Berki Krisztián halála után, még májusban eljárást indított a rendőrség, amelynek továbbra is két gyanúsítottja van. Szabadságot korlátozó intézkedés jelenleg egyikükre sincs érvényben, ami azt jelenti, hogy az érintettek szabadlábon vannak - tudta meg a Telex a rendőrségtől és a Fővárosi Főügyészségtől.
A lap azért kereste meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudják, beazonosították-e már azt a kábítószergyanús anyagot, amelyet Berki Krisztián halálakor találtak a nyomozók a Tinódi utcai lakásban.
Továbbá azt is szerették volna megtudni, hogy az eset után elfogott férfi, Berki feltételezett dílere május vége óta még mindig bűnügyi felügyelet alatt áll-e, illetve hogy hány gyanúsított van az ügyben.
A rendőrség a Telex.hu megkeresésére azt válaszolta, hogy két gyanúsítottja van az ügynek.
Végül a Fővárosi Főügyészség tájékoztatta arról a lapot, hogy szabadságot korlátozó intézkedés jelenleg senkire sincs érvényben, vagyis szabadlábon vannak az érintettek.
Berki Krisztián halála után nem sokkal lakásában fogták el K. Istvánt, ahol 50 gramm kokaint és marihuánát, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat és két nagy értékű személyautót foglaltak le a rendőrök. A feltételezett díler mellett kábítószer birtoklása miatt egy 48 éves férfit is őrizetbe vettek, ő az ügy másik gyanúsítottja.
Berki Krisztián halála után, még májusban eljárást indított a rendőrség, amelynek továbbra is két gyanúsítottja van. Szabadságot korlátozó intézkedés jelenleg egyikükre sincs érvényben, ami azt jelenti, hogy az érintettek szabadlábon vannak - tudta meg a Telex a rendőrségtől és a Fővárosi Főügyészségtől.
A lap azért kereste meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudják, beazonosították-e már azt a kábítószergyanús anyagot, amelyet Berki Krisztián halálakor találtak a nyomozók a Tinódi utcai lakásban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőr is látta, hogy nem ő van a felvételen, a bíróság mégis 113 ezer forintra büntette a négygyermekes özvegyet
Egy nyírbélteki nőt arcfelismerő szoftver alapján gyanúsítottak meg két budapesti lopással. Ügyvédje most tárgyalást kért, hogy bizonyíthassák, a nő a bűncselekmények idején dolgozott.
Bűnösnek mondta ki a bíróság meghallgatás nélkül azt a nyírbélteki nőt, akit egy arcfelismerő rendszer azonosított két budapesti bolti lopás tetteseként. Kovácsné Fülöp Ilona azt állítja, a bűncselekmények idején a fővárostól 230 kilométerre dolgozott, és tíz éve nem is járt Budapesten. Az ügyében meghallgatás nélküli eljárásban döntöttek, és fizetésre kötelezték – írta a Blikk.
A hatóságok szerint a nő 2025. június 25-én és július 17-én lopott egy XIII. kerületi drogériából. Az ügy akkor indult, amikor Ilona idézést kapott a rendőrségtől. „Először meglepődtem, majd nagyon ideges lettem, amikor megkaptam a rendőrség levelét arról, hogy október 2-án, hivatalosan fogalmazva, eljárás alá vont személyként, beidéznek tulajdon elleni lopás miatt indult szabálysértési ügyben” – idézte fel a nő. A kihallgatáson derült ki, hogy egy arcfelismerő rendszer azonosította őt hét másik nővel együtt a bolti kamerafelvételek alapján.
A kihallgató rendőr két fényképet mutatott neki: az egyiken a tettesnek a feje búbja látszott, és csak egy kevés az arcából, a másikon pedig balra nézett. „Én tavaly 47 éves voltam, a fényképen szereplő nő pedig jóval fiatalabbnak tűnt, amivel az engem meghallgató rendőr is egyetértett. Szerinte az illető egy kicsit hasonlít rám, de szerinte sem én vagyok az” – mondta Ilona, aki hiába állította, hogy munkahelye igazolni tudja az alibijét.
