Kísérteties: Jákli Mónika egykori szomszédja ugyanabban a kanyarban halt meg három éve, mint az influenszer
Napra pontosan három évvel az influenszer balesete előtt egy másik fiatal nő hunyt el autóbalesetben ugyanazon a helyszínen. Jákli Mónika autójának roncsa éppen az Alexandra emlékére állított fakeresztet törte darabokra.
Két barátnő, ugyanaz a veszélyes kanyar, és napra pontosan ugyanaz a dátum – Jákli Mónika és korábbi barátnője kísértetiesen hasonló körülmények között hunyt el.
Ahogy arról már többször írtunk, a szlovákiai magyar influenszer január 21-én Szlovákiában, a 63-as főúton, Alistál és Nagymegyer között autójával lesodródott az útról és fának csapódott. A Mercedese darabokra szakadt és kigyulladt, a 31 éves nő pedig kirepült az autóból. Kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
A tragédiát kísérteties párhuzam árnyékolja be: három évvel korábban, 2023. január 21-én ugyanitt halt meg S. Alexandra, aki jól ismerte Jákli Mónikát, egy évig szomszédok voltak Nagyudvarnokon – írja a Blikk.
Alexandra emlékére a család egy fakeresztet állított a helyszínen, amit most Jákli Mónika autójának roncsai törtek darabokra.
„Találkoztak. Újra...” – mondta a lapnak a három éve elhunyt nő unokatestvére, Szilvia, aki megdöbbenve látta, hogy szerettük emlékhelye szinte teljesen megsemmisült.
„Az unokatestvérem utasként ült abban az autóban, ami három éve ugyancsak január 21-én leszaladt az útról, ahogy most Mónika Mercedese is. Azt a kocsit nem dobta meg egy farakás, az árok sara repítette meg, de úgy, hogy függőlegesen, elejével, világító lámpával az ég felé akadt fenn egy fán... Azon, ami alá később Alexandra emlékkeresztjét felállítottuk.”
A 2023-as balesetnél egy 33 éves dunaszerdahelyi férfi ült a volánnál, aki a rendőrségi vizsgálat szerint alkoholt és drogot is fogyasztott vezetés előtt. A sofőr karcolásokkal megúszta a karambolt, de utasa, a 32 éves Alexandra a helyszínen életét vesztette, két kislányt hagyva árván. A család már megrendelte az új keresztet, amit napokon belül visszahelyeznek a helyszínre.
A három évvel ezelőtti baleset okozóját a nagyszombati bíróság 3,5 év börtönre ítélte, jó magaviselete miatt a napokban szabadulhat.
Két barátnő, ugyanaz a veszélyes kanyar, és napra pontosan ugyanaz a dátum – Jákli Mónika és korábbi barátnője kísértetiesen hasonló körülmények között hunyt el.
Ahogy arról már többször írtunk, a szlovákiai magyar influenszer január 21-én Szlovákiában, a 63-as főúton, Alistál és Nagymegyer között autójával lesodródott az útról és fának csapódott. A Mercedese darabokra szakadt és kigyulladt, a 31 éves nő pedig kirepült az autóból. Kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vége a hajtóvadászatnak Pacsán: elfogták a német házaspárt megkéselő férfit
A Zala megyei rendőrök elfogtak egy 62 éves német férfit, akit a szerdai pacsai emberöléssel gyanúsítanak. A férj a helyszínen meghalt, a feleséget életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
A Zalaegerszegi Rendőr-főkapitányság megerősítette az elfogás hírét, a gyanúsított elszámoltatása jelenleg is tart.
Szerdán 12 óra 17 perckor érkezett a bejelentés, hogy a településen egy nőt találtak szúrt sebekkel, akit a mentők életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. Férjére a házukban bukkantak rá, ő belehalt a sérüléseibe. A zalai nyomozók azonnal hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatására.
A 24.hu szerint
a rendőrség egy 62 éves, a Rajna-vidék-Pfalz tartományból származó német férfit keresett a késelés miatt, drónokat is bevetettek a felkutatásához.
Értesülésük szerint egy 66 éves német férfi vesztette életét, 70 éves feleségét pedig kórházban ápolják.
