellene.
Nyolc év börtönre ítélték és tíz évre kiutasították Magyarországról azt a dél-koreai férfit, aki egy munkását bezavarta egy szemetes zsákba, majd egy targoncával össze akarta lapítani egy komáromi akkumulátorgyár építésén 2020-ban. A mongol férfi csak azért élte túl az esetet, mert a targonca vezetője meghallotta a kiabálást.
A vádlott a csarnokban összegyűlt szemét összeszedésére utasította a beosztottját, majd ráparancsolt, hogy másszon be az egyik szemetes zsákba. Korábbi vallomásában azt mondta, hogy csak meg akarta viccelni a férfit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőr is látta, hogy nem ő van a felvételen, a bíróság mégis 113 ezer forintra büntette a négygyermekes özvegyet
Egy nyírbélteki nőt arcfelismerő szoftver alapján gyanúsítottak meg két budapesti lopással. Ügyvédje most tárgyalást kért, hogy bizonyíthassák, a nő a bűncselekmények idején dolgozott.
Bűnösnek mondta ki a bíróság meghallgatás nélkül azt a nyírbélteki nőt, akit egy arcfelismerő rendszer azonosított két budapesti bolti lopás tetteseként. Kovácsné Fülöp Ilona azt állítja, a bűncselekmények idején a fővárostól 230 kilométerre dolgozott, és tíz éve nem is járt Budapesten. Az ügyében meghallgatás nélküli eljárásban döntöttek, és fizetésre kötelezték – írta a Blikk.
A hatóságok szerint a nő 2025. június 25-én és július 17-én lopott egy XIII. kerületi drogériából. Az ügy akkor indult, amikor Ilona idézést kapott a rendőrségtől. „Először meglepődtem, majd nagyon ideges lettem, amikor megkaptam a rendőrség levelét arról, hogy október 2-án, hivatalosan fogalmazva, eljárás alá vont személyként, beidéznek tulajdon elleni lopás miatt indult szabálysértési ügyben” – idézte fel a nő. A kihallgatáson derült ki, hogy egy arcfelismerő rendszer azonosította őt hét másik nővel együtt a bolti kamerafelvételek alapján.
A kihallgató rendőr két fényképet mutatott neki: az egyiken a tettesnek a feje búbja látszott, és csak egy kevés az arcából, a másikon pedig balra nézett. „Én tavaly 47 éves voltam, a fényképen szereplő nő pedig jóval fiatalabbnak tűnt, amivel az engem meghallgató rendőr is egyetértett. Szerinte az illető egy kicsit hasonlít rám, de szerinte sem én vagyok az” – mondta Ilona, aki hiába állította, hogy munkahelye igazolni tudja az alibijét.
A rendőrség 2025. október 18-án megküldte az iratokat a bíróságnak. „A rendőr felvette a vallomásomat, azt, hogy nem én loptam, nem tartózkodtam Budapesten, sőt, ott tíz éve nem is jártam. Ennyi történt, mígnem március 6-án megkaptam a bíróság levelét. Az állt benne, hogy meghallgatás nélküli eljárás során döntöttek arról, fizessek meg az üzletet üzemeltető cégnek mintegy 48 ezer forintot, illetve a bíróságnak az eljárás költségére 65 ezret.”
A nő a Facebookon kért segítséget, posztja nyomán dr. Szepesházi Péter ügyvéd elvállalta a védelmét. „Nagyon hálás vagyok ezért, mert jelenleg rendkívül nehéz családi és vagyoni helyzetben vagyok, ugyanis a férjem január 2-án elhunyt. Négy gyermekről gondoskodom. És sajnos, van lakáshitelünk, illetve vannak tartozásaink” – sorolta Ilona. Védője a tárgyalás megtartását kérte, hogy bizonyíthassák ártatlanságát.
Dr. Galsa Péter jogi tanácsadó szerint az ügyben több probléma is felmerül. „Mintha a bizonyítás már nem tényekből, hanem szoftveres magabiztosságból állna” – jegyezte meg. Hozzátette, a bírósági végzés indokolásában számszaki ellentmondás is van, mivel a lopással okozott kár összege nem egyezik a megállapított 48 ezer forinttal. „Az arcfelismerő általi találat azonban nem egyenlő a személyazonosság megállapításával. Ha valaki vitatja, hogy ő szerepel a felvételen, akkor ott nem gyorsított eljárásra, hanem tárgyalásra, teljes körű bizonyításra és valódi eljárási garanciákra van szükség.”
A Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy „az ügy iratait hatóságunk 2025. október 18-án megküldte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Szabálysértési Csoportjának”. Az Országos Rendőr-főkapitányság általános tájékoztatása szerint a rendőrség az arcfelismerésre „nem kizárólag arra hagyatkozva” állapítja meg a személyazonosságot, és a rendszer „nem küld emberi beavatkozás nélkül találati értesítést”.
Nem ez az első eset, hogy a rendőrségi arcfelismerő rendszer tévesen azonosít valakit. Januárban egy 19 éves fiatalt gyanúsítottak meg bolti lopással, aki végül a beszállókártyájával bizonyította, hogy a bűncselekmény idején Palermóban tartózkodott. Korábban egy szegedi nőt is hibásan azonosított a rendszer egy budapesti lopás ügyében. A technológia szélesebb körű alkalmazását egy 2025 májusi ORFK-utasítás tette lehetővé, amely már szabálysértések esetén is engedélyezi a használatát. Szakértők szerint a magyar gyakorlat több ponton is szembemegy az Európai Unió mesterségesintelligencia-rendeletével, ami akár uniós források felfüggesztését is eredményezheti.
Ilona ügyében a következő lépés a bírósági tárgyalás lehet, ahol a védelem bizonyíthatja, hogy a nő nem tartózkodott a tetthelyen. Az eset túlmutat egyetlen szabálysértésen: a technológiai bizonyítékok és az állampolgári jogok ütközését mutatja be.
Bűnösnek mondta ki a bíróság meghallgatás nélkül azt a nyírbélteki nőt, akit egy arcfelismerő rendszer azonosított két budapesti bolti lopás tetteseként. Kovácsné Fülöp Ilona azt állítja, a bűncselekmények idején a fővárostól 230 kilométerre dolgozott, és tíz éve nem is járt Budapesten. Az ügyében meghallgatás nélküli eljárásban döntöttek, és fizetésre kötelezték – írta a Blikk.
A hatóságok szerint a nő 2025. június 25-én és július 17-én lopott egy XIII. kerületi drogériából. Az ügy akkor indult, amikor Ilona idézést kapott a rendőrségtől. „Először meglepődtem, majd nagyon ideges lettem, amikor megkaptam a rendőrség levelét arról, hogy október 2-án, hivatalosan fogalmazva, eljárás alá vont személyként, beidéznek tulajdon elleni lopás miatt indult szabálysértési ügyben” – idézte fel a nő. A kihallgatáson derült ki, hogy egy arcfelismerő rendszer azonosította őt hét másik nővel együtt a bolti kamerafelvételek alapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kérdeztem Zolikát, hogy ki tudsz mászni?” – egy 14 éves fiútól néhány méterre csapódott be egy terepjáró a családi házba
Hatalmas robajra és porfelhőre ébredtek, a bejárati ajtó kilincse pedig az apa kezében maradt. Csak a szabadban szembesültek a döbbenetes valósággal: egy autó áll a konyhájukban.
Hatalmas csattanás, porfelhő és a talpuk alatt recsegő üvegszilánkok – egy Pest megyei család legszörnyűbb rémálma vált valóra vasárnap éjjel, amikor egy terepjáró áttörte a házuk falát, és egyenesen a konyhában parkolt le. A 14 éves fiuk a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól.