A rendőrség 2025. október 18-án megküldte az iratokat a bíróságnak. „A rendőr felvette a vallomásomat, azt, hogy nem én loptam, nem tartózkodtam Budapesten, sőt, ott tíz éve nem is jártam. Ennyi történt, mígnem március 6-án megkaptam a bíróság levelét. Az állt benne, hogy meghallgatás nélküli eljárás során döntöttek arról, fizessek meg az üzletet üzemeltető cégnek mintegy 48 ezer forintot, illetve a bíróságnak az eljárás költségére 65 ezret.”
A nő a Facebookon kért segítséget, posztja nyomán dr. Szepesházi Péter ügyvéd elvállalta a védelmét. „Nagyon hálás vagyok ezért, mert jelenleg rendkívül nehéz családi és vagyoni helyzetben vagyok, ugyanis a férjem január 2-án elhunyt. Négy gyermekről gondoskodom. És sajnos, van lakáshitelünk, illetve vannak tartozásaink” – sorolta Ilona. Védője a tárgyalás megtartását kérte, hogy bizonyíthassák ártatlanságát.
Dr. Galsa Péter jogi tanácsadó szerint az ügyben több probléma is felmerül. „Mintha a bizonyítás már nem tényekből, hanem szoftveres magabiztosságból állna” – jegyezte meg. Hozzátette, a bírósági végzés indokolásában számszaki ellentmondás is van, mivel a lopással okozott kár összege nem egyezik a megállapított 48 ezer forinttal. „Az arcfelismerő általi találat azonban nem egyenlő a személyazonosság megállapításával. Ha valaki vitatja, hogy ő szerepel a felvételen, akkor ott nem gyorsított eljárásra, hanem tárgyalásra, teljes körű bizonyításra és valódi eljárási garanciákra van szükség.”
A Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy „az ügy iratait hatóságunk 2025. október 18-án megküldte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Szabálysértési Csoportjának”. Az Országos Rendőr-főkapitányság általános tájékoztatása szerint a rendőrség az arcfelismerésre „nem kizárólag arra hagyatkozva” állapítja meg a személyazonosságot, és a rendszer „nem küld emberi beavatkozás nélkül találati értesítést”.
Nem ez az első eset, hogy a rendőrségi arcfelismerő rendszer tévesen azonosít valakit. Januárban egy 19 éves fiatalt gyanúsítottak meg bolti lopással, aki végül a beszállókártyájával bizonyította, hogy a bűncselekmény idején Palermóban tartózkodott. Korábban egy szegedi nőt is hibásan azonosított a rendszer egy budapesti lopás ügyében. A technológia szélesebb körű alkalmazását egy 2025 májusi ORFK-utasítás tette lehetővé, amely már szabálysértések esetén is engedélyezi a használatát. Szakértők szerint a magyar gyakorlat több ponton is szembemegy az Európai Unió mesterségesintelligencia-rendeletével, ami akár uniós források felfüggesztését is eredményezheti.
Ilona ügyében a következő lépés a bírósági tárgyalás lehet, ahol a védelem bizonyíthatja, hogy a nő nem tartózkodott a tetthelyen. Az eset túlmutat egyetlen szabálysértésen: a technológiai bizonyítékok és az állampolgári jogok ütközését mutatja be.
Bűnösnek mondta ki a bíróság meghallgatás nélkül azt a nyírbélteki nőt, akit egy arcfelismerő rendszer azonosított két budapesti bolti lopás tetteseként. Kovácsné Fülöp Ilona azt állítja, a bűncselekmények idején a fővárostól 230 kilométerre dolgozott, és tíz éve nem is járt Budapesten. Az ügyében meghallgatás nélküli eljárásban döntöttek, és fizetésre kötelezték – írta a Blikk.
A hatóságok szerint a nő 2025. június 25-én és július 17-én lopott egy XIII. kerületi drogériából. Az ügy akkor indult, amikor Ilona idézést kapott a rendőrségtől. „Először meglepődtem, majd nagyon ideges lettem, amikor megkaptam a rendőrség levelét arról, hogy október 2-án, hivatalosan fogalmazva, eljárás alá vont személyként, beidéznek tulajdon elleni lopás miatt indult szabálysértési ügyben” – idézte fel a nő. A kihallgatáson derült ki, hogy egy arcfelismerő rendszer azonosította őt hét másik nővel együtt a bolti kamerafelvételek alapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kérdeztem Zolikát, hogy ki tudsz mászni?” – egy 14 éves fiútól néhány méterre csapódott be egy terepjáró a családi házba
Hatalmas robajra és porfelhőre ébredtek, a bejárati ajtó kilincse pedig az apa kezében maradt. Csak a szabadban szembesültek a döbbenetes valósággal: egy autó áll a konyhájukban.
