SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szájpecekkel chipsevés, popsival narancsfacsarás - feladták a leckét már az elején a Nyerő Páros új évadában

A Nyerő Páros nyolcadik évada ötletes újításokkal indult, és egyelőre hozza is azt, amit elvárnánk tőle. Kérdés, hogy milyen drámáknak és balhéknak leszünk majd szemtanúi, és hogy ezek mennyire viszik majd el a trash irányába a műsort.


Október 14-én elindult a Nyerő Páros legújabb, immár 8. évada. Korábban a műsor mindig úgy kezdődött, hogy nyolc pár egyesével érkezik meg a villába, jó nagyokat csodálkoznak egymáson, vagy éppen rögtön lepacsiznak, mert már ezer éve ismerik egymást, és egymást túlharsogva próbálják elmagyarázni, hogy ki mennyi ideje ismeri a másikat, hogyan jöttek össze, és amúgy mit kell tudni róluk. A nézők persze jól összevágott kisfilmeket láthattak a párokról a műsorvezető Sebestyén Balázs narrálásával. Az idei évadban viszont változtattak a kezdésen.

Ezúttal egy stúdióban kezdtek, ahol megidéztek egy régi nagy klasszikus műsort, a Balázs show-t.

Hihetetlen, hogy Sebestyén Balázs a mai napig képes ugyanazt a figurát hozni, mint évekkel ezelőtt, és az az igazság, hogy még mindig jól is áll neki.

A stúdióba először Balázs segítője, a néhány évada az “ügyeletes hülye” karakterébe bújtatott Kabát Peti érkezik meg egy nagy magnóval a kezében. Szokásához híven nem esik ki a szerepéből, szépen adja az értetlent, majd persze leesik neki, hogy hol is van. Rögtön kap is egy feladatot Balázstól, nézők híján ugyanis őt ültetik be közönségnek, a magnón pedig vagy az éljenzés vagy a csalódottságot jelző kazettát kell elindítani, amikor egy-egy pár megérkezik a stúdióba. Merthogy idén nem a villában, egymást túlkiabálva ismerhették meg a szereplők a társaikat, hanem egy rövid kis beszélgetés keretein belül. Kabát után pedig még azt a biztonsági őrt is beállították a stúdióba, aki annak idején még a Mónika-show-ban szedte szét az egymásnak ugró vendégeket (spoiler: rá most nem volt szükség).

“Induljon a fal” - hangzott el a kultikus mondat Balázstól, mire a régi műsort megidézve zenére besétált a lépcsőn az első páros, Balogh Edina és Szabó Simon. Miután megtudhattuk, hogy Edina szedte fel Simont, Balázs egyszer csak bedobta, hogy akkor most érkezzen a stúdióba a színésznő exférje. Edina természetesen lefagyott, és nem tudta hova tenni a helyzetet, de aztán megnyugodott, amikor kiderült, hogy ez csak egy poén volt.

Szépen egymás után érkeztek meg az idei évad párosai is, akik sorra elmondták a történetüket, Balász pedig mindenkiről tudott már valami pikáns, vagy meglepő történetet. Így esett szó például arról, hogy

Hercegék 11 év után is őrzik azt a matracot, amin először aludtak együtt, vagy hogy Berki Mazsi párja nem is emlékszik az első közös éjszakájukra. De kiderült az is, hogy Hujber Ferenc párja felnőttfilmes volt, a színész pedig pont emiatt kereste meg őt.
A Nyerő Páros 8. évadának szereplői:

• Hujber Ferenc és párja, Krisztina,

• Szabó Simon és Balogh Edina,

• Berki Mazsi és párja, Zoltán,

• Simon Attila és Simon Erika,

• Miskovits Márton és Nicuta Nicoleta,

• Győrfi Márton „DJ Jauri” és párja, Dorina,

• Herceg Dávid és felesége, Herceg-Pál Bianka,

• Visváder Tamás és Visváder-Palácsik Lilla.

