Herczog Mária: Megyünk vissza a XIX. századba, a javítóintézetek elveszítik az alapfunkciójukat
Szerdán jelentette be a kormány, hogy rendőri felügyelet alá vonja a kormány az összes javítóintézetet, miután nyilvánosságra kerültek azok a felvételek, amelyeken a budapesti Szőlő utcai intézet megbízott igazgatója brutálisan bántalmaz egy fiatalt. A lépésre Herczog Mária szociológus a Népszavának úgy reagált: ezzel az intézetek elveszítik alapfunkciójukat.
– fogalmazott a gyermekvédelmi szakember.
Herczog Mária szerint a javítóintézetek célja éppen a nevelés és a segítségnyújtás, hogy a bűncselekményt elkövetett, többnyire súlyos hátrányokkal küzdő fiatalok esélyt kapjanak a visszailleszkedésre. Ehhez egyénre szabott pedagógiai technikákra és erőszakmentességre van szükség. A szakértő szerint ha a nevelő üt, azt a mintát adja tovább, hogy az erőszak elfogadható problémamegoldó eszköz.
– mondta. Azt is hozzátette, a társadalom közös érdeke a bűnelkövető fiatalok rehabilitációja.
– mondta Herczog Mária.
A fiatalkorúak fogva tartására vonatkozó nemzetközi szabályok, köztük az ENSZ és az Európa Tanács ajánlásai szerint a szabadságelvonás csak a legvégső eszköz lehet. Az elhelyezés során pedig az oktatásnak, a fejlesztésnek és a társadalmi visszailleszkedés elősegítésének kell a fő célnak lennie, a lehető legkisebb biztonsági korlátozások mellett.
A Szőlő utcai botrány újabb fejezete az elmúlt napokban csúcsosodott ki. Juhász Péter volt politikus közzétette olyan videókat tett közzé, amelyeken az intézmény megbízott – azóta lemondott – igazgatója kirángat egy kamaszfiút az asztal mögül, a fejét az asztalba veri, majd a földön fekvő gyereket rugdossa és rátapos. Egy másik felvételen egy magzatpózban védekező fiatalt üt, rúg és tapos.
Eközben a Központi Nyomozó Főügyészség is akcióba lépett, és újabb négy embert vett őrizetbe, így már hét gyanúsítottja van a Szőlő utcai ügynek. A gyanú szerint két, korábban rendészként dolgozó férfi ablakkilinccsel ütötte a növendékek fejét. Egy harmadik, másfél évtizede nevelési területen dolgozó embert pedig nemcsak a bántalmazásokban való részvétellel gyanúsítanak, hanem azzal is, hogy bűnpártolóként segítette a korábban emberkereskedelem miatt letartóztatott volt igazgatót.