A Pest megyei Bugyi határában történt döbbenetes balesetről az RTL Híradó számolt be helyszíni riportjában. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította.
Az anya a stábnak elmondta, a hatalmas robajra riadtak fel. „Arra ébredtünk, hogy nagy csattanást hallottunk. Nagy por volt, és siettünk a gyerekért, a másik szobában volt” – idézte fel a drámai pillanatokat. A porfelhőtől szinte semmit nem láttak, az ajtóhoz siettek, de a menekülésükbe egy váratlan akadály csúszott.
„Hallottam, hogy rengeteg üvegcserép recseg a talpam alatt. Próbáltam kinyitni az ajtót, de a kilincs a kezemben maradt” – mesélte az apa, aki azonnal a fiához, Zolához fordult.
„Kérdeztem Zolikát, hogy jól van-e, ki tud-e mászni az ablakon. Azt mondta, hogy ki. Akkor mondtam: másszál.” A család végül az ablakon keresztül jutott ki a szabadba, mivel a bejáratot teljesen eltorlaszolta a törmelék. Csak ekkor szembesültek vele, hogy egy autó áll a házukban. Azonnal hívták a mentőket a sofőrhöz.
A mintegy 30 év körüli férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsból. „A helyszínre a délegyházi önkéntes tűzoltók vonultak. Kézi erővel kiemelték a gépkocsiban lévő sofőrt, ezt követően áramtalanították és átvizsgálták a járművet” – közölte Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A mentők ellátták a sérültet. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: „Egy férfit láttunk el, aki vérző fejsérülést szenvedett. Fájdalomcsillapítást és teljes teströgzítést kapott, majd vizsgálat céljából traumatológiai osztályra szállítottuk.”
A rendőrség közlése szerint a sofőrrel szemben ittas járművezetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A ház lakhatatlanná vált, a családnak egyik napról a másikra kellett elhagynia az otthonát. Az önkormányzat azonnal a segítségükre sietett, néhány napra egy szállodaszobát biztosítottak nekik.
„Amennyiben a családot nem tudják rokonoknál elhelyezni, az önkormányzat lakókonténert rendel arra az időre, amíg rendbe hozzák az épületet, és lakhatóvá teszik” – nyilatkozta Nagy András Gábor, Bugyi polgármestere. A család nemsokára ismerősökhöz költözik, miközben abban bíznak, hogy a biztosító fedezi majd a többmilliós kárt, és minél hamarabb visszatérhetnek a saját otthonukba.
Hatalmas csattanás, porfelhő és a talpuk alatt recsegő üvegszilánkok – egy Pest megyei család legszörnyűbb rémálma vált valóra vasárnap éjjel, amikor egy terepjáró áttörte a házuk falát, és egyenesen a konyhában parkolt le. A 14 éves fiuk a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól.
A Pest megyei Bugyi határában történt döbbenetes balesetről az RTL Híradó számolt be helyszíni riportjában. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy szakítás volt az ok, ezért ugrott ki egy 16 éves fiú a kilencedik emeletről Óbudán az apa szerint
A tinédzser a nagymamája lakásából kiugorva vetett véget az életének. Apja egy görögországi terápiával próbált segíteni rajta, de a fiú nem tudta kezelni szerelmi bánatát.
Öngyilkosságot követett el egy kamaszfiú március elején Óbudán. A 16 éves gimnazista a nagymamája kilencedik emeleti lakásából ugrott ki szerelmi bánatában. Gyászoló édesapja a Blikknek nyilatkozva mondta el, mi vezetett ahhoz, hogy a fia eldobja magától az életét.
„Az iskolán kívül minden idejét a barátnőjével töltötte, akivel nagyon szerették egymást. Tudomásunk szerint a fiam a halála előtt megbeszélte a párjával, hogy szakítanak, szünetet tartanak a kapcsolatukban, de ezt a helyzetet a gyerekem nem tudta kezelni”
– mondta megtörten az édesapa.