Hatalmas csattanás, porfelhő és a talpuk alatt recsegő üvegszilánkok – egy Pest megyei család legszörnyűbb rémálma vált valóra vasárnap éjjel, amikor egy terepjáró áttörte a házuk falát, és egyenesen a konyhában parkolt le. A 14 éves fiuk a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól.
A Pest megyei Bugyi határában történt döbbenetes balesetről az RTL Híradó számolt be helyszíni riportjában. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította.
Az anya a stábnak elmondta, a hatalmas robajra riadtak fel. „Arra ébredtünk, hogy nagy csattanást hallottunk. Nagy por volt, és siettünk a gyerekért, a másik szobában volt” – idézte fel a drámai pillanatokat. A porfelhőtől szinte semmit nem láttak, az ajtóhoz siettek, de a menekülésükbe egy váratlan akadály csúszott.
„Hallottam, hogy rengeteg üvegcserép recseg a talpam alatt. Próbáltam kinyitni az ajtót, de a kilincs a kezemben maradt” – mesélte az apa, aki azonnal a fiához, Zolához fordult.
„Kérdeztem Zolikát, hogy jól van-e, ki tud-e mászni az ablakon. Azt mondta, hogy ki. Akkor mondtam: másszál.” A család végül az ablakon keresztül jutott ki a szabadba, mivel a bejáratot teljesen eltorlaszolta a törmelék. Csak ekkor szembesültek vele, hogy egy autó áll a házukban. Azonnal hívták a mentőket a sofőrhöz.
A mintegy 30 év körüli férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsból. „A helyszínre a délegyházi önkéntes tűzoltók vonultak. Kézi erővel kiemelték a gépkocsiban lévő sofőrt, ezt követően áramtalanították és átvizsgálták a járművet” – közölte Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A mentők ellátták a sérültet. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: „Egy férfit láttunk el, aki vérző fejsérülést szenvedett. Fájdalomcsillapítást és teljes teströgzítést kapott, majd vizsgálat céljából traumatológiai osztályra szállítottuk.”
A rendőrség közlése szerint a sofőrrel szemben ittas járművezetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A ház lakhatatlanná vált, a családnak egyik napról a másikra kellett elhagynia az otthonát. Az önkormányzat azonnal a segítségükre sietett, néhány napra egy szállodaszobát biztosítottak nekik.
„Amennyiben a családot nem tudják rokonoknál elhelyezni, az önkormányzat lakókonténert rendel arra az időre, amíg rendbe hozzák az épületet, és lakhatóvá teszik” – nyilatkozta Nagy András Gábor, Bugyi polgármestere. A család nemsokára ismerősökhöz költözik, miközben abban bíznak, hogy a biztosító fedezi majd a többmilliós kárt, és minél hamarabb visszatérhetnek a saját otthonukba.
Hatalmas csattanás, porfelhő és a talpuk alatt recsegő üvegszilánkok – egy Pest megyei család legszörnyűbb rémálma vált valóra vasárnap éjjel, amikor egy terepjáró áttörte a házuk falát, és egyenesen a konyhában parkolt le. A 14 éves fiuk a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól.
A Pest megyei Bugyi határában történt döbbenetes balesetről az RTL Híradó számolt be helyszíni riportjában. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy szakítás volt az ok, ezért ugrott ki egy 16 éves fiú a kilencedik emeletről Óbudán az apa szerint
A tinédzser a nagymamája lakásából kiugorva vetett véget az életének. Apja egy görögországi terápiával próbált segíteni rajta, de a fiú nem tudta kezelni szerelmi bánatát.
Öngyilkosságot követett el egy kamaszfiú március elején Óbudán. A 16 éves gimnazista a nagymamája kilencedik emeleti lakásából ugrott ki szerelmi bánatában. Gyászoló édesapja a Blikknek nyilatkozva mondta el, mi vezetett ahhoz, hogy a fia eldobja magától az életét.
„Az iskolán kívül minden idejét a barátnőjével töltötte, akivel nagyon szerették egymást. Tudomásunk szerint a fiam a halála előtt megbeszélte a párjával, hogy szakítanak, szünetet tartanak a kapcsolatukban, de ezt a helyzetet a gyerekem nem tudta kezelni”
– mondta megtörten az édesapa.
Fia egy óbudai egyházi, fizetős gimnáziumba járt, ahol halála másnapján gyászszünetet rendeltek el. A tragédia az egész iskolai közösséget megrázta, az intézmény a történtek után kiemelt figyelmet fordított a diákok lelki támogatására.
Az apa elmondása szerint fia korábban kitűnő tanuló volt, de az utóbbi időben megváltozott.
„Korábban kitűnő tanuló volt, az elmúlt időszakban viszont rossz társaságba keveredett, és leromlottak a tanulmányi eredményei, illetve megváltozott a tanuláshoz és az egész közeghez való hozzáállása is.”
Szülei elváltak, édesanyja távol él, így a fiú az apjával lakott, aki rendszeresen tartotta a kapcsolatot a tanárokkal. A fiatal gördeszkázás közben ismerte meg nála egy évvel fiatalabb barátnőjét. A szakítás után a lány is szakember segítségét kérte a történtek feldolgozásához.
Az apa arról is beszélt, hogy a család egy görögországi terápiával próbált segíteni a fiún.
Ajánlás útján vették fel a kapcsolatot Vaskuti Pállal, a Chance Program vezetőjével, aki élményterápiával segít a lelki problémákkal küzdő fiataloknak. Az apa és fia ki is utaztak Kalamatába egy előzetes ismerkedésre, a terv az volt, hogy a tinédzser nyáron két hónapos terápián vesz részt. A szakember úgy érezte, sikerült kapcsolatot teremtenie vele, sőt még azt is felajánlotta, hogy a barátnőjével is foglalkozik.
„Azt nem gondoltam, hogy ekkora a baj, ugyanis pozitív jövőképe volt a fiúnak”
– mondta Vaskuti Pál a Blikknek.
„mert nem tehették. Nem is tették. Megmentették.”
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Öngyilkosságot követett el egy kamaszfiú március elején Óbudán. A 16 éves gimnazista a nagymamája kilencedik emeleti lakásából ugrott ki szerelmi bánatában. Gyászoló édesapja a Blikknek nyilatkozva mondta el, mi vezetett ahhoz, hogy a fia eldobja magától az életét.
„Az iskolán kívül minden idejét a barátnőjével töltötte, akivel nagyon szerették egymást. Tudomásunk szerint a fiam a halála előtt megbeszélte a párjával, hogy szakítanak, szünetet tartanak a kapcsolatukban, de ezt a helyzetet a gyerekem nem tudta kezelni”
– mondta megtörten az édesapa.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el Budapesten
Budapest rendőrfőkapitánya március 20-án 0 órától március 24-én éjfélig tartó akciót hirdetett. Az intézkedés hivatalos célja a bűncselekmények megelőzése és a közbiztonság fenntartása.
Péntek hajnaltól napokra megszaporodhatnak a rendőri igazoltatások Budapesten. Budapest rendőrfőkapitánya a főváros teljes területére rendelt el fokozott ellenőrzést – közölték a police.hu oldalon.
Az intézkedés március 20-án, pénteken 0 órakor lép életbe, és március 24-én, kedden éjfélkor ér véget. A rendőrség közleménye szerint az akcióval a bűncselekményeket akarják megelőzni, felderíteni és megszakítani, továbbá fenntartani a közrendet és a közbiztonságot.
A fokozott ellenőrzés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a budapestiek a következő napokban a közterületeken, a forgalmasabb csomópontokon és a közösségi közlekedési eszközök környékén a szokásosnál sűrűbben számíthatnak igazoltatásra, a rendőrök pedig gépjárműveket és csomagokat is átvizsgálhatnak.
Az elmúlt időszakban a rendőri jelenlét egyébként is hangsúlyosabb a fővárosban. Március 9. és 15. között zajlott a ROADPOL „Seatbelt” nevű európai akciója, amely során a magyar rendőrség is országszerte a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak használatát ellenőrizte.