hirdetés

KÉK HÍREK

Sokkot kapott az anya, amikor idegen férfiak megkérdezték tőle, hogy megvehetik-e kislányát

Egy hónapon belül már a második ilyen eset történt Angliában, nyomoz a rendőrség.

Link másolása

hirdetés

Halálra rémült egy Angliában élő anya, akinek a kislányát idegen férfiak akarták megvenni - írja a Sun.

A nő éppen iskolába kísérte a kislányát szerdán Sheffieldben, amikor három férfi leszólította őt az utcán. Megkérdezték, hogy megvehetik-e a lányát, akiért nagy mennyiségű készpénzt ajánlottak.

Az anya nemet mondott, majd elkezdett futni gyerekével az iskola felé. Menet közben kerékcsikorgást hallott, majd látott három férfit egy kék vagy fekete színű autóban, de a rendszámot nem tudta leolvasni.

A nő jelentette az esetet a rendőrségen, akik nyomozást indítottak. Egy 30-as évei végén vagy a 40-es évei elején járó, feltehetően közép-keleti származású férfit és társait keresik.

Ez már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Novemberben egy anya a Doncaster belvárosában található Primark üzletben vásárolt gyermekével, amikor egy férficsoport odalépett hozzá és felajánlották, hogy jó pénzért megvennék a lányát. Ezután követték őket a boltban, kellemetlen helyzetbe hozták őket, a lányra pedig illetlen megjegyzéseket tettek a rendőrség szerint. Ebben az ügyben is nyomozást indult.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Holtan találtak otthonában egy férfit, aki több mint 100 kígyóval élt együtt Marylandben
A hatalmas gyűjtemény legnagyobb példánya egy 4,2 méteres tigrispiton volt.

Link másolása

hirdetés

Holtan találtak otthonában egy marylandi férfit, aki legalább 125 kígyót tartott a házában, írja a New York Post. A hatóságok akkor vonultak ki a 49 éves férfi otthonához, amikor az egyik szomszéd jelentette, hogy a ház padlóján fekszik egy eszméletlen ember.

A ház tulajdonosa már halott volt, amikor a mentők és tűzoltók végül bejutottak az épületbe. A rendőrség szerint a holttesten nincs nyoma idegenkezűségnek, a halál okát a baltimore-i boncolás után hozzák nyilvánosságra.

A hatóságok legalább 125 kígyót találtak az épületben, melyekről a szomszédoknak nem volt tudomása. Az állatmentők jelenleg is dolgoznak a vegyesen mérges és nem mérges hüllők mentésén, de megnyugtatták a környéken élőket, hogy nincs miért aggódniuk. A szakértő hozzátette: az állatokat a férfi biztonságosan tartotta, ennek ellenére még nem tudják biztosan, hogy szökött-e meg kígyó a házból.

Az állatvédők képviselője elmondta, hogy 30 éves pályafutása során még nem látott ehhez fogható méretű kígyógyűjteményt. A férfi legnagyobb kígyója egy 4 méternél is valamivel hosszabb tigrispiton volt.

A marylandi kígyógyűjtő haláláról készült angol nyelvű összefoglalót itt lehet megnézni:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Brian Laundrie öngyilkossága előtt leírta a naplójában, hogy ő felelős Gabby Petito haláláért
A rendőrök a barátnőjét megfojtó férfi maradványai közelében találták meg a jegyzetet.

Link másolása

hirdetés

Brian Laundrie öngyilkossága előtt a naplójában megírta, hogy ő felelős barátnője, Gabby Petito haláláért. A füzetet a rendőrség a férfi holtteste mellett találta meg - írja a CNN.

A 22 éves lány szeptemberben tűnt el és nagy erőkkel kereseték. Holttestét a wyomingi Grand Teton Nemzeti Parkban találták meg szeptember 19-én. A bloggert megfojtották. Barátját kezdetben nem gyanúsították, de egyre inkább ráterelődött a gyanú. Végül a férfi is eltűnt. Az ő földi maradványait a szülei floridai házának közelében találták meg október 20-án. A nyomozás megállapította, hogy a kezében lévő pisztollyal ölte meg magát.

Laundrie maradványai közelében volt egy jegyzet is, amelyben bevallotta, hogy ő gyilkolta meg barátnőjét.

Az FBI most azt közölte, hogy az ügyet lezárják, mert nem találtak mást, aki a gyilkossággal kapcsolatba hozható lett volna. „Az FBI elsődleges szempontja végig az volt a nyomozás során, hogy igazságot szolgáltasson Gabbynek és a családjának” – mondta Michael Schneider, az FBI denveri különleges ügyek nyomozója.

A két fiatal egy lakóautóval járta be az Egyesült Államok nemzeti parkjait. A lány a közösségi oldalán számolt be élményeikről. Az amerikai YouTuber-lány és barátja a beszámolók szerint egy wyomingi étteremben veszekedtek, mindössze néhány nappal azelőtt, hogy Gabby augusztus 26-án eltűnt.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Fotókon az éjjeli metróbaleset: az egyik szerelvény kisiklott és még egy fém hidat is elsodort
A szerelvényen nem voltak utasok, a balesetben szerencsére senki sem sérült meg.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, péntek éjjel összeütközött két metrószerelvény a 3-as vonal Kőbánya-Kispest "kihúzó" szakaszán. Utasok nem voltak a szerelvényen, személyi sérülés nem történt.

A baleset helyszínén a MTI fotósa, Mihádák Zoltán készített képeket szombat délelőtt:

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Több állattetemet, legyengült lovat és disznókat találtak egy csepeli háznál
A rendőrök állatkínzás miatt hallgattak ki egy házaspárt. A helyszínen megrázó felvételek készültek.

Link másolása

hirdetés

Állatkínzás miatt állítottak elő egy házaspárt a rendőrök Csepelen - írja a Police.hu. A portál egy videót is megosztott a helyszínről.

A közlemény szerint a járőrök bejelentés nyomán mentek ki a családi házhoz hétfő délután.

A ház udvarán egy ló, egy kecske és egy házi disznó tetemét, és több legyengült, láthatóan rossz körülmények között tartott, ellátatlan állatot találtak.

A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állatok elhullását az éhezés okozta.

A rendőrök az állatok tartásáért felelős 41 éves férfit és 46 éves feleségét a kerületi rendőrkapitányságra előállították, majd állatkínzás miatt kihallgatták.

A legyengült állatok elhelyezése miatt az önkormányzat illetékeseit értesítették.

hirdetés

VIDEÓ: Állatkínzás miatt indítottak eljárást a csepeli rendőrök


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: