Teljesen átírja a szilvesztert az új budapesti rendelet, a legtöbb helyen már tilos a tűzijáték
Szilveszter éjjelén már nem a paneltömbök közé csapódó rakéták és a váratlan robbanások hangjai, hanem a csend és a kijelölt fehér foltok határozzák meg Budapest szilveszterét. A Főváros új szabályozása szerint a legtöbb helyen tilos a lakossági tűzijátékozás, és elkészült a hivatalos tilalmi térkép is, amely pontosan megmutatja, hol lehet még legálisan ünnepelni a fényekkel.
A december 15-én hatályba lépett fővárosi rendelet értelmében a 2. és 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátékok használata már csak egy szűk idősávban, ma este 8 és holnap hajnali 2 óra között engedélyezett, de kizárólag a nem védett területeken. Ez jelentős szigorítás a korábbi, országosan engedélyezett 12 órás időkerethez képest. A védett övezetekben ma és holnap egész nap tilos, a fokozottan védett zónákban pedig egész évben tilalom van érvényben.
A 2. pirotechnikai termékek alacsony kockázattal és alacsony zajszinttel járó eszközök, és a szabad területen való használatra szánták. Ilyenek például a római gyertya, röppentyű, tűzforgó, vezetőpálcás rakéta, szikraszökőkút, vulkán stb. A 3. pirotechnikai osztályba tartozók közepes kockázattal járnak, a szabadban nagy nyílt területen lehet használni őket, és a zajszintje nem ártalmas az emberi egészségre. Ide tartoznak például a magas hatóanyag-tartalmú rakéták, óriás rómaigyertyák. A besorolásokat érdemes vásárlás előtt tanulmányozni.
A szabályozás betartását a Főváros hivatalos oldalán közzétett térkép segíti, amely három színnel jelöli a különböző zónákat. A fehér területek azok, ahol az említett hatórás idősávban lehet tűzijátékot használni. A sárgával jelölt védett övezetek a lakóépületek és azok 50 méteres környezetét óvják, itt már tilos a durrogtatás. A kékkel jelölt fokozottan védett zónákba tartoznak többek között a természetvédelmi területek, erdők, közparkok, temetők, állatkertek és kórházak 100 méteres környezete.
Az előírások betartását a rendőrség és a közterület-felügyelet ma éjjel közösen ellenőrzi,
A fővárosi rendelet indokolása szerint a korlátozást azért vezették be, mert a város „felismerve a jövő nemzedék érdekeit, a környezet védelmére irányuló intézményvédelmi kötelezettségét, valamint az egészséges környezethez és pihenéshez való jogból következő felelősségét”. A rendőrség is egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: „Petárdázni – ahogyan eddig, úgy idén is – Magyarország teljes területén, egész évben tilos (és veszélyes)!”
A szakma a legális beszerzés fontosságára hívja fel a figyelmet. „Azt javasoljuk, hogy csakis legális, engedéllyel rendelkező forgalmazótól vásároljanak… Minden terméknek rendelkeznie kell magyar nyelvű ismertetővel” – mondta Tóth Ferenc, a Nuvu Kft. ügyvezetője. Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja szerint már léteznek kompromisszumos megoldások is, hiszen „egyre terjedőben van a csendesebb, például kutyabarát pirotechnikai eszközök használata is.”