Az idős művész házaspár néhány éve költözött a Zala megyei kisvárosba, és az év jelentős részét ott töltötte. A támadás után a sérült asszony az utcán kért segítséget, őt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Kelemen Tamás, Pacsa polgármestere elmondta, megkönnyebbüléssel fogadták a hírt, hogy elfogták a gyanúsítottat. Hozzátette,
a férfi nem pacsai, és soha nem is járt korábban a településen.
„Megdöbbenve és értetlenül állok a történtek előtt. Őszinte részvétem az elhunyt hozzátartozóinak” – írta a polgármester Facebook-oldalán.
A Zalaegerszegi Rendőr-főkapitányság megerősítette az elfogás hírét, a gyanúsított elszámoltatása jelenleg is tart.
Szerdán 12 óra 17 perckor érkezett a bejelentés, hogy a településen egy nőt találtak szúrt sebekkel, akit a mentők életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. Férjére a házukban bukkantak rá, ő belehalt a sérüléseibe. A zalai nyomozók azonnal hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatására.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő részletek a pacsai gyilkosságról: járókelők találtak az utcán menekülő, vérző feleségre
A Zala vármegyei rendőrök forró nyomon keresik a tettest, aki szerda délután támadt rá otthonában egy házaspárra. A nőt életveszélyes állapotban szállították kórházba, férje a helyszínen meghalt.
Ahogy már hírt adtunk róla, késsel támadtak egy házaspárra szerdán kora délután a Zala vármegyei Pacsán. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, feleségét pedig életveszélyes állapotban vitték kórházba, miután az utcán segítséget kért a járókelőktől.
Az eset után a város polgármestere, Kelemen Tamás a közösségi oldalán számolt be a történtekről. "Ma röviddel dél után Pacsán tragikus esemény történt.
Egy, az utcán segítséget kérő, vérző nőhöz érkeztek elsőként a járókelők, majd a mentőszolgálat több földi egységgel és légi mentővel, valamint a rendőrség is nagy erőkkel vonult a helyszínre"
– közölte.
Kelemen Tamás hozzátette, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a házaspár férfi tagja a helyszínen életét vesztette. "A nőt életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították.
Mindkettőjükön több szúrt sebet találtak.
Az ügyben a rendőrség nyomozást folytat, minden tőlünk telhető segítséget megadunk a hatóságoknak" – írta, majd hangsúlyozta: "Megdöbbenve és értetlenül állok a történtek előtt. Őszinte részvétem az elhunyt hozzátartozóinak."
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nyomozók forró nyomon indultak az elkövető azonosítására és elfogására. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy ismert vagy ismeretlen tettes ellen folyik-e az eljárás, és gyanúsítotti előállításról sem adtak tájékoztatást.
Ahogy már hírt adtunk róla, késsel támadtak egy házaspárra szerdán kora délután a Zala vármegyei Pacsán. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, feleségét pedig életveszélyes állapotban vitték kórházba, miután az utcán segítséget kért a járókelőktől.
Az eset után a város polgármestere, Kelemen Tamás a közösségi oldalán számolt be a történtekről. "Ma röviddel dél után Pacsán tragikus esemény történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Saját ürülékükben, megfagyott víz mellett találtak két csontsovány, láncra kötött kutyát egy soroksári udvaron
A rendkívül rossz egészségi állapotban lévő ebeket az Állatmentő Liga vette gondozásába, ahol azonnal orvosi ellátást kaptak. A 11 éves kan, Kimbo, annyira sovány volt, hogy a bordái is kiálltak. A rendőrség állatkínzás miatt nyomozást indított.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy január 23-án egy bejelentés érkezett a Soroksári Önkormányzat Rendészeti Osztályára egy XXIII. kerületi elhagyatott ingatlan udvarán tartott két kutyáról. A helyszínre siető rendőrök az állatokat borzalmas körülmények között találták.
Az ebeket „gazdi nélkül, rövid láncon tartva, saját ürülékükben és vizeletükben, az időjárás viszontagságainak kitéve, megfagyott vizük mellett találták. A láncuk annyira nehéz volt, hogy alig tudták húzni.”
A rendőrség közlése szerint mindkét állatot lefoglalták és az Állatmentő Ligához szállították, ahol azonnal állatorvoshoz vitték őket. Csak az egyiküknek volt chipje.