Fia egy óbudai egyházi, fizetős gimnáziumba járt, ahol halála másnapján gyászszünetet rendeltek el. A tragédia az egész iskolai közösséget megrázta, az intézmény a történtek után kiemelt figyelmet fordított a diákok lelki támogatására.
Az apa elmondása szerint fia korábban kitűnő tanuló volt, de az utóbbi időben megváltozott.
„Korábban kitűnő tanuló volt, az elmúlt időszakban viszont rossz társaságba keveredett, és leromlottak a tanulmányi eredményei, illetve megváltozott a tanuláshoz és az egész közeghez való hozzáállása is.”
Szülei elváltak, édesanyja távol él, így a fiú az apjával lakott, aki rendszeresen tartotta a kapcsolatot a tanárokkal. A fiatal gördeszkázás közben ismerte meg nála egy évvel fiatalabb barátnőjét. A szakítás után a lány is szakember segítségét kérte a történtek feldolgozásához.
Az apa arról is beszélt, hogy a család egy görögországi terápiával próbált segíteni a fiún.
Ajánlás útján vették fel a kapcsolatot Vaskuti Pállal, a Chance Program vezetőjével, aki élményterápiával segít a lelki problémákkal küzdő fiataloknak. Az apa és fia ki is utaztak Kalamatába egy előzetes ismerkedésre, a terv az volt, hogy a tinédzser nyáron két hónapos terápián vesz részt. A szakember úgy érezte, sikerült kapcsolatot teremtenie vele, sőt még azt is felajánlotta, hogy a barátnőjével is foglalkozik.
„Azt nem gondoltam, hogy ekkora a baj, ugyanis pozitív jövőképe volt a fiúnak”
– mondta Vaskuti Pál a Blikknek.
„mert nem tehették. Nem is tették. Megmentették.”
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Öngyilkosságot követett el egy kamaszfiú március elején Óbudán. A 16 éves gimnazista a nagymamája kilencedik emeleti lakásából ugrott ki szerelmi bánatában. Gyászoló édesapja a Blikknek nyilatkozva mondta el, mi vezetett ahhoz, hogy a fia eldobja magától az életét.
„Az iskolán kívül minden idejét a barátnőjével töltötte, akivel nagyon szerették egymást. Tudomásunk szerint a fiam a halála előtt megbeszélte a párjával, hogy szakítanak, szünetet tartanak a kapcsolatukban, de ezt a helyzetet a gyerekem nem tudta kezelni”
– mondta megtörten az édesapa.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el Budapesten
Budapest rendőrfőkapitánya március 20-án 0 órától március 24-én éjfélig tartó akciót hirdetett. Az intézkedés hivatalos célja a bűncselekmények megelőzése és a közbiztonság fenntartása.
Péntek hajnaltól napokra megszaporodhatnak a rendőri igazoltatások Budapesten. Budapest rendőrfőkapitánya a főváros teljes területére rendelt el fokozott ellenőrzést – közölték a police.hu oldalon.
Az intézkedés március 20-án, pénteken 0 órakor lép életbe, és március 24-én, kedden éjfélkor ér véget. A rendőrség közleménye szerint az akcióval a bűncselekményeket akarják megelőzni, felderíteni és megszakítani, továbbá fenntartani a közrendet és a közbiztonságot.
A fokozott ellenőrzés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a budapestiek a következő napokban a közterületeken, a forgalmasabb csomópontokon és a közösségi közlekedési eszközök környékén a szokásosnál sűrűbben számíthatnak igazoltatásra, a rendőrök pedig gépjárműveket és csomagokat is átvizsgálhatnak.
Az elmúlt időszakban a rendőri jelenlét egyébként is hangsúlyosabb a fővárosban. Március 9. és 15. között zajlott a ROADPOL „Seatbelt” nevű európai akciója, amely során a magyar rendőrség is országszerte a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak használatát ellenőrizte.