Elvehetik a Szőlő utcai volt igazgató kitüntetését Dunakeszin a sorozatos botrányok után
Rendőrségi kisbuszok, drón a levegőben, házkutatások több helyszínen – kora reggeltől felpörögtek az események a Szőlő utcai javítóintézet körül kedden. Néhány órával később Dunakeszi polgármestere bejelentette:
A lépés közvetlenül összefügg a nap folyamán zajló hatósági akcióval és a közelmúltban napvilágot látott új tanúvallomásokkal.
A Központi Nyomozó Főügyészség irányításával, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat bevonásával nagyszabású akció zajlott a budapesti intézményben és több másik helyszínen. A nap végére három embert vettek őrizetbe, és részben megkezdődött a gyanúsítotti kihallgatásuk is.
Az eseményekre reagálva Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere kora este közölte, hogy előterjesztést nyújt be a december 11-i ülésre a „Dunakeszi Közbiztonságáért Díj” visszavonásáról. A bejelentés a polgármester közösségi oldalán jelent meg, amelynek szövegét a Dunakanyar Régió nevű helyi portál is teljes terjedelmében közölte.
– indokolta a döntést a polgármester, aki szerint a városnak kötelessége megvédeni a kitüntetés értékét és erkölcsi mércéjét. Hozzátette, hogy a díj jóval túlmutat egy oklevélen, mivel az a város bizalmát és megbecsülését fejezi ki.
A bejelentés éles fordulat a városvezetés korábbi álláspontjához képest, mivel október 1-jén a képviselő-testület még elutasította az ellenzék javaslatát, és a jogerős bírósági ítéletig megtartotta volna a díjat. „Az ellenzéki javaslatot természetesen nem fogadták el… [a képviselő-testület úgy döntött, hogy] jogerős bírósági ítéletig megmaradhat a… díj…” – mondta a Magyar Hangnak akkor Tonzor Péter, a Demokratikus Koalíció helyi képviselője.
A volt javítóintézeti igazgatót még májusban vették őrizetbe, a gyanú szerint társaival éveken át szexuálisan kihasználtak és prostitúcióra kényszerítettek fiatal, intézetben élő nőket. A gyanúsítás kiterjed többek között emberkereskedelemre, kényszermunkára, közfeladati helyzettel és lőfegyverrel való visszaélésre is. Novemberben a nyomozó ügyészek pénzmosással is meggyanúsították a volt igazgatót és két társát.
A nyomozás szeptember 26. óta a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörében zajlik, ahol külön nyomozócsoportot hoztak létre az ügy felderítésére. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember végén egy kormányinfón azt mondta: „Kiskorú érintettsége nem merült fel, ezért a Szőlő utcai ügyben elkövető sincs.” Ezzel szemben a sajtóban december elején olyan új tanúvallomások jelentek meg, amelyek szerint a volt igazgató 14-15 éves fiúkat is szexuális cselekményekre kényszeríthetett.
Orbán Viktor miniszterelnök novemberben a Parlamentben a rendőrség felelősségét firtatta azzal kapcsolatban, hogy az első feljelentések után miért nem léptek fel hatékonyabban. „Én is szeretném tudni, amikor az első feljelentés történt, akkor miért nem volt elég hatékony az az osztály, az a részleg, az a nyomozó… A kivizsgálást kértem is” – közölte. Az ellenzéki pártok hónapok óta követelik a teljes körű feltárást és a politikai felelősségre vonást.
Az intézmény körüli botrány a hét elején tovább mélyült: december 8-án lemondott a javítóintézet új, megbízott igazgatója is, miután a sajtóban olyan felvételek jelentek meg, amelyeken bántalmaz egy fiatalt. A vezető állítása szerint a videókat kiragadták a kontextusból.
A városi kitüntetés sorsáról Dunakeszi képviselő-testülete csütörtökön, december 11-én dönt.