„Róla így kiderült, hogy 11 éves kan és Kimbo a neve. Bordái, csigolyái erőteljesen kiálltak, ijedt és kiszáradt volt, valamint köldöksérvvel küzdött. Az orrán lévő friss sérülései, a mellkasán és a hátán található hegek miatt nehezen és erőtlenül mozgott. Érvényes veszettség elleni oltása sem neki, sem a néhány éves szuka társának nem volt. A szuka lázasan, gyulladt hallójáratokkal, hiányos fogazattal került az állatorvoshoz.”
A BRFK XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság állatkínzás miatt indított nyomozást az ügyben. A rendőrség a posztját, amelyben közeli képeket is mutattak a kutyák sérüléseiről, állapotáról, egy felhívással zárja:
„A kutya feltétel nélkül szeret. Nem tud segítséget kérni. Nem tud elmenekülni. Mi vagyunk a hangja. Szólj, jelentsd, állj ki érte! Egy bejelentés életet menthet. Az állatkínzás bűncselekmény. Ne menj el mellette szó nélkül.”
A BRFK és az Állatmentő Liga között 2022 februárja óta írásos együttműködési megállapodás van érvényben, amelynek értelmében a rendőrség állatkínzás gyanúja esetén lefoglalhatja az állatokat, a Liga pedig a hatóság felkérésére elszállítja és biztonságba helyezi őket, valamint megszervezi az állatorvosi ellátásukat. A posztban említett chip- és oltáshiány azért is lényeges, mert Magyarországon 2013 óta kötelező minden négy hónaposnál idősebb kutya mikrochipes megjelölése, emellett a kutyák számára évente kötelező a veszettség elleni védőoltás is, amit csak chippel ellátott állat kaphat meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy január 23-án egy bejelentés érkezett a Soroksári Önkormányzat Rendészeti Osztályára egy XXIII. kerületi elhagyatott ingatlan udvarán tartott két kutyáról. A helyszínre siető rendőrök az állatokat borzalmas körülmények között találták.
Az ebeket „gazdi nélkül, rövid láncon tartva, saját ürülékükben és vizeletükben, az időjárás viszontagságainak kitéve, megfagyott vizük mellett találták. A láncuk annyira nehéz volt, hogy alig tudták húzni.”
A rendőrség közlése szerint mindkét állatot lefoglalták és az Állatmentő Ligához szállították, ahol azonnal állatorvoshoz vitték őket. Csak az egyiküknek volt chipje.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiugrott a második emeletről egy beteg a Bajcsy Zsilinszky Kórházban
Január 22-én este meghalt egy beteg a Fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, miután kizuhant egy ablakon. A rendőrség közigazgatási eljárást indított, az intézmény belső vizsgálata lezárult.
Kiugrott a második emeleti ablakból és szörnyethalt egy beteg múlt csütörtök este a Fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. A rendőrség szerint az ügyben nem merült fel idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúja.
Az intézmény orvosigazgatója, Révai Róbert egyetemi tanár a Blikk megkeresésére azt írta: „A Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben rendkívüli haláleset történt január 22-én a kora esti órákban.
A beteg – akinek életkoráról, egészségi állapotáról tájékoztatást nem adhatunk – feltehetően kivetette magát II. emeleti kórterme ablakából, öngyilkosságot követett el.
Az eset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja, a vizsgálat megállapításairól a Budapesti Rendőr-főkapitányság tud tájékoztatást adni. Intézményünk részvétét nyilvánította az elhunyt családjának, és mindenben együttműködik a hatóságokkal. A sajnálatos halálesetet az ápolásszakmai és a betegjogi szempontokat is figyelembe vevő belső vizsgálat követte.
A vizsgálat mulasztást nem tárt fel, ebből következően fegyelmi vizsgálatot nem rendeltek el.”
Azt egyelőre nem tudni, hogy a múlt héten kizuhant beteget melyik osztályon ápolták, és hogyan kerülhetett nyitott ablak vagy erkély közelébe.
2016 szeptemberében egy 73 éves nő tűnt el a kórházból. Az asszonyt szívpanaszokkal és zavart állapota miatt 24 órás felügyelet alatt tartották. Bár a biztonsági kamerák rögzítették, hogy elhagyja az osztályt, a rokonok szerint az eltűnését csak két órával később vették észre. Holttestét egy héttel később az Új Köztemető közelében, egy erdős területen találták meg.
A mostani eset néhány nappal azelőtt történt, hogy egy másik budapesti intézményben, a Szent Imre Kórházban is holtan találtak egy korábban eltűnt, 78 éves beteget.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély telefonszámot.