A műsor továbbra sem a korábbiak szerint zajlott tovább, a párok ugyanis még mindig nem a villába mentek a stúdióból, hanem rögtön egy külső helyszínen, játékkal kezdtek. Ennek pedig az volt a tétje, hogy ki hol fog aludni. Ez azért is fontos, mert két párnak idén is a villa falain kívül kell töltenie az első napokat. A játék a már korábbról jól ismert párbajozós feladat volt. A lányoknak minél gyorsabban kellett megnyomni egy gombot, amint meglátják, hogy a Balázs mellett lévő közlekedési lámpa zöldre vált. Aki gyorsabban nyomott, az választhatott párbajellenfelet egy másik párosból magának, vagy a párja számára. Azt, hogy milyen feladatban kell párbajozniuk, ezúttal sorsolták. Volt itt szájpecekkel chipsevés, popsival narancsfacsarás és kapura rúgás egy olyan szemüvegben, amiben a játékosok nem látnak tisztán. Az a pár, aki két párbajt megnyert, már indulhatott is vissza a villába, és eszerint választhattak maguknak szobát is.

A két pontot először Herceg és felesége, Bianka gyűjtötték be, akik így megkapták a luxuslakosztályt. A majdnem másfél órás műsor körülbelül 50. percében láttuk meg először a villát, amit minden évben más tematika szerint rendeznek be. Az idei futurisztikus, ufós, világűr téma viszont egy kicsit erőltetettre sikerült, a kertben sorakozó, ufónak öltöztetett bábuk pedig egyenesen egy gagyi sikerült halloweeni dekoráció érzetét keltették. A tematikához viszont nagyon jól passzolt annak a két párosnak a helye, akik a játékban alulmaradnak. Nekik ugyanis két kapszulában kell tölteni az első éjszakákat a kertben.

Vissza egy kicsit a játékhoz: a párbajok valóban nagyon szórakoztatóak voltak, és az is, hogy egy-két kivétellel nem vették olyan komolyan a párok, így csak Jauri párja, Dorina panaszkodott azon, hogy a narancsfacsarós játékot nem sovány lányoknak találták ki. Ők lettek egyébként az utolsók, így az utolsóelőtti Simon Attila-Simon Erika párossal egy-egy kapszulában hajthatták álomra a fejüket.

A műsor reality része az első adásban még nem igazán tud kibontakozni, ez most is így volt. Egy kis sutyorgás a kapszulalakókról volt a maximum, amit egyelőre láthattak a nézők. Most még mindenki nagyon barátságos és kedves volt, egy nagy koccintás közben pedig el is hangzott a következő mondat: “Ilyen harmónia nem lesz többé”.

És milyen igazuk van a pároknak, Balázs az este folyamán ugyanis még bejelentkezett hozzájuk a tévén keresztül, és elmondta, hogy a játék győztes párosa a későbbiekben hátráltathat majd valakit, az utolsó páros pedig egy előnyhöz juttathatja majd valamelyik ellenfelét.

Az első adásban tehát még egészen idilli volt a helyzet, a másodikban viszont már pénzre ment a játék, és megtörtént az első veszekedés is.

A Nyerő Páros egyelőre hozza azt, amit elvárnánk tőle: vannak ismertebb és kevésbé ismert emberek (így a kommentelők nyugodtan leírhatják az "ez meg ki?" szöveget egy-egy szereplőre), vannak izgalmas személyiségek és párosok, a játékok eddig humorosak, Balázsnak továbbra is jól áll a műsor, Kabát Peti meg jól hozzá a ráosztott udvari bohóc szerepet. Kérdés, hogy milyen drámáknak és balhéknak leszünk majd szemtanúi, és hogy ezek mennyire viszik majd el a trash irányába a műsort.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Arra mentem be, hogy leállnak a gépek” - Nehéz időszakon van túl Harsányi Levente: szakított élete szerelmével, majd a testvérét is elvesztette
Nem haragszik volt menyasszonyára, a közös időt ajándékként éli meg. Részletesen elmondta testvére kálváriáját: hirtelen hasi vérzés, azonnali műtét, intenzív osztály, majd vasárnap hajnalban infarktus és halál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.

Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.

„Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat. Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”

– mondta Harsányi.

Hozzátette, nagyon megviselte a párja elvesztése, nem haragszik rá, és úgy érzi, akkor is ajándék az élettől, hogy megtalálta a nagy szerelmét, még ha nem is együtt öregednek meg, ahogy korábban gondolta.

A családi veszteségről is beszélt a műsorban.

„Egy véletlen egészségügyi probléma folytán – szegénynek a hasát elöntötte egy liter vér –gyorsan életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. De úgy, hogy otthon ült, amikor elszakadt egy ér a hasában. Azonnal kórház, ahol megműtötték, ám szegény álmában kapott egy hátsófali infarktust. Tehát ezt valaki fent megrendezte, hogy ennek így kell történni...

Pénteken műtötték, az intenzíven volt, a szombatot túlélte, és vasárnap halt meg szegény. Arra mentem be, hogy – mint a filmekben – hallottam azt az egybefüggő, hosszú sípszót, hogy leállnak a gépek, mert lélegeztetőgépen volt.

Ezt kint hallottam, s mire az intenzív osztályra bementem – ami nem volt hosszú idő, egy-két perc, mert ugye, fel kell venni ruhákat, védőket –. már vették le a gépről, vették le róla a különböző kábeleket. Kvázi csináltak egy új helyet, mert valószínűleg jön még egy újabb valaki az intenzívre. Tehát két perc alatt lép tovább az élet rajta-rajtunk, majd mindenkin. Igazából ez az elmúlt egy hónap ebben edzett engem meg nagyon” – idézte fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezért van elképesztő formában Tóth Andi - másfél éve szakított egy régi szokásával, a forgatásokon mégis rákényszerül
A nassolás elhagyása és a saját készítésű ételek a mindennapok részei lettek, miközben a boksz és a konditermi edzések a stresszkezelést segítik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 13.



Szombat esténként az RTL X-Faktor című műsorában látható Tóth Andi, aki nemcsak szakmailag, hanem a megjelenésében is a maximumot igyekszik kihozni magából. Idén az edzés mellett a bőrápolásra is nagyobb figyelmet fordít, írja a Blikk.

„Sokáig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a bőrápolással, idén kezdtem el erre tudatosan odafigyelni, mivel kezdek kicsit ráncosodni. Persze szeretem a ráncaimat, hiszen a mosolyvonalamnál és a szemem környékén jelentek meg, ami azt jelenti, hogy sokat nevetek. De azért szeretném őket kordában tartani. Mindemellett most már az étkezésben is tudatosabb vagyok, régen nagyon szerettem nassolni, csokikat, csipszeket enni, ami nem is tett jót a testemnek” – kezdte Tóth Andi, aki az utóbbi időben egyre inkább a saját maga által elkészített ételekre esküszik.

„Már másfél éve szinte csak azt eszem, amit én főzök, mert így tudom a leginkább tisztán tartani az étrendemet, és odafigyelni arra, hogy olyasmit vigyek be a szervezetembe, ami jó a testemnek. Épp ezért vagyok bajban, amikor egy egész napos forgatásra jövök, mert ilyenkor kénytelen vagyok rendelni, és sokszor tapasztalom, hogy szédülök az éttermi kajától.

Annyi ízfokozó van némelyik ételben… Ráadásul a sűrűbb forgatások idején az edzéseket is gyakran ki kell hagynom, ami nagyon megvisel, mert érzem, hogy ingerlékenyebb vagyok ilyenkor. A heti két boksz- és konditermi edzés rengeteget segít abban, hogy levezessem a feszültséget és a stresszt” – folytatta.

Az elmúlt évben került először a mentorszékbe az X-Faktorban, és arról is beszélt, min változtat idén.

„Idén kicsit talán visszább fogok venni, mert hajlamos vagyok túltolni az aggódást és a tanácsokat. Néha úgy tűnhet, mintha jobban akarnám ezt az egészet, mint a versenyzőim. Tavaly például gyakran előbb ott voltam a próbákon, mint ők. Most inkább hátrébb lépek majd. Persze ugyanúgy átadom a tapasztalataimat, de hagyom, hogy ők dolgozzanak vele. Egy másik fontos tanulság pedig az, hogy nem feltétlenül tesz jót a versenyzőknek, ha túl jóban vagyok velük. Ez talán furcsán hangozhat, de ha barátként tekintenek rám, kevésbé veszik komolyan a tanácsaimat, hiszen nem érzik a mentor–versenyző közti határt. Ez a fejlődésük szempontjából nem mindig szerencsés. Idén is szeretném támogatni őket, de közben nagyobb teret adok nekik, hogy megtanuljanak önállóan boldogulni” – szögezte le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat” - Gréczy Zsolt meglátogatta Lerch Istvánt a kórházban
Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja, miközben a beszéde és a mozgása még nem jött teljesen rendbe, a tudata viszont tiszta maradt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Az elmúlt években két agyvérzésen, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtéten esett át Lerch István. Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja.

Most Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője látogatta meg, és beszámolt arról, hogyan van a zeneszerző, vette észre a Blikk.

„Meglátogattam Lerch Pistit. Szoktam ilyet máskor is csinálni, tehát nem azért megyek, hogy posztoljak róla. De most megbeszéltük a párjával, Enikővel, hogy megírom, hogy megvan.

Amit ő tesz az ápolásért, arra talán a hősies kifejezés a legpontosabb. Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat.

Ettünk sütit, néztünk régi képeket, még kicsit énekeltünk is. Örültünk egymásnak. Hamarosan születésnapja lesz. A hetvenkettedik. Értesülni fog arról, ha itt felköszöntöd. És hallgasd a dalait: Angyallány, Tűzvarázsló, Jégszív, Hangolj rám, Így legyen, Kötődés, Csillagzene, Az légy aki vagy, Eltévedt lány, Várj míg felkel majd a nap, Szívemben zengő dal, Gyere és szeress, Moziklip, Gyertyák, Nézz az ég felé, Szédült nyár, Jég dupla whiskyvel stb.” - írta közösségi oldalán Gréczy Zsolt a zenészről, aki pár nap múlva, szeptember 16-án ünnepli a 72. születésnapját.

A lap korábban megírta, hogy a zenész 38 hónap kórházi kezelésen van túl. Beszéde és mozgása még nem jött teljesen rendbe, tudata tiszta maradt, és újra tud beszél.

Enikő 2023 őszén arról nyilatkozott, hogy a régi barátok és zenésztársak közül kevesen látogatták a férjét, amikor hosszú ideig magatehetetlenül feküdt. Kivétel volt Horváth Charlie, aki rendszeresen felkereste.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Fájt a szívünk, sírtunk is” – Tóth Gabi és Papp Máté Bence különleges helyről jelentkezett be
A parajdi sóbánya látványa teljesen elkeserítette a sztárpárt, akik romániai tartózkodásuk alatt megnézték a katasztrófa sújtotta területet is.


A parajdi sóbányát áprilisban árasztotta el a patak vize, ami hatalmas pusztítást okozott. A bánya turisztikai szintjei és részei, valamint a Telegdy-bánya is teljesen víz alá került. A sóbánya nemcsak kedvelt látványosság volt, hanem a helyiek megélhetésének is fontos része.

Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence egy ideje Romániában tartózkodnak, és nemrég ellátogattak Parajdra is. A látvány mélyen megérintette őket.

„Parajd nekünk mindig a só, az élet, a gyógyulás és a közösség szimbóluma volt. Most mégis megrendülve álltunk a sóbánya előtt... a beomlás nyomán kihalt utcákat, némaságba borult házakat láttunk. Fájt a szívünk, sírtunk is – mert ami itt történt, nemcsak a földet sebezte meg, hanem az emberek életét is. Legyen remény, hogy újra benépesül a falu, újra nevetés és dal hallatszik, s hogy a parajdi só – ez az ősi kincs – továbbra is erőt, gyógyulást és összetartozást adhat mindannyiunknak”

– írta Gabi az Instagram-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: